2012. január 30., hétfő

Vexed - 1. évad

Másfél évvel ezelőtt, a Sherlockkal párhuzamosan futott a Vexed három részes első évadja, írás viszont valamiért nem született róla. Sokáig úgy tűnt, hogy ezzel a három epizóddal el is búcsúztathatjuk a sorozatot, de nemrég érkezett a hír, hogy berendelték a 6 részes második évadot.
A szériát a Misfits egyik írója, Howard Overman készíti, de ezúttal nem tinik a főszereplők, hanem egy nyomozópáros: a tapasztaltabb Jack Armstrong és a Bristolból érkező Kate Bishop. A két szereplő szöges ellentétei egymásnak, mégis remekül működik köztük a kémia. A nyitórész első perceiben például olyanok, mintha házastársak lennének. Ez persze a színészek (Toby Stephens és Lucy Punch) érdeme is, akik abszolút a hátukon viszik a sorozatot.


Nyomozós sorozat lévén ügyeket is kapunk (elsőként egy sorozatgyilkost), de a humor sokkal nagyobb szerepet kap, mint a rendőri munka. Ami jobbára a rendőrség épületével szembeni kávézóban zajlik, mert ott jobb a kávé. A legtöbb humorforrást maguk a helyzetek, illetve Jack szolgáltatja. Rengeteg az abszurd és idióta jelenet, a szereplők mégsem válnak nevetségessé. Sőt, néhány jelenet el is gondolkodtatja a nézőt (pl. hogy a multik mennyi mindent tudnak a vásárlóikról), de persze ezt sem szájbarágósan teszi.


A háromszor 60 percben remekül tudtak karakterizálni az írók. Az első részben felvázolt magánéleti szálakat pedig a későbbiekben is folytatják. Jó pont, hogy nemcsak a két főszereplőt, hanem a mellékszereplőket (Tony és Nez) is meg tudtuk ismerni. Bár nem szerepeltek sokat, nagyban hozzájárultak az élvezeti faktorhoz. A sorozat legnagyobb erénye azonban az, hogy tökéletesen vegyíti a krimit és a komédiát.

Értékelés: mindhárom rész egyforma színvonalat hozott, úgyhogy az egész évadra 8/10 megy.

2012. január 27., péntek

Martha Marcy May Marlene (2011)

Amikor megláttam a (sokáig megjegyezhetetlennek tűnő) címet, akkor egy könnyed romantikus filmnek könyveltem el, amiben biztosan négy lány a főszereplő. Így persze nem is nagyon akartam megnézni. Aztán amikor a nyár végi Cinesfest kapcsán szóba került, akkor már jobban érdekelt és a megnézendő filmek listájára is felkerült. A decemberi filmpótlásba viszont nem fért bele, pedig a 2011-es év legjobb drámái között a helye.

A film első öt percében egy közösség életéből látunk néhány pillanatfelvételt, majd pedig azt, hogy egy lány korán reggel megszökik. Nem tudjuk, hogyan került oda, ahogy azt sem, miért menekül. Csak a nevét halljuk: Marcy. Marcy May. Az éttermes és a telefonos jelenetből azonban kiderül, hogy a lány szinte reszket a félelemtől. Felhívja két éve nem látott nővérét, Lucyt, aki időlegesen magához veszi. Martha próbál visszailleszkedni a mindennapokba, de rengeteg nehézséggel kell megküzdenie. Közben pedig sorra törnek elő a szektás emlékek és kirajzolódnak előttünk az elmúlt két év eseményei. Ezek a jelenetsorok a jelen történéseivel párhuzamosan haladnak, a film végére pedig már érthető lesz a lány különös viselkedése. De csak nekünk. Lucy és Ted ugyanis értetlenül állnak Martha reakciói előtt.


Martha Marcy May Marlene ugyanis egy embert takar: a négy név négy különböző "fedőnevet" és személyiséget jelent. Martha alapjában véve egy életvidám, fiatal lány lehetett, aki az anyja halálát követően választja az aszkéta kolóniát. A nővérénél viszont kevés jelenet utal a vidámságra, mert legtöbbször magába fordulva és összetörten látjuk. Ez a történtek ismeretében érthető is. Marcy Maynek a nagymamáját hívták, a szektatársai ezért csak Marcynak szólítják. Marlene pedig egy álnév, amit a szektán belül használ, amikor megcsörren a telefon. A fő problémát az okozza, hogy egyik személyiségében sem boldog. A szektában nem tud megfelelni a szabályoknak, a telefonos kisasszonyság egy felvett szerep és a társadalomban sem találja a helyét. Emellett az időérzékét is elveszti, sokszor nem tudja elválasztani az álmot (és az emlékeket) a valóságtól. A legszomorúbb azonban az, hogy ezt későn veszik észre.


A legtöbb dolog csak a film végén kerül a helyére, így egy nagyon szépen felépített karakterdráma lesz a végeredmény. Végig lehet követni, hogyan torzult el a szekta hatására Martha személyisége. Ehhez persze kellett Elisabeth Olsen is, aki mindegyik "szerepében" nagyszerű volt. Néhány helyen olyan elementáris erővel hat a játéka, hogy nehéz elhinni, hogy a fiatal színésznő a való életben teljesen más személyiség. A felszabadult nevetéstől kezdve a dühön keresztül a durva paranoiáig az érzelmek teljes skáláját megjeleníti a filmben, ráadásul mindegyik reakció hitelesnek hat.


Bár a hangsúly a pszichés változáson van, beleláthatunk a szekta működésébe és az alapszabályait is megismerjük. A tagok nagy része fiatal, de a férfiak irányítanak (a nők pl. csak utánuk ehetnek) és az önellátásra törekednek. Megvetik a pénzt (ennek ellenére mégsem lehetnek függetlenek tőle) és a jóléti társadalom vívmányait. Minden közös és a tabu fogalma sem ismert. Kérdés persze, hogy ez az életstílus mennyire lehet követendő. Ez a szál mellékes a filmben, mindenesetre elgondolkodtató.


Első megnézéskor elég nyomasztó volt a film, a harmadik megtekintéskor azonban már a részletekre is oda tudtam figyelni. Szép a film íve, de jó lett volna a szekta előtti Marthat is látni. Úgy lett volna igazán teljes a kép. Tény, hogy néztem volna tovább is a filmet, de másmilyen befejezésre számítottam. Nyilván ki lehet találni a folytatást, de jó lett volna, ha nem egy huszárvágással ér véget a film. A Martha Marcy May Marlene a jellegéből adódóan lassú tempóval bír, egy-két jelenetet mégis vontatottnak és elnyújtottnak éreztem. Egyszer viszont érdemes megnézni, mert a hibái ellenére szerethető és figyelemreméltó alkotás.

Értékelés: 8.5/10

2012. január 23., hétfő

The Others - Más világ (2001)

Amikor a film után keresgéltem, legtöbben a Hatodik érzékhez hasonlították a téma miatt. Mivel egyik filmet sem láttam, ezért egymás után néztem meg őket. Kritika azonban csak a Más világból született, mert a másik film közel sem volt rám akkora hatással, mint ez.

1945-ben vagyunk, Jersey szigetén. Grace (Nicole Kidman) gyermekeivel él egy tanyán a zord brit felföldön és várja haza a férjét a világháborúból. Napjai rettegéssel telnek, mert a gyerekei egy ritka betegség miatt nem mehetnek ki a napfényre. Az egész ház tele van nehéz függönyökkel és ajtókkal. A legfontosabb alapszabály szerint addig nem nyithatsz ki egy másik ajtót, amíg be nem zártad a mögötted lévőt. Grace minden idejét felemészti a gyerekek nevelése és a szabály betartása, ezért kapóra jön, amikor Mrs. Mills és két kísérője önként elvállalják a ház körüli teendőket. Hamarosan azonban egyre több furcsaság üti fel a fejét és felborul a rend...


Nem szokványos módon kezdődik a film (a főszereplőt játszó Nicole Kidman egy rémálomból ébredve sikolt egyet), így azt hittem, hogy egy hatásvadász jelenetekkel teli, üres filmet fogok látni, ami hamar unalomba fullad és a felejthető alkotások kategóriájában köt ki. Ehhez képest egy igazán jó thrillert élvezhettem másfél órán keresztül. Szerencsére a kezdő jelenet után rögtön felvázolják a helyzetet és a szolgákat is behozzák, így gyakorlatilag az ő szemükön keresztül szembesülünk a tényekkel. A furcsaságokat fokozatosan adagolják, nem lőnek el mindent az első fél órában. Az állandó félhomály és a gyertyafény alapból sejtelmes hangulatot teremtenek, a fokozódó feszültség hatására pedig a néző a ház minden apró szegletében szellemet keres. Mindezt pedig vér és horror nélkül teszi.


Az ijesztő elemeken kívül egy kis ízelítőt is kapunk a korabeli nevelésből. Grace szigorú anya, akinek fontos a vallás és gyerekeivel is igyekszik megtaníttatni a Biblia tanait. Nem a vallási vonalra van kihegyezve a film, de mind a karakterek, mind a cselekmény miatt fontos lesz. A férfi szereplők nem nyújtanak kiemelkedő alakítást, Nicole Kidman, a házvezetőnőt megformáló Fionnula Flanagan és az Annt alakító Alakina Mann briliáns teljesítményt nyújtanak. Sokszínű mimikával dolgoznak, így a nézőre hamar átragad a félelem és a nyugtalanság.


Sok klisét felvonultat a film (ódon kastély, félhomály, tükrök, tejfehér fátyolszerű köd, régi fotók), viszont két hatalmas csattanót tartogat az utolsó jelenetekben. Az első még nem üt akkorát, mert a részletekből össze lehet rakni, a második viszont az egész filmet átértelmezi. Megrázó, de nagyon sok mindenre magyarázatot is ad. Tökéletesen beleillik a film világába. Összességében nekem sokkal jobban tetszett a Más világ, mint a hasonló témát feldolgozó Hatodik érzék, ahol nagyon hamar rá lehet jönni a miértekre.

Értékelés: 9/10

2012. január 7., szombat

A 2011-es év zenében

A filmes összegző után zeneileg is visszatekintenék a 2011-es évre. Azokat az albumokat veszem sorra, amiket a legtöbbször hallgattam vagy valamiért emlékezetesek maradtak.

Január: The Killers  - Day & Age (2008)
Szilveszter másnapján hallgattam meg először az albumot, de annyira passzolt az akkori hangulatomhoz, hogy hetekig ezt hallgattam a legtöbbször.

Február: Scanners - Submarine (2010)
Az együttes nevével a Shamelessben találkoztam, ahol két számuk is felcsendült. A Baby blue után rögtön be is szereztem az albumot, ami tele van jobbnál jobb dalokkal. 

Március: Young The Giant - Young The Giant (2011)
Miután a rockonlelkeken meghallgattam az első single-t, az egész albumra kíváncsi voltam. A My body is tetszett, de sok olyan szám van ezen az albumon, ami jobb ennél. 

Április: Arcade Fire - Neon Bible (2007)
               Arcade Fire - The Suburbs (2010)
Azt hiszem, twitteren hallottam először az Arcade Fire-ről és hát azonnal meg is kedveltem őket.

Május: House of Heroes - The End Is Not The End (2008)
           House of Heroes - Say No More (2006)
Az eddig felsorolt együttesekhez képest kicsit keményebb ez a zene, és bár nem hallgattam ronggyá ezt a két albumot, néhány szám igencsak jól sikerült. 

Június: 77 Bombay Street - Up In The Sky (2011)
Könnyed, nyári album és bár sosem voltam nagy rajongója a folk rocknak, a lemez összes száma tetszett.

Július: Cold War Kids - Mine Is Yours (2011)
A 77 Bombay Streethez hasonló a banda stílusa, úgyhogy ezt az albumot is hamar megszerettem.

Augusztus: Two Door Cinema Club - Tourist History (2010)
Ismét egy könnyed album és bár először furcsának találtam ennek az ír bandának a zenéjét, második meghallgatásra már meggyőztek.

Szeptember: Elliot Minor - Elliot Minor (2008)
                         Foster The People - Torches (2011)
Két, merőben más stílusú album, de van valami ezekben az együttesekben, ami megfogott.

Október: Noisettes - Wild Young Hearts (2009)
                   Florence & The Machine - Ceremonials (2011)
A Noisettes kicsit kilóg a sorból, mert inkább a popzenéhez tartozik, de maga az album kellemes meglepetés volt. A Florence & The Machine új albumát viszont már régóta vártam és sokkal jobban bejött, mint az előző. Kiforrottabb lett a hangzás és sokkal több dal ragadott meg, mint a 2009-es Lungsról.

November: Tennis - Cape Dory (2010)
Twitteren hallottam erről az együttesről és hamar sikerült megkedvelnem őket. Maga az album egy egy éves vitorláskörút után született, ami vissza is köszön a zenében. 

December: Sixx: A.M. - This Is Gonna Hurt (2011)
                       Songs of Anarchy (Music from Sons of Anarchy Seasons 1-4) 
Soha nem rajongtam a Sixx A.M.-ért, ez az album viszont baromi jól sikerült. 
A Sons of Anarchy zenéjét és a betétdalokat sokszor dicsértem, ezért örültem neki, hogy végre összegyűjtötték a legjobbakat a sorozat első 4 évadából. 

2012. január 6., péntek

Filmes Top 10 - 2011

Jóval több filmet szerettem volna megnézni tavaly, de csak ennyi fért bele az időmbe. Kicsit ugyan átnyúlt az új évre is, de így sem volt olyan rossz a 2011-es filmtermés. Jöjjön akkor a legjobb filmek listája.

10. Flypaper
Ritkán látni jó vígjátékokat, az idei kínálatból csak a bankrablásos Flypaper fogott meg.
9. Harry Brown
A 2009-es dátummal kakukktojásnak számít, de mivel idén mutatták be, ezért helye van a listán. Az aktualitása miatt meg különösen.
8. Attack the Block
Az év egyik legszórakoztatóbb filmje, ahol egy csapat gyerek sikeresen felveszi a harcot a lakótelepet megszálló űrlények ellen.
7. Going the Distance
Nehéz olyan romantikus filmet készíteni, ami nem csöpög a giccstől és a kliséktől. A Hétmérföldes szerelemnek ez sikerült.
6. The Lincoln Lawyer
Izgalmas és intelligens film a Lincoln Lawyer, a befejezése miatt pedig sokáig emlékezetes marad.
5. The King's Speech
Sok Oscar díjat nyert alkotás kiváló színészi alakításokkal, ami megmutatta, milyen a barátság és a tisztelet egy uralkodó és egy logopédus között.
4. Warrior
Nem volt könnyű eldönteni, hogy a baseballos Moneyball vagy a küzdősportos Warrior kerüljön fel a listára, mert mindkét film jó a maga nemében. A két sportág távol áll tőlem, de a Warrior jobban megérintett.
3. The Help
Sok olyan film volt idén, ami meghaladta a két órás játékidőt. A The Helpet viszont egy percig sem éreztem unalmasnak vagy vontatottnak. A 60-as évek hangulata, a rendezés és a színészi alakítás pedig csak hab a tortán.
2. Flipped
Első szerelem két gyerek szemszögéből, mindez bájos, de cseppet sem giccses köntösben.
1. Midnight in Paris
Nem volt könnyű megtalálni azt a filmet, ami megtestesíti számomra a MOZI fogalmát. Ami kiszakít a valóságból, elvarázsol és némi tanulságot is felmutat. A 2011-ben látott filmek közül ez a Midnight in Parisnak sikerült a legjobban.

A legjobbak mellett azonban kevésbé jó filmeket is hozott az elmúlt év. Általában körültekintően szoktam filmet választani, de így is becsúszott néhány a kevésbé jó darabokból. Ezekből nem készítettem külön listát, csak felsorolom őket.

L'arnacoeur - Szívrablók
Hiába az újszerű történet, hamar unalmassá vált a film. Szerencsére nem egy hosszú darabról van szó, de nem sok minden maradt meg belőle.

Super 8
A nyár szörnyes filmjét csak a gyerekek és a kisfilm mentette meg. Nem volt annyira rossz, alkotás, de meglettem volna nélküle.

Horrible Bosses - Förtelmes főnökök
Erről nem született külön poszt, mert nem volt annyira maradandó alkotás. Az alapötlet tetszett, de egy idő után nagyon ellaposodott a sztori, a poénok pedig erőltetettek lettek. A három főszereplőt próbálták viccesként eladni, de a film második felében már kifejezetten idegesítőek voltak.

Drive
Az év mozijának ígérkezett, de a film második felében sikerült tönkretenni, amit az első felében felépítettek. Emellett a főszereplő alakítása sem volt a legjobb.

2012. január 5., csütörtök

The Help - A segítség (2011)

Amerika. Hatvanas évek. Szegregáció. Nagyon sok film feldolgozta már ezt a témát, a The Help viszont úgy nyúl hozzá, hogy a végeredmény egy sokáig emlékezetes alkotás lesz.

Mississippi államban vagyunk (azon belül is Jackson városában), ahol a fehér középosztály élvezi a gazdagságot és a gondtalan életet. A fiatal és elkényeztetett nők partikra járnak, pletykálkodnak és áskálódnak. Közben jótékonykodnak az afrikai éhező gyerekek javára, miközben az ő gyerekeiket mindenre figyelő fekete dadusok nevelik fel, akik még munkaadójuk fürdőszobáját sem használhatják. Ebbe a konfliktushelyzetbe érkezik Skeeter, a frissen végzett fiatal újságíró, aki arra vágyik, hogy híres író legyen belőle. Elszomorítja a dadusok ilyen mértékű kiszolgáltatottsága, ezért elhatározza, hogy segít ezeken a nőkön. Felkeres hát egy könyvszerkesztőt, aki vevő az ötletére. Különösen azért, mert a készülő mű az afroamerikai szobalányok szemszögéből mutatja be a fehér háztartásokat.


Egy ilyen vállalkozás meglehetősen kockázatos, ezért Skeeter igyekszik a lehető legnagyobb titokban tartani. Miután elnyeri Aibileen bizalmát, szép lassan a többi dadus is hajlandó interjút adni. Semmit nem sietnek el, a helyzet komolyságára pedig elég sok utalást kapunk. A sok drámai elemet humorral oldják, de egyáltalán nem viszik túlzásba. A dadusok történetei mellett egy szerelmi szál is felbukkan Stuart személyében, de Skeeter számára a könyv megírása fontosabb.


Fantasztikus színészgárdát sikerült összeszedni a filmre. Emma Stone ragyogóan hozza az őszinte újságírót, mint ahogy a Minnyként látható Octavia Spencer és az Aibileet megformáló Viola Davis is meggyőző alakítást nyújt. Elképesztő az a mimikai sokszínűség, amivel rendelkeznek. Ki kell még emelni a Hillyt játszó Bryce Dallas Howardot, akinek kifejezetten jól állt ez az irritáló szerep és Jessica Chastaint, aki a butácska, de annál jószívűbb Celiát alakítja. Amíg a feketéket kicsit egysíkúnak ábrázolják, hiszen jobbára pozitív és türelmes karaktereket látunk, addig a fehér szereplők már árnyaltabbak és több szélsőséget találunk közöttük. Ettől ugyan meseszerűvé válik a történet, de a forgatókönyv, a rendezés és a színészi alakítások mellett eltörpül ez az apró negatívum. Főleg, hogy a két és fél órás játékidőt maximálisan kitöltik.

Értékelés: 9/10

2012. január 4., szerda

Flypaper (2011)

Vígjátékként volt beharangozva a Flypaper és bár nem fájdult meg a hasam a nevetéstől, remekül szórakoztam a filmen.

Két csapat egyszerre akarja kirabolni az egyik bankot. Az egyik csapat profikból áll, a másik amatőrökből. Köztük meg a túszok helyezkednek el. Egy percig sem kell komolyan venni a filmet, a túszok nem akarnak hősi babérokra törni és megszökni. Rengeteg jó pillanatot és csavart hoz a film, ráadásul még egy csattanót is kapunk a végén. A szereplők sokfélék, de olyan szövegük van, amivel hamar megveszik a nézőt.


Pörgős film a Flypaper és már az első képkockától kezdve mindennek és mindenkinek jelentősége van. Tetszett, hogy a túszokat nem homogén csapatként, hanem egyéniségek csoportjaként mutatták be. A színészek közül Patrick Dempseyt lehet kiemelni, aki brillírozik a másfél óra alatt. A többi színészre sem lehet panasz, jól hozzák azt, amit a szerepük megkíván. A főcím pedig egyszerűen telitalálat, remekül megalapozza a film hangulatát.

Értékelés: 8/10

2012. január 2., hétfő

Évösszegző 2011

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összegezném az elmúlt évet. Több dolgot is megfogadtam, de persze semmit nem sikerült betartanom. :)

A január viszonylag nyugodtan telt, talán csak egy beadandót kellett megírnom. Ennek eredményeképpen sikerült ledarálnom a Couplingot és kipihenten kezdhettem a második félévet. A február már sokkal mozgalmasabb volt, mivel új kollégiumba kellett költöznöm. Nem örültem neki, mert szerettem abban a kollégiumban lakni, amit ott kellett hagynom. Az újat viszont egyáltalán nem tudtam megszokni. Messze volt az egyetemtől, az internetfüggő szobatárssal pedig a köszönésen kívül nem nagyon beszélgettünk. Nem is szerettem a kollégiumban tartózkodni, mert úgy éreztem, megfulladok a kommunikációhiánytól. A március nagy része betegeskedéssel telt, így a tavaszi szünetből semmit nem érzékeltem. A félév egyetlen pozitívuma a két tanítási gyakorlat (általános- és középiskolás), ami rendkívül hasznos volt a későbbiekre nézve. Májusban és júniusban a vizsgák mellett letettem a két szakterületi zárószigorlatot és ugyan csak az egyik lett ötös, örültem, hogy túlvagyok rajtuk.
A nyarat pihenéssel terveztem tölteni, mert nem találtam volna nyári munkát. Június végén sikerült eljutnom az HBO által szervezett Brogiák premier előtti vetítésére. Először voltam ilyen rendezvényen, úgyhogy remek élmény volt. Desmond kolléga jóvoltából egy feliratos-sorozatos interjúra is sor került, ami hatalmas megtiszteltetés számomra. Idén nyáron volt esedékes az általános és a középiskolai osztálytalálkozó, amik meglepően jól sikerültek. Jó volt újra találkozni az osztály- és évfolyamtársakkal. Junkietali most nem volt, helyette két napot töltöttünk el a Nógrád megyei Berkenyén, ahol mindenki jól érezte magát. Remek osztálykirándulós-táborozós hangulata volt ennek a kirándulásnak.
Tavaly reméltem, hogy kevésbé esős nyarunk lesz, de nem volt szerencsém. Több, mint egy hónapon keresztül volt hűvös, őszies idő, ami miatt nem lehetett élvezni a nyarat. A július végi berkenyei kirándulásra például kabátban mentem póló és rövidnadrág helyett...
Az ősz viszont nagyon meleg volt. Szeptemberre csúszott a jó idő, csak akkor már nem volt időm strandolni. A kezdeti nehézségek ellenére hamar megszoktam a kollégiumot és a szobatársakkal is jól kijöttem. Mivel nem kellett reggelente buszoznom, sehonnan sem késtem el. A félévet a tanítási gyakorlat és a szakdolgozatírás töltötte ki.

Meglehetősen fárasztó volt az elmúlt év és nem is volt olyan sikeres, mint a korábbiak. Idén végzek az egyetemmel, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a jövő.