La Casa De Papel - 4. évad

Sok tekintetben furcsa volt ez az évad az előző után. Unalmasnak nem mondanám, mert az utolsó epizódokban olyan magas fordulatszámon peregtek az események, hogy rendesen kapkodtam a fejem. A kinti és a benti történések egyformán izgalmasak voltak és amikor már úgy tűnt, hogy az egyik problémát sikerül megoldani, rögtön adódott egy másik. A fő kérdés az volt, hogy vajon talpra tud-e állni a csapat a Lisszabont és Nairobit ért csapások után. Az hamar bebizonyosodott, hogy a Professzor nem a terepmunka hőse, viszont amint visszakerült a "tervezőasztal" mögé, kezdett helyreállni a világ rendje.

Rio visszahozatala nem tett jót a Denver-Tokio-Stockholm háromszögnek, rengeteg veszekedésre és félreértésre adott okot az, hogy a szereplők nem tudták megbeszélni egymással a problémáikat. Ez pedig elég veszélyes helyzeteket eredményezett. Az előző évadban hiányoltam az új bandatagok karakterizációját, ezt most maximálisan pótolták a készítők. A legjobban Palermót ismerjük meg, akinek a túlzott egoizmusáért nagy árat fizet a csapat.

Nairobi nagyon erős szereplője volt a sorozatnak, eltökéltségével, stílusával és jó helyzetfelismerésével nemcsak a tervek sikeréhez, hanem a csapat harmóniájához is hozzájárult. Halála sajnos elkerülhetetlen volt, a búcsúja ellenben nagyon szép és szívbemarkoló, a csapatot pedig - sokadjára - döbbentette rá arra, hogy a meggondolatlan egyéni akciók könnyen vezethetnek tragédiához.

Raquel és Alicia jelenetei egyszerűen szuperek voltak, élvezet volt nézni a két nő "harcát". Arturito szereplését viszont már annál kevésbé. A pénzverdés túszok közötti vergődését még el lehetett nézni, de most már kifejezetten idegesített a jelenléte. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a mostani túszok eléggé vérszegények és kevésbé lázadó hajlamúak, mint a pénzverdében levők.

Flashbackből és zenéből ezúttal is sokat kaptunk, most viszont sokkal helyénvalóbbnak éreztem őket. Nemcsak a karakterizációhoz adtak hozzá, hanem a terv bizonyos pontjaira is ésszerű magyarázatot kaptunk. Apropó, terv! Az nem kérdés, hogy a banda az aranyat akarja megszerezni, arra viszont az elmúlt két évadban nem kaptunk utalást, hogy hogyan fogják kijuttatni az épületből. Alagutat ugyebár nem áshatnak, így csak remélni tudom, hogy a kimenekülés módja is átgondolt és logikus lesz. 

A töménytelen logikai bukta mellett (gondolok itt például az abszolút golyóálló Gandíára) az akciók is grandiózusabbak lettek ebben az évadban, bár kissé erőltetettnek éreztem őket. Mintha egy végeláthatatlan licitálást nézne az ember, ahol az egymás fölé ígért összegek már a józan ész határán is túlmennek. Bármennyire is tetszik ez a sorozat, az évadzáró cliffhangere után én már várom, hogy méltó lezárást kapjon ez a történet és ne legyen elnyújtva még 10 évadon keresztül.

Értékelés: 8/10

La Casa De Papel - 3. évad

A kerek és lezárt második évad után nem igazán tudtam, hogyan tudják folytatni ezt a sorozatot, így kissé félve vágtam bele a harmadik évadba. A bandatagok a sikeres rablást követően szétszéledtek és a világ különböző pontjain élik gondtalan életüket, ám ez már a nyitórészben megváltozik és a Professzornál össze is gyűlnek. Riót ugyanis ki kell szabadítani a kínzóhelyről, ami csak úgy lehetséges, ha a banda megszerzi a spanyol jegybank aranytartalékát. 

Első blikkre némiképp újrahasznosították a pénzverdés forgatókönyvet és persze mindent bevetettek, amitől működőképes volt az első két évad, én mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. Először is most kevesebb epizódból állt az évad és a flashbackeken keresztül indokolatlanul sok idő ment el a karakterekre. Hiába láttuk viszont Berlint, nagyjából ugyanaz derült ki a banda tagjairól, mint amit eddig is tudtunk. Az új szereplőkre (Palermo, Bogotá, Marseille) így nem maradt idő, pedig ők is értékes tagjai a csapatnak. 

Többször is elhangzik, hogy ez a terv nem annyira kidolgozott, mint a pénzverdés volt, mégis fájóan sok az olyan pont, amit ki lehetett volna küszöbölni. Például a terv elején látjuk, hogy hackerek garmadája áll a Professzor rendelkezésére, mégis ki tudja őket szúrni egy egyszerű drón. Az is feltűnt, mennyire keveset foglalkoztak most a túszokkal, a nagydarab IT-s srácon és a titkárnőn kívül egyikőjüket sem ismerjük meg. Kaptunk viszont rengeteg zenét, amiknek legtöbbször nem volt különösebb funkciójuk. 

Annak viszont örültem, hogy néhány szereplő az előnyére változott. Tokió abbahagyta a felesleges hisztiket és kirohanásokat, Denvernek pedig kifejezetten jól állt az érett gondolkodás az idétlen vigyorgás helyett. Nairobi mellett számomra Denver volt az évad legszimpatikusabb szereplője, végig látszott rajta, hogy tisztában van a helyzet komolyságával. Humorból is többet kaptunk: a Bella ciaót éneklő kommandósok és a bekamerázott vadászgörény üldözése kifejezetten viccesre sikerült. 

És ha már helyzet, a rendőrség ezúttal sokkal jobban irányította az akciókat, ami nagyrészt Alicia Sierrának köszönhető. Az ő személyében egy igazi pszichopatát ismerhettünk meg, aki sokkal erősebb és hatásosabb eszközökkel rendelkezik, mint Raquel. Megjelenését és stílusát tekintve talán a Nikita Amandájához hasonlít a legjobban. A tökösebb rendőrség mindenképpen jót tett a sorozatnak, élvezet volt nézni a Professzorral való sakkjátszmát. Az évadzáró elég sok mindent vetít előre, az alapján egy komorabb negyedik évadra számítok. 

Értékelés: 7.5/10

La Casa De Papel - 2. évad

Az izgalmas első évad után adta magát, hogy a folytatást is minél hamarabb megnézzem. Az alapsztori nem változott a második évadra, két vezérfonal azonban így is jól elkülöníthető. Egyrészt számítani lehetett arra, hogy a professzor és a nyomozónő kapcsolata súlyosan veszélyezteti a terv sikerét, másrészt a pénzverdében ragadt szereplők is egyre nehezebben viselik a bezártságot. 

Az első évad csak azért nem kapott tőlem maximális pontszámot, mert sok olyan apróság volt, amit Raquel figyelmen kívül hagyott, holott hamarabb is rájöhetett volna bizonyos dolgokra. A nagy lelepleződést tisztességesen felvezették és szépen végig is vitték. Az évad egyik legjobb jelenete az, ahogy Raquel számára összeállnak a kirakós darabkái. Az utána következő események egy része meglepett, annak viszont örültem, hogy a már megismert szereplők nem fordultak ki magukból. 

Míg az első évadban inkább az alkalmazkodás dominált, a második évadban mind a túszoknál, mind a bűnbandánál a túlélés lesz a cél. Mindkét oldalról látunk vakmerő húzásokat, amik életeket is követelnek a túszejtőktől. Oslo karakterét alig ismertük meg, Moszkva halála és Berlin önfeláldozása már sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Amellett, hogy egybekovácsolta a maroknyi csapatot, meg is viselte a tagokat.  

Nem volt feszültségektől mentes az évad második fele, ugyanis nemcsak a pénzverdéből való kijutás volt fontos, hanem a rendőrség elől való menekülés is. Az első évad komótos rendőri munkája most új lendületet vett és elég hamar eredményre jutott. Végig lehetett drukkolni a professzor csapatának, minden egyes másodperc számított. 

Bár helyenként egy picit lassú volt a történetvezetés, az nagyon tetszett, hogy az események előrehaladtával a szereplőket is egyre jobban megismertük. Ezt az egyensúlyt végig nagyon jól tudták tartani az írók. A meseszerű zárás ellenére én elégedett vagyok ezzel az évaddal is és nehezen tudom elképzelni ennek a történetnek a folytatását a harmadik évadban. Nekem ez a történet ugyanis így kerek.

Értékelés: 9/10

La Casa De Papel - 1. évad

A tavaly véget ért Game of Thrones óta nem nagyon néztem sorozatokat. Az újdonságokat az információdömpingben egyáltalán nem tudom követni, így egy több évados és viszonylag friss sorozatot szerettem volna bepróbálni. A spanyol La Casa de Papelről jó véleményeket olvastam, úgyhogy gyorsan le is csúszott belőle az első évad. 

Egy szervezett rablócsapattal ismerkedünk meg, akik célpontként a spanyol királyi pénzverdét szemelik ki. Egy összehangolt akció keretében túszul ejtenek 67 embert és amíg a rendőrség próbálja megoldani a kialakult helyzetet, a banda igyekszik gondoskodni a saját jövőjéről. Végig ők vannak előnyös pozícióban, a tervük olajozottan működik és minden helyzetre fel vannak készülve. Vagy mégsem? 

A pilotban épphogy felvillantják a főbb szereplőket (mindegyikük egy-egy városnévre hallgat) és az alaphelyzetet, a többi szép fokozatosan bontakozik ki és kapunk magyarázatokat a miértekre. A főbb eseményeket Tokió szemszögéből látjuk, az ő elmeséléséből tudjuk meg, ki hogyan kerül a bandába és hogyan tudják végrehajtani a mesterien kidolgozott tervet. Egy ilyen kaliberű akcióhoz természetesen szükség van egy agytrösztre, akit a Professzor személyében meg is kapunk. Ő az, aki belülről és kívülről úgy mozgatja a szálakat, hogy a terv tökéletesen működjön és közben senki se sérüljön meg. 

 

Rettentő hamar beszippantott a sorozat, rég láttam már ilyen jól megírt forgatókönyvet és ennyire összetett karaktereket. Az elején még nem tudtam hová tenni a szereplőket, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre szimpatikusabbak lettek. A motivációikkal is azonosulni lehet, sehol nem éreztem azt, hogy bármi is erőltetett lenne. A legrejtélyesebb karakter maga a Professzor, aki a terepmunkából is kiveszi a részét, nemcsak a tervezésből. És persze emiatt nem egyszer kerül lebukásveszélyes helyzetbe... 

A terv nagyon részletesen kidolgozott, a történetvezetés egy percre sem ül le és dacára a sok szereplőnek, meglehetősen alapos jellemábrázolást kapunk mindenkiről. A bandatagok mellett a túszok között is van 4-5 olyan szereplő, akinek több játéktér jut. Összességében remek lett a La Casa De Papel első évada, a spanyolok újfent bebizonyították, hogy így kell jó sorozatot csinálni. 

Értékelés: 9.5/10