2016. április 22., péntek

Youth - Ifjúság (2015)

A már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző és karmester, Fred és legjobb barátja, a filmrendező Mick egy Alpok-beli luxusszállodában pihen. Fred kíváncsisággal szemléli a hotel többi vendégét, lánya problémáit, valamint a fiatal és ambiciózus írókat, akikkel Mick együtt dolgozik egy forgatókönyvön. Saját zenei karrierjét lezártnak tekinti, ám a legmagasabb szinten szeretnék, hogy még egyszer vezényeljen: magától II. Erzsébet brit királynőtől kap meghívót, hogy lépjen fel Philip herceg születésnapján. A meghívást rögtön elutasítja, de a királyi család állhatatosnak bizonyul.


Paolo Sorrentino előző filmje, A nagy szépség annak idején nem nyűgözött le, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a Youth. Az első néhány jelenet után le akartam állítani a filmet, aztán valami miatt mégiscsak végignéztem. És milyen jól tettem! Az Ifjúság lépten-nyomon Fellini Nyolc és féljére emlékeztet, emellett tetszett az a drámaiság, amit felvonultatott: az időskor viselése, az apa-lánya közötti viszony és a barátság ábrázolása. 


Az alapsztorin kívül Fred lelki és érzelmi utazásának is tanúi lehetünk, ami Fred lányának köszönhető. A lány a szerelmi szakítás és az ebből fakadó depresszió hatására folyamatosan kérdésekkel ostromolja apját, aki lassan ugyan, de rádöbben érzelmi sekélyességére. Ez a vonal sokkal jobban tetszett nekem, mint a felszínen kirajzolódó alaphelyzet, ennek ellenére a film végig könnyed hangvételűnek marad meg. 


A szereposztás parádés, de istenigazából Michael Caine és Harvey Keitel viszik el a hátukon a filmet. Fantasztikusan működnek együtt, minden apró rezdülésük aranyat ér. Van még egy színészveterán, aki egy rendkívül erős jelenettel ajándékozta meg a nézőket, nevezetesen Jane Fonda. Nem sok filmben láttam eddig őt, az Ifjúságban viszont egészen lenyűgözött. Az Ifjúság - bár a címmel ellentétben az élet alkonyáról szól - abszolút megfelelt az ízlésvilágomnak és az elvárásaimnak. 

Értékelés: 8,5/10