Téli kedvenceim

Az előző évszak szerzeményei után sorra venném azokat a dolgokat, amelyeket a tél folyamán vásároltam és a kedvenceimmé váltak. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

- Alapvetően nem terveztem, hogy ezen a télen bármilyen ruhaneműt vagy öltözködéssel kapcsolatos dolgot beszerzek, ám januárban darabjaira esett a kézitáskám, ezért szükségem volt egy újra. A bézs színű ezt hivatott pótolni és jó döntés volt beruházni rá. Tetszik a kialakítása, nagy a pakolós tere és praktikus a mindennapokban. A szürkét a netről rendeltem és bár még nem avattam fel, jól fog jönni tavasszal és nyáron. 

- Karácsony előtt az Yves Rocher minden évben előjön egy téli, limitált kiadású termékcsaláddal. Idén sem volt ez másként, az éjféli gyümölcsök mellett a téli alma volt a másik slágertermék. A gyümölcsös szett karácsonyi ajándék lett, magamnak pedig az almás tusfürdőt vettem. Az illata fantasztikus (leginkább az almáspitére hasonlít) és a feladatát is ellátja. Mivel január óta használom, elég kevés van már belőle, de remélem, jövőre hasonlóan jó termékkel jön ki a márka. 

- Könyvet sem terveztem vásárolni (ugyanis rengeteg vár még elolvasásra), de Sákovics Diána műve mellett nem tudtam elmenni. Egyrészt azért, mert kedvelem a pszichológiai témájú könyveket, más részt pedig azért, mert már a címe és az ismertetője alapján úgy vélem, hogy hasznos kiadvány. Az olvasása folyamatban van, mindenképpen készül majd róla bejegyzés. 

Normal People - 1. évad

A Normal people címmel először Sally Rooney könyve kapcsán találkoztam, de a fülszöveget elolvasva nem éreztem elég érdekesnek ahhoz, hogy az egész könyvet elolvassam. Az HBO minisorozata pont ennek a könyvnek az adaptációja és mivel a 12 epizód nem tűnt soknak, elég gyorsan magamévá tettem az első évadot. 

A történet Írországban játszódik és lényegében két tinédzser/fiatal felnőtt szerelmét követhetjük nyomon. Marianne-t és Connellt a gimiben ismerjük meg, ahol is a lányt mindenki kirekeszti és bántja a furcsaságai miatt, míg a fiú lubickol a népszerűségben. Teljesen véletlenül szeretnek egymásba és ez a kapcsolat hosszú éveken át meghatározó az életükben. A sorozat ebből adódóan több évet felölel, hiszen a két fiatal egyetemista éveit is láthatjuk, ugyanakkor nem egy szirupos és rózsaszín történetet kapunk róluk. A kezdés engem helyenként a Gleere emlékeztetett, de a folytatás egyáltalán nem a tinisorozatokra jellemző kliséket hozza.

A legjobban az tetszett a sorozatban, hogy nagyon reálisan és életszagúan mutat be mindent az első szerelmes botladozástól kezdve a nagybetűs élet kihívásaiig. Rengeteg a közeli felvétel és a szexjelenet, de sehol sem érződik öncélúnak. A technikai kidolgozás a legkisebb apróságig rendben van, szép a fényképezés és a zenék is nagyon sokat hozzáadnak a sorozat hangulatához. A két főszereplőt alakító Daisy Edgar-Jones (Marianne) és Paul Mescal (Connell) játéka remek és bár mindketten huszonévesek, abszolút hitelesnek éreztem őket. Minden az arcukra van írva és a kémia is jól működik köztük. 

Mindezek ellenére mégsem vagyok teljesen elégedett ezzel a sorozattal. A színészek és a megvalósítás teljesen rendben van, a történet viszont nagyon sokszor okozott csalódást. Az első néhány epizódban Marianne és Connell nem vállalják fel a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, az egyetemi éveik alatt viszont mindenki számára egyértelmű, hogy ők egy párt alkotnak. Csakhogy a kapcsolatuk során a rengeteg kimondatlan szó miatt folyamatosan eltávolodnak egymástól, majd kis idővel később újra egymás mellett kötnek ki. Gyakorlatilag egy állandó se veled-se nélküled viszony az övék, így egy idő után ez nagyon unalmassá és kiszámíthatóvá vált. 

A probléma egyik forrása nyilván a főszereplők családi hátterében keresendő (elég beszédes az, hogy egyikőjük apját sem látjuk, csak említést tesznek róluk), emellett a barátok, az önismereti hiányosságok és a megfelelési kényszer is meghatározzák azt, hogy a szereplők ugyanazokat a köröket futják végig. Pozitívum viszont, hogy mindketten fejlődnek a körök által és fokozatosan egyre érettebbé válik a kapcsolatuk. Az utolsó epizódok beszélgetései pont ezért tetszettek, mert elkezdték kimondani egymásnak azokat a gondolatokat, amiket én sokáig hiányoltam. Így jutunk el a zárójelenetig, ami számomra mindenképpen furcsa volt, de valahol mégiscsak érthető, hogy két ilyen sérült karakter miért hozott ilyen döntést. 

Értékelés: 7.5/10 A sorozat érdemei vitathatatlanok, de nem tudnám még egyszer végignézni.