2013. március 30., szombat

Kérdések az olvasókhoz

Egy Ricsi nevű olvasóm sorozatos témájú szakdolgozatot ír, amihez a ti segítségeteket kéri. Az alábbi kérdésekre kellene válaszolni kommentben: 

"A nyolcvanas évektől napjainkig terjedő időszakban neked melyik amerikai televíziós sorozat tetszik a legjobban...
1: a története miatt,
2: a karakterek miatt,
3: képi megjelenítés/látvány miatt,
4: hangulata miatt,
5: egyéb ok miatt (itt írd le az okot is)?

Mind az 5-höz elég 1-1 válasz, de ha több sorozat is kedvenced, természetesen nem tiltott több sorozat megadása. Illetve amelyik kategóriában nincs kedvenced, azt kihagyhatod."

2013. március 27., szerda

Hitchcock (2012)

Alfred Hitchcock neve ismerősen cseng a filmrajongóknak (legyen az idős vagy fiatal) és bár egyik filmjét sem láttam, kíváncsi voltam, milyen volt és hogyan alkotott a filmművészet egyik legjobb rendezője. Hitchcock az ijesztgetés mestere volt. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott. A hátborzongató filmek királyának tartották. De ember is volt: vonzották a nők, vágyott a szerelemre, hajlott az önzésre, és a filmkészítés majdnem olyan fontos volt számára, mint imádott felesége, Alma Reville. Hitchcock élete egyik legnagyobb dobására készül: a Psycho-t, egy elhagyott motel, egy nem is olyan ártatlan szőke nő és egy őrült gyilkos történetét készül leforgatni. 


Miközben néztem a filmet, folyamatosan az járt a fejemben, hogy a tavalyi My week with Marilyn is lehetett volna ilyen élvezetes. A Hitchcock ugyanis pont abban a legjobb, amiben a fent említett film elbukott, ez pedig a casting. Elképesztően erős szereplőgárdát válogattak össze, akikre aztán bátran lehetett építeni. Hitchcockot Sir Anthony Hopkins játssza, aki zsigerből hozta a rendezőfenomén karakterét. Számtalan oldalát megmutatta, úgyhogy egy sokszínű embert ismerhettünk meg. A kedvenc jelenetem az, amikor a mozi előterében a nézők reakcióit várja. Abban a pár percben az egész film esszenciája benne van. 


A Helen Mirren által alakított feleség is emlékezetes, főleg akkor, amikor szembesíti a férjét a helyzetéről. Nem erre volt kihegyezve a film, de a történet teljességéhez hozzátartoztak azok a nehézségek, amiket Hitchcock feleségeként át kellett élnie. A legnagyobb meglepetést mégis Scarlett Johansson nyújtotta, aki abszolút természetesen mozgott ebben a közegben. Rengeteg finomság volt a játékában és ahogy haladt előre a cselekmény, egyre jobban megismerhettük őt. Elsőre csábító szőke színésznőcskének tűnt, aki később bele is zúgott a rendezőbe, ugyanakkor tanulhatott is tőle. 


Tulajdonképpen egy film készítését követhetjük nyomon, így jó pár insider jelenettel megajándékoztak minket a készítők. És itt most nemcsak a stúdióbeli forgatásokra gondolok (zuhanyzós jelenet, autós jelenet filmezése), hanem a cenzúrával és a stúdiókkal való egyeztetésre. Ahhoz képest, hogy Hitchcock már a Psycho előtt befutott rendező volt, majdnem ugyanazokat a köröket kellett lefutnia, mint egy elsőfilmesnek. Az 50-es évek hangulata szintén bejött, lassan már nem is számít kuriózumnak, ha egy ilyen filmnél a legapróbb részletekre is odafigyelnek. 

Értékelés: kevés dologba tudnék belekötni, de egy 8/10-es filmélményt simán hozott Sacha Gervasi alkotása. 

2013. március 26., kedd

666 Park Avenue - 1. évad

Egy napon érkezett a hír, hogy a Last Resort mellett a 666 Park Avenue is kaszát kapott. Részemről mindkettő nagy elvárásokkal indult és a nyitórész alapján bíztató folytatással kecsegtetett, ez a sorozat sokkal jobb szórakozást nyújtott, mint az atomtengeralattjárós újonc.


A sztori nagyjából a Faustra és Az ördög ügyvédjére hajaz, de a Stephen King féle Rose Redből is jócskán merít. New Yorkban vagyunk, a Park Avenue 999 alatti Drake-házban, ami számtalan titkot őriz. Ebbe a házba költözik be Jane és Henry, akikkel a tulajdonos Doran házaspárnak komolyabb terveik is vannak. Az a helyzet, hogy engem kilóra meg lehet venni az effajta témával, úgyhogy már annak is örültem, hogy egy ilyen sorozat képernyőre kerülhetett. 


A kezdés tetszett és ugyan magasra tette a mércét, az évad összességében be tudta váltani a hozzá fűzött reményeket. Rengeteg rejtélyt kaptunk (felsorolni is nehéz lenne őket), amiket egész jól egymásba tudtak fűzni. Nem volt árván maradó történetszál és szereplő, minden mindennel összefüggött és mindennek megvolt a maga funkciója. Folyamatosan kaptuk a válaszokat, de a kérdések üteme így is sokkal gyorsabb volt. Mire valamit lezártak vagy megmagyaráztak, addigra 2-3 másik szál született, amin tovább lehetett menni. És bár a fő kérdéseket nem hagyták nyitva, nagyon hiányzott egy olyan jelenetsor (vagy akár egy teljes epizód), ami lassan és a legelejétől kezdve elmesélte volna a ház történetét. Főleg annak tekintetében, hogy az utolsó epizódok a kasza miatt igencsak kapkodósra sikerültek. 
  

Meglehetősen sokat foglalkoztak a szereplőkkel, jó volt látni, milyen utat jártak be a pilot óta. Jane és Henry szimpatikus párt alkottak és külön-külön is érdekesek voltak. Ugyanez sajnos nem mondható el Brianről és Louise-ról, a csábító Alexis nélkül valószínűleg unalomba fulladt volna a kapcsolatuk. A Terry O'Quinn-Vanessa Williams alkotta Doran házaspár kellőképpen karizmatikus volt és bár mindketten erősnek tűntek, az ellenségeik nem egyszer megszorongatták őket. Azt viszont sajnálom, hogy az üzletek részét képező fizetség "behajtása" idővel megfogyatkozott. 


A hangulat az évad első felében volt erősebb, néhány jelenet kifejezetten ijesztőre sikerült. Az évad második felében már nem volt olyan domináns a darkos légkör, de a baljós, nyomasztó hatás az utolsó epizódig megmaradt. A tükrös jelenetekkel például nem egyszer hozták rám a frászt. A CGI talán csak a csigalépcsős résznél lógott ki, de nem volt olyan zavaró, hogy jelentősen rontsa az összképet. A sztoriból kihozták, amit lehetett és bár hiányozni fog a sorozat; örülök, hogy nem nyújtották el a végtelenségig.  

Értékelés: 7/10

2013. március 24., vasárnap

The First Time (2012)

Nem valószínű, hogy ez a film eljut a magyar mozikba (Amerikában is csak rövid ideig volt látható), pedig a maga nemében kellemes és szórakoztató darab. Nem rendelkezik világmegváltó gondolatokkal és tanulságokkal, viszont megmutatja, milyen is az első szerelem két tizenéves életében. Ebben egy kicsit hasonlít a 2010-es Flippedre. 


Egy átlagos bulival indul a film, aminek a rendőrök vetnek véget. Itt találkozunk Dave-vel, aki egy olyan lány (Jane) után epekedik, akit nem kaphat meg. Épp a szerelmi vallomását gyakorolja, amikor Aubrey megszólítja. A harmadéves művészlélek lány pont a fiú ellentéte, ugyanis van egy helyes pasija, de nem érdekli túlzottan a srác. Aubrey és Dave beszélgetése után azonban kialakul köztük valami, amiből lassacskán szerelem lesz. 


A cím és a nyitójelenet után nem okozott nagy meglepetést a film, könnyen ki lehetett találni, hogy Aubrey és Dave bizony össze fognak jönni. Ennek ellenére nem lett csöpögős és giccses a megvalósítás, ami egyértelműen a film javára írható. Az atmoszféra remek, nincsenek harsogó és tolakodó zenék, irritáló színek vagy öncélú megoldások. Így viszont az érzelmek kerülhettek előtérbe és bár a rózsaszín felhőkig nem jutottunk el, meglepően tiszta és természetes reakciókat láthattunk. Dave esetlensége, Aubrey hezitálása, az első szex és az első igazi csók abszolút valóságosnak hatott. 


Ehhez persze olyan szereplők kellettek, akikre lehetett építeni. Britt Robertsont nem igazán kedveltem a Life UneXpectedben és a Secret Circle-ben, de itt Aubreyként nagyon is szerethető karaktert hoz. Dylan O'Brian (ő a Teen Wolfból lehet ismerős) is remekel; olyan, mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. A kémia az első perctől fogva működött köztük, úgyhogy gond nélkül el tudták vinni a filmet. A mellékszereplők pedig kiválóan asszisztáltak ehhez. Összességében egy kellemes romantikus alkotás a The First Time, ami nemcsak a mai tiniknek lehet élvezetes. 

Értékelés: 8.5/10

2013. március 16., szombat

Zero Hour - 1. évad

Hát, igen. Tavaly a The River kaszáján bánkódtam, idén a Zero Hourén fogok. Nemcsak Scott Michael Foster szereplése közös a két sorozatban, hanem az is, hogy mindkét széria kalandsorozat volt jó kis kincskereséssel és rejtvényekkel. Amiből vallajuk be, manapság nem sok van a sorozatos palettán. 


Bár a Hannibal csak áprilisban startol, eddig a Zero Hour pilotja volt a legjobb az idei országos felhozatalból. A hibái ellenére is. Hank eltökéltsége a folytatásban is megmaradt, a két segédjét pedig igyekeztek jobban bevonni a nyomozásba. Így szerencsére nem a levegőben lógtak, bár árnyalni nem nagyon sikerült őket. Ellentétben az FBI-os nyomozónővel, aki egész jó párost alkotott Hankkel. Még akkor is, ha sokszor látott elemekből építkeztek az írók. De ennek a sorozatnak mégis elnézem, elvégre nem aprólékosan kidolgozott karakterdrámát vártam. 


Ha a történetvezetést nézzük, akkor a tempóra egyáltalán nem lehet panaszunk. A második és a harmadik epizód ugyan egy kicsit visszavett a pilot pörgéséből, de így sem fulladtak unalomba az események, sőt. Pillanatok alatt elszállt ez a kétszer 40 perc. A sorozat alapját képező misztikum számtalan területet érint, a náciktól és a titokzatos óráktól kezdve, a valláson és próféciákon keresztül egészen a világvégéig terjed a skála. Remekül működött ez az egyveleg és már a pilot után faltam volna a folytatást, mert érdekelt, hogyan kapcsolódnak össze a szálak és mit hoznak ki ebből az egészből. És pont ezért fájó a kasza, mert ezt már nem fogjuk megtudni. 


Ebből következőleg az "alteregókra" sem kapunk már magyarázatot, pedig a harmadik rész után sokkal kíváncsibb voltam erre a szálra, mint az órák keresésére és a rejtvények megfejtéseire. A főgonosz tipikusan olyan karakter volt, aki már a megjelenésével a frászt hozza az emberre. Szerencsére nemcsak erre alapoztak a készítők, hanem egy meglehetősen érdekes szereplőt sikerült megalkotniuk. Ez persze nagyban köszönhető Mikael Nyqvist játékának. Nem feledkeznek meg a feleségről sem, aki nem a sarokban ül összekötözve, hanem aktívan részt vesz az eseményekben. A többi szereplőhöz hasonlóan Laila is szimpatikus, a hozzá kapcsolódó flashbackekből pedig az is kiderül, milyen volt a viszonya Hankkel. 


Negatívumnak a teatralitást hoznám fel. Sok a túlzó reakció, ami miatt nem lehet komolyan venni a jeleneteket. A nyomozáshoz kötődő logikátlanságokat nem emelném ki, ez a három epizód ugyanis kellőképpen szórakoztató volt ahhoz, hogy szemet hunyjak a túl sok "véletlen" fordulat fölött. Egy délután alatt megnézhető a három epizód, de tény, hogy több idő kellett volna ahhoz, hogy igazán kiforrjon ez a sorozat.

Értékelés: 6.5/10

Update: friss hír, hogy az ABC nyáron leadja az első évad maradék 10 részét, úgyhogy nem kizárt, hogy módosul majd a véleményem a sorozatról. Ha már mind a 13 epizód lement, frissítem ezt a bejegyzést.

2013. március 15., péntek

Márciusi hó

Bár február végével elvonult a hideg és beköszöntött a tavasz, a tél még megmutatta, hogy március idusán is tud tombolni. Igen, lehetett tudni, hogy hóvihar for érkezni. Napok óta ezzel volt tele az időjárásjelentés, úgyhogy nem is vittem haza múlt héten a téli ruháimat (csizmát, kabátot, vastag pulcsit és harisnyát). Ennek ellenére mégsem tudtam hazajutni a háromnapos hosszúhétvégére. 

Reggel már havas tájra lehetett ébredni (aminek nem örültem, mert már kezdett ébredezni a természet és ez az idő nem tesz jót a növényeknek), de akkor még csak vizes hó esett, aminek egy része szerencsére elolvadt. Dél körül, amikor kinéztem az ablakon, már elég sok hó borította az utakat, a szél pedig mindenfelé fújta a havat. Ekkor már átfutott az agyamon, hogy ha tovább romlik az idő, akkor nem biztos, hogy haza tudok menni munka után. Felhívtam a diszpécserszolgálatot, ahol azt mondták, hogy az 5 órára kiírt busz közlekedik Veszprém felé, de az este 7 órási már nem biztos, hogy fog. Fél 7-re összepakoltam a cuccaimat, csomagoltam szendvicset és meleg teát biztos, ami zicher alapon. Nekivágtam az albérlet és a buszpályaudvar közötti távnak, de már akkor nagyon cudar idő volt. Hó ugyan nem volt sok, de a szél iszonyatos erővel fújt. Nem is nagyon láttam, merre megyek. A buszpályaudvar előtti parkban javult valamelyest a helyzet, ott volt a legkönnyebb haladni. 

A busz - természetesen - még nem állt be (nem is számítottam rá, hogy rögtön ott lesz). Találtam egy információs ablakot lehúzott redőnnyel és egy kaputelefonnal. Itt annyit sikerült kiderítenem, hogy a Sopronból induló busz még nem érkezett meg. Ezután a naprakész információ után bementem a váróba, hátha ott többet megtudok. Az ajtón egy szép nagy betűkkel ellátott "Kérjük, belépés előtt söpörjék le a cipőjüket!" tábla fogadott, bent pedig hófehér papírlapokra nyomtatott menetrend, ami ugyanaz volt, mint amit az interneten és a kocsiállásoknál is meg lehet találni. Se egy telefonszám vagy egy kiírás, hogy közlekednek-e egyáltalán buszok és hogy kiengedik-e őket a városból. A váróterem egyébként tele volt, többen órák óta várták a buszukat. Senki nem tudott semmit. 

40 percig vártam, aztán úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek az albérletbe. A visszaút még rosszabb volt, úgyhogy a lakásba már teljesen átfagyva értem. A szél lefagyasztotta az arcomat, ami ma reggelre tele lett piros és égő foltokkal. Mintha leforráztak volna. Az útinform este 9-kor tette közzé a neten, hogy pár órája már lezárták a várost, úgyhogy senki se ki, se be. Ennyit az időben történő tájékoztatásról. Pedig én még szerencsésnek mondhatom magam. Anyukám ugyanis Győrben ragadt (szállása volt szerencsére) és csak egy nappal később tudott hazafelé indulni. Vonattal. Budapesten keresztül. Jelen poszt írásakor még nem ért haza. (Update: délután fél 6-kor ért haza és reggel negyed 8-kor indult el.) Országosan pedig még rosszabb a helyzet, rengetegen estek a hó fogságába. 

Viszont kaptam sms-t a Belügyminisztériumtól a következő szöveggel: "Segítünk! Ne hagyja el gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! - Belügyminisztérium" Hasznossága vitathatatlan, arról nem is beszélve, hogy csak tizenpár órát késtek vele... De legalább van, így emlékezni lehet majd később, milyen is volt a márciusi havazás 2013-ban.

2013. március 10., vasárnap

Mongolkodás

Decemberben már volt egy hasonló rendezvény, de akkor a Karácsony és munkahelyi rohangálás miatt nem tudtam beiktatni ezt a gasztronómiai programot. A Mongol ugyanis egy budapesti étterem neve és a mostani hétvége után már egy fogalomé is, amiről mindig kellemes emlékek fognak az eszembe jutni. 

Egy kisebb baráti társasággal indultunk el. Kényelmes tempójú séta után, este 6-ra érkeztünk meg. Az étterem nagyon elegáns, külön ruhatárral és törtfehér vászonnal borított székekkel. Olyan érzésem volt, mintha színházban lennék. Az asztal szépen meg volt terítve és mivel kör alakú volt, mindenki láthatta a másikat evésnél. Rövid bemutatkozást követően (mert nem ismertem mindenkit a társaságból) sangríát rendeltünk, majd kezdődhetett a lakoma. 


Sütőtökkrémlevessel indítottam és bár nem volt olyan édes és karakteres íze, mint ahogy én főzöm, finom volt. A leves után hidegtállal folytattam. Kenyér, paradicsom, uborka, kaszinótojás, májkrém, tormás sonkatekercs és sajt került a tányérra. Ez kifejezetten jólesett a leves után és nem is telített el. Jöhetett a fő fogás. Petrezselymes burgonyát, tenger gyümölcseit, pácolt csirkemellet és szezámmagos csirkecombot válaszottam, salátának pedig ezersziget öntetes kukoricát. A választás svédasztalos formában zajlott, a húsokat pedig a sütőpultnál sütötték ki. Ez a kör is ízletes volt, egyedül a szezámmagos csirkét találtam túl inasnak. De mivel azt hagytam utoljára, úgyhogy akkor már nem is nagyon voltam éhes. Desszertnek eperszirupos tejberizst ettem, a somlóit és a vaníliapudingot már nem tudtam megkóstolni. Nem ettem túl sokat, inkább a "mindenből egy kicsit" elv szerint haladtam, de így is annyira jóllaktam, hogy másnap délutánig nem voltam éhes. 


Voltak tradicionális fogások is (borókabogyós pácolt muflon, pácolt tejesgida, fokhagymás borjúszűz, zergegulyás) voltak, de mivel nem szeretem ezeket a húsokat, a megszokott ételeknél maradtam. A kellemes élményhez persze egy jó társaság is kellett. Az újonnan megismert emberek szimpatikusak voltak, a régieket meg jó volt újra látni. Sokat beszélgettünk, egy külső szemlélő számára olyanok voltunk, mint egy nagy olasz család. Az est végén megegyeztünk, hogy egy hasonló találkozóra mindenképpen sort kerítünk a jövőben. 
(A képeket az étterem honlapjáról csentem.)