2013. december 31., kedd

Évösszegző 2013

Te jó ég, milyen gyorsan eltelt ez az egy év! Mintha csak tegnap írtam volna meg a beszámolómat a 2012-es évről. Ahhoz képest, hogy semmi extrát nem vártam ettől az évtől, rengeteg mindent hozott. Jót és rosszat is, de tulajdonképpen elégedett vagyok vele. 

Az év eleje munkával és betegséggel telt. Az állandó stressz, a megfelelési kényszer és a penészes falú iroda nem voltak túl jó hatással az immunrendszeremre. Az influenzából hamar meggyógyultam, de ezután szinte mindig volt valami bajom. A köhögés, a különböző fájdalmak és a szívproblémák voltak a leggyakoribbak. Ebből a kálváriából a márciusi mongolkodás zökkentett ki. Ha csak egy este erejéig is, de jól éreztem magam, a kora tavaszi főváros pedig lenyűgözött. Pár nappal később pedig a havazás miatt lehetett bosszankodni. 

A rendes tavasz rövid volt, de hozott egy pár olyan lehetőséget, amire ugyan régóta vártam, de nem reméltem, hogy valaha is összejön. Az egyik egy olyan munkalehetőség, amit egy évvel korábban szerettem volna megcsípni, a másik pedig a lakhatásomat oldotta meg. Ezek persze a nyaramra is rányomták a bélyeget, de így végre felmondhattam és oda tudtam figyelni a munkálatokra, hogy minden elkészüljön a tanévkezdésre.


A költözés és a munkábaállás egy kisebb zökkenővel indult: a nyári szünet utolsó napján ugyanis kórházba kerültem, mert úgy begörcsölt a gyomrom, hogy orvoshoz kellett mennem. Szerencsére pár óra után kiengedtek, de a mai napig nem tudják, mi okozhatta a hirtelen fellépő erős fájdalmat. Valószínűleg akkor jött ki rajtam az előző munkahelyem "jótékony" hatása. Azóta egyébként nem volt hasonló gondom (*lekopog*) és remélem, nem is lesz. 

Az ősz hamar elszaladt, az őszi szünet döbbentett rá, hogy nemsokára vége az évnek. A szünetben sem tétlenkedtem, de az év folyamán először tudtam kipihenni magam. Szépen rendbejöttek az idegeim és az év elején tapasztalt fájdalmak is elmúltak. Úgy éreztem magam, mintha újjászülettem volna. :) Így vágtam neki a novembernek és a decembernek, ami jobbára a karácsonyi készülődéssel telt. Énekelhettem az iskolai kórusban is (bár pont a karácsonyi műsorra betegedtem le), így az ünnepekre meg is volt az a hangulat, amiről a Karácsony igazából szól. 

És hogy mit várok a 2014-es évtől? Hogy legalább olyan jó legyen, mint a 2013-as volt. Fogadalmakat idén nem teszek, a tavalyi lista az új évre is ugyanúgy érvényes. 



2013. december 30., hétfő

A 2013-as év zenében

Az elmúlt évhez hasonlóan idén sem mellőztem az év közbeni zenehallgatást, ezeket gyűjtöttem egy posztba. A tavalyi évvel ellentétben az ideit nem éreztem annyira kiemelkedőnek, ennek eredményeképpen sok olyan együttest és albumot felfedeztem, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Január:
Daughter - The Wild Youth EP (2011)
Épp a youtube-on bóklásztam, amikor egy reklámfilmben felcsendült a Youth c. dal, én pedig kíváncsi lettem az együttes többi számára. A már említettYouth-ot egyik sem múlja felül, de amúgy kifejezetten kellemes zenét játszanak.
Rúzsa Magdolna - Tizenegy (2012)
Rúzsa Magdit a megasztáros szereplése óta kedvelem. A 2006-os Ördögi angyal nagyon jó album volt, az utána következő viszont már nem tetszett annyira. A 2012-es Tizenegy igazán "Magdis" lett, az Egyszer pedig egy szívbemarkolóan gyönyörű szám.

Február:
Maïa Vidal - God Is My Bike (2011) 
Ismerősi ajánlásra próbáltam be ezt az albumot, amit nem is bántam meg. Talán az aranyis jelző illik a legjobban ezekre a dalokra, bár a The alphabet of my phobias komolyabb mondanivalóval is bír.

Március:
Satellite - Ring the Bells EP (2010) 
Már nem tudom, hogy akadtam erre az albumra, de mivel szeretem a kicsit keményebb piano rockot, nem okozott csalódást a lemez. Emlékeztetőnek a Turning on my ownt választottam róla.

Április:
Volbeat - Outlaw Gentlemen And Shady Ladies (2013) 
A dán együttesről a Fallen c. daluk kapcsán hallottam és bár az tetszett, a keményebb számaikért nem rajongok. Az idei albumukat vártam ugyan, de nem annyira mint egy általam tényleg kedvelt együttesét. Ennek ellenére jó lett, sok olyan szám van rajtam, amit utána hetekig hallgattam. A Lola Montez is ilyen volt.

Május:
She & Him - Volume 3 (2013)
Na, ezt az albumot viszont nagyon is vártam! A Volume One-t és a Volume Two-t már szinte rongyosra hallgattam és ez az album is erre a sorsra jutott. Stílusban semmi változás nincs az előző két lemezhez képest, de ez nem is baj. Teljesen ugyanazt a hangzást hozzák a dalok, amiért megkedveltem ezt a formációt. Az I could've been your girl például teljesen tavaszias hangulatú szám.
Cold War Kids - Dear Miss Lonelyhearts (2013) 
Az év egyik csalódása lett ez az album. Sokszori meghallgatásra is csak két-három szám ragadott meg, pedig az előző albumukat imádtam. A Bitter poem még a jobb dalok között van.
Edenbridge - Sunrise in Eden (2000) 
Véletlen felfedezés ez az osztrák banda és bár sok albumuk megjelent, a Sunrise in Eden a legjobb. Stílusban talán a Within Temptationhöz áll a legközelebb. Rengetegszer végighallgattam az albumot, de talán a Cheyenne spirit fogott meg a legjobban.

Június:
Galt Aureus - Heralds to the Sun (2006) 
Ismét egy olyan felfedezés, ami a reklámoknak köszönhető. Az albumot ugyan nem tudtam teljes egészében beszerezni, de a többi dal is hasonló stílusú, mint a The Glass of Fashion.

Július:
The Stone Foxes - Small Fires (2013) 
Az év második csalódása ez a lemez. Idei felfedezés az együttes és az albumról is pozitív véleményekkel találkoztam. Talán emiatt támasztottam túl nagy elvárásokat, de engem nem hozott lázba ez a lemez. Pedig nem rossz, de a daloknak csak a fele tetszik róla.

Augusztus:
A nyári zenéket ebben a posztban szedtem össze.
Lana Del Rey - Born to die in Paradise (2013) 
Augusztusban sokat ingáztam Pest és Almádi között, ezért a Summertime Sadness-szel először a rádióban találkoztam. Aztán amikor meghallgattam az albumot, kiderült, hogy ennél sokkal jobb dalok is vannak rajta, úgyhogy kellemes meglepetés volt ez a duplalemez.

Szeptember:
Kings of Leon - Mechanical Bull (2013) 
A Kings of Leon új albumának megjelesési dátumát már hetekkel korábban felvéstem a naptáramba, ezért amint kijött, rögtön beszereztem. Elég tisztességes anyagot raktak össze a srácok, úgyhogy nem kellett csalódnom. A Last mile home nemcsak a Mechanical Bull legjobb száma lett, de az év legjobbjai között is ott van.
Mando Diao - Never seen the light of day (2007) 
A 2009-es Give me fire nagyon tetszett, ezért az együttes korábbi albumait is le akartam csekkolni. A 2007-es Never seen the light of day nem kicsit meglepett. Először is azzal, hogy sokkal jobb, mint a 2009-es album; másodszor pedig azzal, hogy mennyire jól áll a western stílus ennek a svéd bandának. Jó példa erre a  Mexican hardcore c. szám.

Október:
Arcade Fire - Reflektor (2013) 
A kanadai együttes a 2011-es év legnagyobb felfedezése volt, így hát lelkesen vártam az új lemezüket. Sokszor meg kellett hallgatnom a Reflektort, mert merőben különbözik az Arcade Fire korábbi munkáitól. Duplaalbum ez is, de csak az első felén van érdemleges tartalom. A második felével egyáltalán nem tudtam megbarátkozni, annyira gyenge lett. Az első feléről viszont a Reflektor és a Flashbulb eyes a legjobb.
Mando Diao - Ode to Ochrasy (2006) 
Haladás az időben visszafelé. Ez az album is remek lett, talán nincs is olyan szám, ami ne tetszene róla. Energikus lemez, csak a lírai Duel of the dynamite lóg ki a sorból.

November: 
Tennis - Small Sound EP (2013)
Amióta ezt a listát vezetem, a Tennis minden évben szerepelt. Idén sincs ez másként. A Small sound inkább a tavalyi Young & Oldot követi, nem pedig a Cape Doryt. Ez persze nem baj, mert ez a vonal is jól áll az együttesnek. A Small sound a rövidsége ellenére jó EP lett, a Timothyt ugyanúgy szerettem róla, mint a 100 Loverst.
Mando Diao - Bring 'Em In (2003) 
És elérkeztünk a legelső albumhoz. A későbbiekhez ez elég kezdetlegesnek tűnik. Nem rossz, de látszik rajta, hogy még keresik a stílusukat. A The Band ennek ellenére elég ütős lett. 
Billie Joe Armstrong & Norah Jones - Foreverly (2013)
Norah Jones régóta a kedvenceim között szerepel, ezért mindenképpen meg akartam hallgatni az idei duettlemezét. Kiváló album lett a Foreverly, mindkét zenész stílusát visszaadja. A 12 szám közül a Rockin' alone (in an old rockin' chair) tetszett a legjobban.

December: 
The National - Trouble will find me (2013)
Korábban sosem hallottam a The Nationalről, aztán egyre több zenei cikkben találkoztam a nevükkel. Ideje volt tehát bepróbálni a 2013-as albumukat, ami kiválóan sikerült. Nincs két egyforma dal, mégis egységes marad a lemez. Két szám is tetszett róla. Az egyik a Fireproof, a másik a Graceless
Travis - Where you stand (2013) 
Semmivel sem összetéveszthető, egyedi hangzás, ami tökéletesen passzolt a téli szürkeséghez. A főcímdalt egyenesen imádom. 
Vampire Weekend - Modern vampires of the city (2013) 
Az első albumukat agyonhallgattam annak idején, a Contra már nem annyira tetszett, de ez az album a régi időket idézi. Egymás után tudnám sorolni a kedvenceimet, de most csak egyet választok róla: az Unbelieverst.

Nikita - 4. évad

A CW akciósorozata eddig is kegyelemkenyéren élt, hiszen csak a szerencsének köszönhette, hogy a második és a harmadik évadot is berendelték, idén májusban azonban nem kegyelmeztek neki, így csak egy hat részes záróévadot kaphatott a sorozat. Nem kevés kíváncsisággal vártam tehát a 4. évadot és hogy mit tudnak kihozni ebből a 6 epizódból.


A korábbi évadok mindegyikében ekéztem az írókat (most sem fogom az egekig magasztalni őket), de azt el kell ismerni, hogy a 4. évadban igencsak kitettek magukért. Ebbe a hat részbe ugyanis annyi történést belezsúfoltak, hogy talán egy 20 epizódos etapot is ki tudtak volna tölteni. Emiatt kifejezetten tömények és pörgősek lettek a részek, nyoma sem volt annak a tökörészésnek, ami az előző évadot jellemezte. A csavarokat sem az évad végére tartogatták, hanem már az epizódok közben is elsütötték őket. 


Időugrással indult a 4. évad, a felvezetés mellőzésével rögtön belecsaptunk az események sűrűjébe. Már az előző évad is pedzegette a Shop nevű szervezetet, de igazán csak most láttuk át a működésüket és hogy mi mindenre képesek. Volt néhány ad hoc jellegű húzás, de alapvetően tetszett, ahogy a sok apró nyom egy egységes képpé állt össze. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy mi tetszett legjobban a 4. évadban, akkor a tudatosságot mondanám. Az egész évadon látszott, hogy honnan hová akarnak eljutni, nem dobálóztak össze-vissza a történetszálakkal. 


Az évad fő szála a Shop leleplezése és felszámolása volt. Amanda és Jones társulása erős ellenfélnek bizonyult, a velük való összeütközések pedig igazi macska-egér harchoz hasonlítottak. Így persze a tét is nagyobb lett: immár nemcsak egy ország, hanem a világ sorsa forgott kockán. Elsőre túlzásnak éreztem ezt a nagyzolást, ám jobban belegondolva mostanra érett meg a sorozat az ilyen kaliberű húzásokra. Logikusnak tűnt a harmadik világháború kirobbantására tett kísérlet és a világuralom egy egész világot behálózó szervezettől. A felszámolásuk sem volt egyszerű, hiába tűnt úgy az évad közepén, hogy Nikitáék pontot tudnak tenni az ügy végére. 


A történet mellett idén a szereplőkre is nagyobb hangsúlyt fektettek. Nikita ismét változáson esett át és a hisztit félretéve ugyanaz a szilárd és erős karakter lett, amilyennek a sorozat elején megismertük. Michael inkább a szerelmi oldalon bizonyított és sok olyan dolgot kimondott, ami nagyon is időszerű volt. Birkhoff külön történetet kapott, amivel tovább tudták árnyalni a karaktert. Alex diplomataként az emberekereskedelem nyomába szegődött, ami nem várt fordulatokkal járt. Ebben az évadban volt a legösszeszedettebb, a sorozat indulása óta ő járta be a legnagyobb ívet.  


Owen/Sam is visszatért a záróévadra, de szerencsére nem lett belőle agyatlan gyilkológép. Alex szerelmi partnereként hálásabb szerep jutott neki, bár ez nekem egy kicsit gyors tempónak tűnt. A korábbi évadokban már láttuk, hogy megvan a két színész közötti kémia, de kellett volna még néhány epizód, hogy ez a kapcsolat jobban kibontakozhasson. Ryan pedig... bár sosem volt a kedvenc szereplőm, a sorozat legtisztább és legracionálisabb karaktereként fájt az elvesztése. Az eddigi szereplők közül talán ő részesült a legvéresebb, legbrutálisabb halálban és bár sejtettem, hogy nem éli meg az évad végét, meglepett, hogy így kellett megválni tőle. 


A finálé előtt voltak fenntartásaim, mert nem tudtam elképzelni, hogy normálisan le tudják majd zárni a szálakat, de egy csavarnak köszönhetően végül megoldották. Először haragudtam a fordulatra és olcsó húzásnak tartottam, viszont az utolsó képkockák után már úgy éreztem, hogy igenis szükség volt rá. Ha ugyanis nem lépik meg, akkor a sorozat szembeköpte volna magát és lerombolták volna, amit 4 év alatt felépítettek. A karakterek ugyanis rengeteget fejlődtek a kezdetek óta, így hiba lett volna, ha ebből semmit sem látunk. Úgyhogy bármennyire meseszerű befejezést kaptunk, én elégedett vagyok vele.

Értékelés: 7/10

2013. december 24., kedd

2013. december 22., vasárnap

We're the Millers - Családi üzelmek (2013)

Közeledik az év vége, azaz ideje átnézni az idei filmes kínálatot és pótolni a még nem látott alkotásokat. Első körben a sokak által dicsért Családi üzelmeket vettem górcső alá.

David piti kis drogdíler, aki csak rászoruló családanyáknak vagy szorgos éttermi alkalmazottaknak árul, de gyerekeknek soha. Aranyélete van ezzel a munkával, ám egy este egy csapat huligán kirabolja és az anyagtól is megfosztja. Hogy a tartozását rendezhesse, át kell csempésznie egy nagyobb adag marihuánát a mexikói határon. Ehhez azonban álcára van szüksége, így pattan ki a fejéből az az ötlet, hogy a szomszéd sztriptíztáncossal, a szintén vele egy házban lakó kocka sráccal és a közelben csövező hajléktalan lánnyal egy családnak adják ki magukat. Csakhogy egy ilyen álcát nem könnyű fenntartani... 



Bevallom, a sztori olvasásakor nehezen tudtam elképzelni, hogy ez egy szórakoztató vígjáték lesz, mert tavaly csúnyán ráfaragtam a Teddel, de a film harmadától már azt éreztem, hogy nem lesz itt gond. Pedig ez sem egy világmegváltó vígjáték, mégis remekül kihasználták a benne rejlő lehetőségeket. A legnagyobb buktatót például simán elkerülték azzal, hogy mellőzték a gusztustalanságokat. Pár altesti poén így is becsúszott, de szerencsére nem olyan mértékben, hogy zavaróak legyenek. A készítők ugyanis inkább a karakterekre és a helyzetekre alapoztak. 



Jason Sudeikisnek jól állt az önző és tapló drogdíler szerepe, aki talpraesettségét a szövegének köszönheti, mintsem az erejének. Szinte mindenből kivágja magát és még az idilli, már-már patetikus szituációkat is letöri egy egyszerű "Na, húzzunk innen a picsába!" felkiáltással. Emma Roberts szintén jó választás volt a duzzogó, de a lelke mélyén szeretetre vágyó tinilány karakterére. Nem ő az elsődleges humorforrás (igazából azt sem nézem ki belőle, hogy valamikor népszerű komika lesz belőle), de az adott helyzetekkel derekasan megbirkózott. 


Will Poulter kocka (és szűz) srácként teljesen hihető volt, az arca miatt ráadásul szinte vonza a balekságot. Félő volt, hogy erre a készítők is rájátszanak majd, de bármennyire sértők a forgatókönyv elemei, ezúttal elkerülték a szereplők ilyen jellegű szívatását. Jennifer Anistont hagytam a legvégére, mert tőle tartottam legjobban a stáblista átfutásakor. Jó pár komédiában szerepelt már, de a látottak közül talán most volt a legjobb. Alapból jól áll neki a humor és a komolyabb oldalát is meg tudta mutatni. 


A nagyfőnök (Ed Helms) és a mexikói gorillák már a megjelenésükkel mosolyt csaltak az arcomra, mert olyanok voltak, mintha egy képregényből ragadták volna ki őket. Nem voltak igazán félelmetesek, de nagy mértékben hozzájárultak a történet élvezhetőségéhez. A pergő jeleneteknek és a (helyenként kiszámítható) csavaroknak köszönhetően nem volt unalmas a film és még a végére is odafigyeltek, hogy ne legyen összecsapva. A bakiparádé utolsó része például fenomenális. :) 

Értékelés: 7.5/10