2013. december 30., hétfő

Nikita - 4. évad

A CW akciósorozata eddig is kegyelemkenyéren élt, hiszen csak a szerencsének köszönhette, hogy a második és a harmadik évadot is berendelték, idén májusban azonban nem kegyelmeztek neki, így csak egy hat részes záróévadot kaphatott a sorozat. Nem kevés kíváncsisággal vártam tehát a 4. évadot és hogy mit tudnak kihozni ebből a 6 epizódból.


A korábbi évadok mindegyikében ekéztem az írókat (most sem fogom az egekig magasztalni őket), de azt el kell ismerni, hogy a 4. évadban igencsak kitettek magukért. Ebbe a hat részbe ugyanis annyi történést belezsúfoltak, hogy talán egy 20 epizódos etapot is ki tudtak volna tölteni. Emiatt kifejezetten tömények és pörgősek lettek a részek, nyoma sem volt annak a tökörészésnek, ami az előző évadot jellemezte. A csavarokat sem az évad végére tartogatták, hanem már az epizódok közben is elsütötték őket. 


Időugrással indult a 4. évad, a felvezetés mellőzésével rögtön belecsaptunk az események sűrűjébe. Már az előző évad is pedzegette a Shop nevű szervezetet, de igazán csak most láttuk át a működésüket és hogy mi mindenre képesek. Volt néhány ad hoc jellegű húzás, de alapvetően tetszett, ahogy a sok apró nyom egy egységes képpé állt össze. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy mi tetszett legjobban a 4. évadban, akkor a tudatosságot mondanám. Az egész évadon látszott, hogy honnan hová akarnak eljutni, nem dobálóztak össze-vissza a történetszálakkal. 


Az évad fő szála a Shop leleplezése és felszámolása volt. Amanda és Jones társulása erős ellenfélnek bizonyult, a velük való összeütközések pedig igazi macska-egér harchoz hasonlítottak. Így persze a tét is nagyobb lett: immár nemcsak egy ország, hanem a világ sorsa forgott kockán. Elsőre túlzásnak éreztem ezt a nagyzolást, ám jobban belegondolva mostanra érett meg a sorozat az ilyen kaliberű húzásokra. Logikusnak tűnt a harmadik világháború kirobbantására tett kísérlet és a világuralom egy egész világot behálózó szervezettől. A felszámolásuk sem volt egyszerű, hiába tűnt úgy az évad közepén, hogy Nikitáék pontot tudnak tenni az ügy végére. 


A történet mellett idén a szereplőkre is nagyobb hangsúlyt fektettek. Nikita ismét változáson esett át és a hisztit félretéve ugyanaz a szilárd és erős karakter lett, amilyennek a sorozat elején megismertük. Michael inkább a szerelmi oldalon bizonyított és sok olyan dolgot kimondott, ami nagyon is időszerű volt. Birkhoff külön történetet kapott, amivel tovább tudták árnyalni a karaktert. Alex diplomataként az emberekereskedelem nyomába szegődött, ami nem várt fordulatokkal járt. Ebben az évadban volt a legösszeszedettebb, a sorozat indulása óta ő járta be a legnagyobb ívet.  


Owen/Sam is visszatért a záróévadra, de szerencsére nem lett belőle agyatlan gyilkológép. Alex szerelmi partnereként hálásabb szerep jutott neki, bár ez nekem egy kicsit gyors tempónak tűnt. A korábbi évadokban már láttuk, hogy megvan a két színész közötti kémia, de kellett volna még néhány epizód, hogy ez a kapcsolat jobban kibontakozhasson. Ryan pedig... bár sosem volt a kedvenc szereplőm, a sorozat legtisztább és legracionálisabb karaktereként fájt az elvesztése. Az eddigi szereplők közül talán ő részesült a legvéresebb, legbrutálisabb halálban és bár sejtettem, hogy nem éli meg az évad végét, meglepett, hogy így kellett megválni tőle. 


A finálé előtt voltak fenntartásaim, mert nem tudtam elképzelni, hogy normálisan le tudják majd zárni a szálakat, de egy csavarnak köszönhetően végül megoldották. Először haragudtam a fordulatra és olcsó húzásnak tartottam, viszont az utolsó képkockák után már úgy éreztem, hogy igenis szükség volt rá. Ha ugyanis nem lépik meg, akkor a sorozat szembeköpte volna magát és lerombolták volna, amit 4 év alatt felépítettek. A karakterek ugyanis rengeteget fejlődtek a kezdetek óta, így hiba lett volna, ha ebből semmit sem látunk. Úgyhogy bármennyire meseszerű befejezést kaptunk, én elégedett vagyok vele.

Értékelés: 7/10

2 megjegyzés:

  1. Elolvastam a gondolataid a Nikita sorozat 4.évadával kapcsolatban. Én is ugyan ezt gondolom a sorozatrol. Egyik kedvencem.. De nagyon sajnáltam amikor megtudtam, hogy nem lesz több évad..

    VálaszTörlés
  2. Én sem örültem anno a kasza hírének, de ebből a történetből többet nemigen lehetett volna kihozni. Így is csoda, hogy végig tudták vinni és nem egy összecsapott vagy idő előtt elkaszált sorozatot kaptunk.
    Közel 4 éves ez a bejegyzés (durva belegondolni, hogy már ennyi idő eltelt a Nikita befejezése óta), de a mai napig szívesen gondolok a sorozatra, mert maximálisan azt kaptam, amit vártam tőle.

    VálaszTörlés