2017. április 15., szombat

2017. január 14., szombat

Elle (2016)

Szokásomhoz híven nemcsak angol és amerikai filmeket nézek, hanem a francia filmeket is kedvelem. Szinte minden évben találok olyat, ami valami miatt érdekes, vagy maradandó élményt nyújt. Az Elle c. alkotással az évvégi filmes toplistákon találkoztam és mivel izgalmasnak tűnt a sztorija, semmiképpen sem szerettem volna kihagyni.


Michéle kemény nő. Egy piacvezető vállalat igazgatójaként ugyanolyan könyörtelenül bánik el szeretőivel, mint a versenytársakkal. Amikor azonban egy ismeretlen tettes betör a lakásába és megerőszakolja, a nő egy életre megváltozik. Megtalálja a férfit és ők ketten különös, ugyanakkor izgalmas játszmába kezdenek…


Aki vérbeli thrillert keres, az messziről kerülje el az Elle-t, mert csalódni fog. A thriller és a nyomozós vonal alig érvényesül, a szereplők közötti kapcsolatok és Michéle jellemábrázolása azonban sokkal nagyobb teret kap. Sokáig gondolkoztam, mi zavart leginkább a filmben, mert Michéle reakciói cseppet sem nevezhetők szokványosnak. A vele történt incidens után például úgy beszélget a fiával, mintha mi sem történt volna. De a karácsonyi családi összejövetel sem mindennapi; anyja ugyanis bejelenti, hogy újra férjhez akar menni.


A film nagy része szerencsére kevesebb szokatlan jelenetet vonultat fel, Michéle különcsége azonban végig megmarad. Egyes reakciói a Broen Sagajára emlékeztettek, azt azonban el kell ismerni, hogy Isabelle Huppert remekül hozta a kissé megkeseredett, antiszociális, ugyanakkor izgalmakra vágyó, 60-as nőt. Érdekes, hogy az őt körülvevő karakterek látszólag normálisan viselkednek, így számomra nagyobb talányt nyújtott Michéle karakterének megfejtése, mint a thrilleres vonal, ami rövid időn belül - elsősorban a főszereplő közönye miatt - elhalt. 


Ebbéli kísérletem csak részben sikerült, így a film után sem igazán tudom eldönteni, hogy az Elle jó film volt-e vagy sem. Minél többet agyalok rajta, annál inkább azon a véleményen vagyok, hogy nem volt ez olyan rossz, de igencsak elmarad attól, amit vártam. 

Értékelés: 6/10

2017. január 8., vasárnap

Egy korszak vége...

A horoszkópokkal úgy vagyok, hogy elolvasom őket, majd jót nevetek, mennyi sületlenséget képesek összehozni a magukat szakértőnek nevező emberek. Az év eleji, egész évre kiterjedő horoszkópok azonban kivételt képeznek. Évek óta állandó január 1-jei program az áttanulmányozásuk és bár tudom, hogy a sorsunk alakítói mi magunk vagyunk, a csillagjósok effajta előrejelzései 90%-ban igazak szoktak lenni rám.
2016-ot az elengedés éveként harangozták be egy évvel ezelőtt, én pedig hosszas gondolkodás után csak most, 2017. januárjában jöttem rá, mi is az, amit el kell engednem. 

2015. szeptemberében, amikor újfent beültem az iskolapadba, egy csomó olyan dologhoz kellett alkalmazkodnom, amik korábban nem voltak jelen az életemben. Gondolok itt a 12 órás munkanapokra és az állandó, részletekbe menő tervezésre. Akkor épp nem volt olyan sorozat, aminek a fordítása érintett volna, azt viszont tudtam, hogy a feliratozás már nem férne bele a szabadidőmbe. Ezért is drukkoltam, hogy minél később térjen vissza a Salem és ne kelljen mindent átszerveznem miatta. Mert az utolsó évadot még szerettem volna végigvinni, méltó lezárása lett volna sorozatfordítói karrieremnek. 

A harmadik évad nyitányának fordítása egész gyorsan ment (mivel egybeesett az őszi szünettel). Újra elkapott a kihívás és az a fajta izgalom, ami az évek során kialakult. Emlékeztem az SW billentyűkombinációira, a fordítási segédletek gyűjtőhelyére, a kidolgozott kritériumokra... egy szóval mindenre, ami a fordításhoz kell. Olyan volt, mintha egy nap sem telt volna el a legutóbbi feliratom óta. Élveztem a fordítást, hiányzott a hosszú pihenő után, ugyanakkor az is világossá vált, hogy ezt hosszú távon nem fogom tudni csinálni. 

A december a munkahelyi hajtással és a karácsonyi készülődés jegyében telt, a téli szünet pedig csak arra volt elég, hogy a fáradalmaimat kipihenjem és egy kicsit előre dolgozzak. Januárban megint megsokasodtak a munkahelyi feladatok és a lefordítatlan epizódok, én pedig hosszas mérlegelés után döntöttem: megválok a Salem fordításától. 

Nehéz volt leírni ezeket a szavakat, de a helyzet az, hogy a mostani életvitelembe nem fér már bele a heti rendszerességű fordítás. Desmond Wallace még 2011-ben készített velem egy interjút, aminek a végét azzal a gondolattal zártam, hogy csak addig szeretnék feliratozni, amíg nem nyűg és nem válik más tevékenység kárára. Nos, be kellett látnom, hogy eljutottam erre a pontra. Nyűgnek olyan szempontból nem érzem, hogy még mindig szeretek fordítani és jó érzés, amikor elkészülök egy felirattal, viszont már nem tudok összefüggően több órát rászánni. Egyetemistaként a tanuláson kívül nem volt olyan sok kötött teendőm és az előző munkahelyemen sem volt nehéz szabaddá tenni az estéimet, az utóbbi másfél évben viszont felértékelődött nálam a szabadidő fogalma. Főleg úgy, hogy péntekre rendszerint annyira elfáradok, hogy a Walking Deadbe simán elmehetnék zombinak. 

Szóval egy ideig biztosan nem fogok fordítani, de nem kizárt, hogy egyszer még visszatérek a feliratos szcénába.

2017. január 1., vasárnap

The Night Manager - 1. évad

Kezdjük akkor az új évet egy sorozatos poszttal! Az elmúlt hónapokban nem igazán volt időm sorozatot nézni, a téli szünet alatt viszont pótolgattam. Természetesen nem egy évadonként 22 epizódos szériába vágtam bele, hanem egy rövidebb sorozatba. A brit The Night Managert tavasszal mutatták be és magyarul is lement, mégis valamikor télen botlottam bele.


John le Carré regényadaptációjáról van szó, azaz egy klasszikus kémsztori lett megfilmesítve és 6 epizódra elnyújtva. A brit titkosszolgálat (MI6) egy Richard Roper nevű dúsgazdag fegyvercsempészt akar lekapcsolni, ehhez pedig beszerveznek egy visszavonult katonát, aki szállodákban dolgozik éjszakai portásként. Hősünknek, Jonathan Pine-nak be kell épülnie Roper szervezetébe, de még így sem lesz egyszerű a feladata.


Történet szempontjából teljesen rendben van a sorozat, a 6 rész alatt egy tisztességgel felépített, kidolgozott és lezárt sztorit kaptunk, ami sok ponton a James Bond filmekre emlékeztetett. A tempó ugyanakkor lassú volt, de ehhez a sorozathoz pontosan ez illett. A modern technológia dacára bizony időbe telt, mire bepillantást nyerhettünk Roper üzleti machinációiba, plusz a feszültség megteremtésére is alkalmas volt a lassabb történetvezetés.


A helyszínek gyönyörűek, a legtöbb esemény Kairóban, Londonban, Mallorcán és Törökországban játszódik. Tetszett, hogy nem stúdiókban teremtették meg ezeket, hanem tényleg ezeken a helyszíneken forgatták le a sorozatot. Ebből következően a cselekmény is több helyen és szálon futott egyszerre és a téglák, meg az állandó lebukásveszély miatt kellően izgalmas tudott maradni. 


A szereplőgárda impozáns, Hugh Laurie (aki Ropert alakította) volt talán a legjobb, de az ellenfelét alakító Tom Hiddlestonra sem lehet panasz. Igazából pontosan azt hozza a Night Manager, amit egy kémsztoritól kell, de azt a lehető legjobb módon teszi. Ahhoz képest, mennyire nem kapott hype-ot (én is csak egy véletlenül elkapott tévéműsor-ajánló hatására néztem utána), kellemes meglepetés volt a sorozat. 

Értékelés: 8/10

2016. december 31., szombat

Évösszegző 2016

Az elmúlt évekhez hasonlóan következzen a leltár a 2016-os évről! (A 2015-ös év összegzése itt olvasható.)

- Először voltam tanártüntetésen. #esernyő #kockásing (A politikát próbálom távol tartani a blogtól, úgyhogy bővebben nem írnék erről a pontról.)
- Márciusban egy hosszú hétvége keretében megcsodáltam Prágát. A város egyszerűen elvarázsolt és bár fáradtan vágtam neki az utazásnak, energiával feltöltődve tértem haza.
- A 30. szülinapomat egy gyönyörű színdarabbal ünnepeltem meg. A francia Rómeó és Júlia c. musical az egyik kedvenc színdarabom, annak idején szinte unásig ismertem minden dalát. Ennek a musicalnek a magyar változatát sikerült megtekintenem és bár nem az eredeti szereposztással ment, nekem nagyon tetszett az előadás.
- Az Artmozik Éjszakáját idén sem hagytam ki, de most kevesebb jó filmet láttam, mint 2015-ben. És sajnos azt is szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy már nem bírom úgy az éjszakázást, mint 5-10 évvel ezelőtt.
- Leérettségiztettem azt a csoportot, amelyiket 3 tanéven keresztül, folyamatosan én tanítottam. Az eredmények nagyjából olyanok lettek, amiket vártam és bár valakinek csak második nekifutásra sikerült, én nagyon büszke voltam/vagyok rájuk. 
- Nyáron, az utolsó iskolai héten lett végre annyi szabadidőm, hogy a szakkönyvek és tankönyvek mellett szépirodalmi könyvet is el tudtam olvasni. Minden éveben megfogadom, hogy többet fogok olvasni, de soha nem egyszerű ezt megvalósítani. 
- A nyári szünetnek nagyon fáradtan vágtam neki és életemben először egyedül mentem nyaralni, mégpedig Máltára.
- A nyaralás után pihentem, utaztam és próbáltam feltöltődni (meg egy kicsit dolgoztam is, hogy ne szakadjak meg ősszel). Az időjárás bizonyos szempontból még kedvezett is ennek. Nem volt igazi kánikula és vihar is ritkábban fordult elő, mégis jóval többet tartózkodtam zárt térben. Ez csak annyiból volt jó, hogy valamelyest csökkenteni tudtam a sorozatos és a filmes lemaradásaimat.
- Augusztusban először láttam Budapestről a tűzijátékot.
- Szeptember gyorsan eljött és pontot tett a hónapokig húzódó kérdéseimre. Egyáltalán nem ért váratlanul az, ami történt és bár jól végződött a dolog, én az év legfájóbb kudarcának könyvelem el. 
- Két osztálytalálkozó volt esedékes idén (a 15 éves általános iskolai és a 10 éves középiskolai), mindkettő nagyon jól sikerült.
- Fantasztikus koncertélményben volt részem novemberben.
- A Karácsonyra való hangolódást bécsi adventtel kezdtem és a szokásos iskolai kórussal zártam. A bécsi utazásról nem készült külön poszt, de tervben van, hogy nyáron alaposabban feltérképezem az osztrák fővárost. A fél nap ugyanis nem volt elég, hogy minden nevezetességet megnézzek.
- Sok baráti összejövetelben és programban volt részem, de közel sem annyin, mint 2015-ben.
- Idén is konyhatündérkedtem, most sütemények terén bővült a repertoárom.
- Változatlanul nagyon tetszik a logisztika, bár ebben a tanévben mindent nehezebb összeegyeztetni. Nem egyszerű a munka melletti tanulás, de továbbra is jó döntésnek tartom, hogy belevágtam. 2017-ben pedig le is vizsgázom belőle, amitől egyelőre eléggé tartok. 
- Egy komolyabb hangszálgyulladást és több kisebb megfázást leszámítva ezt az évet is megúsztam betegség nélkül. 
- 2016 egyébként elég kaszabolós év volt: nagyon sok tragikus esemény történt a nagyvilágban (olasz földrengés, terrortámadások) és számos kiválósággal lettünk szegényebbek (pl. Alan Rickman, Umberto Eco, Kertész Imre, Esterházy Péter, Zsigmond Vilmos, Aigner Szilárd, Józsa Imre, Leonard Cohen, George Michael, Bud Spencer). 
- Sok jó élményt kaptam ettől az évtől, de néhány rosszból is kijutott. Remélhetőleg a 2017-esről csak jókat tudok majd írni egy év múlva. 



2016. december 27., kedd

Allied - Szövetségesek (2016)

A Szövetségesek Max Vatan hírszerzőtiszt története, akit 1942-ben Észak-Afrikában összehoz a sors a francia ellenálló Marianne Beausejourral egy veszélyes küldetés során, az ellenséges vonalak mögött. Amikor Londonban újra találkoznak, kapcsolatukra baljós árnyékként vetül a háború emberfeletti nyomása...


Elsősorban a szereplők miatt akartam mindenképpen megnézni ezt a filmet, hiszen mind Brad Pitt, mind Marion Cotillard nagy névnek számít. A francia színésznő ráadásul az egyik kedvencem, minden filmjében más oldalát mutatja meg és kápráztat el az alakításával. Nincs ez másként ebben a filmben sem, Marion Cotillard egy személyben elviszi a hátán a Szövetségeseket, Brad Bitt ugyanis elég gyengécskén szerepel.


Pedig a sztori ütős lenne, a díszletek, a jelmezek és a helyszínek szemet gyönyörködtetőek és korhűek, a szereplőkkel azonban alig foglalkoznak. A motivációjukról szinte semmit sem tudunk meg, gyakorlatilag egy játéktér nélküli skatulyába gyömöszölték őket. Így csak sablonokkal tarkított rétestésztának tűnt a film, míg ha a romantikus vonal helyett a tényleges kémmunkára koncentráltak volna, akkor ebből a filmből sokkal többet ki lehetett volna hozni. 

Értékelés: 5/10

2016. december 26., hétfő

Agassi / The Handmaiden - A szobalány (2016)

Az ázsiai filmektől mindig ódzkodtam egy kicsit, mert a rendezők általában szokatlan témákat visznek filmre és eddig még nem találkoztam olyan alkotással, ami elnyerte volna a tetszésemet. A dél-koreai Szobalányról viszont nagyon sok pozitív kritikát olvastam, ami meghozta a kedvemet a filmhez. 


Az 1930-as évek Koreájában vagyunk, a japán megszállás éveiben. Egy koreai csaló grófnak adja ki magát és egy „tolvajcsaládból” származó álszobalány segítségével azon dolgozik, hogy egy japán úrilány örökségét megkaparintsa. Soo-kee-nak, a szobalánynak az a feladata, hogy belebolondítsa úrnőjét, Hidekót Fujiwarába, az álgrófba, aki a vagyonát megszerezve elmegyógyintézetbe záratná a valóban kissé hisztérikus fiatal nőt. 


Meglehetősen gyors tempót diktál a film eleje, pár jelenet után bele is csapunk az események sűrűjébe. Ez egy cseppet sem baj, bár annyira szép és festői környezetben játszódik a film, hogy egy-két helyszínen hosszabb ideig is elidőztem volna. A film első felében nagyon szépen halad előre a történet, az egy órás játékidő minden momentumát kitöltötték, így aztán fel is merült bennem, vajon mit tartogat a film második fele, megmarad-e ez a szédítő lendület. Nos, a tempóból jelentősen visszavettek, ennek ellenére egy kerek egész (és csavaros) történetet sikerült Chan-wook Park rendezőnek a vászonra vinnie. 


A környezetről már írtam korábban, de még szentelnék neki néhány gondolatot, mert nem minden nap látni ilyen szép és művészi igényességű megvalósítást. A természetben játszódó jelenetek gyönyörű színvilággal rendelkeznek (fel is írtam a képzeletbeli bakancslistámra egy távol-keleti körutazást), a kameraállásoknak pedig olyan hatásuk van, mintha mi is a szereplők mellett lennénk. A belső terek nyomasztóan szűkek és ridegek, aminek szintén nagy szerepe van a filmben. 


A színészi játék tökéletes és az is tetszett, hogy három nézőpontból mutatták meg az eseményeket. Mindegyiknek volt plusz töltete és funkciója, így minden szempontból kielégítő lett a befejezés. Talán csak az erotikát vitték túlzásba. Néha olyan érzésem volt, mintha egy ázsiai szexfilmet néznék. Szinte mindent megmutattak; amit meg nem, arról kimerítően részletes elbeszélést kaptunk. Egyik jelenet sem öncélú, ám a hosszúságuk miatt jelentősen megtörték a történet dinamikáját és a harmadik nézőpont már nem lett annyira izgalmas, mint az előtte lévők. Csak emiatt nem lett ez a film tökéletes.

Értékelés: 8/10

2016. december 24., szombat

2016. december 22., csütörtök

Nocturnal Animals - Éjszakai ragadozók (2016)

Cím alapján vérengző horrorfilmnek tituláltam az Éjszakai ragadozókat, így nem siettem annyira a megtekintésével. Az év végi filmes listák megszaporodásával azonban egyre több helyen botlottam bele a filmbe, ráadásul igen előkelő helyezéseket elérve. Ez pedig csak tovább fokozta a kíváncsiságomat.


Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Hutton gyakorlatilag műtárgyként tekint rá, házasságuk kezd zátonyra futni. Egy nap Susan egy csomagot talál a postaládájában. A csomagban egy regényt van, melyet a volt férje, Edward Sheffield írt, akivel már évek óta nem beszélt. Susan olvasni kezdi a regényt, melynek tartalma erőszakos, ugyanakkor Susant olvasás közben mélyen megérinti Edward írása és akarva-akaratlanul is felidézi a szerzővel közös szerelmi történetük legintimebb pillanatait.


A történet tehát több síkon zajlik és bár egyik szál sem erős annyira, hogy egy másfél órás filmet ki lehessen tölteni vele, együttesen sikerült egy olyan izgalmas elegyet létrehozni, ami végig a képernyőre tapasztotta a szemem. Susan és Hutton házassága annyira felszínes és érzelemmentes, hogy alig vártam, hogy kiszakadjunk ebből a steril környezetből. Texas ennek pont az ellentéte: véres és kegyetlen, ellenpólusnak pedig ott van Susan és Edward érzelemgazdag kapcsolata. 


Szép kerek a történet, minden jelenet pontosan ott van és annyi ideig tart, ahol és ameddig kell. Művészi pontossággal van kimérve minden, ami már az első pillanattól érződik. A színek, a beállítások, a közeli képek és a zenei aláfestés mind-mind a művészfilmekre emlékeztetnek, emellett a színészek munkája is dicsérendő. Amy Adams egyik pillanatban huszonévesként látható, a másikban már negyvenes nőként tündököl. Jake Gyllenhaal is kitesz magáért, az érzelmek minden skáláját hitelesen el tudta játszani. A film legnagyobb meglepetése azonban a texasi marshallt alakító Michael Shannon volt. Amint feltűnt a képernyőn, egyből a Justified ugrott be, gyakorlatilag ugyanazt a miliőt emelték be a filmbe, mint amit a sorozat hat évada során megismertünk: déli akcentus, pitiáner, de kegyetlen suttyók, kietlenség, hűség, ciripelés... minden apró részletre odafigyeltek a készítők. 

Különleges filmélmény az Éjszakai ragadozók, és bár elismerem az erényeit, eléggé meg tudja ülni az ember gyomrát. Éppen ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben újra meg fogom nézni. 

Értékelés: 8/10

2016. december 20., kedd

10 Cloverfield Lane - Cloverfield Lane 10 (2016)

Tavasszal ettől a filmtől (is) volt hangos az internet, nyáron viszont teljesen elfeledkeztem róla. Most, hogy próbálom pótolni az év közben elmulasztott filmeket, a címet meglátva rögtön erre esett elsőként a választásom. Előzetest annak idején és most sem néztem, és a film többi részletéről sem tudtam semmit. 


Egy nő egy szörnyű baleset után egy pincében tér magához, és attól fél, hogy elrabolták. "Fogvatartója", aki fel van készülve a világvégére, azt állítja, hogy megmentette a nő életét, mivel borzalmas támadás érte a Földet, és emiatt a külvilág már lakhatatlan... 


A rövid és velős történet gyakorlatilag a film első fél órájában lejátszódik, mégis annyira jól adagolják az újabbnál újabb információkat és a feszültséget, hogy érdekelt, hogyan fog végződni a film. Tulajdonképpen egy három fős (Michelle, Emmett és Howard) kamaradarabot vittek vászonra és ha idén februárban nem látom a Szobát, akkor a Cloverfield Lane 10 sokkal nagyobb hatással bírt volna rám. Annyira sok ponton hasonlít a két film (szűk térbe bezárt szereplők, morális kérdések, menekülési vágy), hogy a különbségek sokkal szembeötlőbbek. A Szoba inkább az emberi oldalra és a kiszabadulás utáni helyzetre koncentrált, a Cloverfield Lane 10 pedig a zárt tér miértjére. 


Ha a zárást leszámítom, akkor egy egész tisztességes thrillert kapunk, ami közel sem hibátlan. Emmett sokkal gyengébb szereplő, mint Michelle és Howard, nagyon sokszor feleslegesnek éreztem a jelenlétét. Logikai hibából is akadt egy pár, pedig az ilyen típusú filmeknél legtöbbször észre sem veszem őket. A mindig tiszta levegő, a korlátlanul rendelkezésre álló élelem és áram nem túl hiteles egy hosszútávú föld alatti berendezkedésnél.


A színészi játék ellenben kárpótolt, különösen a Howardot alakító John Goodman játéka tetszett. A folyamatos titkolózás és kiismerhetetlenség végig izgalmassá tette a karaktert, gyakorlatilag csak az utolsó 10 percnél kapunk választ arra, hogy milyen ember Michelle és Emmett "fogvatartója". Michelle jellemfejlődése is tetszett, így volt eleje és vége is a sztorinak. Nem mondom, hogy a Cloverfield Lane 10 egy kötelező film ebből az évből, de igazából nem bántam volna, ha kimarad. 

Értékelés: 6.5/10