2019. április 20., szombat

2019. március 16., szombat

Bohemian Rhapsody - Bohém rapszódia (2018)

Freddie Mercury. A korosztályomban talán nincs is olyan ember, aki ne tudná, ki is volt a Queen egykori frontembere. Kicsi voltam, amikor Freddie meghalt, így már csak a Queen életművet tudtam pótolni, pedig de jó lett volna őket élőben is látni! A Bohém rapszódiát nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, mit fog megmutatni Freddie-ből. 


A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. 


Ha van film, amit jó lett volna moziban látni, akkor a Bohém rapszódia mindenképp idesorolandó. Fantasztikus a hangzás, remekül szólnak a zenék, a stadionrockhoz pedig amúgy is illik a nagy tér. Az atmoszférát tökéletesen eltalálták, a dalokat is jól válogatták, minden úgy szól, mintha a közönség első sorában csápolnék. Mégsem tudtam határtalan örömmel felállni a székből a film után. Jó pár zavaró csúsztatás van benne, emellett egyfajta biztonsági játék is érződik a film egészén. Freddieből csak annyi féktelenséget mutatnak, ami még abszolút belefér a normális tartományba. Az index szépen összegyűjtött néhány extremitást, amikből semmi sem köszönt vissza. Nyilván elég nagy felháborodást váltott volna ki a film, ráadásul a még élő Queen tagok (Brian May gitáros és Roger Taylor dobos) is a "családbarátabb" portrét preferálták. 


Aki tehát hiteles életrajzi filmre számít, az biztosan csalódni fog. Ami miatt viszont mindenképp érdemes megnézni a Bohém rapszódiát, az maga a főszereplő színész játéka. Rami Malek nevét már a Mr. Robotban megjegyeztem és bár most jóval nehezebb feladat hárult rá, tökéletes munkát végzett. A film bemutatója óta már az Oscart is megkapta ezért a szerepért, abszolút megérdemelten. Jó néhány koncertfelvételt láttam a Queenről (az 1985-ös Live Aidet is), ennek ellenére el tudtam hinni, hogy a hús-vér Freddie Mercuryt látom. 

Értékelés: 8/10 

2019. február 23., szombat

Mamma Mia - Here We Go Again (2018)

Amikor 2008-ban bemutatták a Mamma Miát, akkor fel sem merült a folytatás gondolata, tíz évvel később azonban mégis elkészült egy újabb film. A bevált recepten nem változtattak: mediterrán környezet, jó színészek, ismerős szereplők és ABBA slágerek. Minden adott volt ahhoz, hogy a második rész is hasonló sikereket érjen el, mint az első. 


Időben ugrunk egy kicsit: Sophie-t a Bella Donna Hotel vezetőjeként látjuk, amint épp a megnyitóra készül. Sky eközben New Yorkban van, ahol egy nagy lehetőségekkel kecsegtető karrier várja. Hogy hogyan alakul a kapcsolatuk, arra elég hamar választ kapunk, mindezzel párhuzamosan pedig Donna múltjából is kapunk némi ízelítőt. Donna ugyanis már egy éve halott, így mind a múlt, mind pedig a jelen körülötte forog.


A bevezetőben felvázolt jegyek továbbra is erősítik a filmet, a két történetsík viszont nem volt túl jó ötlet. A Mamma Mia után számomra már nem sok izgalmat jelentettek a múltbéli események, ugyanis Donna naplójából már választ kaptunk arra, hogyan ismerte meg anno Billt, Harryt és Samet. Ez a történetszál meglehetősen sok időt elvesz a jelenből, így mire igazán beindulnának az események, addigra szinte véget is ér a film. 


A Mamma Mia 2 egyik legnagyobb hibájának a kidolgozatlanságot tartom. A két történetszál önmagában nem elég tartalmas, hogy egy egész film alapjául szolgáljon, együtt pedig végképp nem működik. Emiatt eléggé összecsapottnak éreztem a filmet, alig maradt idő a karakterek elmélyítésére. A másik bajom a következetlenség. Sok olyan dolog van, ami vagy teljesen máshogy van, mint az előzményfilmben volt, vagy egyáltalán nem stimmel. Donna haláláról is csak egy fél mondatból értesülünk, semmilyen plusz magyarázatot nem kapunk. Bár őszintén szólva azt sem igazán értem, miért kellett meghalnia a karakterének, mert nagyon látványos űrt hagyott maga után, amit egyetlen másik szereplő sem tud betölteni. A keresztelős jelenet - bár csak minimálisan - kárpótolt valamicskét, de az így is csupán néhány perc. 


Az új szereplők, nevezetesen Bill, Harry és Sam fiatalkori megfelelői elég súlytalanok, csak a Billt játszó színész nyújt emlékezetes alakítást. Behozták viszont Sophie nagyanyját, akit maga Cher alakít. A Fernando pazar volt az előadásában, de más funkciója nem volt ennek a szereplőnek. Tetszett, hogy az ABBA két tagját egy-egy cameo erejéig láthattuk, ez egy kedves gesztus volt a készítők részéről. Eléggé felemás lett tehát a Mamma Mia második része, mert bár sok minden tetszik belőle, összességében nem tudta megközelíteni az első filmet.

Értékelés: 6/10

2019. január 19., szombat

Mamma Mia! (2008)

Az ABBA zenéjét mindig is szerettem, a dalaik nagy része ma is örökzöld sláger. A Mamma Mia eredetileg musical volt, amit az együttes két férfitagja szerzett, de 2008-ban film is készült belőle. A mostani poszt egy újranézés eredménye, ugyanis cirka tíz éve már láttam a Mamma Miát és akkor nagyon tetszett, de mivel akkor még nem létezett ez a blog, nem született róla bejegyzés. 


A sztori: Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált tanyát a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget. A lány már régóta kutatja apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak 20 évvel korábban. És 24 kaotikus, varázslatos óra következik, melyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén. 


Bármennyire kiszámítható a történet, ez a film nem akar mást, csak szórakoztatni. Ez viszont maximálisan sikerül neki. A mediterrán táj gyönyörű, a dalok jól szólnak (van olyan, ami nekem jobban tetszik ebben a feldolgozásban, mint eredetiben) és a színészeken is látszik, hogy élvezik a játékot. A Donnát alakító Meryl Streep magasan kiemelkedik a mezőnyből, korát meghazudtoló dinamikát hoz a filmben és meglepően jó az énekhangja is. Eddig mindig komoly szerepekben láttam őt, úgyhogy meglepett, mennyire természetes ebben a hippis, de érzelemdús szerepben. 


Dicséret illeti még a Sophie-t alakító Amanda Seyfriedet, aki amellett, hogy gyönyörű hanggal rendelkezik, tökéletesen hozza azt, amit a szerepe megkíván. Természetesen a férfiszínészekkel sincs gond, bár nagyon kevés játékteret kaptak, hogy igazán kibontakozhassanak. Sebaj, más filmekben bőven van/volt erre lehetőségük, a Mamma Mia igazából jutalomjáték volt mindegyikőjüknek. 


Nem mondanám, hogy világmegváltó alkotás a film (2008-ban sem éreztem annak), viszont most is ugyanolyan szórakoztató élmény volt megnézni, mint 10 évvel ezelőtt. 

Értékelés: 8/10

2018. december 31., hétfő

Évösszegző 2018

2018 utolsó napján ideje visszatekinteni az évre és sorra venni, mi is történt az elmúlt 365 napban. (A 2017-es év összegzése itt olvasható.) 

- A 2018-as évet egy kisebb fogműtéttel kezdtem: sikeresen megszabadultam az egyik bölcsességfogamtól. Féltem a műtéttől és valóban nem volt kellemes élmény (bár nagyon rendes és hozzáértő orvoscsapat dolgozott rajta), de azóta gyakorlatilag újra fájdalommentesen tudok enni.  
- A tavasz elég eseménydúsan telt: az április 9-i gyásznap után eldöntöttem, hogy belevágok a lakásom csinosításába, amit már évek óta halogatok. 
Először is beszereztem néhány növényt, ugyanis a tavaly kicserélt ablakok belső párkányai elég szélesek lettek ahhoz, hogy a kaspókba rakott szobanövények (fokföldi ibolyák, korallvirágok és egy nagyobb tő anyósnyelv) elférjenek rajtuk. 
Másodszor szembejött velem ez a videó, ami alapján a konyhában is megváltoztattam pár dolgot. A lakberendezés már régóta érdekel, imádok mindenféle praktikát olvasni és kipróbálni, úgyhogy miután vettem néhány tárolóedényt, a korábban zacskókban tartott élelmiszereket átöntöttem az üvegekbe. Ettől sokkal rendezettebb és átláthatóbb lett a konyhaszekrényem tartalma (mondjuk nálam nem volt akkora rumli, mint a linkelt videóban). 
A hálószobám sem maradt ki a csinosításból, a ruhásszekrény kivételével minden bútornak megváltoztattam a helyét és végre lett könyvespolcom is, amire át tudtam költöztetni az eddig össze-vissza tárolt könyveimet. 
- Egy rövid utazás erejéig a meseszép Erdélybe látogattam el. 
- Nyáron ismét munkahelyet váltottam, mert visszahívtak a korábbi munkahelyemre, ahonnan előző évben eljöttem. A távozásom után megváltozott a vezetőség és úgy láttam, hogy sokat javultak, illetve meg is szűntek azok a problémák, amik miatt anno a távozás miatt döntöttem. Egyik döntésemet sem bánom, mert mindkettőre szükség volt és ha visszamennék az időben, akkor is ugyanígy csinálnék mindent. 
- A nyári pihenő alatt sem tétlenkedtem, hanem lakást festettem.
- Egyre jobban szeretem a lakókörnyezetemet, nyáron jó pár grillezős-borozós-szomszédolós programon vettem részt.
- Pihenésre és utazásra alig volt lehetőségem a nyáron, így nem teljesen feltöltődve vágtam neki az új tanévnek a régi-új munkahelyemen. 
- Ezzel párhuzamosan újra iskolapadba ültem, mert nem akartam veszni hagyni a tavaly megszerzett logisztikai végzettséget. Ezúttal egyetemi szakba kezdtem bele és egyre inkább úgy látom, hogy ezúttal is jó döntést hoztam. Még úgy is, hogy így egy napra zsugorodott a hétvégém és a szabadidőm. 
- Ismét osztályfőnök lettem, egy végzős felnőttképzős csapatot kellett átvennem egy távozó kollégától. Az első hónap nehéz volt velük, mostanra viszont már kezdem megkedvelni őket és ők is jobban elfogadnak engem. 
- Októberben 16 év után szeretett kiskutyám az égi vadászmezőkre távozott
- A karácsonyi készülődést a vizsgaidőszak tette izgalmassá, de arra szerencsére jutott időm, hogy a szokásos mézeskalácsokat elkészítsem. Pont azon a napon esett a hó, így nem kellett sok az ünnepi hangulathoz. 
- A mozgalmas évet a blog sínylette meg igazán: nagyon kevés bejegyzés született, de ebben azért az is közrejátszik, hogy már nem tudom követni a film- és sorozattermést. Akkora ugyanis a kínálat, hogy elveszek ebben az információrengetegben. :(


2018. december 24., hétfő

2018. október 31., szerda

Búcsú a kutyámtól

Az első emlékeim a kutyákról nem túl szívderítőek. Hároméves koromban egy nagy bernáthegyi fellökött, rá egy évre pedig a velünk szemben lakók dalmatái végeztek a macskámmal. Évekkel később a nyulunkat tépte szét egy fenevad. Utáltam emiatt a kutyákat és féltem is tőlük. 


Aztán az öcsém keresztszüleinek lett egy bolognese kutyájuk. Kicsi fehér kutya volt és nem tűnt nehéznek a gondozása. 4-5 éves volt a kutya, amikor érkezett a hír, hogy lesznek kiskutyák. 2002. augusztus 16-án meg is született az öt kölyök, és az egyiket megkaptuk ajándékba. Mi választhattuk ki őt a születése után, 6 héttel később pedig haza is hoztuk. Olyan apró és gyámoltalan volt (konkrétan elfért a tenyeremben), hogy minden kutyákkal kapcsolatos prekoncepcióm és rossz élményem elszállt. 


Újdonsült kutyánk hamar megszokta az új helyét. Néhány nap után már nem sírt az anyja után, megtanult ugatni és a szobatisztaságot is gyorsan elsajátította. A fogai növekedését ugyan megsínylette néhány szőnyeg és bútordarab, de sosem csinált kárt a lakásban. Pöttöm termete ellenére remek házőrző volt, minden gyanús alakot megugatott. Élvezte a nagy területet, a hosszú sétákat és hogy mindig van társasága. Családtagnak tekintettük, olyan volt, mint egy gyerek. Nem telt el úgy nap, hogy valaki ne szeretgette volna meg őt. A fürdetés nem igazán volt az ínyére, viszont szép fehér és selymes lett utána a bundácskája.


Nemcsak a mi rajongásunkat váltotta ki az ebecske, ő is szeretett minket. Ha csak fél órára mentünk el otthonról, hazaérve annyira örült nekünk, mintha hónapok óta nem látott volna minket. Gazdájának a nagyobbik öcsémet tekintette, állandóan a nyomában volt és rendületlenül várta, hogy a gazdi hazaérjen az iskolából, majd később a munkából. Játékossága, kíváncsisága és energiája még tizenéves korában is megvolt.


Két éve egy novemberi napon váratlanul agyvérzést kapott, amiből hosszú hónapokig tartott a felépülése. A séták ezután már elmaradtak és szeretett kutyánk több időt töltött a lakásban, mint a lakáson kívül. Az öreg kutyákra jellemző mozgásszervi betegségek szerencsére elkerülték, a belső szervi problémák, a vakság és az epilepszia azonban nem. Fokozatosan vesztette el a látását, de emlékezetből még tudott tájékozódni. Az epilepsziás rohamok azonban nagyon kikezdték a szervezetét, borzasztó volt látni, ahogy szegény kutya szenved és sír. 


A legutóbbi ilyen rohama idén szeptember elején volt és néhány héttel később elvegetálva ugyan, de viszonylag nyugodtan teltek a napjai. Nem hittem volna, hogy akkor látom őt utoljára. 2018. október 16-án egy újabb roham és fájdalomtól átsírt éjszaka után meg kellett hozni a döntést: nincs értelme, hogy szegény kutya tovább szenvedjen. Így tizenhat év és két hónap után az állatorvos elaltatta őt. :( Öcsém ásott neki egy kis sírt a kertben és eltemette a kutya élettelen testét. Azóta is hiányzik a kutyám, mert 16 évig mégiscsak az életünk része volt, látványosan üres nélküle a lakás.
Remélem, az égben lakókat is ugyanúgy boldogítja most, mint ahogy a mi életünket is bearanyozta 16 éven keresztül.

2018. augusztus 22., szerda

Red Sparrow - Vörös Veréb (2018)

Dominika Jegorova tehetséges orosz balerina, akinek táncos karrierjét derékba töri egy súlyos sérülés. A baleset után a színház elbocsátja, a lánynak viszont dolgoznia kell, hogy eltarthassa rokkant édesanyját. Ekkor keresi fel őt a nagybátyja, aki beszervezi Dominikát a hírszerzésbe. Így kerül a Veréb Iskolába, ahol kivételes fiatalokat képeznek ki arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják a kívánt információ megszerzéséhez. A kiképzés után Dominika meg is kapja első fontos megbízatását: egy CIA tisztet és egy tégla leleplezését.


Hidegháború, kémek, titkosszolgálat... csupa olyan téma, amit szeretek. A műfaj(ok) népszerűségét mutatják a James Bond filmek, a Kingsman, a Suszter, szabó, baka, kém, sorozatos fronton pedig a The Americans vagy épp a Nikita (az 1990-es filmmel együtt). A Red Sparrow alapjául Jason Matthews azonos címen megjelent regénye szolgált és az sem mellékes, hogy szinte az egész filmet Budapesten forgatták. Szóval nem kevés várakozással ültem le a Vörös Veréb elé, mert ilyen alapanyagokból remek dolgokat lehet kihozni. Ez azonban ennél a filmnél nem sikerült. 


A legnagyobb problémám talán az idővel volt. A téma ugyebár a hidegháborúhoz kapcsolódik, ebből viszont pár mondaton kívül nem sok köszönt vissza. Az épületek enteriőrje erősen a 70-es, 80-as évekre emlékeztet, ugyanakkor az autók modernek, fejlett kamerarendszerek vannak, miközben azért floppy lemezeket is használnak a laptopokkal együtt. Ez teljes zűrzavar, egyszerűen nem volt világos számomra, pontosan melyik évben vagy korszakban is vagyunk. Ha a mai korban, akkor miért úgy néznek ki a lakásbelsők, mintha 40 éve megállt volna az idő?


A 140 perces játékidőt is soknak éreztem. Döcögősen és unalmasan halad a történet, a felvezetés nagyon elnyújtott és mire végre érdekes lenne a cselekmény, addigra már el is érünk az utolsó jelenethez, amit seperc alatt összecsaptak. Úgy álltam fel a film végén, hogy nem értettem, mi történt, ki kivel volt, melyik szereplőt mi motiválta és hogyan kapcsolódtak össze az egyes jelenetek. Nincs semmilyen pszichológiai játszma, ami egy kicsit is emlékeztetne a kémfilmekre, akciót is csak elnagyoltan kapunk, erőszakból és szexből viszont nincs hiány. Utóbbiak szerencsére nem öncélúak, de értelemmel sajnos nem töltötték meg a filmet. 


Ha a színészeket nézem, akkor is vegyes a kép. A főszereplőt játszó Jennifer Lawrence-t legutóbb az Éhezők viadalában láttam, itt nagyon hasonló alakítást hoz. A mimikája minimális, a durva és erőszakos jelenetekben pedig nem tűnt hitelesnek. A CIA tisztet alakító Joel Edgerton egy fokkal jobb, bár a karakterét jobban is elmélyíthették volna. Jeremy Irons takaréklángon ugyan, de hozta azt a formáját, amiért kedvelni lehet, az ő alakítása tetszett a legjobban. 


Budapest viszont kiváló helyszín volt, el tudtam hinni, hogy éppen Moszkvában, Bécsben, vagy ténylegesen a magyar fővárosban járunk. Jó volt magyar szavakat hallani és magyar színészeket látni. A látványvilágot is dicséret illeti, néhány jelenetnek kifejezetten szép volt a fényképezése, de tartalom híján nem tudták nekem eladni ezt a filmet. Minisorozatként és/vagy egy másik rendezővel sokkal jobban tudott volna működni, így felejthető alkotás lett a Red Sparrow.

Értékelés: 4.5/10

2018. augusztus 20., hétfő

Bron/Broen - 4. évad

A The Americans után a svéd-dán koprodukcióban készült Bron/Broen is idén érkezett el a búcsúévadához. A sorozat ismérvei, úgymint a komor és fakó színek, a nyomasztó skandináv táj, az ügy felgöngyölítéséhez kapcsolódó rengeteg szereplő és a kiváló karakterábrázolás ezúttal is maradéktalanul teljesültek. A Broen azon ritka sorozatok közé tartozik, ahol mindegyik évad egyenletesen magas színvonalú.


Meglehetősen furcsa üggyel indul a negyedik évad: a dán Bevándorlási Hivatal igazgatóját, Margrethe Thormodot egy gödörbe ásva találják, a fejét pedig a felismerhetetlenségig összeverték. Ebből aztán egy meglehetősen szövevényes ügy bontakozik ki és csak az utolsó epizódokban áll össze teljesen a kép. A korábbi évadoktól eltérően ezúttal nem tíz, hanem csak nyolc epizód állt a készítők rendelkezésére és bár a nyomozás teljesen lezárult, a vége egy kissé kapkodósra és banálisra sikerült.


Ezt leszámítva viszont nem lehet panasz az évadra. A nyomozások mellett ugyanis nagyon szépen tudták árnyalni az eddig megismert karaktereket. Sagaval az évadnyitóban egy börtönben találkozunk, ahová anyja halála miatt került. Szerencsére nem marad ott sokáig és a pszichológiai beszélgetéseken keresztül még alaposabban megismerhetjük őt. Sok olyan dolog elhangzott ezeken a konzultációkon, amit már korábban is tudtunk vagy ki lehetett következtetni, számomra mégis az évad legérdekesebb jelenetei közé tartoztak. 


Saga mellett Henrik is nagy hangsúlyt kap. Az előző évadban annyit tudtunk meg róla, hogy nyolc évvel korábban elveszítette a feleségét és lányait. Saga magánakciójának és kitartó munkájának köszönhetően visszakapja egyik kányát, Astridot. Igazi érzelmi hullámvasút Henriknek ez az évad és míg évad elején Sagát gondoltam labilisabb szereplőnek, az éved végére egyre inkább Henrik lett az. Viszont ahogy Saga is mondja, a pszichológiai nehézségeik ellenére ők ketten remek párost alkotnak. Pedig Henrik új társa, Jonas is szimpatikus szereplő, de igazán akkor "áll helyre" a sorozat dinamikája, amikor Saga kikerül a börtönből és újra Henrikkel dolgozhat együtt. 


A finálé a fő ügy mellett Saga rendőri karrierjének végére is pontot tett. Érdekes, hogy pont az Öresund-hídon hajítja a tengerbe a jelvényét. Azon a hídon, ami összeköti Dániát és Svédországot és ahonnan az első évad is indult. Ebben az évadban csak összekötő szerepe volt, de az utolsó jelenettel mégis nagyon szép keretet adott a sorozatnak. Ahogy a főcímdalban is elhangzik: "And everything goes back to the beginning." Hiányozni fog a sorozat minden elemével és szereplőjével együtt. 

Értékelés: 9/10

2018. augusztus 19., vasárnap

The Americans - 6. évad

"We had a job to do."

Hát, ez a nap is eljött. 75 rész, azaz 6 évad után véget ért az FX sorozata, amit "a kritikusokon kívül senki sem nézett". Utóbbi megállapítás nyilván nem igaz, bár az kétségtelen, hogy a sorozat záróévadát már csak alig fél millióan követték, szemben az első évad 3 milliós nézőszámával. A The Americans leköszönésével a sorozat elég nagy űrt hagy maga után és én is szegényebb leszek egy olyan szériával, amit a pilotepizódtól kezdve követtem. 


Az ötödik évadhoz képest ugrunk egy kicsit az időben egészen 1987 őszére és telére. A '80-as évek történései alapból érdekelnek, de még érdekesebb egy olyan korszak vagy év eseményeit nézni, aminél már én is éltem. Sokszor leírtam már, de újfent megteszem, hogy a díszletek, a ruhák, a frizurák, a bútorok, az autók és az egyéb eszközök mennyire jól visszaadták a korszakot. Sehol nem volt egy zavaró elem, egy véletlenül "bentfelejtett" modern kütyü vagy épület, úgyhogy e tekintetben (is) elismerés illeti a készítőket. 


"Holt kéz", Nesterenko, csúcstalálkozó, Gorbacsov... nagyjából ennyivel jellemezhető az idei KGB-hez köthető eseménysor, ami már önmagában is több évadra elegendő történetet szolgáltatna, de most 10 epizód állt rendelkezésre. Ha nagyon le akarnám szűkíteni a kört, akkor nyilván az amerikai csúcstalálkozó van középpontban, de akkor is bámulatos, mennyire aprólékosan építették fel az évad vezérfonalát. Gyakorlatilag az évad vége felé derül ki, mi is a szovjet Központ célja ezzel a sok manőverrel. 


Mert akcióból ezúttal sem volt hiány. Sőt, szinte minden epizódra jutott valamilyen ügy, ami hozzátartozott a Nagy Tervhez. Elizabeth pedig, aki továbbra is rendíthetetlenül szolgálja a szovjet Anyaföldet, mindent alárendelt ennek. Szó szerint. Ez nyilván nem újdonság, hiszen a sorozat első évadában is így volt ez, most viszont azt látjuk, hogy szinte összeroppan a sok feladattól és nyomástól. Alig áll a lábán, egyik cigit szívja a másik után, senkivel nem beszél és csak aludni jár haza (vagy még arra sem). Nem számoltam, hány karakter bőrébe kellett bújnia, de az biztos, hogy embert próbálóan sokba. 


Ez persze Philipet is megviseli; amellett, hogy az utazási irodás vállalkozása a csőd szélén áll. Szóval van konfliktusforrás bőven és bár néha adódik lehetőség megbeszélni a dolgokat, igazából mindketten elfojtják az érzéseiket és a gondolataikat. Ebben a helyzetben próbálják terelgetni Paige-et a kémélet felé (leginkább Elizabeth és Claudia) és gondoskodni Henry gondtalan tanulmányairól. Mindeközben pedig fenntartani a makulátlan és idilli család látszatát. Ami bizony ilyen körülmények között egy ponton túl már nem megy...


Szintén a sorozat legeslegelejétől jelen van Jenningsék életében a lebukás veszélye. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez a hatodik évadban meg is történik. Nem olyan felvezetéssel, nem olyan körülmények között és nem olyan kimenetellel, mint ahogy azt várnánk. A sorozat szálai között talán ez szolgált a legtöbb feszültséggel, mégis a parkolós jelenet közben alig mertem levegőt venni. Döbbenetes és profin kivitelezett volt és alapjaiban változtatta meg a szereplők sorsát.  


Tény, hogy sok kérdést hagyott nyitva a finálé, de én így is elégedett vagyok a zárással. A sorozat nem hazudtolta meg magát, a készítők pedig a hat évad alatt gyönyörűen végigvitték azt, amit terveztek. A két zenei montázs abszolút tökéletes volt és nehéz volt könnyek nélkül végignézni őket. Csak azt sajnálom, hogy Mischát nem láttuk viszont, mert így tényleg felesleges volt az előző évados szereplése. A színészeket viszont minden tekintetben dicséret illeti, ebben az évadban nagyon kitettek magukért. Nem volt ez másként a fináléban sem, úgyhogy egy kiváló sorozatélménnyel tudok búcsút venni a The Americanstől. 

Értékelés: 9/10