2017. január 1., vasárnap

The Night Manager - 1. évad

Kezdjük akkor az új évet egy sorozatos poszttal! Az elmúlt hónapokban nem igazán volt időm sorozatot nézni, a téli szünet alatt viszont pótolgattam. Természetesen nem egy évadonként 22 epizódos szériába vágtam bele, hanem egy rövidebb sorozatba. A brit The Night Managert tavasszal mutatták be és magyarul is lement, mégis valamikor télen botlottam bele.


John le Carré regényadaptációjáról van szó, azaz egy klasszikus kémsztori lett megfilmesítve és 6 epizódra elnyújtva. A brit titkosszolgálat (MI6) egy Richard Roper nevű dúsgazdag fegyvercsempészt akar lekapcsolni, ehhez pedig beszerveznek egy visszavonult katonát, aki szállodákban dolgozik éjszakai portásként. Hősünknek, Jonathan Pine-nak be kell épülnie Roper szervezetébe, de még így sem lesz egyszerű a feladata.


Történet szempontjából teljesen rendben van a sorozat, a 6 rész alatt egy tisztességgel felépített, kidolgozott és lezárt sztorit kaptunk, ami sok ponton a James Bond filmekre emlékeztetett. A tempó ugyanakkor lassú volt, de ehhez a sorozathoz pontosan ez illett. A modern technológia dacára bizony időbe telt, mire bepillantást nyerhettünk Roper üzleti machinációiba, plusz a feszültség megteremtésére is alkalmas volt a lassabb történetvezetés.


A helyszínek gyönyörűek, a legtöbb esemény Kairóban, Londonban, Mallorcán és Törökországban játszódik. Tetszett, hogy nem stúdiókban teremtették meg ezeket, hanem tényleg ezeken a helyszíneken forgatták le a sorozatot. Ebből következően a cselekmény is több helyen és szálon futott egyszerre és a téglák, meg az állandó lebukásveszély miatt kellően izgalmas tudott maradni. 


A szereplőgárda impozáns, Hugh Laurie (aki Ropert alakította) volt talán a legjobb, de az ellenfelét alakító Tom Hiddlestonra sem lehet panasz. Igazából pontosan azt hozza a Night Manager, amit egy kémsztoritól kell, de azt a lehető legjobb módon teszi. Ahhoz képest, mennyire nem kapott hype-ot (én is csak egy véletlenül elkapott tévéműsor-ajánló hatására néztem utána), kellemes meglepetés volt a sorozat. 

Értékelés: 8/10

2016. december 31., szombat

Évösszegző 2016

Az elmúlt évekhez hasonlóan következzen a leltár a 2016-os évről! (A 2015-ös év összegzése itt olvasható.)

- Először voltam tanártüntetésen. #esernyő #kockásing (A politikát próbálom távol tartani a blogtól, úgyhogy bővebben nem írnék erről a pontról.)
- Márciusban egy hosszú hétvége keretében megcsodáltam Prágát. A város egyszerűen elvarázsolt és bár fáradtan vágtam neki az utazásnak, energiával feltöltődve tértem haza.
- A 30. szülinapomat egy gyönyörű színdarabbal ünnepeltem meg. A francia Rómeó és Júlia c. musical az egyik kedvenc színdarabom, annak idején szinte unásig ismertem minden dalát. Ennek a musicalnek a magyar változatát sikerült megtekintenem és bár nem az eredeti szereposztással ment, nekem nagyon tetszett az előadás.
- Az Artmozik Éjszakáját idén sem hagytam ki, de most kevesebb jó filmet láttam, mint 2015-ben. És sajnos azt is szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy már nem bírom úgy az éjszakázást, mint 5-10 évvel ezelőtt.
- Leérettségiztettem azt a csoportot, amelyiket 3 tanéven keresztül, folyamatosan én tanítottam. Az eredmények nagyjából olyanok lettek, amiket vártam és bár valakinek csak második nekifutásra sikerült, én nagyon büszke voltam/vagyok rájuk. 
- Nyáron, az utolsó iskolai héten lett végre annyi szabadidőm, hogy a szakkönyvek és tankönyvek mellett szépirodalmi könyvet is el tudtam olvasni. Minden éveben megfogadom, hogy többet fogok olvasni, de soha nem egyszerű ezt megvalósítani. 
- A nyári szünetnek nagyon fáradtan vágtam neki és életemben először egyedül mentem nyaralni, mégpedig Máltára.
- A nyaralás után pihentem, utaztam és próbáltam feltöltődni (meg egy kicsit dolgoztam is, hogy ne szakadjak meg ősszel). Az időjárás bizonyos szempontból még kedvezett is ennek. Nem volt igazi kánikula és vihar is ritkábban fordult elő, mégis jóval többet tartózkodtam zárt térben. Ez csak annyiból volt jó, hogy valamelyest csökkenteni tudtam a sorozatos és a filmes lemaradásaimat.
- Augusztusban először láttam Budapestről a tűzijátékot.
- Szeptember gyorsan eljött és pontot tett a hónapokig húzódó kérdéseimre. Egyáltalán nem ért váratlanul az, ami történt és bár jól végződött a dolog, én az év legfájóbb kudarcának könyvelem el. 
- Két osztálytalálkozó volt esedékes idén (a 15 éves általános iskolai és a 10 éves középiskolai), mindkettő nagyon jól sikerült.
- Fantasztikus koncertélményben volt részem novemberben.
- A Karácsonyra való hangolódást bécsi adventtel kezdtem és a szokásos iskolai kórussal zártam. A bécsi utazásról nem készült külön poszt, de tervben van, hogy nyáron alaposabban feltérképezem az osztrák fővárost. A fél nap ugyanis nem volt elég, hogy minden nevezetességet megnézzek.
- Sok baráti összejövetelben és programban volt részem, de közel sem annyin, mint 2015-ben.
- Idén is konyhatündérkedtem, most sütemények terén bővült a repertoárom.
- Változatlanul nagyon tetszik a logisztika, bár ebben a tanévben mindent nehezebb összeegyeztetni. Nem egyszerű a munka melletti tanulás, de továbbra is jó döntésnek tartom, hogy belevágtam. 2017-ben pedig le is vizsgázom belőle, amitől egyelőre eléggé tartok. 
- Egy komolyabb hangszálgyulladást és több kisebb megfázást leszámítva ezt az évet is megúsztam betegség nélkül. 
- 2016 egyébként elég kaszabolós év volt: nagyon sok tragikus esemény történt a nagyvilágban (olasz földrengés, terrortámadások) és számos kiválósággal lettünk szegényebbek (pl. Alan Rickman, Umberto Eco, Kertész Imre, Esterházy Péter, Zsigmond Vilmos, Aigner Szilárd, Józsa Imre, Leonard Cohen, George Michael, Bud Spencer). 
- Sok jó élményt kaptam ettől az évtől, de néhány rosszból is kijutott. Remélhetőleg a 2017-esről csak jókat tudok majd írni egy év múlva. 



2016. december 27., kedd

Allied - Szövetségesek (2016)

A Szövetségesek Max Vatan hírszerzőtiszt története, akit 1942-ben Észak-Afrikában összehoz a sors a francia ellenálló Marianne Beausejourral egy veszélyes küldetés során, az ellenséges vonalak mögött. Amikor Londonban újra találkoznak, kapcsolatukra baljós árnyékként vetül a háború emberfeletti nyomása...


Elsősorban a szereplők miatt akartam mindenképpen megnézni ezt a filmet, hiszen mind Brad Pitt, mind Marion Cotillard nagy névnek számít. A francia színésznő ráadásul az egyik kedvencem, minden filmjében más oldalát mutatja meg és kápráztat el az alakításával. Nincs ez másként ebben a filmben sem, Marion Cotillard egy személyben elviszi a hátán a Szövetségeseket, Brad Bitt ugyanis elég gyengécskén szerepel.


Pedig a sztori ütős lenne, a díszletek, a jelmezek és a helyszínek szemet gyönyörködtetőek és korhűek, a szereplőkkel azonban alig foglalkoznak. A motivációjukról szinte semmit sem tudunk meg, gyakorlatilag egy játéktér nélküli skatulyába gyömöszölték őket. Így csak sablonokkal tarkított rétestésztának tűnt a film, míg ha a romantikus vonal helyett a tényleges kémmunkára koncentráltak volna, akkor ebből a filmből sokkal többet ki lehetett volna hozni. 

Értékelés: 5/10

2016. december 26., hétfő

Agassi / The Handmaiden - A szobalány (2016)

Az ázsiai filmektől mindig ódzkodtam egy kicsit, mert a rendezők általában szokatlan témákat visznek filmre és eddig még nem találkoztam olyan alkotással, ami elnyerte volna a tetszésemet. A dél-koreai Szobalányról viszont nagyon sok pozitív kritikát olvastam, ami meghozta a kedvemet a filmhez. 


Az 1930-as évek Koreájában vagyunk, a japán megszállás éveiben. Egy koreai csaló grófnak adja ki magát és egy „tolvajcsaládból” származó álszobalány segítségével azon dolgozik, hogy egy japán úrilány örökségét megkaparintsa. Soo-kee-nak, a szobalánynak az a feladata, hogy belebolondítsa úrnőjét, Hidekót Fujiwarába, az álgrófba, aki a vagyonát megszerezve elmegyógyintézetbe záratná a valóban kissé hisztérikus fiatal nőt. 


Meglehetősen gyors tempót diktál a film eleje, pár jelenet után bele is csapunk az események sűrűjébe. Ez egy cseppet sem baj, bár annyira szép és festői környezetben játszódik a film, hogy egy-két helyszínen hosszabb ideig is elidőztem volna. A film első felében nagyon szépen halad előre a történet, az egy órás játékidő minden momentumát kitöltötték, így aztán fel is merült bennem, vajon mit tartogat a film második fele, megmarad-e ez a szédítő lendület. Nos, a tempóból jelentősen visszavettek, ennek ellenére egy kerek egész (és csavaros) történetet sikerült Chan-wook Park rendezőnek a vászonra vinnie. 


A környezetről már írtam korábban, de még szentelnék neki néhány gondolatot, mert nem minden nap látni ilyen szép és művészi igényességű megvalósítást. A természetben játszódó jelenetek gyönyörű színvilággal rendelkeznek (fel is írtam a képzeletbeli bakancslistámra egy távol-keleti körutazást), a kameraállásoknak pedig olyan hatásuk van, mintha mi is a szereplők mellett lennénk. A belső terek nyomasztóan szűkek és ridegek, aminek szintén nagy szerepe van a filmben. 


A színészi játék tökéletes és az is tetszett, hogy három nézőpontból mutatták meg az eseményeket. Mindegyiknek volt plusz töltete és funkciója, így minden szempontból kielégítő lett a befejezés. Talán csak az erotikát vitték túlzásba. Néha olyan érzésem volt, mintha egy ázsiai szexfilmet néznék. Szinte mindent megmutattak; amit meg nem, arról kimerítően részletes elbeszélést kaptunk. Egyik jelenet sem öncélú, ám a hosszúságuk miatt jelentősen megtörték a történet dinamikáját és a harmadik nézőpont már nem lett annyira izgalmas, mint az előtte lévők. Csak emiatt nem lett ez a film tökéletes.

Értékelés: 8/10

2016. december 24., szombat

2016. december 22., csütörtök

Nocturnal Animals - Éjszakai ragadozók (2016)

Cím alapján vérengző horrorfilmnek tituláltam az Éjszakai ragadozókat, így nem siettem annyira a megtekintésével. Az év végi filmes listák megszaporodásával azonban egyre több helyen botlottam bele a filmbe, ráadásul igen előkelő helyezéseket elérve. Ez pedig csak tovább fokozta a kíváncsiságomat.


Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Hutton gyakorlatilag műtárgyként tekint rá, házasságuk kezd zátonyra futni. Egy nap Susan egy csomagot talál a postaládájában. A csomagban egy regényt van, melyet a volt férje, Edward Sheffield írt, akivel már évek óta nem beszélt. Susan olvasni kezdi a regényt, melynek tartalma erőszakos, ugyanakkor Susant olvasás közben mélyen megérinti Edward írása és akarva-akaratlanul is felidézi a szerzővel közös szerelmi történetük legintimebb pillanatait.


A történet tehát több síkon zajlik és bár egyik szál sem erős annyira, hogy egy másfél órás filmet ki lehessen tölteni vele, együttesen sikerült egy olyan izgalmas elegyet létrehozni, ami végig a képernyőre tapasztotta a szemem. Susan és Hutton házassága annyira felszínes és érzelemmentes, hogy alig vártam, hogy kiszakadjunk ebből a steril környezetből. Texas ennek pont az ellentéte: véres és kegyetlen, ellenpólusnak pedig ott van Susan és Edward érzelemgazdag kapcsolata. 


Szép kerek a történet, minden jelenet pontosan ott van és annyi ideig tart, ahol és ameddig kell. Művészi pontossággal van kimérve minden, ami már az első pillanattól érződik. A színek, a beállítások, a közeli képek és a zenei aláfestés mind-mind a művészfilmekre emlékeztetnek, emellett a színészek munkája is dicsérendő. Amy Adams egyik pillanatban huszonévesként látható, a másikban már negyvenes nőként tündököl. Jake Gyllenhaal is kitesz magáért, az érzelmek minden skáláját hitelesen el tudta játszani. A film legnagyobb meglepetése azonban a texasi marshallt alakító Michael Shannon volt. Amint feltűnt a képernyőn, egyből a Justified ugrott be, gyakorlatilag ugyanazt a miliőt emelték be a filmbe, mint amit a sorozat hat évada során megismertünk: déli akcentus, pitiáner, de kegyetlen suttyók, kietlenség, hűség, ciripelés... minden apró részletre odafigyeltek a készítők. 

Különleges filmélmény az Éjszakai ragadozók, és bár elismerem az erényeit, eléggé meg tudja ülni az ember gyomrát. Éppen ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben újra meg fogom nézni. 

Értékelés: 8/10

2016. december 20., kedd

10 Cloverfield Lane - Cloverfield Lane 10 (2016)

Tavasszal ettől a filmtől (is) volt hangos az internet, nyáron viszont teljesen elfeledkeztem róla. Most, hogy próbálom pótolni az év közben elmulasztott filmeket, a címet meglátva rögtön erre esett elsőként a választásom. Előzetest annak idején és most sem néztem, és a film többi részletéről sem tudtam semmit. 


Egy nő egy szörnyű baleset után egy pincében tér magához, és attól fél, hogy elrabolták. "Fogvatartója", aki fel van készülve a világvégére, azt állítja, hogy megmentette a nő életét, mivel borzalmas támadás érte a Földet, és emiatt a külvilág már lakhatatlan... 


A rövid és velős történet gyakorlatilag a film első fél órájában lejátszódik, mégis annyira jól adagolják az újabbnál újabb információkat és a feszültséget, hogy érdekelt, hogyan fog végződni a film. Tulajdonképpen egy három fős (Michelle, Emmett és Howard) kamaradarabot vittek vászonra és ha idén februárban nem látom a Szobát, akkor a Cloverfield Lane 10 sokkal nagyobb hatással bírt volna rám. Annyira sok ponton hasonlít a két film (szűk térbe bezárt szereplők, morális kérdések, menekülési vágy), hogy a különbségek sokkal szembeötlőbbek. A Szoba inkább az emberi oldalra és a kiszabadulás utáni helyzetre koncentrált, a Cloverfield Lane 10 pedig a zárt tér miértjére. 


Ha a zárást leszámítom, akkor egy egész tisztességes thrillert kapunk, ami közel sem hibátlan. Emmett sokkal gyengébb szereplő, mint Michelle és Howard, nagyon sokszor feleslegesnek éreztem a jelenlétét. Logikai hibából is akadt egy pár, pedig az ilyen típusú filmeknél legtöbbször észre sem veszem őket. A mindig tiszta levegő, a korlátlanul rendelkezésre álló élelem és áram nem túl hiteles egy hosszútávú föld alatti berendezkedésnél.


A színészi játék ellenben kárpótolt, különösen a Howardot alakító John Goodman játéka tetszett. A folyamatos titkolózás és kiismerhetetlenség végig izgalmassá tette a karaktert, gyakorlatilag csak az utolsó 10 percnél kapunk választ arra, hogy milyen ember Michelle és Emmett "fogvatartója". Michelle jellemfejlődése is tetszett, így volt eleje és vége is a sztorinak. Nem mondom, hogy a Cloverfield Lane 10 egy kötelező film ebből az évből, de igazából nem bántam volna, ha kimarad. 

Értékelés: 6.5/10

2016. november 6., vasárnap

Koncerten

Koncertre járni mindig élmény, legyen az könnyű vagy komolyzenei. Az elmúlt években igen nagyot változott a zenei ízlésem, így egyre kevésbé vagyok képben az aktuális trendekkel és zenészekkel. 
Rúzsa Magdira még a Megasztár alatt figyeltem fel (annak idején még sms-t is küldtem, hogy szavazatommal növeljem a nyerési esélyeit) és nagyon örültem, amikor kiderült, hogy ő nyerte meg a TV2 tehetségkutató műsorát. Gyönyörű pillanat volt, amit a későbbi szériák még csak megközelíteni sem tudtak, de ez egy másik történet...


Szóval, amikor nyár végén megláttam, hogy novemberben Rúzsa Magdi koncert lesz, amiben Presser Gábor lesz a társa, nem volt kérdés, hogy ott akarok lenni. Pár nap alatt elkelt az összes jegy, így nagy lelkesedéssel vártam a novemberi koncertet. A helyszín (Budapesti Kongresszusi Központ) gyönyörű volt, a nézőtéren pedig egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyira tele volt. Pár perces késést követően Magdi és Pici bácsi két órás koncerttel örvendeztette meg a hallgatóságot és mind a dalok, mind az előadás lenyűgözött. Kristálytiszta volt a hangjuk (playbacknek nyoma sem volt) és még a legapróbb hangszer hangja is élettel töltötte meg a színpadot. Fantasztikus volt a hangulat és bár sok és sokféle koncerten jártam már, kétségkívül ez volt életem legjobb koncertélménye. Az Egyszer például élőben sokkal szebben szólt, mint a CD-n. 

2016. október 30., vasárnap

Osztálytalálkozók

Öt éve - akkor éppen nyáron - volt esedékes az öt éves középiskolai és a tíz éves általános iskolai osztálytalálkozó, ami azt jelentette, hogy idénre, azaz 2016-ra esett a következő. 2011 szinte csak tegnap volt (ilyenkor döbben rá az ember, milyen gyorsan szalad az idő), így csak tavasszal vetődött fel, hogy jó lenne összegyűlni a tizenöt, illetve a tíz éves osztálytalálkozókra. Szerencsére nem ugyanarra a hétvégére estek, így mindkettőn ott tudtam lenni.


Az általános iskolait talán azért vártam egy kicsivel jobban, mert messze sodort az élet a volt osztálytársaktól és mivel az öt évvel ezelőtti találkozón kevesen voltunk, a társaság nagy részével a ballagás óta nem találkoztam. Külsőre szinte alig változott a társaság, belsőleg viszont igencsak megkomolyodtak. Akit anno beskatulyáztak, az meglepően sokra vitte a nagybetűs életben, de igazából mindenkiről elmondható, hogy a 20-as évei végére, 30-as évei elejére megtalálta a számítását. Annak idején én nem éreztem jól magam az általános iskolai osztályközösségben, ez a találkozó viszont nagyon jó hangulatban telt és őszintén örültem a többiek sikereinek. 


A középiskolai évfolyamtalálkozót már nagyobb szervezés előzte meg és bár nem mindenki tudott eljönni, az évfolyam kétharmada jelen tudott lenni. Sajnos én akkor hangszálgyulladástól szenvedtem, ami azért volt nagyon rossz, mert egyáltalán nem tudtam beszélni. :( Pedig annyi mindent tudtam volna mesélni! A facebooknak köszönhetően szerencsére jól nyomon követhető, kivel mi történt/történik, de az élő találkozó varázsát semmi sem tudja pótolni. Pláne úgy, hogy ebben a társaságban is voltak olyanok, akikkel 7-8 éve találkoztam utoljára. Az este a betegségem ellenére nagyszerűen telt és bármilyen furcsa, senki nem változott semmit. Még a meghívott tanárok sem. Mindenki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az érettségi tablókon. :)

2016. szeptember 10., szombat

Pulp Fiction - Ponyvaregény (1994)

Quentin Tarantino nevét sokáig csak hallomásból ismertem, de filmet nem tudtam társítani hozzá. Csak annyit tudtam róla, hogy az általa rendezett filmek általában formabontóak és cseppet sem átlagosak. A Ponyvaregény volt az első film, amit tőle láttam (azóta pedig az összeset pótoltam már), írás viszont nem született róla, így ezt most pótlom.
 

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules. 


Nem most láttam először a ponyvaregényt, mégis ugyanúgy élveztem a jeleneteket, mint első megtekintéskor. Az események sorrendjére már nem emlékeztem pontosan, a szövegre viszont igen, ami a zenével egyetemben kiállta az idők próbáját. Bármikor meghallom például Urge Overkilltől a Girl you'll be a woman soon c. dalt, egyből a szemem alatt van az a jelenet, ami alatt szólt. 


A történet elég szerteágazó és nem lineáris sorrendet követ. Az egyes fejezetek csak az adott történetrészhez kapcsolódó néhány szereplőt követik nyomon. A film végére azonban összeáll a kép és kiderül, melyik eseménynek mi volt az előzménye. Ugyan kering az interneten egy olyan változata a filmnek, amiben a megfelelő kronológiai sorrendben vannak elhelyezve a jelenetek, de azt hiszem, a Ponyvaregénynek épp ez a fajta történetvezetés az egyik erőssége. 


A másik húzóerő a színészek játéka. Igazi sztárparádé a film, a felvonultatott színészek mára már ismert és befutott művészek. Vagy épp ez volt az ugródeszkájuk, másoknak viszont (pl. John Travoltának) a Ponyvaregény segített, hogy a rendezők és nézők újra felfedezhessék. A játékuk mindenesetre parádés, nem is találok semmi kivetnivalót a filmben. Az utolsó képkockáig tökéletes, de egy ilyen klasszikus kultuszfilmtől nem is várható más.

Értékelés: 10/10