2014. július 31., csütörtök

Hannibal - 1. évad

Tavaly ódákat zengtem a Hannibal pilotjáról, de aztán időhiány és egyéb dolgok miatt nem tudtam hétről hétre figyelemmel kísérni az évadot. Ez persze semmit nem von le az élvezeti faktorból, ugyanis remek utazás volt ez a 13 epizód. 


A nyitórészt követően eleinte a nyomozós jelleg dominált, ami szép lassan átváltott Hannibal megismerésébe (és kiismerhetetlenségébe), majd Will leépülésére került a hangsúly. Nagyon is tudatos ez az építkezés és szükség is volt rá, ugyanis a krimi, a horror és a thriller köntöse alatt tulajdonképpen az emberi pszichében merülhettünk el. Nem kevés bátorság kellett hozzá, hogy ezeknek a műfajoknak a keveredése működni tudjon és egyik irányba se billenjen el a mérleg serpenyője. 


Will és Hannibal párbeszédei alapvetően meghatározták a sorozat tempóját és hangulatát, valamint a karakterek építéséhez is hozzájárultak. Érdekes volt látni, hogy miközben Will gyengévé és instabillá válik, úgy lesz Hannibal egyre magabiztosabb és manipulatívabb. A dialógusokból sok mindenre fény derült, ugyanakkor legalább egy tucatnyi kérdésnek adtak helyet. Nem éltek az írók barokkos körmondatokkal, mégis kellőképpen összetettnek tudták ábrázolni Will és Hannibal viszonyát. Tetszett, hogy folyamatosan játszadoztak a nézővel: apró információmorzsákkal próbáltak elbizonytalanítani, hogy még azt is megkérdőjelezzem, amit biztosnak vélek. 


Ehhez persze kellett a színészek játéka is. Hugh Dancy és Mads Mikkelsen alakítása már a pilotban is tetszett, a folytatásban pedig mind a ketten brillírozni tudtak. A többi színész kiválóan asszisztált ehhez és jó pár emlékezetes jelenettel gazdagította az évadot. A legnagyobb meglepetést számomra Gillian Anderson jelentette, akit az X-akták óta most láttam először szerepelni. (Tudom, hogy a The Fall c. sorozatban is játszott, de az nekem eddig kimaradt.) 


Vizualitásban is remekel a Hannibal. Az évad első felében látható gyilkosságok megjelenítése már-már a művészet határát súrolják. Az aprólékosan kidolgozott kompozíciók, beállítások és színek miatt eszembe sem jutott, mennyire beteg (és zseniális) elme művei a gyilkosságok. Az évadban felvonultatott gasztronómiai műalkotásokkal ugyanígy vagyok. Akármennyire elborzaszt az alapanyag, hihetetlen étvágygerjesztő a végeredmény. Ráadásul funkciójuk is van, hiszen Hannibal konyhája ugyanolyan fontos helyszín, mint a rendelője vagy éppen Will elméje és látomásai. 


Országos sorozathoz képest sok formabontó megoldást alkalmazott Bryan Fuller, de sikerült úgy a keretek között maradnia, hogy az ne menjen a minőség rovására. Egy-két dolgon persze még lehet finomítani, de ez a sorozatkezdés mindenképpen bíztató.

Értékelés: 8.5/10

2014. július 28., hétfő

Sons of Anarchy - 6. évad

A Justified után ideje volt az FX másik zászlóshajójából, a hetedik évaddal leköszönő Sons of Anarchyból is felzárkóznom. A történet fonalát még másfél év távlatából sem volt nehéz felvenni, de a minőségi dráma helyett valami egészen mást kaptam. 


Azzal ért véget az ötödik évad, hogy Tarát letartóztatja a rendőrség, Clayt pedig a klub küldi börtönbe az eddigi bűnlajstomáért. Jax célja világos: leszámolni a fegyverüzlettel és legális irányba terelni a SAMCRO-t. Ez persze nem egyszerű, így a klubnak nemcsak az IRA-vel gyűlik meg a baja, hanem a törvény embereivel is. Mindennek tetejében Tara konkrét lépéseket is tesz, hogy Thomast és Abelt távol tarthassa a klubtól. 


Az események ezúttal is több szálon futottak és több olyan fordulatot hoztak, aminek kifejezetten örültem. Claynek ezúttal nem kegyelmeztek, amivel sikerült jóvátenni a 4. évad végét. A halálával ráadásul pontot tettek az írekkel kötött fegyverbizniszre is. Nero személyében a klub új szövetségest talált, akinek a segítségével tovább bővülhetett Jaxék tevékenységi köre. A Mayans terjeszkedése miatt viszont kérdésessé vált a helyzete, aminek még biztosan lesznek következményei. 


Tara és Gemma viszonya alapvetően meghatározta az évadot és bár a dráma volt túlsúlyban, néhol szappanoperára emlékeztetett a sorozat. Bár az évadot mégsem ez húzta le nálam. Tara terve és annak kivitelezése, a két anya gondolkodásmódja és eszköze, a téves információk és az ezekből fakadó félreértések mind a finálé utolsó perceinek ágyaztak meg. Annak a néhány percnek, ami nemcsak felbosszantott, de a gyomromat is megfeküdte. 


A végkifejlettel nem volt bajom, hiszen minden jel arra mutatott, hogy bekövetkezik, a hogyanon viszont nem tudom túltenni magam. A Sons of Anarchy eddig sem a finomkodásról volt híres, de ilyen öncélú brutalitásra nem számítottam. Egyszerűen sok(k) volt és ha pár hét múlva nem a záróévadát kezdené meg a sorozat, akkor ez lenne az a pont, ahol elköszönnék Charmingtól. 


Sutter ugyanis túlzásba esett ebben az évadban. Unser és Juice karakterkezelése és irracionális tetteik, Patterson alkudozásai rettentő zavaróak voltak és csak a "nagy finálénak" rendelték alá őket. Dühít, hogy ilyen áron zárult a kör, így pedig már nem tud érdekelni, mi lesz a folytatás. Hiába vannak szimpatikus szereplők a klubban (pl. Bobby, Chibs), nem tudok szurkolni nekik. Túl sok erőszak és gyilkosság kötődik hozzájuk, és hiába vezérli őket a "nagyobb jó", nem hiszem, hogy ki tudnak mászni abból a szarból, amibe az évadok során keveredtek. Legfeljebb csak a halál által, mert kötve hiszem, hogy happy enddel zárulna a SoA. 

Értékelés: 8/10

2014. július 23., szerda

Justified - 5. évad

Ha egy sorozat valamelyik évadával magasra teszi a mércét, akkor az esetek nagy részében a következő évad nem tudja megugrani azt. Sajnos a Justified ötödik évadára is igaz ez; még akkor is, ha az országos csatornák sorozatainak 98%-át, a kábeleseknek pedig a felét lazán felülmúlja. 


Ott folytatódott az évad, ahol az előző abbamaradt, de kellett pár epizód, mire a szálak letisztázódtak és kirajzolódott az évad fő csapásvonala. Az évadnyitóban látott floridai kiruccanáskor megismerhettük a Crowe családot, akik aztán Kentuckyban is felbukkannak. És ha már odakerülnek, gondoskodnak róla, hogy fenekestül felforgassák az ott élők életét, különösképpen Boydét. 


Miután Ava börtönbe került, Boyd mindent megtesz, hogy kihozza a menyasszonyát, ami cseppet sem könnyű feladat. Ráadásul az üzlete sem virágzik, ugyanis a detroiti kábítószervonal befuccsol, az emberei erősen megfogyatkoznak és a mexikói üzlet sem úgy sül el, ahogy tervezte. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy esik szét darabjaira az, amit az előző évadokban épített fel. Szegény Boyd akárhogy próbál kimászni a slamasztikából, egyre nagyobba kerül. Rég láttuk őt annyira elesettnek és legyőzöttnek, mint Ava hazatérésekor. 


Raylannek szintén viselnie kell a tettei következményét, így a Tonin-ügy árnya gyakorlatilag az egész évadon végigkíséri. Art nagyot csalódik benne, így az évad végén Raylan áthelyezése is felmerül. Raylan egyébként nem kerül annyira előtérbe, mint eddig, csak az utolsó részekben veszi kezébe az irányítást. A Kendallel folytatott beszélgetése remek karakterépítés volt, amiből többet is kaphattunk volna az évadban. Crowe-ék viszont hiába voltak az évad középpontjában, nem tudtak felnőni a Bennett családhoz és Quarleshoz. Piti bűnözőként nem voltak erős ellenfelek. Dewey inkább poénforrás volt, a többi tesó szereplése pedig egy idő után idegesített.


Rendkívül véresre sikerült az ötödik évad, a 13 rész alatt annyi szereplő elhullott, mint az elmúlt négy évadban összesen. Johnny kuzin halála több mint időszerű volt már és a Crowe famíliából sem mindenki élte meg az évad végét. A bűnözők közül csak Boyddal, Wynn Duffyval és két-három emberével fogunk találkozni a folytatásban. Ez persze azt is jelenti, hogy a rendőrség első számú célpontja Boyd Crowder lesz. 


Mindent összevetve ez egy alapozó évadnak tekinthető: a "felesleges" szereplőket eltakarították, a függőben hagyott szálakat lezárták és előkészítették a terepet a hatodik (és egyben utolsó) évadnak. 

Értékelés: 8/10

2014. július 20., vasárnap

Justified - 4. évad

A Justified neve negyedik éve egyet jelent a minőséggel és bár voltak kisebb kilengések a korábbi évadokban, mostanra érett be igazán a sorozat. A nyitányban kevés dolgot hoztak át az előző évadból, aminek az elején még nem örültem, de a Harlanba 30 évvel korábban érkezett ejtőernyős minden kételyemet eloszlatta a szezonnal kapcsolatban. Drew Thompson ugyanis olyan lavinát indított el, ami egy csapásra felkavarta az állóvizet. Volt ugyan két mellékvágány, amit elég gyorsan lezártak, de az évadra így sem lehet panasz. 


Gyönyörű volt, ahogy a történetszálakat mozgatták; nem volt olyan epizód, ami valami miatt ne működött volna. Drew Thompsonnak köszönhetően mindegyik szereplő érdekeltté vált az eseményekben, így még élvezetesebb volt követni a történéseket. Szépen felépítették a szezont, bőven hagytak időt a fő konfliktusok kibontakozására és csak annyival alapoztak meg az ötödik évadnak, amennyivel szükséges volt. Sikerült megtalálni azt az arányt, amitől egyik szálat sem éreztem elnyújtottnak vagy összecsapottnak. 


A dialógusokat korábban is dicsértem, de újfent meg kellett állapítanom, mennyire jól van megírva a sorozat. Elmore Leonard regényei erős alapot adnak, mégis bámulatos, milyen finoman tud lavírozni a Justified a humor és a komolyság között. Valaki már írta korábban, hogy ez a sorozat hangoskönyvként is működőképes, én ezt ennél az évadnál éreztem a leginkább. A délies hangzás (amit egyébként is szeretek) pedig csak fokozta az élményt. 


Néhány változás a karakterekre is kihatott. Arlo ezúttal nem volt szerencsés, így vele már nem találkozhatunk a későbbiekben. Kiszámíthatatlansága és a Raylan-Boyd-Arlo "családi háromszög" sokat adott a sorozat dinamikájához, de valóságos csoda lett volna, ha az idősebb Givens túléli a kalamajkát. Art egy kicsit háttérbe szorult, cserébe Tim és Rachel nagyobb játékteret kapott. A másik oldalon Boyd és Ava románca sokat adott az eddig megismert karakterükhöz és annak is örültem, hogy Ava nem vált gyilkossá. Colt igazi hullámvölgyet írt le, de csak magának köszönhette a sorsát. 


Nicky Augustine az évad kvázi főgonoszaként rengeteg jó jelenetet kapott és a távozását is stílusosan oldották meg. Az évad utolsó részeire Winonát is visszahozták és egészen parádés volt, ahogy az epizód elején Raylannal közösen leszámoltak a rosszfiúkkal. Ez is egy olyan emlékezetes momentum volt, amelyekből nagyon sok volt ebben az évadban. A színészekre csak azért nem térek most ki, mert az előző évadoknál már sokszor elismerően írtam az alakításukról. Teljesen elégedett vagyok a látottakkal, jöhet is a folytatás! 

Értékelés: 10/10

2014. július 16., szerda

Salem - 1. évad

Rég volt már április, amikor elstartolt a WGN első saját gyártású sorozata, mert azóta már a finálé is lement. A folytatás jövőre érkezik, újabb 13 résszel, ami kisebbfajta csoda, hiszen a nézettség nagyot zuhant a kezdetek óta. 


Nem volt hibátlan a pilot, de végeredményben sikerült felkelteniük az érdeklődésemet, így hát reméltem, hogy idővel ki tudja köszörülni a csorbákat a sorozat. Hogy őszinte legyek, én egy kicsit mást vártam a Salemtől. Nem mondanám, hogy csalódtam benne, de meg tudom érteni azokat, akik pár rész után feladták és inkább más sorozatba fogtak. Sok jó dolgot kaptunk az évad során, viszont az arányokat nem mindig sikerült eltalálni. 


Kezdjük mindjárt az alapsztorival! Az már a nyitórészben világos volt, hogy a boszorkányoknak komoly terveik vannak, ennek ellenére a történet sokszor vontatottan haladt. Lényegében pár mondatban össze lehet foglalni a fontosabb eseményeket. Nehezen bontakoztak ki a szálak, de meglepő módon mégsem váltak unalmassá az epizódok. Még úgy sem, hogy Mary és John szerelmére (és szenvedésére) jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a kelleténél. Néha olyan érzésem volt, mintha egy 17. századi romantikus szappanoperát néznék. A nagy rítust viszont tisztességesen végigvitték, pedig volt bennem némi félsz, hogy ebben az évadban már nem fogjuk látni.


A szereplőket is furcsán kezelték. Nem mindegyikőjükkel foglalkoztak részletesen, némelyikük több epizódra is "eltűnt". Mondjuk ez még mindig jobb megoldás, mintha feleslegesen lebzseltek volna a képernyőn, de ha jellemeznem kellene őket, akkor bizony gondban lennék. Ugyanis a 13 rész ellenére nem sokat tudtunk meg róluk. És ez azokra is igaz, akik több játékidőt kaptak. Hale-t például elég nagy hatalmúnak mutatták be és a múltja is érdekes volt, mégsem láttunk tőle semmi boszorkányosat (az ajtónyitáson kívül). 


A látvány és a varázslatok egyébként rendben voltak, ilyen téren azt kaptam, amit vártam. Vérből és horrorból jóval többet mutattak, de szerencsére sehol sem éreztem őket öncélú megoldásoknak. Arra viszont kíváncsi lettem volna, miért pont Mary lett a kiválasztott. Hiányzott egy olyan epizód vagy flashback, amiben ezt megindokolják. Így kicsit teljesebb lett volna a mitológia, bár erre még lesz lehetőségük a készítőknek a második évadban. Amit viszont javíthatatlanul elrontottak, az Mary karaktere. Elviekben erős főboszorkány, az évad nagy részében viszont csak sírt és a finálét leszámítva nem lehetett komolyan venni. Elég kiábrándító, amikor egy sorozat a főszereplőn vérzik el, a Salem ennek fényes példája. 


Shane West egy fokkal jobban járt, hamar eltalálta John Alden karakterét és a történetszála is érdekesen alakult. Csakúgy, mint Cottonnak, Titubának, Mercynek és Anne-nek. Sokszor ők voltak az események mozgatórugói, Increase-ről már nem is beszélve. Ami miatt érdekes volt a sorozat, az a történelmi körítés. A boszorkányüldözések, a perek, a kínzások és kivégzések, a vallási háttér, a malum mitológiája, a puritánok egyszerűsége és vakbuzgósága sok izgalmas percet okoztak, bár a végére már untam, hogy mindig ugyanazokat a köröket futják le. Szó, mi szó a Salem nálam egy kihagyott ziccer és nem a boszorkányos sorozatok etalonja. Az évadzáróban kialakult status quo mindenesetre bizakodásra ad okot. Reméljük, élnek majd vele a készítők és a következő évad jobb lesz.

Értékelés: 5/10