Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Fülszöveg: Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó hatására a legkülönfélébb rejtélyes eseményekbe keveredik bele a hotel szinte minden lakója, hogy azután az óriási kavarodásban lelepleződjenek az igazi bűnözők, és fejtetőre állított kalandok során egymásra találjanak az igazi szerelmesek – és az okmány hivatott tulajdonosai, illetve őrzői is.

A három évvel ezelőtti vírushelyzet és karantén idején került hozzám ez a regény, most a NIOK csoport áprilisi témája miatt vettem előre az olvasását, ugyanis egy hotelben játszódik. Na meg persze Rejtő Jenő írásaival is szerettem volna megismerkedni, mert címről már ismerek néhányat (pl. A három testőr Afrikában, A tizennégy karátos autó, A szőke ciklon). 

A fülszöveg és a cím el is mondja nagy vonalakban a történetet, ennek ellenére jó pár meglepetést tartogatott ez a könyv. Először is nagyon pörgős a cselekmény, minden percben történik valami, ami előreviszi az eseményeket. Már az indítás is olyan, ami rögtön megfogja az olvasót és felkelti a kíváncsiságot: "Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott." Másodszor nagyon egyedi a regény humora, rengeteg az abszurd helyzet, amelyek nem kevés kihívást jelentenek a szereplőknek. 

Apropó, szereplők! Nagyon sok a szereplő és a követhetőséget az is nehezíti, hogy van, aki több névvel is rendelkezik. Félixet az első pillanatban megkedveltem, a többiek inkább csak kellékként funkcionáltak a történetben. Bár Maud sorsáért is lehetett aggódni, én nem éreztem őt annyira meghatározó szereplőnek. Szerencsére a regény végére minden a helyére kerül és értelmet nyer, Rejtő méltó búcsút vesz a karakterektől, így végeredményben egy kerek egész történetet kapunk.

Gyorsan lehetett haladni az olvasással, az írásmód miatt nekem sokszor olyan volt a regény, mintha egy színdarab szövegkönyvét olvasnám. Ezt csak tetézte Félix folyamatosan változó öltözete és leleményessége, kifejezetten szórakoztató és üdítő volt az ő karaktere. Sokféle zsáner keveredik ebben a rövid történetben - krimi, dráma, komédia -, mégis remekül tudtak működni. Igazi, nagybetűs kikapcsolódás volt számomra ez a Rejtő könyv, pontosan azt kaptam tőle, mint amit előzetesen vártam.

An Inspector calls - Váratlan vendég (2015)

1912, Anglia. Az újgazdag textilgyáros Birling família csendes vacsora keretében ünnepli meg lányuk eljegyzését a fő versenytársuknak számító vállalkozás örökösével, Gerald Crofttal, ami nemcsak a két család, de a két vállalkozás számára is nagy reményekkel kecsegtető egyesülést jelent. Váratlanul egy rendőrnyomozó érkezése zavarja meg az estét. Goole felügyelő egy fiatal lány öngyilkossága ügyében nyomoz, aki korábban Birling gyárának munkása volt. 

Nagyon szeretem a kosztümös alkotásokat, így rögtön felkeltette ez a film az érdeklődésemet. A korszak erősen emlékeztet a Downton Abbeyre, hiszen itt is egy arisztokrata család áll a középpontban, de a cselédség csak néhány jelenet erejéig kap reflektorfényt. A Váratlan vendég kiindulópontja egy reményteli ünnepi este, amely nemcsak a két fiatal, hanem a szüleik jövőjét is bebiztosíthatja. Ebbe az idillbe toppan be Goole felügyelő az öngyilkos lány hírével. 

Innentől megkezdődik a Birling család kihallgatása, flashbackeken keresztül pedig kiderül, hogy Eva Smith hogyan jutott el arra a pontra, hogy eldobja magától az életet. Ahogy a családtagok bűne napvilágra kerül, úgy omlanak össze a tettük súlya alatt. Na meg persze próbálják menteni magukat. Senki sem ártatlan, a kisebb bűn is ugyanolyan komolynak számít ebben az ügyben, mint a súlyosabb. Számomra nem is a nyomozás volt az érdekes, hanem annak az érzékeltetése, hogy egy előkelő család cselekedete milyen hatással van egy munkásosztálybeli lányra. 

Bár a film cselekménye a 20. század elején játszódik, sok olyan jelenségre rávilágít, amelyek napjainkban is aktuálisak. Az arisztokraták életéből az önzést, a felsőbbrendűséget, a vagyonhoz, a tekintélyhez és a ranghoz való ragaszkodást látjuk, a bűnbánatuk is csak egy pillanatig tart a tetteikkel való szembesítés után. Reménysugárt csak a két Berling gyerek - Sheila és Eric - jelent, ők ugyanis szeretnének kiszakadni ebből a miliőből. Mernek ellentmondani a szülőknek és a vallomástétel után őszintén sajnálják a történteket. A következmények elől azonban ők sem menekülhetnek. A film ezáltal szépen megmutatja azokat a repedéseket, amik majd az arisztokrácia végnapjaihoz vezetnek. 

Gyönyörűek a jelmezek, az enteriőrök és a lassú tempó is nagyon jól állt ennek a filmnek. Engem teljes mértékben vissza tudott repíteni a száz évvel ezelőtti korba. A színészgárda pazar, ebben a kamaradrámában a legkisebb rezdülésnek és mimikának is óriási jelentősége van. Csakúgy, mint a csendnek. A film zárójelenete is emiatt volt igazán hatásos. 

Értékelés: 9/10

V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Fülszöveg: Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségében fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.
Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelemben, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.
Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől. 

Elég régóta a polcomon várakozott ez a könyv és leginkább a terjedelme miatt halasztottam az elolvasását. A fülszövege viszont nagyon csábított, úgyhogy szerettem volna még idén tavasszal megismerkedni V. E. Schwab regényével. 

Ki ne szeretne fiatalon, szabadon és béklyók nélkül élni? A 23 éves Adeline csupán a kényszerházasság elől szeretne megmenekülni, kívánsága mégis értő fülekre talál. A sötétséggel kötött alku azonban tartalmaz némi "apró betűs" részt is, amit aztán a lány a későbbiekben tapasztal meg. Addie vágya tökéletesen érthető - a Ködkirálynő Charlotteja is hasonló cipőben jár - és az adott helyzetben szívesen cserélne vele az ember, V. E. Schwab azonban hol finomabban, hol durvábban az olvasó tudtára adja, hogy Addie LaRue halhatatlansága egyáltalán nem irigylésre méltó. Ez egyébként kifejezetten tetszett ebben a regényben, az írónő csupa olyan dolgot sorakoztatott fel, ami elsőre nem jutna az eszünkbe, holott nagyon is jelen van az életünkben. Addie leleményessége és optimizmusa szintén nagyon tetszett, a sok csapás ellenére nem az önsajnálat határozza meg a lány mindennapjait.

Meglehetősen sokat ugrál az időben a mű, 1714-től kezdve 2014-ig követjük Addie életének alakulását és jelentősebb fordulópontjait. Kicsit nehéz volt követni ezeket az ugrásokat és sokszor ki is zökkentettek, mert mindig valamilyen fontos történést szakított meg a múlt vagy éppen a jelen. Luc és Addie "menetrendszerű" találkozását viszont mindig nagyon vártam, mert amellett, hogy Luc-öt más-más oldaláról ismerhettük meg, a véleménye nagy hatással volt Addie-re. A kedvencem az volt, amit a művészekről fogalmazott meg: "Mert az idő mindenkivel kegyetlen, de a művészekkel a leginkább. Mert a szem elgyengül, a hang megkérgesedik, a tehetség pedig elhalványul. Mert a boldogság röpke, a történelem örök és a legvégén mindenki arra vágyik, hogy emlékezzenek rá."

Bár Addie élete és sorsának alakulása önmagában is érdekes volt, igazán Henry megjelenésével váltak izgalmassá az események. Végig kíváncsi voltam, hová fut ki a történet és bár más befejezésre számítottam, jobban belegondolva logikus a kapott végkifejlet. Egy esetleges folytatásról ugyan nincs hír, én örömmel olvasnám azt a történetet, amit Addie a könyv utolsó oldalán felvázol. 

Ki kell még emelnem a gyönyörű borítót, aminek minden részlete értelmet nyer a könyvben. Rengeteg idézetet és érdekes gondolatot jelöltem meg a regényben, a filozófiai kérdéseknek pedig különösen örültem, mert ebben a könyvben maximálisan helyénvalónak éreztem őket. Addie LaRue láthatatlan élete összességében egy különleges utazás volt, bennem sikerült maradandó nyomokat hagynia.

Húsvét

Minden kedves olvasómnak kellemes Húsvétot kívánok! 

The Menu - A menü (2022)

Julian Slowik luxusétterme egy egzotikus kis szigeten található. Az étterem kínálata egyedi és exkluzív, csak az igazán gazdagok és befolyásosak engedhetik meg maguknak a kulináris élményt. Margot és Tyler erre a szigetre kap meghívást, hogy tíz vendég társaságában egy különleges vacsorát költhessen el. A menü azonban tartogat néhány meglepetést. 

Czecz Fruzsina könyvének olvasása után nem sokkal szembejött velem a Menü című film, amely a története és a stáblista alapján igencsak ígéretesnek tűnt. Friss alkotásról van szó, így nem kevés kíváncsisággal ültem le a film elé. Pár napot már ülepedtek bennem a látottak, de így is felemás véleménnyel vagyok a Menüről. 

A készítők nem sokat vacakoltak a felvezetéssel, szinte azonnal a különleges szigeten találjuk magunkat. A személyzet egy szektához hasonlóan zárt közösségben él és ők maguk termelik meg/állítják elő az ételekhez szükséges alapanyagokat. Mindez természetesnek is tűnhet, de már az első perctől érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendjén ezen a szigeten, ami a vacsora alatt csak tovább erősödik. A hangulatteremtés remek, a vacsoravendégek egyre feszültebbé válnak és az ételek üzenete is egyre bizarrabb. 

Igen, az ételeknek itt külön jelentőségük van. Egyszerre tükrözik a séf gondolkodásmódját és tartanak görbe tükröt a fine diningnak. Közben pedig a meghívottakról is derülnek ki titkok, így a kezdetben arrogáns és sznob vendégek szép lassan meghunyászkodnak és hátat fordítanak az elveiknek. Ennek a két vonalnak az ötvözete a film legnagyobb erőssége. 

Viszont a szereplőkről így sem tudunk meg sok mindent. A séf személyiségének kibontására néhány fénykép és újságcikk áll rendelkezésre, a vacsoravendégekről pedig csak annyi derül ki, amit néhány mondatban elmondanak magukról. Lehetett volna jobban is árnyalni a karakterüket, így ugyanis nem igazán tudtam együtt érezni velük. Még Margot és Tyler sem kap akkora reflektorfényt, mint amekkorát érdemelnének. A személyzet esetében ezt jobban meg tudtam érteni, bár a motiváció kifejtését náluk is hiányoltam. 

A humor még működhetne is, de egy apró jelenetet kivéve én egyáltalán nem tartottam viccesnek ezt a filmet. A műfaji besorolással is gondban vagyok, mert egy zsánerbe sem lehet egyértelműen besorolni a Menüt. Hoz stílusjegyeket a horrorból, a szatírából, a romantikus filmekből, a thrillerekből, a krimikből, a vígjátékokból és a kamaradrámákból, de igazából egyik sem domináns. Pedig a képi világ remek - utoljára a Hannibálban tetszett ennyire a gasztronómia középpontba állítása - és Ralph Fiennes is nagyon jól hozza a séf karakterét, de összességében kevés volt nekem ez a film. Több mindent is ki lehetett volna hozni belőle. 

Értékelés: 7/10