Julian Slowik luxusétterme egy egzotikus kis szigeten található. Az étterem kínálata egyedi és exkluzív, csak az igazán gazdagok és befolyásosak engedhetik meg maguknak a kulináris élményt. Margot és Tyler erre a szigetre kap meghívást, hogy tíz vendég társaságában egy különleges vacsorát költhessen el. A menü azonban tartogat néhány meglepetést.
Czecz Fruzsina könyvének olvasása után nem sokkal szembejött velem a Menü című film, amely a története és a stáblista alapján igencsak ígéretesnek tűnt. Friss alkotásról van szó, így nem kevés kíváncsisággal ültem le a film elé. Pár napot már ülepedtek bennem a látottak, de így is felemás véleménnyel vagyok a Menüről.
A készítők nem sokat vacakoltak a felvezetéssel, szinte azonnal a különleges szigeten találjuk magunkat. A személyzet egy szektához hasonlóan zárt közösségben él és ők maguk termelik meg/állítják elő az ételekhez szükséges alapanyagokat. Mindez természetesnek is tűnhet, de már az első perctől érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendjén ezen a szigeten, ami a vacsora alatt csak tovább erősödik. A hangulatteremtés remek, a vacsoravendégek egyre feszültebbé válnak és az ételek üzenete is egyre bizarrabb.
Igen, az ételeknek itt külön jelentőségük van. Egyszerre tükrözik a séf gondolkodásmódját és tartanak görbe tükröt a fine diningnak. Közben pedig a meghívottakról is derülnek ki titkok, így a kezdetben arrogáns és sznob vendégek szép lassan meghunyászkodnak és hátat fordítanak az elveiknek. Ennek a két vonalnak az ötvözete a film legnagyobb erőssége.
Viszont a szereplőkről így sem tudunk meg sok mindent. A séf személyiségének kibontására néhány fénykép és újságcikk áll rendelkezésre, a vacsoravendégekről pedig csak annyi derül ki, amit néhány mondatban elmondanak magukról. Lehetett volna jobban is árnyalni a karakterüket, így ugyanis nem igazán tudtam együtt érezni velük. Még Margot és Tyler sem kap akkora reflektorfényt, mint amekkorát érdemelnének. A személyzet esetében ezt jobban meg tudtam érteni, bár a motiváció kifejtését náluk is hiányoltam.
A humor még működhetne is, de egy apró jelenetet kivéve én egyáltalán nem tartottam viccesnek ezt a filmet. A műfaji besorolással is gondban vagyok, mert egy zsánerbe sem lehet egyértelműen besorolni a Menüt. Hoz stílusjegyeket a horrorból, a szatírából, a romantikus filmekből, a thrillerekből, a krimikből, a vígjátékokból és a kamaradrámákból, de igazából egyik sem domináns. Pedig a képi világ remek - utoljára a Hannibálban tetszett ennyire a gasztronómia középpontba állítása - és Ralph Fiennes is nagyon jól hozza a séf karakterét, de összességében kevés volt nekem ez a film. Több mindent is ki lehetett volna hozni belőle.
Értékelés: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése