2014. március 30., vasárnap

The 100 - pilot

Lassan a végéhez közeledik azon újoncoknak a listája, amelyek még bepróbálásra várnak. A CW-ről például csak a The 100 maradt és bár a tini imidzs miatt általában nem repesek a csatorna projektjeiért, ez a sorozat a várósak között szerepelt a májusi Upfrontskor. 


A történet szerint a Földön atomháború dúlt, az emberiség megmaradt tagjai pedig egy Bárka nevű hatalmas űrkomplexumon élnek. Csakhogy a népesség még a szigorú szabályozások ellenére is túl magas, így az erőforrások kezdenek kimerülni. Így 100 évvel korábban expedíciót indítanak a Földre. Száz elítélt fiatalt küldenek le, hogy felderítsék, élhető-e már a bolygó. 


Az alaptéma sok más sorozatban megjelenik, elég csak a Terra Novát, a Revolutiont vagy a Lostot megemlíteni. Az előzetesben is ez ragadott meg; ez az a szegmens, ami a legjobban működik a The 100-ban. Még a tiniszereplők sem zavartak, mert számomra így hitelesebbnek tűnik a sorozat. Könnyebb velük azonosulni, mintha felelősségteljes és tapasztalt felnőttek térképeznék fel a planétát. Persze akadnak köztük sablonos és idegesítően buta karakterek, ennek ellenére nem lógnak ki nagyon a tömegből. Igaz, hogy csak egy maroknyit ismertünk meg közülük, de a pilotban egyikük sem untatott. 


A Bárkát a fiatalok földi landolása után sem kell mellőznünk, ugyanis már most olyan harcok folynak a hatalomért, amiknek biztosan lesznek következményei a későbbiekben. Igaz, hogy az űrben ismertebb és jobb kvalitású színészek vannak, egyelőre a Földön játszódó események tűnnek izgalmasabbnak. A két világ közötti kapcsolat minimális, de bízom benne, hogy ez változni fog, mert így olyan, mintha két külön sorozatot nézne az ember. 


Kevés dolog zavart a pilotban, de a párbeszédeken lehetett volna finomítani. Nem shakespeare-i nyelvezetet vártam, de helyenként nagyon banális lett a szöveg. Unalmasnak semmiképp nem mondanám a nyitóepizódot és bár sok klisét felvonultatott, maradok a folytatásra, mert kíváncsi vagyok, mit hoznak ki ebből a sztoriból. 

Értékelés: 6.5/10

2014. március 28., péntek

From Dusk Till Dawn - pilot

Sokaknak ismerős lehet a sorozat címe, hiszen az Alkonyattól pirkadatig 1996-ban volt mozisiker. Az El Rey csatorna újonca ennek a kultfilmnek a kisképernyőre adaptált feldolgozása. Az eredeti filmet jól ismerem, úgyhogy kíváncsian vártam a tévés változatát. 


Egy testvérpárt ismerünk meg a pilotban, akik egy olyan bankrablás után menekülnek, ami nem a terveknek megfelelően alakult. Természetesen nemcsak menekülést látunk majd az évadban, hiszen lesz itt sztriptízbár és idővel vámpírok is. Bár a nyitányban csak említés szintjén volt jelen a természetfeletti, izgalomból így sem volt hiány. 


Az epizód nagy része ugyanis egy útszéli italboltban játszódott, ahol egy fegyveres túszdrámának lehettünk tanúi. Kevés szereplőt mozgattak az események, viszont nagyon jól meg tudtuk ismerni őket az epizód végére. Egyik sem tűnik érdektelen karakternek és bár most nem George Clooneyt és Quentin Tarantinót látjuk a képernyőn, a színészválasztás sem tűnik rossznak a Gecko fivéreknél. 


Hangulatát tekintve olyan volt a pilot, mintha egy 40 perces westernfilmet néznék. A déli helyszín az álmosítóan lassú tempójával hamar megnyert magának és a lövöldözéseket sem ész nélkül adagolták. Egyedül az időbeli ugrások voltak zavaróak, de szerencsére nem vitték őket túlzásba, hogy akadályozták volna a megértést. Nem mondom, hogy hiánypótló sorozat a From Dusk Till Dawn, de ha a többi rész is tartja a pilot színvonalát, akkor egész jó évadnak nézünk elébe.

Értékelés: 7/10

2014. március 25., kedd

Black Sails - 1. évad

A True Detective után a Black Sails is márciusban finálézott. Túl nagy elvárásaim nem voltak a sorozattal szemben, de az már a pilotban is látszott, hogy egy ígéretes szériát köszönthetünk a Starz újoncának személyében.


A januári nyitóepizód szépen lefektette az alapokat mind a történet, mind a karakterek terén, amit sajnos nem tudtak jól kihasználni a készítők. A történettel volt a kevesebb baj. A cselszövések és hatalmi játszmák kiválóan érvényesültek és bár nem a véres jeleneteken volt a hangsúly, egy-két durvább eseményre is sor került. Ugyan az évad jelentős része a szárazföldön játszódott, én ezt nem rónám fel hibának. A hatalmi viszonyok és szövetségek nagy része ugyanis Nassauhoz kötődött. 


A felvezetés viszont egyértelműen túl hosszúra sikerült. A nyolc epizód fele csak alapozásra és felesleges történetszálakra ment el, amit másra is lehetett volna fordítani. Például a karakterek alaposabb kidolgozására. A Hannah New által alakított Eleanor kifejezetten idegesítő lett és nem is nagyon tudtam őt komolyan venni. A kalózok közül Billy sem járt jobban. Annyira igyekeztek az írók a középpontba állítani és a "jófiú" sablont ráhúzni, hogy közben elfelejtettek értelmes sztorit írni neki. Végig kilógott a kalózok közegéből, inkább csak eszközként szolgált a szereplők közötti konfliktusokhoz. 


Szerencsére a többi főszereplővel nem volt gond. Flint kapitányt láttuk a csúcson és a padlón is, ahová a megszállottsága juttatta. Van egy olyan érzésem, hogy ez a második évadban is hasonlóan alakul majd. John Silver is nagy játékteret kapott és bár az évad elején még voltak vele kapcsolatban fenntartásaim, az utolsó epizódokra már sikerült megkedvelnem. A rafináltsága és a találékonysága egyaránt figyelemre méltó volt. 


Vane kapitány szintén a karizmatikus szereplők sorát gyarapította és bár Zach McGowant láttam már a Shamelessben, teljesen el tudtam vonatkoztatni az ottani szerepétől. Már a hanghordozása is "kalózos", nem beszélve a bunyókról és sebekről, amikből jócskán kijárt neki az epizódokban. A két szárnysegédjét (Jack és Anne) kezdetben nem tudtam hová tenni, a folytatásban viszont egyre érdekesebbeknek tűntek. Olyannyira, hogy az évad végén már nem tudtam nélkülük elképzelni a sorozatot. 


A látvány maradt a pilot szintjén (még az esetleges CGI sem zavart), a fontosabb tengeri csaták tényleg élethűek lettek. Nem féltek feláldozni a gigantikus hajókat, némelyikből csak pár deszka maradt az ütközet végére. A Black Sails tehát feladta a leckét az NBC-re érkező Crossbonesnak; meglátjuk, annak a sorozatnak milyen minőséget sikerül hoznia. 

Értékelés: 6.5/10

2014. március 16., vasárnap

Inside No. 9 - 1. évad

A Sherlock 3. évada után hanyagoltam a brit sorozatokat, de az Inside No. 9-ról annyi ajánlást olvastam, hogy tettem egy próbát az első résszel. Ami aztán annyira bejött, hogy utána az egész évad lecsúszott. Hat darab, egyenként 30 perces epizódból áll az első szezon, úgyhogy egy délután alatt le lehet tudni. 


Meglehetősen beszédes címmel rendelkezik a sorozat, ugyanis mind a hat rész egy kilences számú házban vagy lakásban játszódik. Más kapocs nincs is az epizódok között, mindegyik rész külön történetet mesél el. Az első két rész alapján komédiának mondanám (abból is az erősen fekete tónusú), ám később háttérbe szorulnak a komikus elemek és a drámai köntösbe bújtatott szürrealitás veszi át a terepet. 


Mind a hat epizód bővelkedik csavarokban, de csak az első háromban tudtak igazán hatni. Az évad második felében már kiszámíthatóvá váltak. Az első rész a kezdeti abszurditásával nyert meg: felnőttek gyerekek módjára bújócskáznak és egy szekrényben gyűlnek össze, hogy a ház ura megtalálja őket. A "sok ember összezsúfolva kis helyen" remek lehetőség a karakterizációra, amit a készítők ki is használnak. Az Agatha Christie regényekre hajazó csattanókor pedig elégedetten nyugtáztam, mennyire jól összerakták ezt az epizódot. 


A második epizód az évad legerősebb darabja, a poénjai miatt egyertelműen ez a kedvencem. Egy betörést mesél el, de tele van olyan húzásokkal, hogy azt nem lehet hangos nevetés nélkül megállni. Az évvégi összesítéseknél egész biztos nevezni fogom a legjobb 30 perces epizódok között. A harmadik rész tele volt jól adagolt meglepetésekkel és talán ez állt a legközelebb a realitáshoz. A negyedik epizód már nem egy olyan elemet felvonultatott, amik más sorozatban idegesítettek volna, de itt még a jó ízlés határán belül maradtak. Leginkább azért tetszett ez az epizód, mert sikerült görbe tükröt tartania a bulvár elé. 


Az ötödik epizód sajnos feltűnően gyengébb lett, mint a többi. A fordulatok nem szolgáltak túl nagy meglepetéssel, sokat az előző epizódok ismeretében ki lehetett találni. Csak a színfalak mögötti élet miatt volt érdekes ez a 30 perc. A hatodik rész teljesen elrugaszkodik a többitől és a horrorfilmeket próbálja meg kiparodizálni. Hangulatában ez a legfélelmetesebb, a zárása pedig annyira elborult, hogy hirtelen nem is tudtam hová tenni. 


Szövegben meglehetősen erős a sorozat (kivéve a második részt, amiben csak néhány szó hangzik el), sokszor a verbális eszközök szolgálnak humorforrásul. A hatodik részt a popkulturális utalások húzzák fel, nélkülük csak egymás mellé helyezett horrorfilmes kliségyűjteményként lehetne elkönyvelni az epizódot. A színészek közül Steve Pemberton és Reece Shearsmith tűnik ki (a sorozatot is ők jegyzik és több epizódban is szerepelnek), a többiek átlagos teljesítményt nyújtanak. Nem unalmas az évad, az egyenlőtlen színvonal ellenére kiváló szórakozás ez a hat epizód.

Értékelés (mivel nem összefüggő történetet mesélt el, ezért epizódonkénti bontásban):
1x01: 8/10
1x02: 9.5/10
1x03: 8/10
1x04: 7/10
1x05: 5/10
1x06: 6/10

2014. március 14., péntek

True Detective - 1. évad

"Well, once, there was only dark. If you ask me, the light's winning."

Alig kezdődött el a 2014-es esztendő és máris véget ért az HBO januárban induló sorozata. Mégpedig nem is akárhogyan. Pazar fináléval zárult a mindössze nyolc epizódos első évad, ami után semmilyen hiányérzetem nem maradt.


Az már a pilotban is látszott, hogy egy olyan nyomozós sorozattal lesz dolgunk, ahol a bűnügyi vonal másodlagos és inkább a karaktereken lesz a hangsúly. Ez szerencsére a folytatásban is megmaradt és epizódról epizódra haladva egyre jobban meg tudtuk ismerni a főszereplőket. Az utolsó ecsetvonásig kidolgozott, komplex karaktereket kaptunk, akiknek az életében sorsfordító volt az 1995-ben kezdődő nyomozás. Az azt megelőző és követő személyes tragédiák alapvetően meghatározták őket, ami a fináléban csúcsosodott ki igazán. 


Ami a nyomozást illeti, tisztességesen végigvitték az ügy felgöngyölítését az évad során. Volt egy pár olyan mellékvágány, ami eleinte túl nagy figyelmet kapott, majd elfelejtődött, de a finálé ismeretében ezt egyáltalán nem bánom. Jó volt hétről hétre agyalni a látottakon és a különböző teoriákon, éppen ezért a pszichopata gyilkos kiléte sem lepett meg túlságosan. Tökéletesen beleillett a sorozat környezetébe. Már maga a mocsárvidék is épp elég félelmetes, hiszen láttuk, milyen sötét dolgokat rejthet. 


Hangulat tekintetében egyébként nem történt változás a pilotot követően. A kietlen táj szinte állandó motívum az évadban, csakúgy mint a főcím dallamára épülő és a környezetbe belesimuló zene. A tempó viszont jelentősen felgyorsult a kezdetekhez képest. No, nem kell eszeveszett kapkodásra gondolni, de tény, hogy az évad második felében sietősebben zajlottak az események. Olyannyira, hogy egyes jeleneteknél kifejezetten igényeltem volna a lassabb történetvezetést. Már csak azért is, mert elég tömények voltak az epizódok és el kellett telnie némi időnek, hogy a látottak le tudjanak ülepedni. 


Megvalósítás szempontjából mindenképp kiemelkendő a negyedik rész zárása a vágatlan menekülésjelenettel. Az a precizitás, amivel ezt tető alá hozták, elismerésre méltó; emellett olyan feszültséget sikerült vele teremteniük, hogy levegőt is alig mertem venni. Hasonló hatást váltott ki a Carcosában játszódó üldözés. A labirintusszerű és sötét erődítményben való rohanás, a félelem az állandó veszélytől és a gyilkos utáni hajsza kellőképpen izgalmas volt a fináléban.


Egyedülálló hangulat, lassú, aprólékosan kidolgozott és több idősíkot érintő történetvezetés, valamint jól megírt dialógusok jellemezték az évadot. Ahhoz, hogy mindez működni tudjon, nagy mértékben hozzájárult a színészek játéka. Woody Harrelson és Matthew McConaughey parádés alakításokat hoztak és remekül megragadták Marty és Rust karakterét. A legutolsó jelenetük Rust monológjával annyira katarktikus lett, hogy könny szökött a szemembe. Nem sok sorozat képes erre, úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy kiváló munkát végzett a True Detective stábja. 

Értékelés: 9.5/10   

2014. március 9., vasárnap

A berni követ (2014)

Nem véletlen a külföldi cím hiánya, A berni követ ugyanis egy magyar film, ami idén februárban került bemutatásra. Mégpedig a köztévén. Egy ilyen produkció mindenképp figyelmet érdemel, már csak azért is, mert igen jól sikerült. A fiktív, de valós eseményeken alapuló történet 1958. augusztusában játszódik, alig két évvel a forradalom után. Két fegyveres fiatal betör a berni magyar nagykövetségre és túszul ejti a követet. Céljuk világos: számonkérni a felelősökön a forradalom leverését. A tervük azonban időközben másként alakul... 


Rengeteg a párhuzam a 2011-es Vizsga című filmmel, ami nem a véletlen műve. Mindkét film forgatókönyvét Köbli Norbert írta, aki ezúttal is remek munkát végzett. A cselekmény pörgős, egy pillanatig sem fullad unalomba, a párbeszédek életszerűek és a thrillerekre jellemző feszültség is tetten érhető. Mellőzi a pátoszt, a giccset és a moralizálást; csak a történelem egy kis szeletét mutatja meg. 


Az 50-es évek atmoszféráját nemcsak a világosbarna szűrővel igyekeztek megteremteni, hanem a ruha- és hajviseletekkel, valamint korabeli eszközökkel és bútorokkal. A szűk terek és sötét helyiségek ezúttal sem maradtak el és ahogy haladunk felfelé a csigalépcsőn a tetőtérbe, úgy lesz egyre feszültebb a légkör. Képiségét tekintve csak a nagykövetné és a túszejtők találkozásának lelassított jelenete emelkedik ki, ami azért érdekes, mert nem bővelkedik látványos elemekben a film. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen nem ezen volt most a hangsúly, de jó volt látni az effajta próbálkozásokat. 


A szereplők közül egyértelműen Kulka János a húzónév, egyszerűen brillírozik az ambíciózus, ugyanakkor emberséges diplomata szerepében. A két túszejtőt, Bános Tibort (Kádas József) és Takács Ábelt (Szabó Kimmel Tamás) alakító színész nem sokban marad el tőle, a cinikus Vermes (Szikszai Rémusz) pedig már a fizimiskája miatt is kellőképpen ellenszenves karakter. 


A mellékszereplők között igen sok németül beszélő alakot találunk, ami még autentikusabbá teszi a filmet. Amin esetleg javítani lehetett volna, az a tolmácslány és a szabadságharcos fiú közötti szerelmi viszony ábrázolása. Nem volt elég kidolgozott, ami nagyrészt a 76 percnyi játékidővel magyarázható. Ezt leszámítva viszont nem volt baj a filmmel, bár a Vizsgát még mindig erősebbnek gondolom. 

Értékelés: 8/10

2014. március 1., szombat

Mind Games - pilot

"A Lone Star és az Awake készítőjének új soroztata remek szereplőgárdával." Körülbelül ennyit lehetett tudni a sorozatról májusban, ám ez is bőven elég volt ahhoz, hogy várjam a Mind Gamest. A nézettségből viszont már most borítékolható, hogy a sorozat nem kap majd második évados berendelést.


Egy testvérpár cégének tevékenységébe nyerhetünk bepillantást, ami azért érdekes, mert cseppet sem hétköznapi dolgokkal foglalkozik. Fő profilja a reménytelen helyzetbe került emberek segítése, mégpedig pszichológiai eszközökkel. Ha kell, gondolatok elültetésével (lásd Inception) változtatják meg egy döntéshozó viselkedését, vagy ha ez hatástalannak bizonyul, akkor keményebb eszközöket vetnek be. 


Nem egy virágzó céget ismerünk meg, így a pilot első felében magukat próbálják reklámozni és eladni a potenciális megrendelőknek, ami olyannyira jól sikerült, hogy már akkor a STOP gomb fölött járt az ujjam. Látványosan túlpörgették az irodai jelenetet, aminek a végén majdnem olyan kellemetlenül éreztem magam, mint az a kliens, aki végül kipaterolta a szájhősöket az irodájából. Steve Zahn nagymonológja után ugyanis legszívesebben elmenekültem volna a pilottól, de a jobb folytatásban reménykedve végignéztem az epizódot. 


A tömény kezdést követően egy ügyet is kapunk, amitől azt reméli a testvérpár, hogy siker esetén be tudnak futni. Egy fiún kell segíteniük, aki kísérleti szívműtét előtt áll, de a biztosító társaság nem akar rábólintani a kezelésre. Igazából bármilyen üggyel indíthattak volna, nem ezen múlt a pilot színvonala. A színészeken sem, mert mind Christian Slater (a börtönviselt és csaló Rossként), mind a már említett Steve Zahn (bipoláris volt egyetemi tanárként) remekeltek.


A gond itt a forgatókönyvvel volt. Folyamatosan váltakozott az üggyel való foglalkozás és a fivérek (családi) életének elemzése. Főleg az exfeleség behozása után, amikor is végleg letettem arról, hogy a pilot után is figyelemmel kísérjem a sorozatot. Oké, hogy karakterizálni kell, de annyi zavaró elemet sikerült belevinni a nyitórészbe, hogy alig vártam, hogy véget érjen az epizód. Reméljük, Kyle Killen következő próbálkozása jobb lesz ennél. 

Értékelés: 4/10