Kitört a háború!

Több, mint egy évtizede vezetem ezt a blogot és pár apró gondolattól eltekintve ezen a platformon nem foglalkoztam a politikával. Sem a hazaival, sem a külföldivel. Ennek elég prózai oka van: egyrészt rengeteg híroldal foglalkozik a világ (szűkebb és tágabb környezetünk) eseményeivel, másrészt a politika sajnos egy olyan téma, ami képes megosztani és egymás ellen fordítani az embereket. 

De hogy mégis miért írom ezt a bejegyzést? Nos, azért, mert - ahogy mondani szokták - történelmi időket élünk és mivel a blog számomra egyfajta kordokumentumként is szolgál, nem akarok szótlanul maradni és csak a szórakoztatásra koncentrálni.

Szóval a mai napom ugyanúgy indult, mint egy átlagos február végi hétköznap: csípős hideg, rohanás a munkahelyre, rutinszerű feladatok, teljesen szokványos kihívások, délután kóruspróba és készülődés a hétvégére... vagyis egy átlagos, szürke csütörtöknek néztem elébe. Egészen addig, amíg meg nem nyitottam reggel a Facebookot. Ott ugyanis a következő hírrel volt tele a hírfolyamom: orosz támadás ért több ukrán várost (köztük a fővárost, Kijevet is). Az elmúlt évek és hónapok orosz-ukrán viszonyáról már sokat cikkeztek a híroldalak, mégis iszonyú mellbevágó volt egy ilyen hírrel kezdeni a napot. Ukrajna (bármennyire is nagy ország Magyarországhoz képest) mégiscsak itt van a szomszédban, ezért nagyon megrázó volt európai városok bombázásáról olvasni. A nap többi része hasonló eseményekkel folytatódott: ellentámadás, zuhanó tőzsdék, menekültek elindulása a határok felé, szankciók, az utolsó esti hír szerint pedig Csernobilt is elfoglalta az orosz haderő. Ijesztő. 

Kijev bombázása 2022. február 24-én

Optimista emberként reménykedtem benne, hogy a Covidból lassan kimászva talán újra visszatér az élet a békésebb normális mederbe, de úgy tűnik, hogy erre még várni kell. A háború minden formáját értelmetlennek tartom, különösen két világégés után. Még ezeket sem sikerült teljesen kihevernie a világnak. A forgatókönyv most is az, hogy egy vezető megalomán álmokat kergetve olyasmiket tesz, ami rengeteg áldozattal jár. Ártatlan emberek halálával, életek munkájának elpusztításával. Elképzelni sem tudjuk, mit élhetnek át azok az emberek, akiknek egyik pillanatról a másikra kellett bőröndbe csomagolniuk az életüket és új otthont kell(ett) keresniük. És mellettük még ott vannak azok is, akiknek nem volt erre módjuk és egy szétbombázott városban kell túlélniük és reménykedniük... Még a gyomrom is összeszorul, miközben ezeket a sorokat írom. Borzasztóan elszomorít ez, mert mindig reménykedek benne, hogy az emberiség tanul a történelem során elkövetett hibákból és tárgyalóasztal mellett elkerülhetők a hasonló borzalmak.  

Ilyen most az élet a háború sújtotta Ukrajnában, két nappal a támadások után.  

Az biztos, hogy az életünkre hatással lesznek a mai nap eseményei, de nem akarok több bejegyzést szentelni ennek. Ha lesz új fejlemény (netán olyan lépés, ami véget vet ennek az esztelen vérontásnak és rombolásnak), akkor frissítem majd ezt a bejegyzést. 

Február 28-án elkezdődtek a béketárgyalások.  

A háború kitörése óta látványosan gyengül a forint, március 7-én elérte a 400 Ft-ot 1 euro. Ennek okait és következményeit ezen az oldalon gyűjtötték össze.

Létrejött egy Facebook csoport is a háború sújtotta területekről menekülők segítésére. Sok és naprakész infó található itt, sokféleképpen lehet segíteni a bajba jutottakon.

Diplomázás

Az évösszegző posztban már beharangoztam egy bejegyzést, de kicsit megcsúsztam vele. 2018 végén írtam, hogy ismét iskolapadba ültem, ugyanis egy egyetemi képzésbe kezdtem. Annak idején, amikor elvégeztem a logisztikai OKJ-t, szerettem volna ezen a területen elhelyezkedni, de kevésnek éreztem a tudásomat. Úgyhogy első lépésként körbenéztem, milyen lehetőségek vannak és miután megtaláltam a számomra legmegfelelőbbet, belevágtam. Nem volt egyszerű munka mellett tanulni, de tetszett a képzés és egy percig sem bántam, hogy belevágtam. A csoporttársakkal hamar összebarátkoztam és azt is beláttam, hogy muszáj összeszerveződni és segíteni egymást, mert egyedül piszok nehéz lenne végigcsinálni az egészet. Gondolok itt a jegyzetszerzésre, tételkidolgozásra vagy éppen a vizsgatapasztalatokra. 

Az elején nagyon hosszúnak tűnt a képzés, de így visszatekintve gyorsan elrepült ez a három és fél év. Az online oktatást testközelből megtapasztalhattam (érdekes volt egyszerre tanárként és diákként is részt venni benne), de szerencsésnek érzem magam, hogy a nehezebb és több tanári magyarázatot igénylő tantárgyakat (pl. matek, statisztika, mikro, makro, számvitel, informatika) hagyományos keretek között tanulhattam. A tanárok egyébként nagy tudásúak és emberségesek voltak, igyekeztek mindent megtenni, hogy az adott tantárgyat megértsük.
A decemberi államvizsga előtt nagyon izgultam, de szerencsére jó tételeket húztam, úgyhogy a vizsga jegyével és a diploma eredményével is elégedett vagyok. A Karácsonyi készülődést már abban a szellemben töltöttem, hogy nem kellett vizsgára készülnöm és minden elemében meg tudtam élni az ünnepet.
A februári diplomaosztón pedig kézbe vehettem a diplomámat, amire azóta is rettentő büszke vagyok. :)

Journal 64 - A 64-es betegnapló (2018)

Munkások egy lakás falának bontása során szörnyű felfedezést tesznek: egy titkos szobában három mumifikálódott holttestet találnak. Az ügyet a Q-ügyosztály nyomozói, Carl Mørck és Assad kapják. Hamarosan rájönnek, hogy a szálak Sprogø szigetére vezetnek. A sziget hírhedt kórházában egykor nőket sterilizáltak, gyakran erőszakkal. Az egykori rémségek azonban nemcsak a három holtesttel vannak összefüggésben, a nyomozás további sötét titkokra is fényt derít. Mørck és Assad az egyik legnagyobb kihívásukkal néznek szembe, amikor az ügy végére próbálnak járni. 

A Palackposta után a Q-ügyosztály soron következő filmadaptációját vettem elő és bátran kijelenthetem, hogy az eddig megfilmesített Jussi Adler-Olsen regények közül ez a film sikerült a legjobban. Először is nagyon alaposan kidolgozták a forgatókönyvet, a jelenben zajló nyomozásról és a '60-as évek eseményeiből fokozatosan kapunk egyre többet és az is egyértelművé válik, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a múlt és a jelen történései és szereplői. Ahogy felvonultatták a szereplőket, egyből a Bron/Broen sorozat jutott eszembe. Mindenki kötődik valamilyen módon a "nagy egészhez" és a legapróbb dolognak is kulcsfontosságú jelentősége van a sztori szempontjából. 

A feszes forgatókönyv mellett természetesen a főszereplőkről sem feledkezhetünk meg. Az alapfelállás csak annyiban változik, hogy Assad lehetőséget kap a gazdasági osztályon, így tulajdonképpen az utolsó hetét tölti a Q-ügyosztályon. Ez már önmagában kellő dinamikát ad a nyomozópáros között, de az eseményekből Rose is kiveszi a részét. Sokkal nagyobb teret kap ebben a filmben, emiatt a karakterét is jobban tudták árnyalni. A nyomozásból fakadó feszültségek, izgalom és nyomasztó hangulat mellett a humor is jól működött. 

A végére hagytam a film fő témáját, ami egyszerre ijesztő és elgondolkodtató. Persze mindenre magyarázatot kapunk, mégis döbbenetes látni és hallani az egyes társadalmi csoportok sterilizálása melletti érveket. Főleg annak tükrében, hogy ebben a filmben jócskán kapunk betekintést az aktuális társadalmi problémákba is. 

Szóval összességében nagyon jól összerakták a 64-es betegnaplót, tényleg minden a helyén volt benne. Amit a korábbi filmekben hiányoltam, az ebben a filmben megvolt. Önálló krimiként is megállja a helyét, de a Q-ügyosztályról szóló filmek között is előkelő helyen áll. 

Értékelés: 10/10

Flaskepost fra P. - Palackposta (2016)

Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó Q-ügyosztályára, Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el 13 évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. 

Dánia, krimi, Q-ügyosztály. Néhány éve láttam a Jussi Adler-Olsen könyveiből készült két adaptációt (a Nyomtalanult és a Fácángyilkosokat), a "folytatásról" azonban megfeledkeztem, úgyhogy ideje volt elővenni a sorozat következő darabját. Természetesen a Palackposta is egy olyan film, amely önállóan is megállja a helyét, de nyilván jobban ismerjük a karaktereket és a Q-ügyosztály munkáját, ha a másik két filmet is láttuk. 

A palack megtalálása után egyébként elég gyorsan beindulnak az események, a nyomozás teljes egészében előttünk bontakozik ki. A múltban történt események természetesen most is segítik a rendőrséget, a flashbackek pedig a gyilkos személyiségét és indítékát hivatottak megértetni. A gyilkost itt is a film elejétől kezdve ismerjük és a nyomozás is tisztességes iparosmunkának tűnik. Még úgy is, hogy elég sok mulasztás írható a rendőrök számlájára. A vallási szál elég nagy hangsúlyt kapott, de a történet szempontjából mindenképpen fontos volt. 

A majdnem két órás játékidő ellenére én nem éreztem elnyújtottnak a filmet, bár tény, hogy a korábbi két filmben kevesebb volt az üresjárat. A hangulat ebben a filmben is jól érződött, bár kevesebb feszült jelenetet kaptunk, mint a Nyomtalanulban. A képi világ viszont sokkal kidolgozottabb volt a Palackpostában, mert a színek nagyon jól passzoltak az adott jelenethez. Különösen a család látszólagos idilljét szimbolizáló sárga repcemező tetszett. 

A szereplők jók, a gyilkos karakterével sem volt bajom. Önmagában nekem nem volt nagy gondom ezzel a filmmel (a rendőrségi bénázások ellenére sem), de a Nyomtalanulhoz nem ér fel. Lehet, hogy az újdonság varázsa miatt, de az a film sokkal jobban hozta azokat a jegyeket, amelyek miatt szeretem a skandináv krimiket. 

Értékelés: 7.5/10

Inside No.9 - 6. évad

Közel egy éve írtam legutóbb a (sokáig kedvenc) brit antológiás sorozatról, amelynek epizódjait csak a 9-es szám köti össze. E tekintetben az aktuális hatodik évad sem tér el a korábbiaktól és a sorozat kreátorai (Reece Shearsmith és Steve Pemberton) is ugyanúgy felbukkannak az epizódokban. 

Az ötödik évad kapcsán már megjegyeztem, hogy számomra kimerülőben van a sorozat. Sajnos a hatodik évadról is ugyanezt lehet elmondani: a hat epizódból talán csak kettő volt kimagasló, a többi inkább a felejthető kategóriába esik. A sorozat korábbi évadaihoz viszonyítva pedig még látványosabb a különbség. 

Személy szerint a nyitóepizódot éreztem most a legerősebbnek. Nemcsak azért, mert nyomokban hasonlított a Nagy pénzrabláshoz, hanem azért is, mert remekül tudott benne működni az a fajta abszurd humor, ami miatt anno megkedveltem az Inside No. 9-t. A másik, jobban sikerült epizód a hotelszobában játszódó 6x03 volt, mert az adott helyzetből mindent ki tudtak hozni és a csattanó is kreatívra sikerült. 

A sorozatos vonatkozású epizódok (a 6x02, ahol egy tévés sorozat írója és rajongója van fókuszban, valamint a 6x04, amely egy sorozat forgatásán játszódik) számomra túl kiszámíthatók voltak, az idős ügyvéd és az ápolója közötti beszélgetés után pedig borítékolni lehetett, hogy a sorozat egyik főszerepét játszó színész nemcsak egy rövid jelenet erejéig fog feltűnni a liftben. Az évad mélypontja egyértelműen a finálé, ami inkább egy katyvasznak tűnt a patrióta mondatokkal, a rasszista családtagokkal és a sokféle családi konfliktussal. 

Tény, hogy a sorozatot jegyző író- és színészpáros nagyon kitett magáért és sokféle szerepben állt helyt, de az évad nagy részében ötlettelenek voltak az epizódok és nem hagytak mély nyomot bennem. Még úgy sem, hogy a vendégszereplők listája most is impozáns volt. Még egy évad érkezik majd a sorozatból, de a legutóbbi két évad fényében nem fogom tűkön ülve várni. 

Értékelés: 6.5/10