A Sherlock 3. évada után hanyagoltam a brit sorozatokat, de az Inside No. 9-ról annyi ajánlást olvastam, hogy tettem egy próbát az első résszel. Ami aztán annyira bejött, hogy utána az egész évad lecsúszott. Hat darab, egyenként 30 perces epizódból áll az első szezon, úgyhogy egy délután alatt le lehet tudni.
Meglehetősen beszédes címmel rendelkezik a sorozat, ugyanis mind a hat rész egy kilences számú házban vagy lakásban játszódik. Más kapocs nincs is az epizódok között, mindegyik rész külön történetet mesél el. Az első két rész alapján komédiának mondanám (abból is az erősen fekete tónusú), ám később háttérbe szorulnak a komikus elemek és a drámai köntösbe bújtatott szürrealitás veszi át a terepet.
Mind a hat epizód bővelkedik csavarokban, de csak az első háromban tudtak igazán hatni. Az évad második felében már kiszámíthatóvá váltak. Az első rész a kezdeti abszurditásával nyert meg: felnőttek gyerekek módjára bújócskáznak és egy szekrényben gyűlnek össze, hogy a ház ura megtalálja őket. A "sok ember összezsúfolva kis helyen" remek lehetőség a karakterizációra, amit a készítők ki is használnak. Az Agatha Christie regényekre hajazó csattanókor pedig elégedetten nyugtáztam, mennyire jól összerakták ezt az epizódot.
A második epizód az évad legerősebb darabja, a poénjai miatt egyertelműen ez a kedvencem. Egy betörést mesél el, de tele van olyan húzásokkal, hogy azt nem lehet hangos nevetés nélkül megállni. Az évvégi összesítéseknél egész biztos nevezni fogom a legjobb 30 perces epizódok között. A harmadik rész tele volt jól adagolt meglepetésekkel és talán ez állt a legközelebb a realitáshoz. A negyedik epizód már nem egy olyan elemet felvonultatott, amik más sorozatban idegesítettek volna, de itt még a jó ízlés határán belül maradtak. Leginkább azért tetszett ez az epizód, mert sikerült görbe tükröt tartania a bulvár elé.
Az ötödik epizód sajnos feltűnően gyengébb lett, mint a többi. A fordulatok nem szolgáltak túl nagy meglepetéssel, sokat az előző epizódok ismeretében ki lehetett találni. Csak a színfalak mögötti élet miatt volt érdekes ez a 30 perc. A hatodik rész teljesen elrugaszkodik a többitől és a horrorfilmeket próbálja meg kiparodizálni. Hangulatában ez a legfélelmetesebb, a zárása pedig annyira elborult, hogy hirtelen nem is tudtam hová tenni.
Szövegben meglehetősen erős a sorozat (kivéve a második részt, amiben csak néhány szó hangzik el), sokszor a verbális eszközök szolgálnak humorforrásul. A hatodik részt a popkulturális utalások húzzák fel, nélkülük csak egymás mellé helyezett horrorfilmes kliségyűjteményként lehetne elkönyvelni az epizódot. A színészek közül Steve Pemberton és Reece Shearsmith tűnik ki (a sorozatot is ők jegyzik és több epizódban is szerepelnek), a többiek átlagos teljesítményt nyújtanak. Nem unalmas az évad, az egyenlőtlen színvonal ellenére kiváló szórakozás ez a hat epizód.
Értékelés (mivel nem összefüggő történetet mesélt el, ezért epizódonkénti bontásban):
1x01: 8/10
1x02: 9.5/10
1x03: 8/10
1x04: 7/10
1x05: 5/10
1x06: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése