2011. augusztus 31., szerda

The Borgias - 1. évad

A legelső hírektől kezdve vártam a sorozatot. Szeretem a történelmet, a reneszánsz Itália pedig sok izgalmas témát rejt. Ráadásul a sorozatot Magyarországon forgatták, ami szintén emelt a várakozási faktoron.

Már a cím is árulkodó, a Borgia család kerül középpontba. 1492-ben VIII. Ince pápa halálos ágya körül a kor leghatalmasabb egyházi méltóságai keselyűk módjára osztozkodnak a pápai trónon. Vannak, akik maguknak akarják a trónt, de sokan azzal is beérnék, ha valamelyik bábjuk lehetne az új pápa. Ebből a küzdelemből végül Rodrigo Borgia, a Borgia család feje kerül ki győztesként és kezdi meg pápaságát VI. Sándor néven. Természetesen nem mindenki támogatja az új pápát, amiből nem kevés bonyodalom születik.


Az első négy rész kicsit lassú volt ugyan, de onnantól kezdve, hogy Della Rovere rájön, hogyan vethetne véget a Borgia család uralmának, beindult a történet. Egymást követik az intrikák, a manipulációk és a gyilkosságok. A franciák bekapcsolódásával pedig megkezdődött az igazi hatalmi harc. Sok a kitérő és a magyarázat (afféle "történelemleckék"), de mindenképpen szükségesek a hatalmi helyzetek megértéséhez. Igaz, hogy a sorozat nem 100%-osan követi a történelmet, ez egyáltalán nem volt zavaró.


Mivel sokaknak az erkölcstelenség jut eszébe a Borgiákról, tartottam tőle, hogy sok lesz az öncélú erotikus jelenet. Szerencsére a meztelenség csak annyira van jelen a sorozatban, amennyire szükséges. A Borgiák leginkább a politikai összeesküvéseket hivatott bemutatni (sikeresen), ami nagymértékben köszönhető az atmoszférának és a jól megírt forgatókönyvnek. A díszletek, a ruhák, a belső terek, az épületek mind-mind el tudták hitetni velem, hogy a reneszánsz Itáliában vagyunk. Rómánál ugyan hiányoltam, hogy csak a Vatikánt látjuk, holott sokszor utaltak az Örök Város lakosságára, de remélhetőleg a 2. évadban ez irányban is tágul a látótér.
A csaták megjelenítése is hihetetlen látványos lett. A készítők nem spóroltak a vérrel és a CGI-jal, az összeláncolt ágyúgolyók pusztítása pedig egyenesen döbbenetes erejű.


A sokszereplős sorozatból nagyon sok színészt ki lehet emelni, akik emlékezetes alakítást nyújtottak. A Rodrigo Borgiát játszó Jeremy Irons parádés volt, a mimikája sokszor bírt plusz erővel. A sorozat legnagyobb felfedezettje a Lucrezia Borgiát alakító Holliday Grainger. Jól hozza a látszólag naiv, de legbelül nagyon is tudatos lányt. Az ő karaktere esett át a legnagyobb változáson, amit remekül nyomon lehet követni. Kiemelendő még a Della Roverét alakító Colm Feroe és a Cesare Borgiát megszemélyesítő Francois Arnaud játéka. Egyetlen negatívum az elcsábított úrinőt, majd apácát alakító Ruta Gedmintas. Borzasztó üres a játéka, a síráson kívül pedig nem nagyon vannak érzelmei.


Nagyon tetszett még a karakterek kidolgozottsága (különösen Machiavellié és a francia királyé), illetve az élő jelenetekkel tarkított, olajfestményre emlékeztető főcím.

Értékelés: 8/10

2011. augusztus 24., szerda

Mátrix trilógia

A mátrix mindenütt van. Körülvesz minket... Azt látod ha kinézel az ablakon. Vagy ha bekapcsolod a tévét. Mindig érzed, mikor munkába mész vagy épp templomba, mikor befizeted az adót. Ez a világ, mellyel eltakarják szemed elől az igazságot...hogy egy rabszolga vagy Neo. Megkötözve születtél mint mindenki, egy börtönben, mely érzékszervekkel fel nem fogható. Börtön az elméd számára.


Thomas Anderson programozó egy nagy számítástechnikai cégnél dolgozik, éjjel azonban Neo néven hacker az interneten. Kutatásai közben egyre gyakrabban találkozik a Mátrixszal. Egyik este valaki kapcsolatba lép vele a számítógépén keresztül, így hősünk megismerkedik Trinityvel, a hacker lánnyal. A lány felajánlja neki, hogy bemutatja Morpheusnak, akitől megtudhatja, mi is az a Mátrix. Neónak egy kérdésre is választ kell találnia, amely ugyanolyan mellbevágó, mint az első. Vajon ő a kiválasztott? Még mielőtt felfoghatná, miről van szó, Neo biztos abban, hogy a kérdésre nem a válasz. Mások, mint Morpheus társa, Cypher egyetértenek, ám akadnak olyanok is, akik nem egészen biztosak ebben. A mátrixnak védelmezői is vannak. Vezetőjük a könyörtelen és szó szerint fékezhetetlen Smith ügynök. A mátrix őreinek módszerei egyszerre ámulatba ejtőek és rémisztőek. Neo, Morpheus és Trinity élethalálharcot folytat a mátrix gonosz és szinte legyőzhetetlen őrei ellen, hogy választ találjanak kérdéseikre, ráeszméljenek valódi erejükre, és megismerjék sorsukat. Minden mozdulat, minden másodperc, minden gondolat döntő jelentőségre tesz szert, ha ki akarnak szabadulni a mátrix rabságából, és elpusztítani mindazt, amit képvisel.


A trilógia első része pörgős és izgalmas, rengeteg információ zúdul az emberre. Ez nem minden esetben előnyös, több jelenetet újra kellett néznem, mert túl gyors volt a tempó. Ennek ellenére ez a rész tetszett a legjobban a trilógiából.
A trilógia második része (Mátrix - Újratöltve) akciódúsabb, megindul a harc a Mátrix őrei ellen. Neo itt már sokkal nagyobb erők birtokában van, az első filmben megismert Trinity pedig gyengébbnek tűnik nála. Az őrökkel való harccal párhuzamosan a gépek Ziont kezdik támadni. Nem sok minden derül ki Zionról, igazából egyből a történetszál közepén találjuk magunkat. Az őrök világát sikerült bemutatni, de én hiányoltam, hogy a gépeket nem mutatták be olyan részletesen. Néhányat ugyan már az első részben is láttunk belőlük (pl. polipok), de céljaikat és a birodalmukat csak később ismerjük meg. Emiatt nehéz volt követni a filmet. Az Újratöltve közel olyan hosszú, mint a Mátrix, de még közvetlenül a film megnézése után sem sok jelenet maradt meg bennem. Nagyon sok időt áldoztak az Orákulum és a Merovingi bemutatására, és az Építővel folytatott párbeszéd is érdekes volt, mégsem volt akkora jelentőségük ezeknek a jeleneteknek.


A trilógia befejező része (Mátrix - Forradalmak) pont ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Annak ellenére, hogy Zion pusztulás előtt áll, a film elején nem sokat érzékelünk ebből. Neo ugyanis az Állomáson tér magához, ami a valóság és a Mártix között van. A szerelmes Trinity viszont megmenti Neót és visszahozza a valóságba. Furcsa ez a szerelem, mert nem elsöprő erejű és inkább csak Trinity oldaláról látjuk (Neo nem ad ki érzelmeket). Trinity még kisebb szerepet kap, mint az előző filmben, de Morpheus sem szerepel sokat. A legtöbb időt a Zion elleni háború veszi el a filmből, ami nem sokban különbözik a filmekből jól ismert háborúktól (tele van klisével). A többi jelenet súlytalan, és igazából egyik szereplőnek sem lehet drukkolni. A befejezésben nincs semmi meglepő, a giccses naplemente viszont sokat ront az élményen.

A látvánnyal nincs gond, még 10-12 év távlatából is profinak hatnak a jelenetek, de sajnos ez az egyedüli pozitívum a trilógiában. Az elején izgalmas sztori hamar követhetetlenné vált, a trilógia befejező része pedig érdektelen lett.

Értékelés: 5/10

2011. augusztus 21., vasárnap

Justified - 2. évad

A jól sikerült első évad után nagyon vártam a folytatást, amiből végülis nyári dara lett.
A nyitórész pont ott folytatódik, ahol az előző évad befejeződött. Egyszerű üggyel indít az epizód, amiből szép lassan kirajzolódik az évad fő szála: a Bennett család és az ő tevékenységük. Földjeiken marihuánát termesztenek, amit sosem titkolnak, viszont kíméletlenül elbánnak azzal, aki az útjukba áll. Harlan tehát a Crowder család után sem marad bűnözők nélkül. A bűnözők mellett Raylannek a hivatali teendőket is el kell látnia és a magánéletét is rendeznie kell.


A sorozat jól ismert stílusjegyei (hangulat, kiváló párbeszédek és remek színészi alakítások) megmaradtak, de ez évad mégsem volt olyan jó, mint az előző. A felvezető epizódok után ugyanis leült a történet és nem nagyon foglalkoztak a fő szállal. Hiába volt izgalmas a pénzes-bankrablásos epizód, feleslegesnek éreztem, mert az események nem voltak hatással a későbbiekre. Ebben az évadban hangsúlyosabb volt az átívelő szál, mint az előzőben, így a kisebb ügyek el is tűnnek az évad végére. A fináléban sikerült pontot tenni a Bennett ügy végére és információt is kaptunk a jövőre nézve.


Nemcsak a történet lett új, a karakterek is megváltoztak és nem feltétlenül jó irányba. Raylan például sokkal keményebb volt az első évadban, mint most. Ebben az évadban ritkábban lőtt és az érdekeit sem tudta olyan erőteljesen védeni. Boyd az évad elején kerülte a bűnözést, de borítékolható volt, hogy előbb-utóbb ismét rossz útra tér. Kicsit hirtelennek éreztem ezt a váltást, de bízom benne, hogy a 3. évadban nem az első évados Boydot látjuk viszont, hanem azt, akin látszik a jó útra térés rövid időszaka. Ava pálfordulása sem tetszett. Az évad elején még hevesen ellenezte a bűnözést és az illegális tevékenységeket, az évad végén mégis Boydot támogatja.


Számos nagyszerű színészt láttunk az évadban, akiknek a játéka nagyban hozzájárult a sorozat színvonalához. Margo Martindale (Mags Bennett) remekül hozta a Bennett család fejét, aki igyekszik mindent kézben tartani. Bár a fiaival kemény, Mags úgy bánik Lorettával, mintha a saját lánya lenne. Jeremy Davies (Dickie) teljesítménye is elismerésre méltó. A sérelmei, testvére halála és a családból való száműzetése miatt Dickie egyre frusztráltabbá válik. A Bennettékkel való leszámolást egyedül ő éli túl, ezért kíváncsian várom, mihez kezd majd a 3. évadban. Kaitlyn Dever (Loretta) szintén összetett karaktert alakít. Loretta próbál beilleszkedni a Bennett családba, miközben keresi a válaszokat apja hirtelen eltűnésére. Pozitívum, hogy a fináléban nem húzza meg a ravaszt, hanem a jobb élet mellett dönt.

Értékelés: 8/10

2011. augusztus 14., vasárnap

Downton Abbey - 1. évad

Az izgalmas Shadow Line után egy nyugodtabb sorozatra vágytam, ezért a már régóta daralistán szereplő Downton Abbeyre esett a választásom.

A sorozat 1912-ben játszódik, egy Edward-korabeli, impozáns kastélyban. A főszereplő, a Crawley család, arisztokrata család, számtalan szolgálóval, nagy vagyonnal. Amikor Lord Grantham örökösei, James Crawley és fia, Patrick a Titanic hajó katasztrofális balesetében odavesznek, felmerül a kérdés, hogy ki legyen az örökös? A Crawley család mindennapjainak lehetünk tanúi, betekintést nyerünk abba, hogy miként éli életét egy arisztokrata család.


A boldog békeidőkben minden idillinek és reménytelinek tűnik, de a változ(tat)ásra irányuló törekvések is megjelennek már (feminizmus). A régi és az új világ találkozása ez a korszak: a családi tradicíók mellett jelen vannak a modern kor vívmányai is (elektromosság, autók, telefon). A ruhák és a berendezési tárgyak korhűek, az embernek tényleg olyan érzése van, mintha a 100 évvel ezelőtti világba csöppent volna.


Rengeteg szereplőt vonultat fel a sorozat, de bőven jut idő a megismerésükre. Nagyon tetszett, hogy nemcsak az arisztokrácia, hanem a személyzet életébe is beleláthatunk. Nekik is megvan a saját szabályzatuk, gyakorlatilag egy közösségként élnek a kastélyban. Bár a hierarchikus viszonyok megvannak, nincs éles határ a főurak és a szolgák szintje között. Az inasok és komornák bensőséges viszonyban vannak az uraikkal és úrnőikkel, és az is előfordul, hogy tanácsaikkal befolyásolni tudják a lordokat és ladyket. Sybil, a családfő lánya például mindent megtesz, hogy Gwen (aki cseléd) titkárnői álláshoz jusson. Nincsenek elnagyolt jellemek a sorozatban, minden szereplő összetett személyiséggel rendelkezik. A színészgárda elsőrangú, az évad bővelkedik a nagyszerű alakításokban.


A gyönyörű fényképezés, a hangulatos zene és a kiváló színészek nagyszerűen visszaadják az első világháborút megelőző vidéki miliőt.
A 8 epizódos második évad ősszel érkezik; egyértelmű, hogy maradok.

Értékelés: 9/10

2011. augusztus 8., hétfő

Super 8

A nyár nagy dobásának ígérkezett, ráadásul J.J. Abrams neve is azt sugallta, hogy ezt a filmet érdemes megnézni, szóval nem kevés várakozás előzte meg a filmet.

1979-ben egy amerikai kisvárosban vagyunk, ahol egy csapat gyerek zombis filmet akar készíteni. Amikor éjszaka a vasútállomáson forgatnak, kisiklik egy vonat, amin a légierő szállítmánya volt. A gyerekek elmenekülnek a helyszínről, mert a katonák lezárják a baleset környékét. Próbálják elfelejteni a történteket és senkinek nem számolnak be a látottakról. Ezután egymást követik a furcsa eltűnések a városban (mindenféle fémtárgyak, emberek), később pedig az is kiderül, hogy a vonatbalesetkor elszabadult valami...


A casting nagyon jól sikerült, a gyerekszereplőket mindenképpen dicséret illeti. Teljesen életszerű a párbeszédük és a viselkedésük is szimpatikus. Egyikük sem megy át felfegyverzett szuperhősbe, amikor szembe kell nézniük a veszéllyel. Ez mindenképpen pozitívum.
A látványra sem lehet panasz. A vonatbaleset kellőképpen látványos lett (szerintem kicsit még el is túlozták), a szörnyet is szépen kidolgozták és a film végére is futotta a költségvetésből. Az első képkockától kezdve átjön a 70-es évek hangulata. Az autók, az épületek, az emberek öltözködése és szokásaik abszolút ezt sugallják.
Dicsérendő, hogy egy szörnyes filmnél ilyesmikre is odafigyeltek. A film végi kisfilm szintén piros pontot érdemel, jó látni, hogy a készítők végigvitték azt, amit terveztek.


Az értékelésnél viszont már kicsit bajban vagyok, mert ezt a filmet kétféle szempontból lehet nézni.
Az egyik megközelítés szerint ez egy klisékben bővelkedő szörnyfilm, giccses befejezéssel, a film üzenete pedig a család és a szeretet fontossága. Ez azonban nem teljesen állja meg a helyét. A karakterek fel vannak építve és nem változik meg 5 percenként a viselkedésük. A gyerekek miatt ráadásul még szerethető is a film. A másik megközelítés szerint a Super 8 egy tisztelgés J.J. részéről Spielberg felé. Olyan, mintha az ET, a földönkívülit néznénk '70-es évekbeli kiadásban. És tényleg nagyon sok a hasonlóság a két film között. Én ennél az értelmezésnél maradok. Igazából nem sok újat nyújt a film, a maga nemében egy szórakoztató alkotás.

Értékelés: 6.5/10

2011. augusztus 7., vasárnap

The Shadow Line - 1. évad

Nyári darámat a Shadow Line című brit sorozattal kezdtem, ami idén tavasszal indult és nagyon jó kritikai fogadtatást kapott. Alapvetően egy bűnügyi szériával van dolgunk, amiben igen erősen jelen van a dráma is.

Már a nyitójelenet megalapozza a történet kiindulópontját: meggyilkolják a börtönből nemrég szabadult Harvey Wrattent, aki az alvilág egyik legismertebb embere volt. Ezt követően a helyettese, Peter Glickman felszívódik, így a korábbi pénzügyes, Joseph Bade veszi át az irányítást. Ezzel párhuzamosan a rendőrség is nyomozásba kezd, amit a rendőrséghez visszatérő Jonah Gabriel vezet. Gabrielről hamarosan kiderül, hogy a társát meggyilkolták és egy lövés miatt az emlékeit is elvesztette, úgyhogy a saját múltját is próbálja összerakni. Nemsokkal később egy Gatehouse nevű rejtélyes figura is feltűnik a színen, akiről semmit nem lehet tudni, csak azt, hogy mindenáron el akarja érni a célját.


A történet végig két szálon fut. Az egyik szálon a rendőrségi nyomozást látjuk, a másikon az alvilágot érintő változásokat Harvey Wratten halála után. Mindkét fél ugyanarra a kérdésre keresi a választ: ki ölte meg Wrattent?
A szinopszis egyszerű történetet sejtet, ám ahogy haladunk előre, egyre több lesz a kérdés és a válasz. A 7. részre egy csavaros összeesküvéses thrillert kapunk, ami drámai elemekben is bővelkedik. Nem marad megválaszolatlan kérdés, ennek ellenére megdöbbentő és elgondolkodtató a zárójelenet. Az utolsó képsorokra a sorozat egyetlen nagy kirakóssá válik, ahol minden darabka pontosan illeszkedik a többihez és ahol minden szereplőnek meghatározott szerepe van.

"Maguk a szálak. De én... Én a kötél vagyok."


A karakterek szempontjából is érdekes a sorozat. A szereplőket ugyanis nem lehet jókra és rosszakra elkülöníteni. A pozitív figurák is ugyanúgy hibáznak, mint a másik oldalon levők. Joseph Bede, aki egyszerre virágárus és az alvilág feje, beteg felesége révén esendővé válik, ám az üzleti életben kíméletlen ésszerűségre törekszik. Senkiről sem lehet eldönteni, hogy melyik oldalon áll, mert "senki sem születik jónak vagy rossznak, senkit nem lehet jóvá vagy gonosszá nevelni, egyszerűen mind egy árnyvonalon egyensúlyozunk és egyszer ide, egyszer oda lógatjuk be lábunkat." Ez az erkölcs témáját is felveti, hiszen a szereplőknek sokszor olyan sorsfordító döntéseket kell meghozniuk, ami ellenkezik az alapelveikkel.


A sorozat tempója ugyan lassú, de erre szükség is van, hogy kellőképpen megismerhessük a két oldalt. A remek forgatókönyv mellett a kiváló dialógusok is a sorozat erősségeihez tartoznak. Minden egyes mondatra és mozzanatra oda kell figyelni, mert fontos szerepük van a későbbiekben. A színészi játék szintén elismerésre méltó és nemcsak a főszereplőket (Chiwetel Ejiofor - Gabriel, Christopher Eccleston - Joseph Bede, Stephen Rea - Gatehouse), hanem a mellékszereplőket alakító színészek alakítása is lenyűgöző.


A jól megírt történet mellett hangulatában is erős a sorozat. A zenei részek kiválóan megteremtik a sorozatra jellemző feszült légkört. Olyan elementáris erővel bír a sorozat zenéje, hogy az ember gyomra rögtön görcsbe rándul. Talán csak egy-két jelenetnél éreztem úgy, hogy a zenének nincs különösebb funkciója, az összképet nézve viszont elégedettek lehetünk a zenei aláfestéssel. Elég, ha csak a főcímet nézzük, ami már megalapozza a feszült és nyomasztó légkört.


A képi világot szintén ki kell emelnem. Az egész sorozatnak gyönyörű a fényképezése és a tereket is nagyszerűen kihasználják. A jelenetek nagy része szűk, zárt terekben játszódik (rendőrségi nyomozóiroda, autó, raktár, zárt parkoló, kicsi lakás). A tág terek (a napfényes üde zöld vidéki táj) szabadságra utalnak, de a szereplőkre nézve az itt játszódó jelenetek nem végződnek pozitívan. Az egész sorozatra a komor, szürke színek a jellemzők, a vidám, élénk színek ritkák, de az olyan tónusú jelenetek is emlékezetesek maradnak.


A képiségnél maradva a kameramozgást is fontos kiemelni. Ezt az elemet általában csak akkor veszi észre a néző, ha zavaró (pl. kapkodó kép). A Shadow Line esetében azonban ez a tényező is fontos szerepet kap, mert hozzájárul a feszült hangulat megteremtéséhez. A szereplők interakciójánál hangsúlyos szerepet kapnak a szemek, a kezek, a földre esett vagy asztalra tett tárgyak, az apró díszek. Ezek a nüansznyi elemek sokszor többet fejeznek ki, mint a szavak.


A Gatehouse által elkövetett halálesetek is megdöbbentő erejűek. A kamera hosszasan elidőzik a holttesteken, így a kimerevített kép szinte beleég az ember retinájába. Ezzel a technikával utoljára az Epitafios első évadában találkoztam. Pozitívum, hogy nem öncélúak ezek a jelenetek, hanem Gatehouse eszköztárába engednek betekintést.

A Shadow Line összességében egy intelligens, szépen felépített és izgalmas sorozat, ahol végig a karakterek vannak előtérben.

Értékelés: 9.5/10