Istók Anna: Semmiért egészen

Fülszöveg: Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol az ügyeletes szépfiú elcsavarja a gépészkarra járó, komoly lány fejét. senki sem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak. A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap az egyensúly felborul? 

A cím nem véletlen utalás Szabó Lőrinc versére, az írónő pont ebből a műből idéz néhány sort a könyv legelején. És bár nem szerepel itt az egész költemény, a tartalma nagyon is érezhető ezen a regényen. Ahogyan a fülszöveg is írja, Istók Anna művében egy egyetemi szerelemből kialakult házasság tündöklését és bukását követhetjük nyomon. A kezdet idilli, de a folytatást alapvetően meghatározza Nándi és Flóra múltja, családi háttere és gondolkodásmódja. 

Miközben olvastam ezt a regényt, nagyon sok könyv tartalma és mondanivalója eszembe jutott: az All your perfects - Minden tökéletesed a rózsaszín ködös kezdet és a kommunikáció hiánya miatt, az Örökölt sors a szereplők családi mintái miatt, valamint a Másodvirágzás a gyerek iránt érzett szeretet miatt. A történet egyébként teljesen hétköznapi, a fordulatokban nincs nagy meglepetés, ennek ellenére végig lekötött a regény. 

Pedig a kezdet egy kicsit zavaros volt az Emő-Nándi-Flóra-Lakos szerelmi sokszöggel, de később persze ez is értelmet nyert. Flóra és Nándi gyerekkorára és múltbéli döntésire nagyon sokszor kitér a szerző, ami nagyon is indokolt, hiszen ez ad magyarázatot arra, miért fut zátonyra a házasságuk. Ennek ellenére egyikőjük sem volt szimpatikus számomra. Flóra inkább idegesített, minden baját annak köszönhette, hogy soha nem beszélt őszintén az érzéseiről. Folyamatos önzése gyakorlatilag minden szereplőre rátelepedett. Nándi sorsát is borítékolni lehetett és bár sokáig őt érezzük áldozatnak, nem igazán tudtam sajnálni. 

Ami egy kis nehézséget okozott olvasáskor, az a narráció. Hol Flóra szemszögéből látjuk a dolgokat, hol Nándiéból, emellett a múlt és a jelen is folyamatosan váltakozik. Szerencsére ettől még követhető a cselekmény és hogy mikor éppen melyik idősíkban és kinek a nézőpontjában vagyunk, de ezt kicsit furcsállottam. Nagyon tetszettek Nándi anyjának, valamint Flóra apjának meglátásai, mindketten arra próbálják felhívni Flóra figyelmét, hogy mind a boldogságnak, mind a boldogtalanságnak megvan a maga ára. Na meg arra, hogy Sütire milyen élet vár, ha Flóra makacsul ragaszkodik az elveihez. 

Igazából tanulságos volt ez a regény, csupa olyan dologra próbált rávilágítani, ami a már említett művekben is megjelenik. Emellett a nárcizmust is szépen bemutatja a szerző és több aspektusát is meg lehet figyelni. Az aktív kommunikációt és a másokra való odafigyelést viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni egy kapcsolatban, úgyhogy már csak ezért is érdemes elolvasni ezt a könyvet.

Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

"Élni akarok! Élni, nevetni, boldog lenni.
Amíg ki nem huny a szememben a fény."

Fülszöveg: Lilla már évek óta a halál árnyékában él. Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit. Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja... Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az álma, hogy bejárja a világot. Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit. Mi a jobb? Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is? 

Amikor elolvastam ennek a könyvnek a fülszövegét, akkor rögtön kíváncsi voltam a történetre, bár volt bennem némi félsz, hogy valami rózsaszín szerelmes sztorit fogok kapni. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! A szerelmi szál ugyanis annyira másodlagos és olyan szépen belesimul a történetbe, hogy egy percig nem éreztem erőltetettnek Noel szereplését. 

A hangsúly ugyanis Lillán és a környezetében élő embereken van. Pontosabban azokon a kapcsolatokon, amik a lány életében meghatározók (voltak). Lilla betegsége - oszteoszarkóma - az első pillanattól világos az olvasó számára, a lány korábbi naplóbejegyzései alapján igen részletes leírást kapunk róla. Az is egyértelmű, hogy mekkora küzdelem van Lilla mögött és miért hozza meg azt a döntést, amelynél becsatlakozunk az életébe. A könyv címe tehát elég hamar értelmet nyer. 

Lilla végtelenül szimpatikus és szerethető karakter, tetszett, hogy teljesen hétköznapi dolgok szerepelnek a bakancslistáján. Nyilván a betegsége miatt, de sokkal érettebben gondolkodik, mint a kortársai. Ezért is aggódik inkább a szeretteiért, a saját vágyai egy-egy pillanatra vagy élményre korlátozódnak. Olvasás közben többször eszembe jutott, hogy hasonló helyzetben én milyen célokat fogalmaznék meg, de nagy valószínűséggel én is olyan dolgokat szeretnék megélni és megvalósítani, mint Lilla. 

Az egy percig sem kérdéses, hogyan alakul a főszereplő sorsa, Rácz-Stefán Tibor egyáltalán nem áltat minket egy utolsó pillanatban előhúzott váratlan fordulattal. Lilla a maga módján felkészül az utazásra, de a történet számomra Noel levelével lett teljes. Nagyon megható volt olvasni a fiú sorait, így az ő érzéseit is meg tudtuk ismerni. Szép keretet adott a történetnek az orgona is, nem véletlenül került fel a borítóra. 

A nehéz téma ellenére nagyon olvasmányos a regény és a szereplők párbeszéde is teljesen valósághű. Az érintett témák örök érvényűek és nagyon jól illeszkednek ehhez a történethez. Ilyen például a szeretet, az elfogadás, az emberi kapcsolatok fontossága, a soha vissza nem térő pillanatok értéke, de a felszínességre és az előítéletességre is lehet találni jeleneteket. Ha összegeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy ez a könyv az élet szeretetéről szól. Az Élni akarok egyébként nagyon hasonlít Paola Peretti: Én és a cseresznyefa c. regényére, de a kettő közül Rácz-Stefán Tibor írása volt rám nagyobb hatással. 

"Mert jó érzés a tudat, hogy amit fáradságos munkával létrehoztam, egy pillanat alatt szétzúzhatom, de ha elég erő van bennem, megint újjáépíthetem. Szerintem ez az élet legtöbb területére igaz. Arra tanít, hogy hiába hibázom, kijavíthatom, és mehetek tovább."

Beautiful Disaster - Gyönyörű sorscsapás (2023)

Ismét egy friss filmet sikerült megtekintenem, ami az előzetese alapján könnyed szórakozásnak ígérkezett. A sztori abszolút nem bonyolult: Abby szerencsejátékos múltját és apját maga mögött hagyva főiskolai tanulmányokba kezd. Már az első napokban megismeri Travist, a suli nagymenő srácát és bár a lány tagadja, a fiatalok között izzik a kémia. Egy fogadás miatt arra kényszerülnek, hogy 30 napig egy ágyban aludjanak. Abby múltja azonban folyamatosan kísérti a lányt és egy nap sorsfordító üzenetet kap az apjától. 

Dióhéjban tehát ennyi a film tartalma és ahogy a bevezetőben is írtam, kellemes kikapcsolódást és szórakoztatást vártam tőle. Ennek ellenére nem tudott megfogni a film. Olyannyira nem, hogy a film címére sem emlékeztem, amikor kijöttem a moziteremből. És ilyesmi azért nem sűrűn fordul elő velem. 

Pedig nem indult rosszul, a két főszereplő rögtön szimpatikus lett és Abby helyzetébe is könnyen bele tudtam helyezkedni, mert nem telt el olyan sok idő az egyetemen töltött éveim óta. A folytatásban viszont kilométerekről látható kliséket, kínos poénokat és érthetetlen jeleneteket vonultatott fel a film, és a szeretem-nem szeretem huzavona is inkább idegesített egy idő után. Mindezt tetézték az agresszív - Travis ugyanis hivatásos pankrátor - és az Abby lerészegedését kísérő naturalista jelenetek. Teljesen felesleges volt nagytotálban megmutatni egy hányást, számomra nagyon sokat rontott ez a film élvezhetőségén. 

A családi vonal sem volt az igazi, Mick szemétsége meglehetősen hiányosan lett felvezetve, majd összecsapva. Ráadásul ha már Abby pókeres múltja ennyire ki lett hangsúlyozva, akkor szívesebben néztem volna több pókeres jelenetet. A nyereményében semmi kihívás nem volt, számomra nem volt igazán súlya a játszmának. Néhány szereplőt is hasonlóan random módon kezeltek, az orvos jófiúval például abszolút nem tudtak mit kezdeni. A drámai szál nem volt elég erős a filmben; vagy alaposabban kellett volna kidolgozni, vagy pedig el kellett volna hagyni és több romkom jelenetet beletenni a filmbe. Nyilván akkor a film hossza sem 90 perces lenne, plusz a könyves alaptól sem lehetett eltérni.  

De hogy pozitívat is írjak: a színészek jók, Virginia Gardner (Abby) és Dylan Sprouse (Travis) lazán elviszik a filmet, teljesen természetesen hozzák a fiatal fősulisok jellemvonásait. A másik jó pont az, hogy a Gyönyörű sorscsapás nem egy nyálas film. Itt nincsenek rózsaszín szívecskék, meg csöpögős párbeszédek, hanem inkább az életszerűségre (pontosabban annak látszatára) mentek rá a készítők. De hiába kaptak bele egy csomó témába, valójában semmit sem dolgoztak ki normálisan. Emiatt nekem ez a film egy összecsapott, egyszer (sem) nézhető alkotás lett.

Értékelés: 3.5/10

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

Fülszöveg: Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ugyanis menekülés közben beront az épületbe és túszul ejti az összes érdeklődőt: két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. A rendőrség körülveszi a házat és ahogy telik az idő, a nyolc összezárt - és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő - idegen lassan összeismerkedik és kiderül, hogy sokkal több a közös bennük, mint hitték volna. A rabló viszont két rossz lehetőség közül választhat: rendőrkézre adja magát, vagy ott marad a lakásban ezzel a sok lehetetlen, ingerült emberrel, akikre mindannyian hasonlítunk kissé... 

A nemrég látott Az ember, akit Ottónak hívnak c. film kapcsán már megjegyeztem, hogy tervezek idén Backmantől olvasni. A svéd szerzőtől elsőként mégsem a film alapjául szolgáló regényt választottam, hanem a Hétköznapi szorongásokat, mert ez a könyv régebb óta vár elolvasásra.

Már a regény felütése is szokatlan, hiszen Backman néhány mondatban összefoglalja a sztorit, amivel az alaphangulatot is megadja. A rövid felvezető után pedig bele is kezd a történet részletes kifejtésébe. És hát bőven van mit kifejteni, mert adott egy abszurd helyzet, amibe mások véletlenül keverednek bele és amiből nem lehet jól kijönni. Gyakorlatilag már ebben a néhány oldalban sikerült megkedvelnem az író stílusát, mert olyan elemeket gyúr egybe, amelyek külön-külön is működőképesek. 

A könyv elején kicsit zavart a sok random tény és mellékszál behozatala, az események megmagyarázásának kerülgetése és a helyszín- és időbeli ugrálások, szóval nem volt egyszerű felvenni a fonalat. Amint ezek a - számomra - "zavaró tényezők" a helyükre kerültek, kifejezetten élveztem a történet alakulását. Na meg a humort! Nagyon sok jelenet olyan, mintha egy bohózat vagy kabaré forgatókönyvét olvasnám, kiválóan működnek a helyzet- és jellemkomikumok, ugyanakkor ezek sehol nem sértőek. A kedvenceim a rendőrségi kihallgatások párbeszédei, némelyik tényleg hangosan röhögős volt.

A történetmesélésen és a humoron kívül jó karakterekre is szükség van és Backman talán ebben a legerősebb. Az elsőre idegesítőnek és "idiótának" tűnő szereplők nagyon is kidolgozott, rokonszenves, hús-vér alakok, akikkel együtt lehet érezni. Az összezártság és az egymásra utaltság - csakúgy mint Agatha Christie ikonikus krimijében - révén megismerjük őket és minden velük kapcsolatos előítélet megdől. Olvasás közben végig úgy éreztem, hogy Backman nagyon szereti ezeket a karaktereket. Többdimenziósak, emberiek és nehéz őket elengedni. A túszdráma lecsengésével is velünk maradnak és Backman igyekszik mindegyikőjük sorsát pozitívan "lezárni". Ja és olyan szereplőket tud összekötni, akik normál körülmények között sosem keresztezték volna egymás útját. Backman így lényegében hidat képez az emberek között. Imádtam ezt a könyvet, a későbbiekben még biztosan olvasni fogok a svéd szerzőtől. 

Sok gondolatot megjelöltem a könyvben, a legjobban ezek tetszettek: 

"Az ember a karrierje végén a dolgok értelmét keresi, az elején pedig a célját."

"Mert ez a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség, mert még nem jöttek rá, hogy fogalmunk sincs, mit művelünk." 

"Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk."