Diabolik - Ginko all'attacco! (2022)

A 2021-ben készült Diabolik nagyon tetszett (itt írtam róla nemrég), így természetesen a folytatásra is kíváncsi voltam. Ez a film, ahogy a címe is mutatja, Ginkot helyezi a középpontba. A felügyelő ugyanis továbbra sem tágít korábbi céljától: mindenáron el akarja kapni Diabolikot. Célja érdekében mindent bevet, konkrétan Clerville összes rendőre erre az ügyre van ráállítva. A feladat nem egyszerű, ráadásul Ginko szerelme, Altea di Vallenberg hercegnő is a városba érkezik egy meseszép és felbecsülhetetlen értékű nyaklánccal. 

Őszintén szólva én ettől a folytatástól nem voltam elragadtatva. Indokolatlanul lassúnak, elnyújtottnak és kiszámíthatónak éreztem ezt a filmet, a fordulatok egyáltalán nem tudtak meglepni. A 2021-es filmben már megismertük Diabolikot, az elmaszkírozás és a gyors reagálás mesterét, ezek a tulajdonságok pedig most is segítik őt. Na meg persze Eva Kant, aki méltó társa Diaboliknak. A duó olyannyira hatékony, hogy még egymástól elszakadva is több lépéssel Ginko előtt jár, sőt, az ügy szálait is úgy mozgatja, ahogy neki tetszik. Tisztán kivehető a filmben, hogy mikor és milyen szerepben lép akcióba a páros. 

Diabolikot egyébként nagyon keveset látjuk (ennek persze megvan az oka), a film inkább Eva és Ginko macska-egér harcáról szól. Szegény Ginko akármilyen elszánt, nem tudja felvenni Diabolikkal a versenyt. Az emberei sincsenek a helyzet magaslatán, egyik amatőr hibát követik el a másik után. Meggondolatlanul sétálnak bele olyan szituációba, amiről messziről látszik, hogy csapda. Ginko támadásai így szép lassan alábbhagynak, a film végére én rendesen megsajnáltam őt. 

A noir stílusjegyek is megfogyatkoztak és a 60-as évek hangulatát is kevésbé tükrözi a film. A zene csak azért nem hiányzott, mert az egyetlen zenés jelenet elég hatásosra sikerült. Ehhez kapcsolódóan a kocsmába bevonulós jelenet kifejezetten tetszett. A párbeszédek viszont az egész filmben gyengék és sok az üresjárat is, amikor nem történik semmi. 

A színészeknél egy változás van: Diabolikot ezúttal Giacomo Gianniotti alakítja, aki szerintem jobb alakítást nyújt, mint Luca Marinelli. Miriam Leone és Valerio Mastandrea ugyanúgy remekelnek, mint az előző részben, bár Eva Kant karaktere kevesebb játékteret kap. Vallenberg hercegnőt Monica Bellucci alakítja, de sajnos a filmet ő sem tudja megmenteni. Készült egy harmadik Diabolik film is (Diabolik - Chi sei? címmel), ami a főszereplő eredettörténetét meséli el, de az eddig látottak alapján én azt már kihagyom. 

Értékelés: 5.5/10 

The Housemaid – A téboly otthona (2025)

Millie megpróbál elmenekülni a múltja elől, ezért elfogad egy bentlakásos állást a gazdag Nina és Andrew Winchester házvezetőnőjeként. Ám ami valóságos álommelónak indul, gyorsan alakul át valami egészen szörnyű és veszélyes dologgá: szexi, csábító titkok, botrányok övezte hatalmi játszmává. Winchesterék zárt ajtói mögött egy sokkoló világ rejtőzik, csupa váratlan fordulattal, amelyeket a néző a film végéig találgathat. 

Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, de Freida McFadden nagyon népszerű szerző, úgyhogy előbb-utóbb a The Housemaid adaptációját is megnéztem volna. Több mint két órás a játékidő és inkább a film második felére jellemző a thriller műfaj. A film első órája tulajdonképpen alapozás: azt látjuk, hogy Millie munkába áll a Winchester családnál, ahol egyre furcsább dolgokat tapasztal. A legszembetűnőbb természetesen Nina viselkedése, a film második felében azonban minden értelmet nyer. 

Több dologra is rámutat ez a film. Egyrészt tudatosítja bennünk, hogy a tökéletesség csak illúzió és ami elsőre idillinek tűnik, az a valóságban nem az. Másrészt - és ez nekem sokkal döbbenetesebb élmény volt - tényleg léteznek az Andrewhoz hasonló férjek, akik mögött rendszerint egy hasonló értékrendű anyuka áll. Éppen ezért nem is lepett meg annyira a film, mert hasonló fordulatokra számítottam. A hosszú játékidő ellenére nem volt unalmas a történet, inkább azt nem értettem, miért nem menekül el Millie ebből a toxikus környezetből. Én biztos hamarabb meghúztam volna azt a bizonyos határt. 

A főszereplő színészek közül Amanda Seyfriedet kifejezetten izgalmas volt Nina szerepében látni. A Mamma Mia Sophie-jához képest sokkal érettebb és összetettebb karaktert hoz. Sydney Sweeneyről simán el tudtam hinni, hogy sötét titkokat cipel, de a film nagy részében így is teljesen érzelemmentes az arca. Brandon Sklenarnak nem volt nehéz dolga, ugyanis a film nagy részében elég volt kedvesen mosolyognia. A párbeszédek viszont egyáltalán nem nyűgöztek le, a káromkodások kreatívabbak is lehettek volna. 

A film nagy része a Winchester rezidencián játszódik, ami a modernségéből adódóan sterilnek hat. Szerencsére a helyiségekkel és a különböző látószögekkel ezt valamennyire sikerül ellensúlyozni. Kevés jelenet van házon kívüli helyszínen, de azok fontosak is lesznek a cselekmény szempontjából. Nem rossz film a Téboly otthona, a hibái ellenére sokkal jobban tetszett, mint vártam. 

Értékelés: 7.5/10

Az örökség (2026)

Árpi bácsi (fiai számára csak Főnök) évek óta egyedül él, miután feleségét, akivel több mint ötven évet töltött együtt, elvesztette. Árpi bácsi az utóbbi hónapokban gyakorlatilag az összes megtakarított pénzét elköltötte. Két fia, Attila és Kristóf akkor szembesül ezzel, amikor az öregnél a felhalmozott tartozás miatt már a villanyt is kikapcsolják. A szerényen élő öregúrtól ez több, mint furcsa, ám arról semmit nem hajlandó mondani, hogy hova ment el több, mint másfél millió forint. Attila és Kristóf együttes erővel kiszedik belőle, hogy a pénzt Hajnalkára, egy nehéz sorsú fiatal lányra költötte. De ki az a Hajnalka, akiről eddig még sosem hallottak? Az öreg állítja, hogy szerelmes. A fiúk állítják, hogy az öreget átverik.
Mindenki a saját igazához ragaszkodik. De az igazságot ki kellene deríteni. Kezdetét veszi életük leghosszabb éjszakája. És még Hajnalka is megjelenik a bejárati ajtóban... 

Nagyjából egy-másfél hete jött szembe velem ennek a filmnek az ajánlója, ami már a témájával megfogott. Az "öregezés" sajnos nem új keletű társadalmi probléma, néhány évvel ezelőtt nagyon sok ilyen esetről lehetett olvasni. Miről is van szó? Arról, hogy fiatal (jellemzően huszonéves) bűnözők beédesgetik magukat egyedülálló idősekhez és fokozatosan kicsalják az illető pénzét. Extrém esetben még a lakásukat is megszerzik, a jogos örökösök pedig hoppon maradnak. Ez tehát a film kiinduló helyzete, emellett a családi élet olyan rétegei is felfejtődnek, amik sok családban tabunak számítanak. A film címe így kettős jelentést kap és összességében nagyon tanulságos lett. 

Az, hogy ez a film elkészülhetett, csak az alkotók elszántságának és kitartásának köszönhető. A stáb már 2018-ban elkezdett ötletelni és dolgozni a filmen, de anyagi támogatás híján nem tudták tető alá hozni a kész projektet. Többszöri átdolgozás és próbálkozás után 2026-ban a Vertigo karolta fel a filmet és juttatta el a mozikba. A végső változat forgatása rohamtempóban és minimális költséggel zajlott, ez viszont semmit nem von le a film értékéből, sőt. Számomra mindenképpen pozitív, hogy egy komoly és aktuális témát boncolgató alkotás széles közönséget tud most elérni. 

Ha már említettem a stábot, a színészeket mindenképpen ki kell emelnem. Le a kalappal előttük - különösen az apát játszó Mucsi Zoltán előtt -, mert fantasztikus az alakításuk. A karakterek összetettek, hitelesek, abszolút természetesen viselkednek és a párbeszédek is életszerűek. Nincs finomkodás és maszatolás, mindenki kendőzetlenül kimondja azt, amit gondol. A forgatókönyvet és az operatőri munkát is dicséret illeti. A film közben végig úgy éreztem, hogy én is ott vagyok a szereplők mellett - legyen az a lakás egyik helyisége vagy éppen az autó hátsó ülése. Sok a zárt térben játszódó jelenet (tulajdonképpen az egész film felfogható kamaradrámaként), de annyi minden történik, hogy egy percig nem lesz unalmas a sztori. 

A befejezés hagy bőven kérdőjelet, de nem bántam, hogy a nézőkre bízták az utolsó jelenet értelmezését és továbbgondolását. Nem volt hangos vagy felkavaró, mégis a moziszékbe szögezett. Úgyhogy ha akartok látni egy kiváló magyar filmet, akkor bátran tudom ajánlani az Örökséget. 

Értékelés: 9/10 

A tökéletes gyilkos (2017)

Kamenár, a gyilkossági csoport nyomozója nem találja helyét lánya halála után. Feleségével megromlott a viszonyuk, a nő a vallásba, a detektív pedig munkába és önpusztításba menekül. Amikor brutális bűntény helyszínére hívják, azonnal kiderül, hogy Petrát, a gyanúsítottat ő is jól ismeri: lánya legjobb barátnője és feltételezett gyilkosa. A bosszú lehetőségével élete új értelmet nyer, minden követ megmozgat, hogy a magát ártatlannak valló Petrára bizonyítsa a brutális gyilkosságot. Azonban ahogy halad előre a nyomozás, egyre meglepőbb következtetésekre jut. Lehetséges, hogy Petra tényleg ártatlan? Vagy annyira profi, hogy valójában ő a tökéletes gyilkos? 

Miközben a Tökéletes gyilkosság ajánlóját írtam, belefutottam ebbe a 2017-es magyar filmbe. Mivel kevés magyar krimi készül, kíváncsi voltam, hogy tudja-e hozni a Pacskovszky fivérek alkotása azt, ami erre a műfajra jellemző. Nos, végeredményben igen. Van véres gyilkosság, a főhős magának való figura, akinek életét családi tragédia árnyékolja be, a gyász fájdalmát pedig alkoholba fojtja. Ez alapján akár egy skandináv krimi is lehetne ez a film. 

Sajnos a forgatókönyv nem lett túl erős. Jól indul a sztori és tényleg érdekelt, hogy ki a gyilkos - mert azt egy percig nem hittem el, hogy a lány az elkövető -, de egy idő után sajnos untam a filmet. Rengeteg volt a klisés fordulat, amiket más filmekben és sorozatokban már láttam, így itt nem tudtak meglepni. A nyomozás nagyon leegyszerűsödik és bár 3 gyanúsítottra lett leszűkítve a kör, annyira kevés nyomot kaptunk, hogy nem lehetett kitalálni, ki és miért végez az áldozatokkal. A szereplők magánéletéről ellenben minden apró részletet megtudunk - még többet is, mint kellene. 

A szereplőgárda szuper, bár a film végére olyan érzésem volt, mintha a szerepeket egyenesen a színészeknek írták volna. László Zsolt végig remek, nagyon jól állt neki a züllött, különutas rendőr karaktere. Szabó Győző, Nagypál Gábor és Szabó Kimmel Tamás alakítására sem lehet panasz, Szervét Tibor karakterét viszont jobban is ki lehetett volna bontani. Érdekelt volna, honnan ismeri Kamenárt és hogy krimiíróként hogy jut hozzá rendőrségi adatokhoz. A Petrát játszó Hőricz Nóra Lili figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül és még humort is lehetett hozzá kapcsolni. 

"- Te azt sem tudod, melyik a jobb meg a bal?
- Miért kéne mindent tudnom?" 

A fényképezés és a látvány szintén dicsérendő - a film eleji autós üldözés és robbanás tényleg nagyon jól meg lett csinálva. Összességében nem volt rossz ez a film, de egy kicsit többet vártam tőle.  

Értékelés: 6.5/10

Moliére - L’Opéra Urbain musical

A francia musicaleket mindig is szerettem, a Rómeó és Júliát kb. rongyosra hallgattam annak idején. Volt szerencsém a magyar változatot is látni, ami szintén remekül sikerült, de számomra továbbra is a francia volt az etalon. Nem mellesleg a francia nyelv és kultúra iránti rajongásom is nagyrészt innen ered. A Rómeó és Júlia után jó néhány musicalt megnéztem (Notre Dame de Paris, Don Juan, Dracula), a Moliére viszont mégsem hozott lázba. Egészen addig, amíg idén nyáron meg nem hallottam a Regardez-moi-t, ami már az első néhány sorával belemászott a fülembe és azon kaptam magam, hogy folyamatosan ezt a dalt hallgatom. 

 

Hamarosan a musical többi dalát is megismertem és persze a teljes musicalt megnéztem a youtube-on. Azonnal lenyűgözött az előadás, a franciák egyedi módon gyúrták egybe a 17. és a 21. századot. És Moliére életrajzát elolvasva megértettem, miért kívánkozott színpadra ez a történet. Ez a darab ugyanis rengeteg olyan témát felölel, amik ma is aktuálisak: álmok kergetése, vágyódás az elismerésre, folyamatos bizonyítani akarás, magány, anyaság és karrier dilemmája, nők kiszolgáltatottsága, ármány, hatalomnak való behódolás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nem meglepő emiatt, hogy Moliére műveit mind a mai napig játsszák a színházakban, hiszen az általa megalkotott karakterek és helyzetek ma is aktuálisak. Ebben a musicalben a Tartuffe kap reflektorfényt, a többi drámáról csak egy-két szót ejtenek.

 

 

A tartalom mellett a színpadi megoldások sem utolsók: a díszlet szinte folyamatosan mozog, a színpadkép minden jelenetben más és nagyon kreatív megoldásokra is van példa. A legjobban mégis a színészek nyűgöztek le: még a felvételekről is érezhető, hogy a színészek, énekesek és táncosok imádják azt, amit csinálnak. Pontosan ezért voltam kíváncsi, hogy vajon milyen lesz ezt a darabot Budapesten, élőben látni. 

Ha nagyon röviden le akarom írni, hogy milyen volt számomra ez az előadás, akkor azt mondanám, hogy óriási, nagy betűs színházélmény. Két és fél órán keresztül olyan varázslatban volt részem, amit csak a színház tud adni. Fantasztikusan szóltak a dalok, elképesztő volt a látvány és olyan energikus volt az egész produkció, hogy abszolút megértem, miért a Papp László Sportaréna lett az előadások helyszíne. A magyar feliratozásnak köszönhetően pedig végre 100%-osan értettem mindent. Nagyon jó az egész előadás szövege, a prózai részek szépen kiegészítik a dalokat. Remekül működtek a humoros jelenetek és volt olyan rész is, ami kifejezetten meghatóra sikerült. A színészek szuperek voltak és bár Moliére-t nem PetiTom játszotta, hanem Yanis Richard, én az ő alakításával is elégedett voltam. 

 

 

Két apróság különösen tetszett az általam látott előadásban. Az egyik egy nagyon kicsi, de annál nagyobbat ütő utalás a Notre Dame de Paris egyik dalára, a másik pedig a színészek azon gesztusa, hogy többször is kiszóltak a budapesti közönségnek. Ja és még a két felvonás közötti szünetet is magyarul mondták be! Nagyon kitettek magukért az alkotók és ezt a közönség is díjazta: a ráadás dalt álló vastapssal fogadta a majdnem teli nézőtér.  

A képek ezúttal nem saját készítésűek, hanem Facebook csoportokból és bejegyzésekből származnak.  Instagramra töltöttem fel saját fotókat és egy videót a ráadás dalról.

A Perfect Murder - Tökéletes gyilkosság (1998)

A New York-i milliomos, Steven Taylor mindent megkapott az élettől, amit ember csak kívánhat: pénzt, hatalmat és egy gyönyörű, fiatal feleséget. Emily az ENSZ-ben dolgozik többnyelvű tolmácsként; előkelő, okos asszony, akit egy csöppet sem elégít ki, hogy a férje csupán gyűjteménye legértékesebb darabjának tekinti. Nem csoda hát, hogy egy idő után egy másik férfi karjaiban keres vigaszt: David Shaw szegény, de tehetséges festő, aki mindent megad az elhanyagolt fiatalasszonynak, amit Emily a férjétől nem kaphat meg. Taylor azonban hamarosan rájön, mi az oka felesége egyre hűvösebb viselkedésének és végzetes lépésre szánja el magát. Nem kevesebbet kíván elkövetni, mint a tökéletes gyilkosságot. 

Ez a film sem mai darab, az ajánlója viszont meggyőzött, hogy érdemes pótolni. És valóban: a Tökéletes gyilkosság tényleg jó film. A történet Alfred Hitchcock 1954-es Gyilkosság telefonhívásra című filmjének átdolgozása, de a téma miatt szerintem még 2026-ban is megállná a helyét. Bár tény, hogy a technika fejlődésével bizonyos elemek már nem ugyanúgy működnének. 

Tulajdonképpen egy szerelmi háromszöget mutat be a film, az érdekesség az, hogy a férj pontosan tudja, hogy a felesége kivel csalja meg és ezt a szerető tudomására is hozza. A csavar az, hogy a férj egy gyilkosságot eszel ki, ami aztán nem a tervek szerint alakul. És innen kezdődnek a bonyodalmak, hiszen mindegyik szereplő a lehető legjobban szeretne kikerülni ebből a helyzetből. Sokáig nem derül ki az indíték, de nem nehéz kimatekozni, hogy végeredményben a pénz mozgatja az eseményeket. 

A történet alaposan kidolgozott, az utolsó fél óra tele van meglepő fordulatokkal. A film legvége nekem mégsem tetszett. Összecsapottnak és kidolgozatlannak éreztem. Emily ugyanis hiába van okos nőként feltüntetve, egyszerűen annyira naiv és buta, hogy számomra teljesen irreális volt a viselkedése. Nem értettem, miért szolgáltatta ki magát ennyire és miért sétált bele egy olyan veszélyes szituációba, amit egy épeszű ember igyekezne elkerülni. A rendőrségi nyomozás sem volt a legprofibb, sok szálat alaposabban is le tudtak volna ellenőrizni.  

A színészgárda kiváló. Michael Douglas kiválóan hozza a hidegvérű, szeretetre képtelen férjet, míg a festő szerepében Viggo Mortensen brillírozik. Az Emilyt alakító Gwyneth Paltrow jól hozza a naivát, az ügyben nyomozó rendőrt pedig David Suchet játssza. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy ez a kultikus krimi a hibái ellenére bármikor újranézhető. 

Értékelés: 8/10 

Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye

"Amit elvégzel, az mind rossz, amit elmulasztasz az mind fontos." 

Fülszöveg: Chimneys, ahol utoljára a herzoszlovák trónkövetelőt gyilkolták meg, ismét rejtélyes haláleset színhelye. Most sokkal kevésbé romantikus az ügy: a külügyminisztérium angyalarcú (és rossz nyelvek szerint angyali lustaságú) hivatalnoka egy reggel nem ébred fel. Ágya mellett vizespohár és altatószeres üvegcse. A következtetés egyértelmű: öngyilkosság történt. 
Batyu Brent, Lord Caterham leánya és Bill Eversleigh, akit a külügyminisztérium alkalmaz, de csak dísznek, akkor kezdenek nyomozni, amikor egy másik fiatalember is meghal. Az ő halálát nehéz lenne öngyilkosságnak álcázni, mert lelőtték. Utolsó szavai "a Hét Számlap". 
De micsoda is a Hét Számlap? Titkos társaság London közepén? És milyen nagyszabású gaztettre készülnek, ha ilyen olcsó nekik az emberélet? 
Batyu és Bill segítségére nem más siet, mint Battle főfelügyelő, a faarcú és pengeagyú Scotland Yard-i detektív. 

Azóta el akartam olvasni ezt az Agatha Christie kötetet, amióta kiderült, hogy sorozat készül ebből a történetből. Elég nehéz volt beszerezni a könyvet, de amint a kezembe került, rögtön bele is kezdtem. Legutóbb a Sittafordi rejtélyt olvastam a krimi királynőjétől, ami nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, a Hét Számlap rejtélye viszont rögtön megfogott. 

A sztori pörgős és izgalmas, jók a karakterek, a humor is nagyon jól működik, és tartogat az írónő olyan csavarokat, amikre abszolút nem számítottam. Batyu kémkedős magánakcióját például lélegzet-visszafojtva olvastam, annyira kíváncsi voltam, mi derül ki a titkos összejövetelen. Mivel egyáltalán nem ismertem ezt a történetet és a megfilmesített változatot sem láttam, így nem volt mihez viszonyítani és 100%-ban a szövegre tudtam koncentrálni. Tök jó volt így olvasni és bár nagyon figyeltem a részletekre, nem sikerült kitalálnom a gyilkos személyét. Battle felügyelő magyarázatáért pont emiatt voltam hálás, mert nélküle nem állt volna össze a teljes kép a fejemben.  

A Chimneys titkát, azaz ennek a kriminek az előzményét nem olvastam, de csak néhány apró részlet erejéig utalnak a korábbi eseményekre, úgyhogy a Hét Számlap rejtélye önmagában is élvezhető olvasmány. Kerek egész történetet mesél el és a helyszínek is alaposan kidolgozottak. Nagyon sok a szereplő és van, aki csak pár mondatot mond, ennek ellenére könnyen el tudtam igazodni, hogy ki kicsoda. A nevük egy kicsit fura volt nekem (Zokni, Gülü, Batyu), de összességében így is nagyon tetszett ez a krimi.  

The Other Woman - A csajok bosszúja (2014)

Carly menő New York-i ügyvédnő, aki boldog párkapcsolatban él Markkal, amíg rá nem jön, hogy a szerelme kettős életet él. Amikor Carly találkozik Mark feleségével, Kate-tel, az odaadó, érzékeny, mindenben tökéletes háziasszonnyal, a szembesülésük és csalódásuk nem egymás ellen fordítja őket, hanem egy oldalra állítja a két nőt. Elhatározzák, hogy megbosszulják Mark hazugságait. Ekkor kerül a képbe Amber, és máris megszületik az ötlet. Ahogy a terv egyre csiszolódik, úgy lesz egyre szorosabb a kötelék a három nő között. 

A leírás és a trailer alapján a Csajok bosszúja tulajdonképpen az Elvált nők klubja modernebb feldolgozása. Ha csak a történetet nézem, akkor ebben a filmben sokkal nagyobb a potenciál, ugyanakkor sajnos ennek a filmnek is megvannak a maga hibái. Nagyon vártam volna a részletesen kidolgozott, földbe döngölős, sok elemből álló bosszút, de csak a film második felében kerül ez előtérbe. Akkor viszont annyira felpörögnek az események, hogy a film végére már kezdtem megsajnálni Markot. 

Voltak kifejezetten vicces helyzetek, de egy idő után elfogytak az ötletek és a készítők a klisékhez nyúltak. A lelepleződést szerencsére nem húzták el, az a jelenet pont jó helyen van. Szintén pozitívum, hogy a három nő összefogásán van a hangsúly és nem a cicaharcon, bár a strandon birkózós jelenet így is kínos lett. A film befejezése is teljesen rendben van: mindhárom nő túl tud lépni a történteken és olyan életet élhetnek, amilyenre mindig is vágytak. 

A forgatókönyv egyenetlenségein sajnos nem segített a casting. Cameron Diaz szerepével nincs gond és Nikolaj Coster-Waldau is jól hozza a szemét pasit, aki maximálisan megérdemli a büntetést. Leslie Mann karaktere ellenben hihetetlenül irritáló, ahogyan folyamatosan kiborul és hisztizik. Kate Upton nem zavar sok vizet, szinte csak dekorelemként szerepel a filmben. Nem rossz film a Csajok bosszúja, de részemről mindenképpen egyszernézős alkotás. 

Értékelés: 6/10 

Diabolik (2021)

A történet Clerville kitalált városában játszódik az 1960-as években, főhőse a tévedhetetlen Diabolik, egy úriember gengszter, akinek valódi kiléte ismeretlen. Diabolik újabb csapást mért a rendőrségre és ismét megszökött fekete Jaguar E-type-jával. Eközben a városban nagy várakozás övezi Lady Kant, a káprázatos örökösnő érkezését, aki egy híres rózsaszín gyémántot hoz magával. A felbecsülhetetlen értékű ékszer nem kerüli el Diabolik figyelmét, aki megpróbálja azt megkaparintani, ám elvarázsolja a nő ellenállhatatlan bája. Ekkor azonban a mestertolvaj élete is veszélybe kerül: az elszánt és megvesztegethetetlen Ginko felügyelő és csapata végre megtalálta a módját, hogy rángassa ki őt a nyilvánosság elé, és ezúttal Diabolik nem tud egyedül kijutni a helyzetből. 

Semmilyen információm nem volt erről a filmről, csak egy rövid videórészletet láttam belőle, de az kifejezetten tetszett és meghozta a kedvemet ehhez a filmhez. Az első meglepetés az volt, hogy a Diabolik egy olasz film - cím alapján ugyanis egyáltalán nem gondoltam volna. Aztán amikor utánaolvastam a film keletkezési körülményeinek, akkor kiderült, hogy az 1960-as években több Fantomas film is készült, amik akkor nagyon népszerűek voltak. A Fantomas krimik gyökerei egészen 1911-ig nyúlnak vissza - ekkor jelent meg ugyanis az első kisregény, amiből később, a folytatásokkal egy egész széria nőtte ki magát. A főszereplő egy rejtélyes antihős, aki akcióival igyekszik túljárni a rendőrség eszén.

A Diabolik ezt a hullámot igyekszik meglovagolni és azt kell, hogy mondjam, sikerült neki. Úgy, hogy az említett háttérinformációkat nem tudtam, kellemes meglepetés volt a film. Diabolik, a címszereplő, maga a titokzatosság: álarcot visel, a valódi arcát soha senki sem látta és mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár. Autója maga a csoda, még James Bond is megirigyelhetné. Hát még azokat a rejtekhelyeket, amiket kialakított! Mobiltelefonok, kamerák és internet természetesen nincs, de a technikai felszereltségre tényleg nem lehet panasz. Diabolik hiába bűnöző, elképesztően menő és végig lehet neki drukkolni. 

Eva, azaz Lady Kant személyében a női főhőst is megkapjuk, aki nemcsak a szépségével hívja fel magára Diabolik figyelmét, hanem az eszével is. Tetszett, hogy Eva végig hangsúlyos szereplő a filmben, abszolút nem biodíszletként funkcionál. A rendőrséget is méltó ellenfélként látjuk: Ginko felügyelő aprólékos, minden részletre felfigyel és sosem hisz a látszatnak. A szerepével ellentétben meglepően szimpatikus figura. 

A hangulat remek, szépen megfigyelhetők a filmben a noir stílusjegyei. A casting elsőrangú, Luca Marinelli kiválóan alakítja a rideg tekintetű Diabolikot, Miriam Leone és Valerio Mastandrea pedig méltó partnerei. Kevés a zene, de furcsamód annyira nem is hiányzott. A film tempója egy kicsit lassú, néhány jelenet lehetett volna pörgősebb. Ezt leszámítva végig izgalmas volt a film és a befejezéssel is elégedett vagyok. 

Értékelés: 9/10 

Sophie Stava: Ne higgy nekem

"Csakhogy az igazság unalmas." 

Fülszöveg: Ártalmatlan hazugsággal kezdődött, hogy a szürke kis életét érdekesebbé tegye…

Sloane szeret a parkban ücsörögni és figyelni a kisgyerekes családokat. Elképzeli az életüket – a szépen berendezett házat, a meleg légkört, a közös programokat, a meghitt estéket, a magánóvodát, a baráti összejöveteleket. Ő is ilyenre vágyik, mert neki nem adatott meg. 
Aztán felcsillan a lehetőség. Megpillant egy síró kislányt, akit megcsípett egy méh. Ápolónőnek mondva magát rögtön a segítségére siet, a kissé tanácstalan apa nem győz hálálkodni. Így furakszik be Sloane dadaként a gazdag és kiváltságos Jay és Violet Lockhart családjába. 
A pár élete tökéletesnek tűnik, de lehet, hogy nem Sloane az egyetlen, aki hazudik, és a látszólagos idill mögött veszélyes igazság rejtőzik. A hazugságok természete, hogy összeadódnak, és egy idő után már nincs menekvés az ördögi spirálból…

Olvastam már olyan könyvet, aminek a hazugság volt a fő témája, de abban teljesen más volt az alapszituáció. Sophie Stava arra az egyszerű kérdésre fűzi fel a regényét, hogy mi lenne, ha...? Ki nem játszott már el a gondolattal, hogy más életet éljen? Hogy más bőrébe bújva más legyen a munkája, a személyisége és részesülhessen mindabban, amit a jelenlegi életében soha nem tapasztalhat meg? Sloane ezt annyira komolyan űzi, hogy egy apró hazugság kimondásával tényleg ebbe a helyzetbe kerül. Csak aztán a következményeit is viselnie kell.

Az első 200 oldal Sloane nézőpontjából mutatja meg az eseményeket, miközben az élettörténetét is megismerjük. Bármilyen szerencsétlenül is alakult a sorsa, ezt nagyrészt a kóros hazudozásának köszönheti. Az egy más kérdés, hogy az anyja miért nézte tétlenül, hogy a lánya újra és újra elkövesse ugyanazokat a hibákat... Na de vissza Sloanehoz! A Jayjel és Violettel való találkozása már-már mesébe illő és kezdtem azt hinni, hogy nincs az a kalamajka, amiből ne tudna sértetlenül kijönni. 

Amikor már kezdett nagyon leülni a sztori, akkor jött Violet nézőpontja és szép lassan értelmet nyert minden. Volt néhány rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Sloane vagy Violet a betegebb karakter. De ahogy haladt előre a történet, egyre jobban megértettem Violet motivációját és az is világos lett, hogy mi a fő terve. A szigetes nyaralást egy ültő helyemben elolvastam, annyira kíváncsi voltam, hogyan végződik ez a thriller. Nem csalódtam: olyan befejezést kaptam, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. 

Szépen építkezik a történet és a feszültséget is jól adagolja az írónő. A nagy nap eseményei tartogattak váratlan fordulatokat és tényleg izgulni lehetett, hogy sikerüljön Violet terve. Jók voltak a csavarok, de azért lássuk be, nem kevés szerencse is kellett ahhoz, hogy minden olajozottan működjön és senki ne kételkedjen. A legjobban mégis az tetszett, hogy a könyv végén mindkét nőnél van jellemfejlődés, azaz le tudták vonni a tanulságokat. A váltott nézőpont szintén jót tett a könyvnek, Jay gondolkodását ugyanis így tudjuk megismerni, ugyanakkor Violet beszámolójával lesz teljes a kép. 

Kicsit lassan indult be a történet, de összességében nagyon élveztem ezt a pszichothrillert, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam az ősz első olvasmányának.