2021. május 31., hétfő

Tavaszi kedvenceim

Ismét eltelt három hónap, úgyhogy sorra venném azokat a dolgokat, amiket nemrég szereztem be és a kedvenceimmé váltak. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

- Akik régebb óta olvassák a blogot, tudják, hogy szeretem a növényeket. Idén tavasszal elhalálozott az egyik anyósnyelv, ezért szerettem volna egy másik növényt a helyére. A Peperomia polybotrya már régóta szerepelt a kívánságlistámon, de üzletben ritkán találkoztam vele. Amikor egy tárolódobozért beszaladtam az Ikeába, akkor ez a növény is velem jött. A hazafuvarozás kissé megviselte a leveleit, de amúgy nagyon szép növény és jól is érzi magát. 

- Az elmúlt években mindenféle konyhai eszközből felszerelkeztem, de szükségét éreztem egy nagyobb vágódeszka beszerzésének. A Pepcoban találtam is egy megfelelő nagyságút, ami nagyban megkönnyíti a főzés közbeni munkálatokat. 

- Bögremániás vagyok, aminek csak a konyhaszekrényem tárolókapacitása szab határt. Ennek a szép tavaszias mintájú bögrének azonban nem tudtam ellenállni, így muszáj volt megvennem. :) 

- Tavaly már tartottam egy nagyobb szelektálást a sminkcuccaim között, idén pedig azoktól a daraboktól váltam meg, amiket már nagyon régóta nem használok. Utánpótlásként jó pár palettával és körömlakkal bővült a gyűjteményem, így most jó néhány évre el vagyok látva ezekből.

2021. május 14., péntek

Don't breathe - Vaksötét (2016)

Két fiatal srác és egy lány a környékbeli házak fosztogatásával egészíti ki a zsebpénzét. Ügyesek, gyorsak, gátlástalanok, így aztán egyre sikeresebbek. Amikor kinéznek maguknak egy, a világtól visszavonultan élő vak férfit, akiről az a hír járja, hogy milliókat rejteget otthon, azt hiszik, még az eddigieknél is könnyebb dolguk lesz. Tévednek: az eddigieknél sokkal nehezebb feladattal találják szembe magukat: életben kell maradniuk. A férfi ugyanis őrült. Kegyetlen, gátlástalan pszichopata és a három betörő fogollyá válik a házában. Attól kezdve a túlélésért küzdenek. A vak férfi azonban mintha olvasna a gondolataikban, mintha látna a sötétben, mindig előttük jár és mindig okosabbnak bizonyul náluk. Játszik a támadóival. Mégpedig egy nagyon kegyetlen játékot. 

Meglehetősen régen néztem thrillert, ezért rögtön felcsillant a szemem, amikor belefutottam ebbe a filmbe. Nem friss alkotásról van szó és a sztori sem túl bonyolult, ennek ellenére simán lekötött a film másfél órája. Az alapkoncepció itt is az, hogy néhány ember - jelen esetben fiatal betörők - egy szűk helyre terelődik, ahonnan aztán a megmenekülés lesz a cél. Ezt kiválóan hozza a film, gyakorlatilag néhány perc alatt felvázolódik a kiinduló helyzet és a kezdeti feszült hangulat a film végéig meg is marad. 

Nagyon jó a fényképezés, gyakorlatilag olyan, mintha mi is a szereplőkkel egy légtérben lennénk, így még jobban átjön a képernyőn az érzelem és a lelkiállapot. Érdekes abban a film, hogy tulajdonképpen bűnözőket láthatunk, mindegyik szereplő sáros a maga módján, így persze rögtön felvetődik az, hogy kinek is kellene szurkolni. A film elején a vak férfi a szimpatikusabb, de ahogy haladunk előre a cselekményben, a fiatalok sorsa lesz érdekesebb.  

A szereplőkkel egyébként nincs baj, gyakorlatilag hozzák azokat a formaságokat, amiket a műfaj megkíván. Könnyen ki lehet találni, melyik szereplő éli túl az eseményeket és melyik nem. A magyarázat viszont szolgált némi meglepetéssel, de végeredményben beleillett a képbe és a vak férfi motivációját is könnyebb volt így megérteni. A színészek közül egyértelműen kiemelkedik a vak férfit játszó Stephen Lang, aki minden egyes pillanatban uralja a képernyőt. Legutóbb a Salemben láttam őt, de ebben a filmben sokkal jobban tetszett az alakítása. 

Tetszett, hogy nincs tele a film öncélú jelenetekkel és értelmetlen high-tech trükkökkel, inkább a hangulatra akar hatni, a látvány csak másodlagos. A befejezés is kellőképpen ütős lett, szépen megágyaztak a folytatásnak (ami egyébként el is készült már). Összességében nem mondanám rossznak a filmet, de akkor sem vesztettem volna sokat, ha kihagyom. A thriller műfajának kedvelőjeként tetszett és lekötött, de ennél a filmnél készültek már sokkal jobb alkotások is. 

Értékelés: 8/10

2021. április 27., kedd

The Curious Case of Benjamin Button - Benjamin Button különös élete (2008)

"Szinte mindig egyedül vagy... ha más vagy, mint a többiek, egyedül maradsz... Elárulok neked egy titkot: a kövérek, a soványak, a magasak vagy a fehérek, ők is ugyanúgy egyedül vannak. Csak ők nagyon félnek tőle."

Évek óta szerettem volna megnézni a Benjamin Button különös életét, mert annak idején lemaradtam róla. Idén viszont már nem akartam tovább halasztani, mert az utóbbi hónapokban sokszor szembejött velem valamilyen formában ez a film, úgyhogy most érkezett el az idő a pótlásra.

Nem mindennapi életet él Benjamin. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború bejezésének pillanatában. Hosszú és különleges élete egészen a 21. századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben beleszeret Daisybe, akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet. 

Nos, a film alapját képező F.Scott Fitzgerald regényt nem olvastam, így csak a film megnézése után derült ki számomra, hogy a filmben jó pár dolgot megváltoztattak. Ettől függetlenül a film nagyon tetszett és a 166 perces terjedelme ellenére végig lekötött. Már maga az alapötlet is tetszett, hiszen nem szokványos az, hogy valaki "visszafelé" öregszik. És bár elsőre jónak tűnik a dolog, a film számos ponton rávilágít arra, hogy ezt bizony megsínyli az ember.  

Az eseményeket egyébként Benjamin naplójából tudjuk, amit az idős Daisy lánya olvas fel. Az öregedéssel/fiatalodással járó történéseknek főleg az érzelmi oldalát mutatja a film, a testi változásokról csak elvétve esik szó. Benjamin élete egyébként végig meseszerűnek tűnik, bár ebben a véletleneknek is nagy szerepe van. Apja ugyan a születése napján lemond róla, így Benjamin egy öregek otthonában nő fel, egész életében szerető közeg veszi körül. A nagyobb konfliktusok elkerülik, a karrierje is szépen ível felfelé, élete végefelé azonban egyre többször kerül szóba a magány és azok a változások, amiket Daisynek kellene megtapasztalnia, ha együtt maradnak. Talán ezért is annyira megindító a film zárása. 

A színészgárda parádés, Brad Pitt és Cate Blanchett alakítása elsőrangú és a mellékszereplőkre sem lehet panasz. A sminket és a zenét szintén dicséret illeti, nagyon sok jelenet megmaradt bennem a film megnézése után. Közel jár a film a tökéleteshez, ha néhány jelenetet érzelmileg egy kicsit jobban kidolgoztak volna, akkor habozás nélkül megadnám a tíz pontot.

Értékelés: 9/10

2021. április 4., vasárnap

2021. április 2., péntek

Beoltva!

A 2020-as évösszegző posztomat azzal zártam, hogy egyre több cég fejleszt védőoltást a koronavírus ellen, közülük is a Pfizer-BioNTechet említettem meg. Ha nem is az elsők között, de még januárban regisztráltam azon a honlapon, ahol az oltásra lehetett jelentkezni. Aztán vártam... és vártam... egészen március végéig, amikor is kaptam egy sms-t, hogy mehetek oltásra. 

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy évek óta nem vártam ennyire értesítést, mint ezt. Még azon sem bosszankodtam, hogy vidékre kellett utaznom érte. Szóval április 1-jén tényleg megkaptam az első oltást (Pfizer-BioNTech gyártmányút) és bár mindenféle kellemetlen mellékhatást ígértek, egy kis izomfájdalmon kívül semmit nem éreztem utána. A következő oltást május elején kapom majd és számomra továbbra is a reményt jelenti a vakcina, hogy minél hamarabb túljutunk ezen a járványon és visszatérhetünk a korábbi életünkhöz.

2021. március 30., kedd

Margitszigeti tavasz

Lassan már úgy fogom ismerni a Margitszigetet, mint a tenyeremet, annyiszor látogatok el oda. Először tavaly nyáron sétáltam körbe, aztán ősszel is végigmentem a sétányokon, hogy gyönyörködhessek az őszi színpompában. Tervben volt, hogy télen is megnézem a Margitszigetet, de mivel nem esett hó (az a pár centis januári fehérség el is olvadt, mire véget ért a munkanapom), ez a program kimaradt. Idén tavasszal viszont nagyon vártam már, hogy felébredjen a természet és virágba boruljanak a fák. Így aztán csak március végén érkezett el az alkalom a tavaszi Margitsziget megcsodálására. Hoztam is róla néhány képet:

rengeteg a magnóliafa a szigeten és csodálatos, ahogy virágoznak

 közeli képen még szebbek ezek a hatalmas rózsaszín virágok

aranyesőből is van egy pár a szigeten

tavaszi kontraszt: zöld és rózsaszín

mondom: a sziget minden pontján ilyen szépségeket lehet látni :)

törpenárcisz

és egy kakukktojás, mert a Gellérthegyre is felmentem, hogy a virágzó mandulafával megörökíthessem ezt a kilátást

2021. március 14., vasárnap

Mi legyen veled, Twitter?

Pár hónapja megragadott Dentorel egyik blogbejegyzése, ahol is arról írt, miért törölte magát a kék madaras mikroblogról. Én ugyan még nem töröltem a saját Twitter-oldalamat, viszont elgondolkodtam azon, hogy mihez is kezdjek vele.

A Twitterre még 2009-ben regisztráltam és nagyon hamar meg is kedveltem. Tetszett a pörgés és az információáradat, mindenből naprakésznek éreztem magam. Nem mellesleg nagyon jó közösség tudott kialakulni, sok kedves emléket köszönhetek a 140 karakteres üzeneteknek és azoknak az embereknek, akikkel lehetőségem volt személyesen is találkozni. A legpraktikusabb azonban kétségtelenül a sorozatfordítások ideje alatt volt a Twitter, hiszen gyorsan hírt tudtam adni az adott sorozatepizód feliratának állapotáról és én is tudtam követni másokét.  

2017-ben azonban kifutott az utolsó általam fordított sorozat (a Salem 3. évada volt az), amivel fordítói pályafutásomat is lezártam. Utána még jó ideig csiripeltem a velem való történésekről, de kezdtem úgy érezni, hogy már nem akarok annyi mindent megosztani magamról a nagyvilággal. Emellett akkoriban éppen egy OKJ-s tanfolyamot csináltam, aztán munkahelyet váltottam, így egyre kevesebb időt tudtam áldozni arra, hogy esténként átfussam a napi történéseket. Ráadásul sokszor volt olyan, hogy reagáltam valamelyik tweetre, ami már a visszaolvasás pillanatában abszolút nem volt aktuális. 

2018. szeptemberében aztán új telefonom lett, amire egész egyszerűen már nem telepítettem Twitter klienst. A 10-12 órás munkanapok mellett ugyanis nem maradt már kapacitásom arra, hogy Twittert böngésszek (napközben ez amúgy is esélytelen lett volna) és világmegváltó gondolataim sem voltak, amikről úgy éreztem volna, hogy mindenképpen világgá kell kürtölnöm. A napjaim is egyhangúan alakultak, ezért úgy gondoltam, tartok egy kis szünetet és majd akkor csiripelek újra, ha történik velem valami említésre méltó. Nos, az utolsó tweetem 2018. szeptember 19-i, és bár azóta rengeteg dolog történt velem, Twitterre azóta sem írtam. Néha azért felnézek az oldalra, mert érdekel, mi történik, de 10-20 tweetnél többet nem tudok elolvasni, mert lefagy az oldal. 

Ahogy látom, túl sok minden nem változott a Twitteren: még mindig azok a legaktívabbak, akik annak idején is elsőként osztották meg a fontos híreket vagy épp olyan szcénában mozogtak, hogy érdemes volt követni őket. Én viszont az utóbbi néhány évben már nem tudom követni a napi információdömpinget (sem Twitteren, sem máshol), ráadásul néhány dolog jobban felértékelődött nálam. Bár mindig is szerettem a Twittert, sokszor úgy éreztem, hogy meg van kötve a kezem és nem írhatok akármiről. Nem egyszer bontakoztak ki heves viták arról, hogy ki éppen miről és miért tweetelt, azzal kit és hogyan bántott meg és ki kivel van éppen haragban. Nekem ugyan szerencsém volt ebben a tekintetben, mert nem robbantottam ki vitát, de néhány ilyen flamewar olvasása után eszembe jutott, vajon mikor jön el egy olyan pont, amikor az én egyik tweetem miatt leszek közutálat tárgya. Sokszor rugózott ezen az agyam, egy kicsit úgy éreztem, mintha az elvárások foglya lennék. 

Mindezt végiggondolva arra jutottam, hogy ez a blog adja meg nekem azt a fajta szabadságot, amit a közösségi média nem tud. Mert itt szabadon írhatok bármiről, ha valakinek észrevétele van, azt komment formájában meg tudja írni nekem, nem kell azon görcsölnöm, hogy éppen milyen elvárásnak kellene megfelelnem. Szóval a blog biztosan marad még, a Twitter sorsában azonban továbbra is bizonytalan vagyok.

2021. február 26., péntek

Téli kedvenceim

Az előző évszak szerzeményei után sorra venném azokat a dolgokat, amelyeket a tél folyamán vásároltam és a kedvenceimmé váltak. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

- Alapvetően nem terveztem, hogy ezen a télen bármilyen ruhaneműt vagy öltözködéssel kapcsolatos dolgot beszerzek, ám januárban darabjaira esett a kézitáskám, ezért szükségem volt egy újra. A bézs színű ezt hivatott pótolni és jó döntés volt beruházni rá. Tetszik a kialakítása, nagy a pakolós tere és praktikus a mindennapokban. A szürkét a netről rendeltem és bár még nem avattam fel, jól fog jönni tavasszal és nyáron. 

- Karácsony előtt az Yves Rocher minden évben előjön egy téli, limitált kiadású termékcsaláddal. Idén sem volt ez másként, az éjféli gyümölcsök mellett a téli alma volt a másik slágertermék. A gyümölcsös szett karácsonyi ajándék lett, magamnak pedig az almás tusfürdőt vettem. Az illata fantasztikus (leginkább az almáspitére hasonlít) és a feladatát is ellátja. Mivel január óta használom, elég kevés van már belőle, de remélem, jövőre hasonlóan jó termékkel jön ki a márka. 

- Könyvet sem terveztem vásárolni (ugyanis rengeteg vár még elolvasásra), de Sákovics Diána műve mellett nem tudtam elmenni. Egyrészt azért, mert kedvelem a pszichológiai témájú könyveket, más részt pedig azért, mert már a címe és az ismertetője alapján úgy vélem, hogy hasznos kiadvány. Az olvasása folyamatban van, mindenképpen készül majd róla bejegyzés. 

2021. február 13., szombat

Normal People - 1. évad

A Normal people címmel először Sally Rooney könyve kapcsán találkoztam, de a fülszöveget elolvasva nem éreztem elég érdekesnek ahhoz, hogy az egész könyvet elolvassam. Az HBO minisorozata pont ennek a könyvnek az adaptációja és mivel a 12 epizód nem tűnt soknak, elég gyorsan magamévá tettem az első évadot. 

A történet Írországban játszódik és lényegében két tinédzser/fiatal felnőtt szerelmét követhetjük nyomon. Marianne-t és Connellt a gimiben ismerjük meg, ahol is a lányt mindenki kirekeszti és bántja a furcsaságai miatt, míg a fiú lubickol a népszerűségben. Teljesen véletlenül szeretnek egymásba és ez a kapcsolat hosszú éveken át meghatározó az életükben. A sorozat ebből adódóan több évet felölel, hiszen a két fiatal egyetemista éveit is láthatjuk, ugyanakkor nem egy szirupos és rózsaszín történetet kapunk róluk. A kezdés engem helyenként a Gleere emlékeztetett, de a folytatás egyáltalán nem a tinisorozatokra jellemző kliséket hozza.

A legjobban az tetszett a sorozatban, hogy nagyon reálisan és életszagúan mutat be mindent az első szerelmes botladozástól kezdve a nagybetűs élet kihívásaiig. Rengeteg a közeli felvétel és a szexjelenet, de sehol sem érződik öncélúnak. A technikai kidolgozás a legkisebb apróságig rendben van, szép a fényképezés és a zenék is nagyon sokat hozzáadnak a sorozat hangulatához. A két főszereplőt alakító Daisy Edgar-Jones (Marianne) és Paul Mescal (Connell) játéka remek és bár mindketten huszonévesek, abszolút hitelesnek éreztem őket. Minden az arcukra van írva és a kémia is jól működik köztük. 

Mindezek ellenére mégsem vagyok teljesen elégedett ezzel a sorozattal. A színészek és a megvalósítás teljesen rendben van, a történet viszont nagyon sokszor okozott csalódást. Az első néhány epizódban Marianne és Connell nem vállalják fel a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, az egyetemi éveik alatt viszont mindenki számára egyértelmű, hogy ők egy párt alkotnak. Csakhogy a kapcsolatuk során a rengeteg kimondatlan szó miatt folyamatosan eltávolodnak egymástól, majd kis idővel később újra egymás mellett kötnek ki. Gyakorlatilag egy állandó se veled-se nélküled viszony az övék, így egy idő után ez nagyon unalmassá és kiszámíthatóvá vált. 

A probléma egyik forrása nyilván a főszereplők családi hátterében keresendő (elég beszédes az, hogy egyikőjük apját sem látjuk, csak említést tesznek róluk), emellett a barátok, az önismereti hiányosságok és a megfelelési kényszer is meghatározzák azt, hogy a szereplők ugyanazokat a köröket futják végig. Pozitívum viszont, hogy mindketten fejlődnek a körök által és fokozatosan egyre érettebbé válik a kapcsolatuk. Az utolsó epizódok beszélgetései pont ezért tetszettek, mert elkezdték kimondani egymásnak azokat a gondolatokat, amiket én sokáig hiányoltam. Így jutunk el a zárójelenetig, ami számomra mindenképpen furcsa volt, de valahol mégiscsak érthető, hogy két ilyen sérült karakter miért hozott ilyen döntést. 

Értékelés: 7.5/10 A sorozat érdemei vitathatatlanok, de nem tudnám még egyszer végignézni.

2021. január 25., hétfő

Inside No. 9 - 5. évad

Elég régen volt írás erről a brit sorozatról, aminek a legfőbb oka az, hogy teljesen megfeledkeztem róla. Emlékeztem, hogy készült ötödik évad is ebből az antológiás sorozatból, de csak nemrég jutott eszembe, hogy elővegyem ezt a hat epizódot. 

Igen, ismételten 6 epizódot kaptunk és a 9-es számon kívül nincs összefüggés a részek között. Az epizódok hossza nem változott, mégis úgy éreztem ebben az évadban, hogy kezd kimerülni a sorozat. A nyitórész a focibírókkal érdekes volt, a többi színvonala azonban elég hullámzó volt. Az első kiemelkedően jó epizód az 5x02 volt a halott anyuka szellemével. Maximálisan átjött belőle a darkos hangulat és a humor is működött benne. 

Ebben az évadban is volt karácsonyi rész, de a csattanó most elmaradt. Maga az epizód is inkább átlagos volt, egy szép példázatot kaptunk a szeretet és a megbocsátás fontosságáról. Aztán jött a 4. rész a bűvésztrükkel, ami minden elemével kiérdemelte, hogy az évad legjobb része legyen. Nem sok minden történt benne, de az remekül volt kivitelezve. Kétszer is megnéztem, hogy teljesen összeálljon a kép.

Az utolsó két epizód sem volt rossz, de nálam nem érték el a kívánt hatást. Annyira megszoktam már ennél a sorozatnál, hogy a legapróbb jelre is figyelni kell, hogy nagyon hamar rájöttem a csavarokra, így egyik rész zárása sem ért váratlanul. Valahogy elmaradt az átütő erő ebből az évadból, nem voltak olyan áll-leejtős momentumok, mint a korábbiakban. A sorozatot továbbra is kedvelem, de nem ez lesz belőle a kedvenc évadom. 

Értékelés: 7/10