2012. április 30., hétfő

Kitchen Confidential - 1. évad

Többen is ajánlották a Fox 2005-ös sorozatát, de csak most sikerült megnéznem az első (és sajnos egyetlen) évadot. A sorozat Anthoyn Bourdain azonos című bestsellerén alapul. A történet alapja: a szakács Jack Bourdain rendkívüli tehetségéhez nem férhet kétség, de életmódja miatt (drog, szex, pia) mindenhonnan kirúgják egy idő után. Azonban kap még egy esélyt és a Nolita étterem főszakácsa lesz. Jack megragadja a lehetőséget, és úgy dönt, hogy megváltozik. Ez sikerül is neki, de azért nem lesz belőle túlságosan is jófiú.


Ugyan az alaphelyzet drámai sorozatot sugall, a Kitchen Confidential igazi pörgős szitkom. Jó néhány sírvaröhögős poént és jelenetet szállít a sorozat, de inkább kellemesen szórakoztató, feelgood sorozatnak éreztem ezt a 13 részt. A kevésbé vidám dolgokat (állandó megfelelés a főnöknek, veszekedések) is úgy tudták tálalni, hogy végig megmaradt a sorozatra jellemző könnyedség.


Persze egy szakács mit sem ér a segédei nélkül, ezért Jack már a pilotban összehozza a nagyrészt haverokból álló csapatát. Akik egyébként egytől egyik tökéletesen eltalált karakterek. És ebben rejlik igazán a sorozat erőssége: olyan színészeket sikerült egymás mellé tenni, akik között maximálisan működik a kémia. Állandó a szívatás és az egymás közti rivalizálás (egy nő kegyeiért, vagy épp amiatt, hogy kiderüljön, hogy egy halas vagy egy cukrász a fontosabb ember egy étteremben). A poénok nagy részét ezeknek a jeleneteknek köszönhetjük, de arra is kiválóan alkalmasak, hogy kibontsák a karaktereket. A csapat újoncával (Jim) például szinte minden epizódban történik valami emlékezetes, de Jack brit cimborája (Steven) is parádés momentumokat szállít.


A legtöbb jelenet a Nolita konyhájában zajlik, de a pincérek, a hostess (Tanya) és a tulajdonos is meglehetősen nagy játékteret kap. Ez persze egyáltalán nem válik a sorozat kárára, mert ezek a szereplők is ugyanolyan őrültek, mint a szakácscsapat tagjai. Eyecandy tekintetében is rendben van a sorozat és bár a női szereplőknél sokszor rájátszanak erre, mégsem érződik öncélúnak ezeknek a szereplőknek a jelenléte.

Értékelés: 8/10

2012. április 18., szerda

Raising Hope - 2. évad

Az országos sorozatfinálékat idén a Raising Hope kezdte. 22 rész után vonult pihenőre a sorozat, ami csak azért ért váratlanul, mert valamiért 24 részes évadra számítottam. Annyira hozzátartozott a Raising Hope a szerdáimhoz, hogy furcsa lesz őszig nélküle.


Tavaly nagyjából egyenletes színvonalat nyújtott a Raising Hope, egy-két gyengébb epizód volt csak. Az idei évről ez sajnos nem mondható el. Gyengén indult az évad, az 5. rész hozta először azt a színvonalat, amit szeretek. Aztán sokáig hullámvölgybe került a sorozat és akkor még az is megfordult a fejemben, hogy kaszálom a sorozatot. Míg az előző évadra az ötletesség volt jellemző, addig a 2. évad első felében (leszámítva az 5. részt) kimerülni látszott ez a végtelennek tűnő tárház. Sótlanok voltak az epizódok, a poénok pedig olyan dolgokra voltak kihegyezve, amiken jobbára csak szörnyülködni tudtam.


Aztán jött a tarot kártyás rész és onnantól egyenesbe jött a sorozat. Nem egy olyan epizód volt, amit hangosan végignevettem. Ráadásul Maw Maw karakterét is egyre jobban kihasználták. Az évad elején nem igazán tudtak vele mit kezdeni és sokszor erőltetettnek éreztem a szerepeltetését. Idővel viszont annyira jó egysorosakat és jeleneteket adtak neki, hogy az epizódok nézése közben jó párszor meg kellett állítanom a felvételt, hogy néhány jelenetet visszanézzek. A vakvezető malac (ez is mennyire elborult ötlet, persze jó értelemben) házi feldolgozása például önmagában is ütött, Maw Maw-val meg pláne.


Kicsi Hope nagyot nőtt tavaly óta, a castingja viszont nem sikerült a legjobban. Az előző kisgyerek aranyos volt, míg a mostaninak meglehetősen ijesztő volt időnként az arca. Csak az utolsó epizódokban tudtam megbarátkozni vele. Mégsem vele történt a legnagyobb fordulat, hanem Sabrinával. Már az első évadban is voltak jelei, hogy ő és Jimmy össze fognak jönni, de nem gondoltam volna, hogy ezt már a második évadban meglépik. Az pedig külön dicsérendő, hogy utána is érdekesek maradtak a szereplők. A karaktereket sikerült elmélyíteni az évad során, gyakorlatilag mindenkit megismerhettünk. A gyengébb részek viszont rávilágítottak arra, hogy jó forgatókönyv nélkül ők sem tudják megmenteni az adott epizódot.


A finálé kapott egy dokumentalista felvezetést, ami ugyan szokatlan volt a sorozattól, mégis működött. A csattanó viszont meglepett és mérges is voltam a készítőkre, hogy ilyen hatásvadász eszközhöz folyamodnak. Az évadzáró nagy része erre a szálra épült és csak az utolsó két perc mentette meg a finálét. Nem örültem volna neki, ha más lezárást kap az évad. Természetesen ez az évad is tele volt popkult utalásokkal, le sem tagadhatná a sorozat, hogy a My name is Earl készítője jegyzi.

Értékelés: 7.5/10, ami nagyrészt a már említett hullámvölgynek köszönhető.

2012. április 14., szombat

Justified - 3. évad

"You know what the two saddest words in the English language are?.... What party? That's kind of how I feel right now."
Fináléhoz érkezett az FX egyik zászlóshajója, így megint el kell köszönnünk Harlan megyétől és Raylantől. Szerencsére csak egy évig tart ez a szünet, mert a sorozat 4. évadját már korábban berendelték.

Az évadnyitó rész ugyanott folytatódott, ahol az előző szezon abbamaradt. Megmutatták, mi lett az előző évad túlélőivel, de a hangsúly sokkal inkább a jövőn volt. Robert Quarles személyében meg is kaptuk az évad egyik rosszfiúját, aki alaposan felkavarta az állóvizet. A másik rosszfiú (Ellstin Limehouse) később került képbe. Idén tehát két fontosabb szál dominált az évadban: Quarles és a kábítószerüzlet, illetve Limehouse és Dickie Bennett pénze. Ráadásul több ponton is találkozott ez a két szál, amitől sokkal összefüggőbbnek tűnt ez az évad, mint az előző.


Tavaly az volt az egyik fő gondom, hogy a felvezető részek után leült a sztori és sok olyan epizódot kaptunk, ami bár önmagában élvezetes volt, a főszálhoz érdemben nem kapcsolódott. A harmadik évadban azonban már nyoma sem volt a különálló epizódoknak, mert minden rész hozzátett valamennyit a fő szálakhoz. Amibe esetleg bele lehet kötni (és ebben igazat is adok azoknak, akiknek nem tetszett annyira ez az évad), az az, hogy néhány fordulat kiszámítható volt, illetve az utolsó részekben már nagyon belegabalyodtak a készítők a történetszálakba.


A karakterek is változtak az előző évadhoz képest, de ezúttal szerencsére jó irányba. Winona háttérbe szorításával Raylan ismét olyan volt, amilyennek az első évadban megismerhettük: kemény, megfontolt és erős. Az előző évadhoz képest jóval többször használta a fegyverét és az érdekeit is markánsabban tudta képviselni. Boyd ugyan nem lépett a bűnmentes élet útjára, mégis tetszett az az irány, amerre a karakterét mozgatták. Ugyanolyan megfontoltnak és céltudatosnak ábrázolták, mint Raylant, csak az eszközeikben és a pozíciójukban volt különbség. Quarles ugyanis Boyd köreit is sértette, mivel a detroiti gengszter csak Harlant és az embereket akarta kizsákmányolni.


Quarles kapcsán mindenképp meg kell említeni Neal McDonough nevét, aki tökéletesen hozta az öntelt és hidegvérű albínó főnököt. Bár az évad elején még felettébb irritált az állandó vigyorával, az évad végére el kellett ismernem, hogy ez is hozzátartozott ehhez a szerephez. Másik színésszel nem biztos, hogy ugyanígy tudott volna működni ez a karakter. Elég csak a lakókocsis jelenetet nézni, amikor a kissrác fegyvert fog rá. A legnagyobb változáson kétségkívül Quarles ment át: ahogy fogyott a lába alól a talaj, úgy csúszott egyre jobban szét. Limehouse hentesként és étteremvezetőként jobban beleillett a környezetbe, de a hatalma így is figyelemre méltó. Jó példa arra, mekkora ereje van az információnak egy ilyen közösségben.


A sorozat korábbi védjegyei (atmoszféra, színészi játék, jól megírt dialógusok) idén is megmaradtak, sőt a szövegekre még rá is erősítettek. Remekül működtek az Art és Raylan, illetve a Boyd és Raylan közti párbeszédek. Humorban is javult a Justified a kezdetekhez képest. A sok egysoros ("Do I have four kidneys?"), illetve Limehouse széfje (a piggybank) mind a sorozat ötletességét dicsérték. Nem volt hibátlan az évad, de így is nagyon erős szezont tudhat maga mögött a Justified.

Értékelés: 8/10

2012. április 8., vasárnap

Új sablon

Jó régen volt átalakítás az oldalon, de két év után elérkezettnek láttam az időt egy nagyobb kaliberű ráncfelvarrásra. :) Az előzőre azért került sor, mert szerettem volna, ha színesebb külsőt kap a blog. Idővel viszont már sok lett a szín és az apróbb változtatásokat nehéz volt hozzáilleszteni a már meglévő színvilághoz.

A mostani külső megint letisztultabb, de sajnos a bejegyzések nincsenek elkülönítve. A betűméretet növeltem kicsit, hogy könnyebb legyen olvasni a szöveget. Kisebb változások lehetnek, de az alapkinézet egy ideig biztosan ilyen marad.

2012. április 6., péntek

Grimm - pilot

Az Upfrontskor kikerült első ajánló alapján a Supernatural első évadaira emlékeztetett a Grimm és a nyitórészt látva efelől nem is kellett csalódnom. Alapjában véve a Grimm is a nyomozós sorozatok táborát erősíti, amihez a mesei körítés szolgál extraként. Vagyis a mesékből már jól ismert lények hús-vér alakban léteznek és a mi világunkban garázdálkodnak. Egy nyomozópáros pedig igyekszik hűvösre tenni őket.

Szerencsére már az első pillanattól kezdve működik a kémia a szereplők között, így nem volt olyan sótlan az epizód, mint az Alcatraz pilotja. A páros egyik tagjáról kiderül, hogy a Grimmek leszármazottja és így átlát a mesebeli lények maszkján. Ezzel egyrészt helyzeti előnybe kerül, ugyanakkor sok mindent első kézből kell majd megtapasztalnia, mert a nagynénje gyengélkedik és az átok így száll tovább a családon belül. Azt is tudjuk Nickről, hogy feleségül akarja venni a menyasszonyát, Juliette-et. Nick társáról, Hankről viszont szinte semmi nem derül ki.

A nyomozással egyébként nincs gond, szépen végigvezetik elejétől a végéig. Tetszett, hogy nem másolták le egy az egyben a Piroska és a farkas történetét, hanem a modern korba helyezték, ahol a piros ruhás lányokra vadászó farkas sorozatgyilkosnak számít. Annak is örültem, hogy nem kellett speciális eszköz a lények leterítéséhez, elég volt lelőni őket. A nyomozás során még segítsége is akadt Nicknek egy Eddie nevű farkas személyében. Egész jó párost alkottak, a humoros jelenetek nagy része hozzájuk köthető.

A megvalósítás korrekt, jól játszanak a színekkel, az árnyékokkal és a hangokkal. Így végig érződött a sejtelmes hangulat, ami illik ebbe az atmoszférába. Dicséret jár még a Sweet dreams két verziójáért (Eurythmics, illetve Marilyn Manson), mert a zenén keresztül sikerült érzékeltetni azt, hogy azért mégsem olyan ártatlan ez a világ, mint hisszük. Összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott ez a 40 perc, nyárra ideális lesz darálni az első évadot.

Értékelés: 7/10

Shameless (US) - 2. évad

Tavaly az egyik legjobb újoncként írtam a Shamelessről, idén viszont más véleményen vagyok róla. A sorozat alapjai (szegénység, Frank tahósága) megmaradtak, de sokszor volt olyan érzésem, hogy a készítőknek sikerült átesniük a ló túloldalára.

Olyan fő sztori, ami az évad gerincét adta volna, idén sem volt, ami nem lett volna hátrány, ha jobban meg vannak írva a részek. Gondolok itt arra, hogy az epizódok kezdése sokszor volt összecsapott és olyan elemekre utaltak benne, amiktől erőltetettnek hatott az egész. Monica visszahozása egyértelműen ilyen volt. Később persze kaptunk magyarázatot, hogy miért tért vissza a Gallagher családba, de az efféle ugrások eddig nem voltak jellemzők erre a sorozatra. A nagymama behozatala viszont jót tett az évadnak. Érdekes volt Franket egy számára idegen szerepben látni és jó pár epizódon keresztül elnézegettem volna, ahogy az anyja parancsait teljesíti. Épp ezért sajnáltam, hogy hamar kimerült ez a kapcsolat és el kellett távolítani a nagyit.


Az előző évad igazából a karakterekkel ragadott meg és idén is hasonló színvonalat reméltem. Az évad első epizódjaiban tényleg azt folytatták, amit a tavaly elkezdtek, utána viszont mindegyik szereplőt sikerült kifordítaniuk és ellenszenvessé tenniük. Lip például, aki a legokosabb gyereknek számított, hirtelen úgy dönt, hogy otthagyja az iskolát és egy olyan szekér (vagyis lány) után fut, ami nem akarja felvenni. Vagy Debbie, aki tisztában van a család anyagi helyzetével, mégsem vonja kérdőre az anyját, amikor az esztelen költekezésbe kezd. Mégsem ezek a legszembetűnőbbek, hanem az, amit Karennel műveltek az írók. Karennek sosem számított igazán a pénz, most mégis el akarja adni a gyerekét, ráadásul azt a családot szemeli ki, amelyiknek a legtöbb pénze van. Arról nem is beszélve, hogy bánik a saját gyerekével és anyjával a szülés után. Annyira irritáló szereplő lett belőle, hogy egy-két évad erejéig abszolút nem hiányozna a sorozatból.


Bár az előző évadban is voltak olyan epizódok, ahol a készítők elrugaszkodtak a valóságtól, idén ez már többször is elfordult. Míg egy öreg néni kihozatala az idősek otthonából belefér a Shameless kereteibe, egy utcára lezuhanó óriási fémdarab már nem. Valahogy nyilván vissza kellett terelni Sheilát a házba, de például egy vérszomjas kutyával hihetőbb lett volna az a jelenet. Sheila egyébként az évad végére felettébb szimpatikus lett, Jodival pedig remek párost alkotnak.


Az is zavart még ebben az évadban, hogy az írók sokszor nyúltak öncélú, egyenesen polgárpukkasztó eszközökhöz. Az, ahogy Frank megöli a szívbeteg nőt, egyszerűen gyomorforgató volt. Volt ugyan a Sinchronicityben is hasonló húzás, de ott úgy tudták tálalni az eseményeket, hogy az ember nem háborodott fel rajta. Itt viszont Frank azért dugta halálra a nőt, hogy megszerezze annak pénzét. Ez a gátlástalanság pedig nagyon nem illett sem Frankhez, sem a sorozathoz.


Ezt az évadot is a Fionát alakító Emmy Rossum vitte el a hátán, aki tovább mélyítette a már ismert gondterhelt karaktert, aki kénytelen vállára venni a világ baját. A csúcspont egyértelműen az utolsó részben látott családi összeborulás, amivel sikerült elérnie a sorozatnak a tavalyi színvonalat. Jól állt ez a drámaiság a Shamelessnek, de szerencsére a készítők nem vitték túlzásba a kilátástalanság ábrázolását. Az egész évadot nézve azonban hullámzó a minőség és túl sokára talált vissza a sorozat abba a mederbe, amit az első évad után vártam.

Értékelés: a hullámvölgyek és az öncélú húzások miatt csak 6/10-et érdemel ez a szezon.