Évösszegző 2019

2019 utolsó napján ideje visszatekinteni az évre és áttekinteni a legfontosabb eseményeket. (A 2018-as év összegzése itt olvasható.)

- 2019 a betegségek éve volt: összesen 3 hónapot (vagyis az év negyedét) töltöttem betegségekkel, ami egyáltalán nem volt kellemes. Szerencsére egyik sem volt komoly, csupán a munkatempótól lett fogékonyabb a szervezetem a vírusokra. 

- Látványos felújítást nem végeztem idén a lakásomon, inkább csak kisebb kiegészítőket (pl. díszpárna, asztalterítő) szereztem be. Ja és 6 év után most először volt rendes karácsonyfám, amit igyekeztem a lehető legszebben feldíszíteni.

- Tavaly újévkor megfogadtam, hogy 2019-ben környezettudatosabb leszek és igyekszem kevesebb műanyagot használni. Ezt maximálisan sikerült betartanom *lekopog*. Az elmúlt egy éveben mindössze egyszer vettem egy fél literes ásványvizet, ezt leszámítva viszont mindig a kulacsomat töltöttem meg vízzel. Azóta kisebb zsákocskákat is beszereztem már, amiket a zöldség- és gyümölcsvásárláskor használok. Ezzel szinte nullára redukáltam a háztartásomba újonnan bekerülő nejlonzacskók számát. 

- Elballagott és leérettségizett a második osztályom, akikre ismételten büszke lehetek. Helyes és szerethető társasággá kovácsolódtak össze a tanév során. 

- Ez az év sem múlt el munkahelyváltás nélkül (eskü, nem akarok ebből rendszert csinálni!), szeptembertől egy gimnáziumban folytatom a tanítást. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy másodjára is el kell jönnöm abból az iskolából, ahová visszahívtak, de olyan helyzetbe kerültem, hogy nem lehetett másként dönteni. Egyébként ha visszamennék az időben, akkor is mindent ugyanúgy csinálnék. A legapróbb mozzanatokig.

- Volt mit kipihenni a nyáron, de azt nem gondoltam volna, hogy két utazásra is lehetőségem lesz. Elsőként öcsémmel nyaraltam a horvátországi Rovinjban, nemsokkal később pedig a mindig napfényes Olaszországban töltöttem egy hetet. Mindkét út nagyon tetszett és szerencsésnek érzem magam, hogy újra eljuthattam azokra a helyszínekre, ahol sok évvel korábban jártam. 

- Nem sokáig volt kutyamentes a házunk, a tavaly elhalálozott kutyám helyét egy nagyobb eb vette át augusztusban. 

- Az új munkahellyel párhuzamosan kórustag is lettem egy tanári kórusban. Korábban évekig énekeltem kórusban és egyetem alatt is nagyon szerettem volna, de akkor nem találtam erre lehetőséget. Most mind a próbákat, mind a fellépéseket nagyon élvezem. Hihetetlenül feltölt és nagyon klassz egy csapat részeként szépet alkotni. Az ünnepekre való ráhangolódásról nem is beszélve. 

- Rengeteg programon vettem részt idén: szülinapi ünneplések, baráti találkozók, kerti grillezések, koncertek, kirándulások, színházi előadás, bál, workshopok. A legemlékezetesebb ezek közül talán a szeptemberi Bryan Adams koncert és a normafai kirándulás volt.

- Többször írtam, hogy mennyire szeretem a lakókörnyezetemet. Idén a lakóközösség megválasztott felügyelőbizottsági tagnak, így közvetlenül is tenni tudok a közösségért. 

- Sokat sütöttem és főztem, idén mégis ritkán volt alkalmam új recepteket kipróbálni. Egészen Karácsonyig kellett várnom, hogy két olyan sütit elkészíthessek, amiket korábban nem. Az egyik egy citromkrémmel töltött linzer lett, a másik pedig egy narancsos-ánizsos teasütemény. Mindkettő nagyon finom lett. :)

- A tavalyinál csak egy hangyányival született több bejegyzés 2019-ben a blogra. Idén véget ért az utolsó hetiben követett sorozatom, a Game of Thrones, így a sorozatos bejegyzéseim száma a korábbi évekhez képest erősen megcsappant. Filmet is keveset néztem, viszont idén többet sikerült olvasnom.

- Sajnos szomorú dolgokban is bővelkedett ez az év: lángra kapott a párizsi Notre Dame, nagy ütemben pusztítják a Balaton parti nádast és őshonos növényzetet, nyáron Szibéria erdei és az Amazonas lángolt, decemberben pedig Ausztráliából érkeztek aggasztó hírek. 

- Akárhogy is nézem, a 2019-es évem nagyon szép és színes lett. A 2020-as évtől azt várom, hogy ne legyen a 2019-esnél rosszabb!

Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok!

Őszi kedvenceim

Kicsit rendhagyó poszt következik, ugyanis eddig csak az év végi összegzőben ejtettem szót a jelentősebb szerzeményeimről. Most azonban úgy gondoltam, hogy ideje megtörni a sort és olyasmiről írni, ami egy kicsit kilóg a blog kereteiből. Szóval jöjjenek azok a dolgok, amiket idén ősszel szereztem be. (A bejegyzés nem szponzorált.)

- A hidegebb idő beköszöntével rögtön lecserélem a nyári ruháimat és előkerülnek a pulcsik a szekrényből. Tavaly már jó párat beszereztem, így idén egyáltalán nem terveztem pulóvert vásárolni. Viszont régóta vágytam egy világosbarna darabra, ezért nagyon megörültem, amikor felfedeztem ezt a tejeskávészínű pulcsit. Nagyon jó a szabása, kényelmes, meleg, puha az anyaga és mind nadrággal, mind szoknyával tudom hordani. A bordóra azért volt szükségem, mert a korábbi már nagyon elhasználódott és kellett egy új darab. Szürke pulóverem már van, de szerettem volna egy lazább szabásút is. Egy turis vásárláskor bukkantam rá és bár egy kicsit nagy rám, jól passzol a fekete és a szürke nadrágomhoz. 

- Amióta van mosógépem és nem kell kézzel mosnom, tudok lakkozni. Nyáron szerettem volna egy korallszínű lakkot, de sehol sem találtam elfogadhatót. A nyár végi leárazáson sikerült találnom és akkor már egy nude színűt is betettem a kosárba. Mindkettőt sűrűn használtam ősszel, mert felkenve is szép a színük és meglepően tartósak. 

- Tavasszal már írtam a környezettudatosságról, amire azóta is próbálok figyelni. Nyár elején a Spar bejelentette, hogy a gyümölcs- és zöldségvásárláshoz használható nejlonzacskók helyett lehet majd venni többször használható zsákocskát. Nagyon vártam, mikor lesz kapható, úgyhogy amikor megérkezett a boltba, rögtön vettem belőle. (Tudom, hogy varrni is lehet ilyeneket, de se eszközöm, se kézügyességem nincs hozzá.) Amióta megvan ez a zsákocska, azóta nem használok nejlonzacskót a bevásárláskor. 

- Amikor önálló háztartásom lett, akkor ki kellett kísérleteznem, melyik takarítószer a legjobb. Hosszútávon a Frosch márka vált be, viszont szerettem volna egy kicsit olcsóbbat is találni. Így akadtam rá a DM sajátmárkás fürdőszobai tisztítószerére, ami amellett, hogy környezetbarát, hasonló hatásfokú, mint a Frosch és még az ára is jóval kedvezőbb.

- Amióta ismét egyetemre járok, fél évente utolér a vizsgaidőszak réme. Bár változatlanul tetszik, amit tanulok, jóval kevesebb időm jut elmélyedni a tananyagban. Ezt a könyvet teljesen véletlenül fedeztem fel, de sajnos még nem volt időm elolvasni. Az első néhány oldal alapján jónak tűnik, de csak január végén tudom majd befejezni. 

- Tavaly egy ismerősöm meghívására egy tökfaragással kiegészített Halloween bulin vettem részt. Az elkészült tökökből lámpás készült, neki viszont egy kerámiából készült töklámpása volt, ami nagyon megtetszett. Szeptember elején a boltokban is megjelentek a kerámialámpások, így hosszas keresgélés után az OBI-ban találtam egy szép darabot. Nem túl nagy és tök jól néz ki mécsessel a belsejében. :)

Escape Room - Végtelen útvesztő (2019)

Játéknak indul. És a játékosok nem sejtik, hogy az életük a tét. Hogy talán nem is játékosok ők, hanem csupán bábuk egy sakktáblán. Hat idegen furcsa meghívót kap: egy ingyen menetet egy szupervalóságos menekülőszobában. Nem ismerik egymást, nagyon különböznek egymástól, és nem értik, hogy kerültek oda. De ha már ott vannak, megpróbálják jól érezni magukat. Csakhogy nincs kijárat. A feladatok viszont egyre veszélyesebbek és aki kiesik, az mindent elveszít. Ahogy szobáról szobára haladnak, rá kell jönniük, hogy szó sincs könnyed időtöltésről. Aki a szabályokat kitalálta, nagyon okos és kegyetlen, nekik pedig valóban menekülniük kell. És láthatatlan ellenfelük mintha túl jól ismerné őket... 

Szeretem az olyan filmeket, ahol sok embert összezárnak és vagy egy bűntényt kel megoldaniuk, vagy egy nehéz helyzetből kell kiutat találniuk. Ez a film is ebbe a témába illik. Elég gyorsan felvázolják az alaphelyzetet, a szereplőknek csak a munkáját tudjuk meg, amikor belecsöppenünk az első szobába. Az események peregnek, sehol nem éreztem lassúnak a filmet. A karakterek is egész jók, nem volt köztük olyan, aki ellenszenves vagy idegesítő lett volna. 

Viszont hiába voltak jók a csavarok, folyton az járt a fejemben, hogy a Fűrész, a Kocka vagy éppen a Fermat szobája mennyivel ötletesebb és fordulatosabb volt. A szabadulószobák manapság nagyon divatosak, emiatt nekem nem sok újat tudott mondani a film. Ez persze nem ennek a filmnek a hibája, csupán arról van szó, hogy már sok ilyet láttam ebben a műfajban, amik azóta már kultikusak lettek. A befejezésből sejthető, hogy az Escape roomnak is lesz majd folytatása, de nem hiszem, hogy bármi újat tudna mondani. A Fűrész-filmek is elfáradtak egy idő után. 

Az Escape roomnál maradva a látványt mindenképpen ki kell emelnem, mert az mindenképpen a film erősségét jelenti. A helyiségek és a csapdák jól megvannak csinálva. Gyakorlatilag már akkor a kulcs helyén és az ahhoz vezető akadályokon járt az agyam, amikor a szereplők beléptek az adott szobába. Az is dicsérendő, hogy a megoldások kulcsa valahogy kötődik a karakterekhez. Így a karakterábrázolás szépen beleszövődik a cselekménybe és a film végére szépen meg ismerjük őket. 

A műfaj kedvelőjeként nem mondanám olyan rossznak az Escape roomot, de nem világmegváltó alkotás. 

Értékelés: 7/10

Normafai kirándulás

Az idei ősz különösen szép volt, gyakorlatilag október végéig élvezhettük a jó időt. Ezt igyekeztem kihasználni, így amint adódott némi szabadidőm, azt a szabadban töltöttem. Az ősz sosem tartozott a kedvenc évszakaim közé, de az elmúlt néhány évben egyre több szépséget találok benne. A Normafán eddig még nem jártam, ezért szinte meglepetésként ért az ottani erdő. Az ezerszínű természet, a puha levélszőnyeg, a csend és a tipikus őszi illat. Természetesen fényképezőgépet is vittem magammal. :) 

fák ezerszínű lombkoronával

az erdőben még kisvasút is közlekedik

nem én voltam aznap az egyetlen, aki a túrázást választotta

a vastag levélszőnyegből néhol kikandikált egy-két gomba is

annyira szép idő volt, hogy rövid ujjú pólóban sem fáztam :)

Bryan Adams koncert

A szeptember 28-i Bryan Adams koncert plakátjaival már jó ideje tele volt a főváros, így én sem akartam kihagyni ezt a programot. Bár nem én vagyok a kanadai énekes legnagyobb rajongója, gimiben az osztálytársaimmal kívülről fújtuk a számait. A 2000-es évek közepe óta nem követtem Bryan Adams munkásságát, de úgy voltam vele, hogyha már egy ilyen nagy nevű előadó ad koncertet Magyarországon, akkor mindenképpen ott a helyem.

A Hősök tere már kora este zsúfolásig megtelt, gyakorlatilag egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a közönség közé. Az előzenekar a Wellhello volt, akiknek csak néhány számát ismerem, azokat is inkább a #Sohavégetnemérős c. filmből. A hangulatot sikerült megalapozniuk a fiúknak, sőt még az esőfelhőket is elkergették.

Aztán este 7-kor megérkezett a színpadra az est főszereplője, Bryan Adams és egy szuperjó koncertet prezentált a közel 70 ezer fős közönségnek. Állati jól szóltak a dalok (a nagy slágerek és az újabb szerzemények is) és a gitárszólók, a színpadképet pedig óriási kivetítőkön lehetett követni. Sem Bryan Adams, sem a zenészek nem fiatalok már (az énekes novemberben tölti be a 60-at), mégis fiatalokat megszégyenítő energiával uralták a színpadot a koncert másfél órája során. Nem volt egy hamis hang vagy félresikerült produkció, minden a lehető legjobban és legprofibban zajlott.

Voltam már egy pár koncerten, de ez messze kimagaslott az eddigiek közül. Igazi, nagybetűs zenei élménnyel lett gazdagabb a közönség, még hazafelé is a koncert dalait dúdoltam és persze azóta is a koncert setlistjét hallgatom. Thank you, Bryan!

Azóta már felkerült youtube-ra a teljes koncert felvétele, de élőben azért mégiscsak más volt.

Marie Kondo: Tiszta öröm - A rendteremtés művészete

Fülszöveg: ”A rendrakás jóval több annál, mint eldönteni, mit dobjunk ki és mit tartsunk meg. Inkább egy tanulási lehetőség, aminek során felmérheted és finomra hangolhatod a viszonyod a tulajdonodban lévő tárgyakkal, és olyan életteret hozhatsz létre, ahol a legjobban érzed magad.”

Bár a blogon nem látszik, de évek óta szeretek lakberendezéssel kapcsolatos írásokat olvasni. Ebbe a különböző tárolási ötletek is beletartoznak. A KonMari módszerrel egy lakberendezős videóban találkoztam pár évvel ezelőtt, így a könyv elolvasása előtt már tudtam, mire számítsak. Én ugyan nem vagyok annyira precíz, mint a szerző és a drasztikus szelektálásra is nehezen tudnám rávenni magam, mégis rengeteg olyan praktikát sorol fel a könyv, amiket érdemes megfogadni. A szemléltetés kedvéért aranyos kis ábrákat is kapunk, amik megkönnyíthetik a ruhák hajtogatását vagy a különböző tárgyak elpakolását. 

Kicsit bánom, hogy nem hamarabb került a kezembe a könyv, mert annak idején nagy segítség lett volna a lakásom berendezésénél, de így is hasznosnak tartom. A gyakorlati útmutató jellege ellenére kellemes olvasmány és Marie Kondo személyes élményeiből is kapunk. Megtudjuk, mi vezette őt a rendrakás szeretetéhez és hogy egy rendezett otthon milyen örömet tud okozni a lakóinak. Azzal mindig is egyetértettem, hogy rend a lelke mindennek, de sok esetben túlzásnak érzem KonMari gondolkodását (én például sosem szedném le a tisztítószerek címkéit csak azért, hogy esztétikusabban nézzenek ki a polcon). Tetszett még a kategóriánként történő szelektálás és a konyhai tanácsok, de a saját életteremet és igényeimet figyelembe véve biztosan nem fogom 100%-ig lekövetni a könyvben írtakat.

Barabási Albert-László: Behálózva - A hálózatok új tudománya

Fülszöveg: A könyv, mint minden igazi tudomány, látszólag egyszerű kérdést kutat egy detektív szívósságával: Hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben? „A világunkban meglévő hálózatok valódi természetének megértésével olyan, az emberiséget foglalkoztató kérdésekben kerülhetünk közelebb a válaszhoz, mint a vírusok leküzdése, a gazdasági válságok kezelése, a terrorizmus visszaszorítása vagy akár az emberi társadalom gondjainak megoldása."

A Képlet olvasása után kíváncsi voltam a szerző más műveire is, ráadásul az ismertető alapján is érdekesnek tűnt a Behálózva. Stílusában ugyanolyan igényesen megírt műről van szó, mint a Képlet és bár jóval egyszerűbb témájúnak gondoltam, sokkal időigényesebb volt az olvasása. A matematikai összefüggéseken keresztül (az első fejezet konkrétan a gráfelmélettel indít) a biológián át, az üzleti életet és az internet topológiáját is alaposan megvizsgálja és bemutatja a szerző. Ebből kifolyólag a könyv megköveteli a figyelmet, így nem igazán lehet könnyű esti olvasmánynak tekinteni. 

A két Barabási-könyv közül egyébként a Behálózva jelent meg korábban, a Képlet pedig 15 évvel később, mégis mindkét mű ugyanolyan érdekes és érthető a nagyközönség számára. Ráadásul a Behálózva még ábrákkal is igyekszik szemléltetni a leírtakat. Ettől a könyvtől is egy szemléletmódot kaptam és mivel körülöttünk annyi minden működik hálózatként, sok gondolatot érdemes megfogadni a könyvben taglaltak közül. 

Once Upon a Time... in Hollywood - Volt egyszer egy... Hollywood (2019)

1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész és jó barátja, kaszkadőre együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is...

Idén egyetlen filmet vártam nagyon: Tarantino kilencedik filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot. Több Tarantino-moziról írtam már a blogon (pl. a Ponyvaregényről, illetve a legutóbb látott Aljas nyolcasról), amiket a formabontó történetmesélés mellett a remek forgatókönyv és a felvonultatott színészek miatt (is) szeretek. Mindezek a Volt egyszer egy Hollywoodra is igazak, bár a Mester ezúttal a lineáris történetmesélés eszközével élt, ami egyáltalán nem vált a film hátrányára. 

Olyan ez a film, mint egy remek időutazás a '60-as évekbe: zajlik a vietnami háború, tombol a hippiőrület, Hollywood pedig minderről tudomást sem vesz. A zene mindenképp a film egyik erőssége, gyakorlatilag ahol nem dialógusokat hallunk, azokat a jeleneteket zenével töltötték ki. És nem is akármilyenekkel! Deep Purple, Mamas & Papas, Rolling Stones... hogy csak a legismertebbeket említsem, de igazi kuriózumok is felfedezhetők. 

Rengeteg a kocsikázós jelenet és az elidőzés egy-egy helyszínen, amik szintén a kor hangulatát hivatottak visszaadni. Cseppet sem éreztem soknak a majdnem 3 órás játékidőt, sőt. Igazából sokkal többet is el tudtam volna tölteni a '60-as évek Amerikájában. Kapunk kulisszák mögötti jeleneteket is szép számmal, amiken keresztül nemcsak Rick és Cliff munkájába látunk bele, hanem kikacsintásokként és kulturális utalásokként is szolgálnak.

Na de ami igazán elviszi ezt a filmet, az a két főszereplő, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt. Mindketten lubickolnak a szerepükben: Leo élvezi, hogy egy színészt alakíthat (a rosszfiús szerep kifejezetten jól áll neki), Brad Pitt pedig a lazaságával lesz emlékezetes. A mellékszereplők névsora is ígéretes, többek között Al Pacino és a Justifiedból ismerős Timothy Olyphant is felbukkan, bár ezúttal nem Raylan Givensként látjuk. 

Tarantino filmje abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, még úgy is, hogy végeredményben nem ezt tartom a legjobb alkotásnak tőle. Valami még hiányzott belőle, hogy olyan legyen, mint a Ponyvaregény vagy a Becstelen Brigantyk. 

Értékelés: 9/10

Chernobyl - 1. évad

"What is the cost of lies? It's not that we'll mistake them for the truth. The real danger is that if we hear enough lies, then we no longer recognize the truth at all. What can we do then?" 

1986. április 26. a csernobili nukleáris katasztrófa napjaként vonult be a történelembe, az HBO és a Sky Atlantic pedig úgy döntött, hogy egy minisorozat keretében megfilmesíti a 33 évvel ezelőtti eseményeket. Nagyon sokan ajánlották a sorozatot, amit már a témája miatt sem akartam kihagyni, mivel én a szóban forgó atomszerencsétlenség után két és fél héttel születtem...

Szóval rettentő kíváncsi voltam, hogyan mutatják be azokat a dolgokat, amikről eddig hallottam és olvastam. A sorozat öt epizódja minden momentumra kitér, ami a katasztrófához kapcsolódik. A nyitórész egyből a robbanással indít, majd az ezt követő intézkedéseken keresztül arra is választ kapunk, milyen okok vezettek a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának felrobbanásához. Olyan részletességgel magyarázzák el és mutatják be, hogy laikusként is könnyen meg lehet érteni. Teszik mindezt úgy, hogy konkrétan megmutatják az atomerőművet, a még sugárzó atomot és a füstölő reaktort. Nyilván mindent rekonstruálva, de ez akkor sem kis munka.

Olyan hangulatot és feszültséget tudtak teremteni, hogy az első képkockától az utolsóig végig a monitoron volt a szemem. És nem egyszer átfutott az agyamon, hogy úristen, mi lett volna, ha Magyarországot nem kerüli el az, ami Pripjatyot telibe kapta... Kifejezetten dühített, mennyire semmibe vették a tudományt a sorozat elején és hogy mennyire durván átszövik az életet az államhatalom csápjai. A politikai háttérből pont annyit kapunk, amennyi szükséges és szerencsére nem a nyugati világ feljebbvalóságára lett kihegyezve. Ami igazán megragadt és elszomorított, az az, hogy bizonyos dolgok azóta sem változtak meg. A hataloméhes politikusok és karrieristák pontosan ugyanazokat a hibákat követik el napjainkban is, amik 33 évvel ezelőtt egy ekkora katasztrófát eredményeztek.

A dokumentalista jelleg egyébként az egész sorozaton érződik, amit próbáltak egyéni sorsokkal is erősíteni, de sem a tényeket, sem az érzelmeket nem vitték túlzásba. Megmutatták azt, amit csak lehetett (sugárfertőzöttek, állatok leölése), bizonyos dolgokat pedig a nézők fantáziájára bíztak. Nagyon aprólékosan kidolgoztak mindent, a helyiségek minden csempéjén és bútorán érződik, hogy a '80-as években járunk. Ezt annak idején az Americans kapcsán is megjegyeztem, de ennél a sorozatnál konkrétan még a linóleum és a dohányfüst szagát is éreztem, ahogy a kamera mutatta őket.

A színészek játékát is elismerés illeti, Jarred Harris és Stellan Skarsgard minden apró rezdülésével nagyszerűen tudta érzékeltetni azokat az érzelmeket, amin a karakterek keresztülmentek. Ennek csúcsa az ötödik epizód tárgyalásos nagyjelenete, ami a két főszereplő kerti beszélgetésével volt teljes. A párbeszédeket ugyanígy ki lehetne emelni, mert sokszor nem a képi világ, hanem az elhangzott gondolatok érnek fel egy-egy jókora gyomrossal.

Ki kell még emelnem a fényképezést, ami szintén sokat emel az összhatáson. A legapróbb közeli képektől kezdve a nagytotálokig minden a helyén volt. Az a jelenet is nagyon tetszett, ahogy az emberek a hídon a robbanás fényét nézik. Egyszerre szép és szívbemarkoló. A sorozat is ilyen lett: egy mementó az eseményeket közelről átélőkről és azokról az emberekről, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy egy nagyobb katasztrófa ne következzen be. Meg is könnyeztem a végén levő zenés montázst. Számomra az tette fel az "i"-re a pontot.

Értékelés: 10/10, tökéletes mestermű

Under the Tuscan Sun - Napsütötte Toszkána (2003)

Frances sikeres és boldog írónő egészen addig, amíg házassága zátonyra nem fut. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője ajándékként elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances beleszeret egy elhanyagolt, ódon villába és hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja. Az átalakítás körüli mediterrán megoldások az elején majdnem meghátrálásra késztetik, de mikor egyre közelebb kerül az ott élőkhöz, elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége.

Évekkel ezelőtt már láttam a Napsütötte Toszkánát, de most az olasz nyaralás alkalmából újranéztem, mert nem sokra emlékeztem a filmből. A helyszínek gyönyörűek és ismerősek voltak (a film első megnézésekor még nem jártam Olaszországban), a történet pedig az első perctől magával ragadó. Semmilyen felesleges részen nem időzik el túl sokat, ugyanakkor bizonyos jeleneteknél lelassít a tempó. 

A színészgárda soraiban kevés a nagy név, de egy ilyen filmhez nem is biztos, hogy kell. A főszereplőt alakító Diane Lane minden percben remekel, hihetetlen könnyedséggel játssza az írónőt. Abszolút hitelesnek tűnik, simán el tudtam hinni, hogy magát az írónőt látom a vásznon. Mellette még Sandra Oh neve volt ismerős, aki szintén egy szimpatikus karaktert hoz.

Ugyan a történet meseszerűnek tűnik, meg kell jegyezni, hogy szinte teljes egészében meg is történt. Frances Mayes könyvet is írt róla, ez szolgáltatta a film alapját. Igazi lélekmelengető alkotás lett a Napsütötte Toszkána, ami tele van élettel és tanulságos gondolatokkal. Engem teljesen elvarázsolt, a sok öldöklős film között felüdülés volt látni egy olyan alkotást, ami nemcsak kikapcsolja, hanem fel is tölti az embert. 

Értékelés: 10/10

The Tourist - Az utazó (2010)

Az amerikai Frank Tupelo matektanár, aki azért utazik Velencébe, hogy a szerelmi csalódását kiheverje. Az élete azonban fenekestől felfordul, amikor a vonaton megismerkedik a gyönyörű Elise-szel. Frank csakhamar azon kapja magát, hogy zsaruk és maffiózók lihegnek a nyomában. Kiderül, hogy Elise valójában bábuként mozgatta, fel- és kihasználta a saját céljai érdekében. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy túléli mindezt. 

Teljesen random módon bukkantam erre a filmre. Az előzetesére még halványan emlékeztem, mert annak idején nagyon sok helyen belefutottam. Könnyed szórakozás céljából indítottam el Florian Henckel von Donnersmarck filmjét, de nem egészen azt kaptam, amit vártam tőle. 

A sztorival még nem lett volna gond (bár süt róla az amerikaiság), a megvalósítással azonban már annál több. A cselekményben sorozatosak a logikai bukfencek és az egymásnak ellentmondó fordulatok. Ha a színészek játéka kimagasló lenne, azt mondanám, hogy üsse kő, ebből még lehet jó film. Sajnos azonban itt a színészek sincsenek formában, főleg a két főszereplő alakítása súlytalan. Angelina Jolie a királynői vonuláson kívül semmit nem mutat, Johnny Depp pedig egy átlagos bamba naiva karaktert hoz. A másfél órás játékidő alatt nincs egyetlen olyan jelenet, ami egy kicsit is javítana a filmen. Egyedül Velence mutatkozik teljes pompájában, így legalább a helyszínekre nem lehet panasz. 

Értékelés: 4/10

Maszat

Tavaly, 16 év után szeretett kiskutyám távozott az élők sorából, nélküle pedig feltűnően üres és csendes lett a ház. Azt mondják, hogy egy kutya hiányát csak egy másik kutya tudja feledtetni, de én egy darabig még nem akartam új házi kedvencet. Öcsém azonban addig-addig győzködött, míg végül beadtam a derekamat. A fajta kiválasztása okozott némi fejtörést, ugyanis én kis testű kutyát szerettem volna, az öcsém viszont közepeset. Így esett a választásunk a golden retrieverre. Egészen Nyíregyházáig kellett elmennünk a kis kölyökért, akit Maszatnak neveztünk el. 

Jöjjön róla néhány kép, már csak azért is, mert nem sokáig marad ilyen kicsi.

két kölyök közül tudtunk választani

a fehér foltos nyerte el a tetszésünket, a nevét is innen kapta

a kiskutya szülei: a sötétebb szőrű az apa, a világosabb szőrű az anya

egy nagyobb kartondobozba téve tudtuk hazahozni az ebecskét

ez már a kertünkben készült

itt már boldogan élvezi az új otthonát

Itáliai vakáció

Van, hogy az ember hosszú évekig reménykedik valamiben, ami aztán vagy bekövetkezik, vagy nem. Még gimnazistaként volt szerencsém eljutni Olaszországba és persze rögtön bele is szerettem az országba és a kultúrába. Az ezt követő években nagyon szerettem volna visszatérni a megtekintett helyszínekre, de ennek sajnos mindig volt valamilyen akadálya. Idén azonban ráakadtam egy last minute ajánlatra és rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy 2005 után 2019-ben jött el az ideje az olasz csizmára való visszatérésemnek.

 Colosseum

Az út Szlovénián keresztül vezetett, ahol még szemerkélő esőben utaztunk. Viszont amint átléptük az olasz határt, már napsütés és kellemes nyári idő fogadott minket. Az első állomásunk Róma volt és mivel most nem egy nap alatt rohantunk át rajta, kellemes tempóban és egy nagy tudású idegenvezetővel néztük meg az olasz főváros főbb nevezetességeit: a Lateráni bazilikát, a Fórum Romanumot, a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Pantheont, az Angyalvárat és a Vatikánt. Annak idején is tetszettek az ókori, a reneszánsz és a barokk építmények, de most még jobban lenyűgöztek. Elképesztő az a precizitás és mérnöki munka, ahogyan megépítették ezeket a csodálatos létesítményeket.

 Angyalvár a Tevere partjáról

Róma után Nápoly és a Sorrentói-öböl következett. Nápoly sajnos nem sokat változott, ugyanúgy szembeötlő volt a szegénység, a lepusztultság, a kosz és a káosz, mint a 2000-es évek elején. A négytornyú Castel Nuovot, a köteleken száradó színes ruhákat és a főbb tereket természetesen nem hagyhattuk ki, mint ahogy a méltán híres nápolyi pizzát sem. Még egy énekessel is találkoztunk, aki nápolyi dialektusban adta elő nekünk az O sole miót.

 a nápolyi Castel Nuovo 

Nápoly városa után ellátogattunk az Amalfi-partra és egy nap erejéig Capri-szigetére. Mindkettő gyönyörű volt, olyan helyszíneket láttunk, amiket én eddig csak képeslapokon (vagy még ott sem) láttam. A ravellói Villa Rufolo (ami egyébként egy páratlan kilátással rendelkező virágoskert) és a capri Augustus császár kertje közül nem tudnék választani, mindkét helyszín meseszép volt.

 a Faraglioni-sziklák Capri szigetén

Az utolsó program Pompei és a Vezúv megtekintése volt. Pompei érdekes volt a maga módján, hamar magával ragadott a hangulata. Nagy része persze romos, de szerencsére egyre több részét tárják fel és sok helyen eredetiben és épségben megmaradtak a 2000 éves falfestmények és épületrészletek, amik egytől egyig látogathatók.

 Pompei

Pompei kapcsán persze meg kell említeni a Vezúvot is (a róla szóló ismertetőt most hanyagolnám), aminek a tetejéhez meredek szerpentinek vezetnek fel. Az utolsó egy kilométer csak gyalogosan tehető meg, de a fenti látványért bőven megéri a fél órás túra. A Vezúv krátere teljesen körbejárható és bár szinte mindenhonnan ugyanaz látszik, érdemes végigjárni. A kráterbe lenézve észrevehető egy-két vékonyka füstcsík, ami azt mutatja, hogy a most békésnek tűnő vulkán nagyon is aktív.

 a Vezúv és környéke

1300 méteres magasságban gyakorlatilag a felhők szintjén jártunk, a meleg kráter mágnesként vonzotta a felhőket (néhol még bele is álltam a felhők útjába, mert a melegben kifejezetten jólesett a hűvös, koncentrált vízpára). Annyira sűrű volt a felhősáv, hogy a tájból szinte semmit nem lehetett látni, csak a fehérséget, kis idő elteltével azonban eloszlottak a felhők, kisütött a Nap és az egész Sorrentói-öblöt be lehetett látni a Vezúv tetejéről. Csodás volt!

Egyebek:

- Nagyon gyorsan eltelt az egy hét, sokkal több időt is el tudtam volna tölteni Olaszországban.

- Döbbenetes, milyen helyekre építkeztek az olaszok. A legmeredekebb/sziklásabb/magasabb hegyek és hegyoldalak sem jelentettek nekik akadályt.

- A 2000-es évek elejéhez képest nagy változás, hogy egyre több olasz beszél angolul és németül. Ezen a két nyelven szinte minden információ ki is van írva a forgalmasabb helyekre.

- Gyorsan fel tudtam eleveníteni az olasztudásomat, 3 nap után már olyan szavak is eszembe jutottak, amiket annak idején sem sűrűn használtam.

- Az árak a magyarországiakhoz hasonlóak.

Random nyaralás Rovinjban

Idén mindenképp szerettem volna nyaralni menni, ezért is lepett meg, amikor az öcsém június közepén váratlanul előállt egy rövid horvátországi nyaralás ötletével. Az isztriai Rovinjban (olasz nevén Rovigno) már jártunk, egész pontosan 14 évvel ezelőtt, így nem kellett sokáig gondolkodnom a válaszon. 

látkép Rovinjról a Santa Katrerina-szigetről

Nyílegyenesen haladva röpke hat óra alatt meg is érkeztünk a szállásra és miután elfoglaltuk, nyakunkba is vettük a várost. Emlékeztem, hogy anno nagyon sokat kellett gyalogolni a városközpontig, ez most sem volt másként. Most viszont könnyebben kiismertük magunkat és térkép nélkül is kiválóan tudtunk közlekedni a kacskaringós utcácskákban. A város egyébként szinte semmit sem változott 2005 nyarához képest, ugyanolyan hangulatos volt, mint amilyenre emlékeztem. 

Rovinji városkép

Az öt nap alatt alaposan bejártuk a környéket, így sikerült a legjobb standokat megtalálni. A víz mindenhol tiszta és sekély volt, a part viszont köves, ami kissé megnehezítette a vízbe jutást. Az időjárás is az aktív pihenésnek kedvezett, minden nap 35 fokos kánikulában és szikrázó napsütésben élvezhettük a tengert és a városnézést. 

Szent Euphemia templom és harangtorony

Tekintettel a mediterrán vidékre, a tengeri finomságokat is megkóstoltuk, amiből hatalmas választék volt az éttermekben. Legjobban a garnélarák és a kagyló ízlett. Természetesen a pizza és a különféle saláták sem maradhattak ki és mivel alapból a mediterrán diétát követem, nem volt nehéz megszoknom az ételeket. 

garnélarák és tenger gyümölcsei saláta

Utolsó nap hajókirándulás volt a program a közeli szigetre, Santa Katarinára. Bár ez Rovinj legnagyobb szigete, kényelmes tempóban gyakorlatilag másfél óra alatt körbesétálható. Gyönyörű volt onnan a kilátás és a partszakasz, úgyhogy szebbnél szebb fotókat tudtam készíteni. A szigeten egy nagyobb szálloda és egy étterem található, a többi részt erdő borítja, így nem tűzött minket a Nap. 

partszakasz Santa Katerina szigetéről

Hamar eljött a hazaindulás ideje és bár az öt nap alatt közel 60 kilométert tettünk meg gyalogosan, sikerült kipihennünk magunkat és feltöltődve tértünk haza. Érdekes volt egyébként a nyaralás abból a szempontból, hogy most a szüleink nélkül mentünk és felnőttként sokkal tartalmasabban el tudtuk tölteni az időt, mint annak idején gyerekként. 

a tiszta tengervízben még kis halakat is lehetett látni

További érdekességek:

- A szállásadónktól megtudtuk, hogy Rovinj és a környező települések kétnyelvűek, az iskolákban a horvát mellett az olaszt is tanítják. 

- A több ezer turista ellenére a város minden pontja tiszta és rendezett volt.

- Sok éttermet kipróbáltunk, az árak mindenhol hasonlóak voltak és az ételekkel sem volt gond. 

- Rengeteg a vadregényes, növényekkel borított rész (ez annak idején nem tűnt fel), amik kerékpárral is jól megközelíthetők. Lényegében a teljes partszakaszon végig lehet menni biciklivel.

Barabási Albert-László: A képlet - A siker egyetemes törvényei

Ismét volt időm olvasni, jöjjön is róla a beszámoló.

Fülszöveg: Az életben gyakran tapasztaljuk, hogy a kimagasló teljesítmény és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben. Barabási Albert-László, a hálózatok világhírű kutatója legújabb könyvében a tudósokra jellemző kíméletlen logikával tárja fel előttünk a siker kollektív természetét, azaz hogy a siker valójában annak függvénye, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre.

A KÉPLET című könyv a mindennapi életből vett példák segítségével világítja meg a siker törvényszerűségeit: azokat a törvényeket, amelyek alapján megdöbbentő pontossággal jósolható meg, hogy adott feltételek között ki lesz valóban sikeres, és miért. Barabási Albert-László révén megismerhetjük a siker titkos képletét, s ezáltal választ kapunk arra is, mi magunk hogyan lehetünk sikeresek.

Rengeteg könyv szól a sikerről és az önmenedzselésről, én viszont nem(csak) emiatt olvastam el ezt a könyvet. Az egyetemi gazdaságpszichológia kurzuson hívta fel a figyelmünket a tanár Barabási Albert-László nevére és a szerző életrajzát elolvasva kíváncsi voltam, milyen törvényszerűségeket lehet megfogalmazni a sikerrel kapcsolatban és milyen újfajta gondolatokat mond a sikerről, amiket más művekben nem említenek.

Azt már az elején le kell szögeznem, hogy egy nagyon komoly tudományos munka lett papírra vetve, így a könyv egyfajta értekezésnek is felfogható, de annyira olvasmányos a stílusa, hogy nagyon hamar lecsúszott ez a 280 oldal. Nagyon jók a példák, majd ezeket alaposan körbejárja a szerző és a vizsgálat folyamatait is leírja, majd egy-egy velős konklúzióval zárja a fejezetek végét. Sokféle tudományterületet felölel a könyv (a pszichológiától kezdve a matematikán keresztül a szociológiáig), így voltak benne olyan eszmefuttatások, amelyeket én is tanultam vagy a mindennapi életben is alkalmazok. Például azt, hogy miért nem jó elsőként megmérettetni egy versenyen vagy állásinterjún. Már csak ezért is jó volt olvasni a Képletet, mert alapból szeretem az effajta tudományos műveket. Konkrét gyakorlati útmutatót nem ad a könyv (annyi területet érint a siker, hogy nem is igazán lehet), viszont sokszor elgondolkodtatja az embert, hogy min érdemes változtatnia ahhoz, hogy sikert érhessen el. 

Röviden összefoglalva Barabási Albert-László egy misztikus témát választott, amit érdekesen, igényesen és érthetően dolgozott fel. Élmény volt olvasni.