2020. július 20., hétfő

Alessandro Baricco: Selyem

Fülszöveg: A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. „Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani” – írta Baricco a Selyemről –, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.  


Szerettem volna valami könnyed és rövid olvasmányt, de arra nem számítottam, hogy a Selymet egy délután alatt kiolvasom.  Egymás után faltam az oldalakat, amíg el nem fogytak, mert kíváncsi voltam, mi lesz a történet vége. Nagyon tömörek a mondatok, Baricco mindenről pont annyit ír, hogy magunk elé tudjuk képzelni a szereplőket és az eseményeket, de a részleteket már a fantáziánkra bízza. A főszereplő Hervé Joncourról csak az életkorát tudjuk meg, a külsejéről már nem kapunk információt. Az utazások is hasonlóan sejtelmesek: 4-5 mondattal eljutunk a francia Lavilledieu-ből a japán Sirakava melletti falucskába. A hosszú útból csak a kietlenséget és a sietséget érzékeljük, még a tájról sem kapunk leírást. 

A tömörség ellenére teljesen átélhető Hervé Joncour vágyakozása a kelet és az egzotikus nő iránt. A könyv vége sem okozott csalódást, az olvasottak tükrében pont ilyen befejezésre számítottam. Olyan az egész mű, mint egy beteljesületlen álom tele fájdalommal és sejtelmességgel. Nagyon találó a címe, Baricco műve a selyem finomságával, áttetszőségével minden mondatában magával ragadó és kellemes borzongást hagy maga után. Korábban már olvastam Bariccotól a Novecentót, de a Selyem is nagyon tetszett. 

2020. július 13., hétfő

Wind River - Gyilkos nyomon (2017)

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt Wyomingba hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el.


Elég régóta a gépemen ücsörgött ez a film és leginkább a magyar címe tántorított el attól, hogy megnézzem. Nos, a nem túl szerencsés fordítás ellenére a Wind River egy igen jól sikerült film, amit annak idején nem reklámoztak túl, pedig megérdemelte volna a figyelmet. Az atmoszférateremtés remek, már a film első képkockáitól kezdve átjön a nyomasztó hangulat és a csontig hatoló ideg. Néhány jelenetnél teljesen úgy éreztem, mintha én is a hóviharban vagy a motorosszánon lennék. A táj sivár és zord, érthető, hogy ez megviseli az embert.


Alapvetően nem gyors a történetvezetés, jól követhetőek az események és arra is van idő, hogy elidőzzünk a tájon. Nem mentes a film az akciójelenetektől, amiket a nyers és durva valójukban mutatnak meg nekünk. Sehol sem finomkodnak, a holttestet is ugyanolyan naturalista módon ábrázolják, mintha egy természetfilmet néznénk, ezáltal sokkal valóságosabbnak tűnnek az események. Az egész filmet egyfajta vadnyugati légkör uralja ugyanazokkal a szabályokkal, mint a félsivatagban játszódó cowboy filmeknél. 


Kevés szereplőt mozgat a film, nem is ismerjük meg őket igazán, csak annyi információt tudunk meg róluk, amennyi feltétlenül szükséges a cselekmény, illetve a lélektan szempontjából. Lényegében csak a két főszereplőt sikerült jobban árnyalniuk, ők viszont simán elviszik a hátukon a filmet. A nyomkövetőt alakító Jeremy Renner a Tolvajok városából lehet ismerős. Arca keményen barázdált a lánya elvesztése okozta fájdalomtól, de tapasztalt és segítő szándék vezérli. Nem beszél sokat, amikor viszont szöveget kap, akkor a mondanivalójának súlya van. Kiváló a mimikája, gyakorlatilag minden leolvasható az arcáról. Az FBI ügynököt alakító Elizabeth Olsent legutóbb a Martha Marcy May Marlene-ben láttam és a Wind Riverben is erős alakítást hoz. Kitartó, határozott, ugyanakkor nagyon megviselik a látottak. Nőként nincs könnyű dolga ebben a férfiak uralta környezetben. 


Minden erénye ellenére nem valószínű, hogy újra fogom nézni a Wind Rivert. Annyira felkavaróak a filmben szereplő események, hogy nekem egyszer elég volt látni őket. 

Értékelés: 8.5/10

2020. július 10., péntek

Margitszigeti séta

Ahhoz képest, hogy hét éve élek a fővárosban, eddig még nem jártam a Margitszigeten. Idén nyáron mindenképpen szerettem volna ellátogatni, Dentorel fényképei (itt, itt és itt) pedig még inkább meghozták hozzá a kedvemet. Így hát amint lehetőségem adódott, pótoltam a hiányosságomat és célba vettem a Margitszigetet. 




Valamiért kisebbnek hittem a szigetet, de így is pár óra alatt bejárható. És persze minden részletében gyönyörű. A növényzet burjánzó, ugyanakkor a parkok szépen karban vannak tartva. Séta közben úgy éreztem, mintha egy oázisban járnék a város közepén. Az autók és a város zaja helyett madárcsicsergés hallatszott a Margitszigeten és pár méterenként akadt egy-egy látnivaló: a Japánkert, a domonkos rendi kolostor romjai, a Víztorony, a Vadaspark, a premontrei templom,vagy éppen a sziget déli részén található szökőkút. Miután a sziget minden zeg-zugát bejártam, elhatároztam, hogy majd ősszel is megnézem, mert kíváncsi vagyok, hogyan fest a Margitsziget az őszi színpompában. 




2020. július 9., csütörtök

Szentendrei kirándulás

Idén nálam kimarad a külföldi nyaralás, ennek ellenére szeretnék minél több csodálatos helyre eljutni a nyár folyamán. Szentendrén kb. 20 éve jártam egy általános iskolai kirándulás alkalmával, amikor csak a skanzent néztük meg, a városközpontot nem. Mivel Szentendre nincs messze Budapesttől (tömegközlekedéssel egy óra alatt elérhető), kiváló programnak ígérkezett odalátogatni. 


Az első szó, ami eszembe jutott a város megpillantásakor, az ékszerdoboz volt. Nagyon hangulatos a belváros, gyönyörűek az épületek és a macskaköves utcácskák. Hamar körbesétálható a belváros és szinte minden utcasarkon található valamilyen múzeum vagy különlegesebb épület. A város főterén óriási lámpaburák voltak kifüggesztve, amik nagyon jól nézhetnek ki este kivilágítva. 


Nagyon tetszett az az utca is, ami fölött színes esernyők lógtak. A napsütésben külön élmény volt átsétálni alattuk. Mivel hétköznap látogattam el Szentendrére, nem nyüzsögtek turisták az utcákon, így kényelmesen lehetett város nézni és gyönyörködni a sok szépségben. Sokszor láttam már falra felfuttatott repkényt vagy borostyánt, de Szentendrén különösen jól mutattak ezek a házak. Tökéletesen beleillenek a városképbe. 


Mivel semmit nem akartam kihagyni Szentendrén, a Duna-partot is végigjártam. Szépen kiépített korzón lehet sétálni és egy kis strandot is kialakítottak, ahol le lehet menni a vízhez. Ezen a partszakaszon még viszonylag tiszta a víz, néhányan még fürödtek is benne. Strandolást én nem terveztem, a város már a hangulatával és a bájos épületeivel lenyűgözött. 

2020. július 7., kedd

Gabriele Bickel: A gyógyító kert

Fülszöveg: Éljünk egészségesen a saját kertünkben termett zöldségek, gyümölcsök és fűszernövények segítségével! Használjuk ki a kertünk patikájának gyógyító hatásait. A szerzőnő megmutatja, mely növényekkel tehetünk egészségünkért, gyógyíthatjuk panaszainkat, és hogyan gondozzuk őket a kertben. 
– A gyógyító kert kialakítása, beültetése és gondozása 
– 50 recept a nyerskoszttól a gyógyteákon és borogatásokon át a levesekig 
– A legfontosabb zöldségek, gyümölcsök és fűszernövények bemutatása: összetevők, hatóanyagok, jó tanácsok a termesztéshez és a konyhában való felhasználáshoz.

Ezt a könyvet még tél végén szereztem be egy leárazáson és a csodaszép borító mellett a témája fogott meg igazán. Érdekelnek a gyógynövények, sokszor előbb nyúlok hozzájuk, mint a gyógyszerekhez. Jó a könyv felépítése, a kert kialakításának lépéseitől fokozatosan jutunk el a gyümölcsök, a zöldségek és a gyógynövények sorbavételéig. A közismert növények (pl. kamilla, levendula, menta) mellett olyanokat is megemlít a könyv, amelyekkel korábban nem találkoztam. 

Rendkívül igényes az egész könyv, a szerző minden növényről nagyon részletesen és lényegretörően ír. A termesztési mód, a hatóanyagok és a felhasználható növényrészek mellett egyszerűbb receptek is szerepelnek a könyvben, amik a szerző szerint biztonsággal alkalmazhatók. Hasznos a könyv végén levő tárgymutató is, amely a különböző betegségeket sorolja fel, mellettük pedig azok a növények, amelyek hatékonyan tudják kezelni azokat. Így sokkal könnyebb megtalálni, mivel csillapítható a hasfájás vagy az enyhébb láz. Összességében nagyon hasznos és hiánypótló ez a könyv, örülök, hogy rátaláltam. 

2020. július 3., péntek

Szerb Antal: Utas és holdvilág


Fülszöveg: Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. 

Egyszer már olvastam Szerb Antal regényét, mert annak idején olasz szakosként kötelező olvasmány volt az egyetemen. Akkor nem vált a kedvencemmé, bár emlékeim szerint akkor is tetszett és később mindenképpen szerettem volna újraolvasni. Idén a Libri gyönyörű díszkiadásban jelentette meg újra, így most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy megvegyem és újraolvassam a könyvet. Sajnos kevés dologra emlékeztem a regényből, talán ezért is volt jobb élmény olvasni. Sokkal jobban megérintett Mihály lelkivilágának bemutatása, mert könnyebben bele tudtam képzelni magam a főszereplő életébe. Zsenge huszonévesként nem értettem, mit jelent az életközépi válság, most azonban már egyértelműen be tudtam azonosítani. 

Nemcsak a lélektani leírások tetszettek, hanem a tájleírások is. Itália nagyon kedves hely nekem, így könnyen magam elé tudtam képzelni azokat a tájakat és városokat, amelyeket Mihály bejár. Kedvem lett volna azonnal összecsomagolni és Velencébe utazni és bebarangolni Észak-Olaszországot. Minél jobban haladtunk Olaszország belseje felé, annál jobban el lehetett merülni Mihály lelkének mélységében. A komoly téma ellenére a könyv végig izgalmas és könnyed maradt, nem éreztem úgy, hogy egy vaskos pszichoanalitikai regényt olvasnék. Szerb Antal 1937-ben egy olyan remekművet írt, amelynek mondanivalója napjainkban is aktuális. 
"Utunk irányát magunkban hordjuk és magunkban égnek az örök sorsjelző csillagok."