Fülszöveg: Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar.
Egyszer már olvastam Szerb Antal regényét, mert annak idején olasz szakosként kötelező olvasmány volt az egyetemen. Akkor nem vált a kedvencemmé, bár emlékeim szerint akkor is tetszett és később mindenképpen szerettem volna újraolvasni. Idén a Libri gyönyörű díszkiadásban jelentette meg újra, így most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy megvegyem és újraolvassam a könyvet. Sajnos kevés dologra emlékeztem a regényből, talán ezért is volt jobb élmény olvasni. Sokkal jobban megérintett Mihály lelkivilágának bemutatása, mert könnyebben bele tudtam képzelni magam a főszereplő életébe. Zsenge huszonévesként nem értettem, mit jelent az életközépi válság, most azonban már egyértelműen be tudtam azonosítani.
Nemcsak a lélektani leírások tetszettek, hanem a tájleírások is. Itália nagyon kedves hely nekem, így könnyen magam elé tudtam képzelni azokat a tájakat és városokat, amelyeket Mihály bejár. Kedvem lett volna azonnal összecsomagolni és Velencébe utazni és bebarangolni Észak-Olaszországot. Minél jobban haladtunk Olaszország belseje felé, annál jobban el lehetett merülni Mihály lelkének mélységében. A komoly téma ellenére a könyv végig izgalmas és könnyed maradt, nem éreztem úgy, hogy egy vaskos pszichoanalitikai regényt olvasnék. Szerb Antal 1937-ben egy olyan remekművet írt, amelynek mondanivalója napjainkban is aktuális.
"Utunk irányát magunkban hordjuk és magunkban égnek az örök sorsjelző csillagok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése