"...hiába ismerünk évekig valakit, nem sejthetjük, hogy zárt ajtók mögött mit művel."
Fülszöveg: Egy héttagú baráti társaság bulit szervez az 1920-as évek
jazzkorszakának jegyében egy magánszigetre, ám az egyiküket váratlanul meggyilkolják. A tettes nem távozhatott észrevétlenül a gyilkosság
helyszínéről, ezért a rejtély megoldhatatlannak tűnik.
Izzy Morales és legjobb barátnője, Kassidy rajong a jazzkorszakért,
ezért gimnáziumi ballagásukat azzal ünneplik meg, hogy öt barátjukkal
együtt elhajóznak egy hétre az elegáns Ashwood házba.
Mindenki jól érzi magát: a kornak megfelelő ruhákba bújnak, drága
ékszereket viselnek, együtt teniszeznek, koktéloznak és vacsoráznak.
Aztán az egyik este Kassidy barátjára holtan lelnek a szobájában.
Amikor a nyomozók megérkeznek a szigetre, megállapítják, hogy a fiút
meggyilkolták, így hirtelen mindenki gyanúsítottá válik: az odaadó
barátnő, a kétségbeesett szerető, az elhanyagolt gyerekkori barát, a
vigasztalhatatlan új barát és a rejtélyes könyvmoly.
1920-as évek, sziget, gyilkosság... naná, hogy ezek a címszavak felkeltették a figyelmemet. Elsőre ugyanis nagyon hasonlít Agatha Christie: Mert többen nincsenek c. krimijére. A borító és az élfestés szintén nagyon hívogatóak, emiatt is választottam ezt a könyvet februári olvasmánynak. A jazzkorszakból csak a ruhák, a csillogás és a koktélozás hangulata jön át, ugyanis már az első napon gyilkosság történik. A nyomozók megjelenésével pedig megkezdődik az ügy felgöngyölítése és a találgatás, hogy vajon ki és miért ölt?
Az izgalmas beharangozó ellenére sajnos nem lettem rajongója ennek a történetnek. Az egyik problémám az idősíkok közötti ugrálás volt. Ahogy haladunk előre a nyomozással, úgy kapunk egyre több információt az összejövetel előzményeiről. Ezek a kitérők viszont nagyon keveset tesznek hozzá a karakterek jelleméhez, csak egy-egy érdekesnek tűnő jelenetet villantanak fel. Az ügy megoldásához pedig abszolút nem kapcsolódnak, úgyhogy számomra ezek a fejezetek igencsak megakasztották a történet menetét.
A szereplők közül nem mindenkit ismerünk meg kellő részletességgel, a társaság felének a nevét sem sikerült megjegyeznem. Apropó, nevek! Volt olyan szereplő, akiről a könyv feléig nem tudtam eldönteni, hogy fiú vagy lány. A problémáikat illetően pedig csak Izzyét tudtam komolyan venni, bár ő is elkövet olyasmit, ami teljesen logikátlan. Például előbb cselekszik, majd utána jut el hozzá olyan információ, ami indokolná a tettét. Ez kicsit furcsa volt nekem a könyvben.
Az indíték csak a sztori végén kerül elő, korábban szinte semmilyen utalás nincs rá. De hogy pozitívumot is írjak: tetszett a sok apró nyom, ami a nyomozás során előkerült, így végig lehetett agyalni a gyilkos kilétén. A tettes személyét nem sikerült eltalálnom, csak az utolsó fejezetben lett gyanús az illető. Összességében nem volt rossz olvasmány a Váratlan gyilkosság, de én egy kicsit többet vártam tőle.