Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye

"Amit elvégzel, az mind rossz, amit elmulasztasz az mind fontos." 

Fülszöveg: Chimneys, ahol utoljára a herzoszlovák trónkövetelőt gyilkolták meg, ismét rejtélyes haláleset színhelye. Most sokkal kevésbé romantikus az ügy: a külügyminisztérium angyalarcú (és rossz nyelvek szerint angyali lustaságú) hivatalnoka egy reggel nem ébred fel. Ágya mellett vizespohár és altatószeres üvegcse. A következtetés egyértelmű: öngyilkosság történt. 
Batyu Brent, Lord Caterham leánya és Bill Eversleigh, akit a külügyminisztérium alkalmaz, de csak dísznek, akkor kezdenek nyomozni, amikor egy másik fiatalember is meghal. Az ő halálát nehéz lenne öngyilkosságnak álcázni, mert lelőtték. Utolsó szavai "a Hét Számlap". 
De micsoda is a Hét Számlap? Titkos társaság London közepén? És milyen nagyszabású gaztettre készülnek, ha ilyen olcsó nekik az emberélet? 
Batyu és Bill segítségére nem más siet, mint Battle főfelügyelő, a faarcú és pengeagyú Scotland Yard-i detektív. 

Azóta el akartam olvasni ezt az Agatha Christie kötetet, amióta kiderült, hogy sorozat készül ebből a történetből. Elég nehéz volt beszerezni a könyvet, de amint a kezembe került, rögtön bele is kezdtem. Legutóbb a Sittafordi rejtélyt olvastam a krimi királynőjétől, ami nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, a Hét Számlap rejtélye viszont rögtön megfogott. 

A sztori pörgős és izgalmas, jók a karakterek, a humor is nagyon jól működik, és tartogat az írónő olyan csavarokat, amikre abszolút nem számítottam. Batyu kémkedős magánakcióját például lélegzet-visszafojtva olvastam, annyira kíváncsi voltam, mi derül ki a titkos összejövetelen. Mivel egyáltalán nem ismertem ezt a történetet és a megfilmesített változatot sem láttam, így nem volt mihez viszonyítani és 100%-ban a szövegre tudtam koncentrálni. Tök jó volt így olvasni és bár nagyon figyeltem a részletekre, nem sikerült kitalálnom a gyilkos személyét. Battle felügyelő magyarázatáért pont emiatt voltam hálás, mert nélküle nem állt volna össze a teljes kép a fejemben.  

A Chimneys titkát, azaz ennek a kriminek az előzményét nem olvastam, de csak néhány apró részlet erejéig utalnak a korábbi eseményekre, úgyhogy a Hét Számlap rejtélye önmagában is élvezhető olvasmány. Kerek egész történetet mesél el és a helyszínek is alaposan kidolgozottak. Nagyon sok a szereplő és van, aki csak pár mondatot mond, ennek ellenére könnyen el tudtam igazodni, hogy ki kicsoda. A nevük egy kicsit fura volt nekem (Zokni, Gülü, Batyu), de összességében így is nagyon tetszett ez a krimi.  

The Other Woman - A csajok bosszúja (2014)

Carly menő New York-i ügyvédnő, aki boldog párkapcsolatban él Markkal, amíg rá nem jön, hogy a szerelme kettős életet él. Amikor Carly találkozik Mark feleségével, Kate-tel, az odaadó, érzékeny, mindenben tökéletes háziasszonnyal, a szembesülésük és csalódásuk nem egymás ellen fordítja őket, hanem egy oldalra állítja a két nőt. Elhatározzák, hogy megbosszulják Mark hazugságait. Ekkor kerül a képbe Amber, és máris megszületik az ötlet. Ahogy a terv egyre csiszolódik, úgy lesz egyre szorosabb a kötelék a három nő között. 

A leírás és a trailer alapján a Csajok bosszúja tulajdonképpen az Elvált nők klubja modernebb feldolgozása. Ha csak a történetet nézem, akkor ebben a filmben sokkal nagyobb a potenciál, ugyanakkor sajnos ennek a filmnek is megvannak a maga hibái. Nagyon vártam volna a részletesen kidolgozott, földbe döngölős, sok elemből álló bosszút, de csak a film második felében kerül ez előtérbe. Akkor viszont annyira felpörögnek az események, hogy a film végére már kezdtem megsajnálni Markot. 

Voltak kifejezetten vicces helyzetek, de egy idő után elfogytak az ötletek és a készítők a klisékhez nyúltak. A lelepleződést szerencsére nem húzták el, az a jelenet pont jó helyen van. Szintén pozitívum, hogy a három nő összefogásán van a hangsúly és nem a cicaharcon, bár a strandon birkózós jelenet így is kínos lett. A film befejezése is teljesen rendben van: mindhárom nő túl tud lépni a történteken és olyan életet élhetnek, amilyenre mindig is vágytak. 

A forgatókönyv egyenetlenségein sajnos nem segített a casting. Cameron Diaz szerepével nincs gond és Nikolaj Coster-Waldau is jól hozza a szemét pasit, aki maximálisan megérdemli a büntetést. Leslie Mann karaktere ellenben hihetetlenül irritáló, ahogyan folyamatosan kiborul és hisztizik. Kate Upton nem zavar sok vizet, szinte csak dekorelemként szerepel a filmben. Nem rossz film a Csajok bosszúja, de részemről mindenképpen egyszernézős alkotás. 

Értékelés: 6/10 

Diabolik (2021)

A történet Clerville kitalált városában játszódik az 1960-as években, főhőse a tévedhetetlen Diabolik, egy úriember gengszter, akinek valódi kiléte ismeretlen. Diabolik újabb csapást mért a rendőrségre és ismét megszökött fekete Jaguar E-type-jával. Eközben a városban nagy várakozás övezi Lady Kant, a káprázatos örökösnő érkezését, aki egy híres rózsaszín gyémántot hoz magával. A felbecsülhetetlen értékű ékszer nem kerüli el Diabolik figyelmét, aki megpróbálja azt megkaparintani, ám elvarázsolja a nő ellenállhatatlan bája. Ekkor azonban a mestertolvaj élete is veszélybe kerül: az elszánt és megvesztegethetetlen Ginko felügyelő és csapata végre megtalálta a módját, hogy rángassa ki őt a nyilvánosság elé, és ezúttal Diabolik nem tud egyedül kijutni a helyzetből. 

Semmilyen információm nem volt erről a filmről, csak egy rövid videórészletet láttam belőle, de az kifejezetten tetszett és meghozta a kedvemet ehhez a filmhez. Az első meglepetés az volt, hogy a Diabolik egy olasz film - cím alapján ugyanis egyáltalán nem gondoltam volna. Aztán amikor utánaolvastam a film keletkezési körülményeinek, akkor kiderült, hogy az 1960-as években több Fantomas film is készült, amik akkor nagyon népszerűek voltak. A Fantomas krimik gyökerei egészen 1911-ig nyúlnak vissza - ekkor jelent meg ugyanis az első kisregény, amiből később, a folytatásokkal egy egész széria nőtte ki magát. A főszereplő egy rejtélyes antihős, aki akcióival igyekszik túljárni a rendőrség eszén.

A Diabolik ezt a hullámot igyekszik meglovagolni és azt kell, hogy mondjam, sikerült neki. Úgy, hogy az említett háttérinformációkat nem tudtam, kellemes meglepetés volt a film. Diabolik, a címszereplő, maga a titokzatosság: álarcot visel, a valódi arcát soha senki sem látta és mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár. Autója maga a csoda, még James Bond is megirigyelhetné. Hát még azokat a rejtekhelyeket, amiket kialakított! Mobiltelefonok, kamerák és internet természetesen nincs, de a technikai felszereltségre tényleg nem lehet panasz. Diabolik hiába bűnöző, elképesztően menő és végig lehet neki drukkolni. 

Eva, azaz Lady Kant személyében a női főhőst is megkapjuk, aki nemcsak a szépségével hívja fel magára Diabolik figyelmét, hanem az eszével is. Tetszett, hogy Eva végig hangsúlyos szereplő a filmben, abszolút nem biodíszletként funkcionál. A rendőrséget is méltó ellenfélként látjuk: Ginko felügyelő aprólékos, minden részletre felfigyel és sosem hisz a látszatnak. A szerepével ellentétben meglepően szimpatikus figura. 

A hangulat remek, szépen megfigyelhetők a filmben a noir stílusjegyei. A casting elsőrangú, Luca Marinelli kiválóan alakítja a rideg tekintetű Diabolikot, Miriam Leone és Valerio Mastandrea pedig méltó partnerei. Kevés a zene, de furcsamód annyira nem is hiányzott. A film tempója egy kicsit lassú, néhány jelenet lehetett volna pörgősebb. Ezt leszámítva végig izgalmas volt a film és a befejezéssel is elégedett vagyok. 

Értékelés: 9/10 

Sophie Stava: Ne higgy nekem

"Csakhogy az igazság unalmas." 

Fülszöveg: Ártalmatlan hazugsággal kezdődött, hogy a szürke kis életét érdekesebbé tegye…

Sloane szeret a parkban ücsörögni és figyelni a kisgyerekes családokat. Elképzeli az életüket – a szépen berendezett házat, a meleg légkört, a közös programokat, a meghitt estéket, a magánóvodát, a baráti összejöveteleket. Ő is ilyenre vágyik, mert neki nem adatott meg. 
Aztán felcsillan a lehetőség. Megpillant egy síró kislányt, akit megcsípett egy méh. Ápolónőnek mondva magát rögtön a segítségére siet, a kissé tanácstalan apa nem győz hálálkodni. Így furakszik be Sloane dadaként a gazdag és kiváltságos Jay és Violet Lockhart családjába. 
A pár élete tökéletesnek tűnik, de lehet, hogy nem Sloane az egyetlen, aki hazudik, és a látszólagos idill mögött veszélyes igazság rejtőzik. A hazugságok természete, hogy összeadódnak, és egy idő után már nincs menekvés az ördögi spirálból…

Olvastam már olyan könyvet, aminek a hazugság volt a fő témája, de abban teljesen más volt az alapszituáció. Sophie Stava arra az egyszerű kérdésre fűzi fel a regényét, hogy mi lenne, ha...? Ki nem játszott már el a gondolattal, hogy más életet éljen? Hogy más bőrébe bújva más legyen a munkája, a személyisége és részesülhessen mindabban, amit a jelenlegi életében soha nem tapasztalhat meg? Sloane ezt annyira komolyan űzi, hogy egy apró hazugság kimondásával tényleg ebbe a helyzetbe kerül. Csak aztán a következményeit is viselnie kell.

Az első 200 oldal Sloane nézőpontjából mutatja meg az eseményeket, miközben az élettörténetét is megismerjük. Bármilyen szerencsétlenül is alakult a sorsa, ezt nagyrészt a kóros hazudozásának köszönheti. Az egy más kérdés, hogy az anyja miért nézte tétlenül, hogy a lánya újra és újra elkövesse ugyanazokat a hibákat... Na de vissza Sloanehoz! A Jayjel és Violettel való találkozása már-már mesébe illő és kezdtem azt hinni, hogy nincs az a kalamajka, amiből ne tudna sértetlenül kijönni. 

Amikor már kezdett nagyon leülni a sztori, akkor jött Violet nézőpontja és szép lassan értelmet nyert minden. Volt néhány rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Sloane vagy Violet a betegebb karakter. De ahogy haladt előre a történet, egyre jobban megértettem Violet motivációját és az is világos lett, hogy mi a fő terve. A szigetes nyaralást egy ültő helyemben elolvastam, annyira kíváncsi voltam, hogyan végződik ez a thriller. Nem csalódtam: olyan befejezést kaptam, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. 

Szépen építkezik a történet és a feszültséget is jól adagolja az írónő. A nagy nap eseményei tartogattak váratlan fordulatokat és tényleg izgulni lehetett, hogy sikerüljön Violet terve. Jók voltak a csavarok, de azért lássuk be, nem kevés szerencse is kellett ahhoz, hogy minden olajozottan működjön és senki ne kételkedjen. A legjobban mégis az tetszett, hogy a könyv végén mindkét nőnél van jellemfejlődés, azaz le tudták vonni a tanulságokat. A váltott nézőpont szintén jót tett a könyvnek, Jay gondolkodását ugyanis így tudjuk megismerni, ugyanakkor Violet beszámolójával lesz teljes a kép. 

Kicsit lassan indult be a történet, de összességében nagyon élveztem ezt a pszichothrillert, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam az ősz első olvasmányának.