"Csakhogy az igazság unalmas."
Fülszöveg: Ártalmatlan hazugsággal kezdődött, hogy a szürke kis életét érdekesebbé tegye…
Sloane szeret a parkban ücsörögni és figyelni a kisgyerekes családokat. Elképzeli az életüket – a szépen berendezett házat, a meleg légkört, a közös programokat, a meghitt estéket, a magánóvodát, a baráti összejöveteleket. Ő is ilyenre vágyik, mert neki nem adatott meg.
Aztán felcsillan a lehetőség. Megpillant egy síró kislányt, akit megcsípett egy méh. Ápolónőnek mondva magát rögtön a segítségére siet, a kissé tanácstalan apa nem győz hálálkodni. Így furakszik be Sloane dadaként a gazdag és kiváltságos Jay és Violet Lockhart családjába.
A pár élete tökéletesnek tűnik, de lehet, hogy nem Sloane az egyetlen, aki hazudik, és a látszólagos idill mögött veszélyes igazság rejtőzik. A hazugságok természete, hogy összeadódnak, és egy idő után már nincs menekvés az ördögi spirálból…
Olvastam már olyan könyvet, aminek a hazugság volt a fő témája, de abban teljesen más volt az alapszituáció. Sophie Stava arra az egyszerű kérdésre fűzi fel a regényét, hogy mi lenne, ha...? Ki nem játszott már el a gondolattal, hogy más életet éljen? Hogy más bőrébe bújva más legyen a munkája, a személyisége és részesülhessen mindabban, amit a jelenlegi életében soha nem tapasztalhat meg? Sloane ezt annyira komolyan űzi, hogy egy apró hazugság kimondásával tényleg ebbe a helyzetbe kerül. Csak aztán a következményeit is viselnie kell.
Az első 200 oldal Sloane nézőpontjából mutatja meg az eseményeket, miközben az élettörténetét is megismerjük. Bármilyen szerencsétlenül is alakult a sorsa, ezt nagyrészt a kóros hazudozásának köszönheti. Az egy más kérdés, hogy az anyja miért nézte tétlenül, hogy a lánya újra és újra elkövesse ugyanazokat a hibákat... Na de vissza Sloanehoz! A Jayjel és Violettel való találkozása már-már mesébe illő és kezdtem azt hinni, hogy nincs az a kalamajka, amiből ne tudna sértetlenül kijönni.
Amikor már kezdett nagyon leülni a sztori, akkor jött Violet nézőpontja és szép lassan értelmet nyert minden. Volt néhány rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Sloane vagy Violet a betegebb karakter. De ahogy haladt előre a történet, egyre jobban megértettem Violet motivációját és az is világos lett, hogy mi a fő terve. A szigetes nyaralást egy ültő helyemben elolvastam, annyira kíváncsi voltam, hogyan végződik ez a thriller. Nem csalódtam: olyan befejezést kaptam, amivel maradéktalanul elégedett vagyok.
Szépen építkezik a történet és a feszültséget is jól adagolja az írónő. A nagy nap eseményei tartogattak váratlan fordulatokat és tényleg izgulni lehetett, hogy sikerüljön Violet terve. Jók voltak a csavarok, de azért lássuk be, nem kevés szerencse is kellett ahhoz, hogy minden olajozottan működjön és senki ne kételkedjen. A legjobban mégis az tetszett, hogy a könyv végén mindkét nőnél van jellemfejlődés, azaz le tudták vonni a tanulságokat. A váltott nézőpont szintén jót tett a könyvnek, Jay gondolkodását ugyanis így tudjuk megismerni, ugyanakkor Violet beszámolójával lesz teljes a kép.
Kicsit lassan indult be a történet, de összességében nagyon élveztem ezt a pszichothrillert, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam az ősz első olvasmányának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése