2019. július 30., kedd

Maszat

Tavaly, 16 év után szeretett kiskutyám távozott az élők sorából, nélküle pedig feltűnően üres és csendes lett a ház. Azt mondják, hogy egy kutya hiányát csak egy másik kutya tudja feledtetni, de én egy darabig még nem akartam új házi kedvencet. Öcsém azonban addig-addig győzködött, míg végül beadtam a derekamat. A fajta kiválasztása okozott némi fejtörést, ugyanis én kis testű kutyát szerettem volna, az öcsém viszont közepeset. Így esett a választásunk a golden retrieverre. Egészen Nyíregyházáig kellett elmennünk a kis kölyökért, akit Maszatnak neveztünk el. 
Jöjjön róla néhány kép, már csak azért is, mert nem sokáig marad ilyen kicsi.

két kölyök közül tudtunk választani

a fehér foltos nyerte el a tetszésünket, a nevét is innen kapta

a kiskutya szülei: a sötétebb szőrű az apa, a világosabb szőrű az anya

egy nagyobb kartondobozba téve tudtuk hazahozni az ebecskét

ez már a kertünkben készült

itt már boldogan élvezi az új otthonát

2019. július 24., szerda

Itáliai vakáció

Van, hogy az ember hosszú évekig reménykedik valamiben, ami aztán vagy bekövetkezik, vagy nem. Még gimnazistaként volt szerencsém eljutni Olaszországba és persze rögtön bele is szerettem az országba és a kultúrába. Az ezt követő években nagyon szerettem volna visszatérni a megtekintett helyszínekre, de ennek sajnos mindig volt valamilyen akadálya. Idén azonban ráakadtam egy last minute ajánlatra és rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy 2005 után 2019-ben jött el az ideje az olasz csizmára való visszatérésemnek.

 Colosseum

Az út Szlovénián keresztül vezetett, ahol még szemerkélő esőben utaztunk. Viszont amint átléptük az olasz határt, már napsütés és kellemes nyári idő fogadott minket. Az első állomásunk Róma volt és mivel most nem egy nap alatt rohantunk át rajta, kellemes tempóban és egy nagy tudású idegenvezetővel néztük meg az olasz főváros főbb nevezetességeit: a Lateráni bazilikát, a Fórum Romanumot, a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Pantheont, az Angyalvárat és a Vatikánt. Annak idején is tetszettek az ókori, a reneszánsz és a barokk építmények, de most még jobban lenyűgöztek. Elképesztő az a precizitás és mérnöki munka, ahogyan megépítették ezeket a csodálatos létesítményeket.

 Angyalvár a Tevere partjáról

Róma után Nápoly és a Sorrentói-öböl következett. Nápoly sajnos nem sokat változott, ugyanúgy szembeötlő volt a szegénység, a lepusztultság, a kosz és a káosz, mint a 2000-es évek elején. A négytornyú Castel Nuovot, a köteleken száradó színes ruhákat és a főbb tereket természetesen nem hagyhattuk ki, mint ahogy a méltán híres nápolyi pizzát sem. Még egy énekessel is találkoztunk, aki nápolyi dialektusban adta elő nekünk az O sole miót.

 a nápolyi Castel Nuovo 

Nápoly városa után ellátogattunk az Amalfi-partra és egy nap erejéig Capri-szigetére. Mindkettő gyönyörű volt, olyan helyszíneket láttunk, amiket én eddig csak képeslapokon (vagy még ott sem) láttam. A ravellói Villa Rufolo (ami egyébként egy páratlan kilátással rendelkező virágoskert) és a capri Augustus császár kertje közül nem tudnék választani, mindkét helyszín meseszép volt.

 a Faraglioni-sziklák Capri szigetén

Az utolsó program Pompei és a Vezúv megtekintése volt. Pompei érdekes volt a maga módján, hamar magával ragadott a hangulata. Nagy része persze romos, de szerencsére egyre több részét tárják fel és sok helyen eredetiben és épségben megmaradtak a 2000 éves falfestmények és épületrészletek, amik egytől egyig látogathatók.

 Pompei

Pompei kapcsán persze meg kell említeni a Vezúvot is (a róla szóló ismertetőt most hanyagolnám), aminek a tetejéhez meredek szerpentinek vezetnek fel. Az utolsó egy kilométer csak gyalogosan tehető meg, de a fenti látványért bőven megéri a fél órás túra. A Vezúv krátere teljesen körbejárható és bár szinte mindenhonnan ugyanaz látszik, érdemes végigjárni. A kráterbe lenézve észrevehető egy-két vékonyka füstcsík, ami azt mutatja, hogy a most békésnek tűnő vulkán nagyon is aktív.

 a Vezúv és környéke

1300 méteres magasságban gyakorlatilag a felhők szintjén jártunk, a meleg kráter mágnesként vonzotta a felhőket (néhol még bele is álltam a felhők útjába, mert a melegben kifejezetten jólesett a hűvös, koncentrált vízpára). Annyira sűrű volt a felhősáv, hogy a tájból szinte semmit nem lehetett látni, csak a fehérséget, kis idő elteltével azonban eloszlottak a felhők, kisütött a Nap és az egész Sorrentói-öblöt be lehetett látni a Vezúv tetejéről. Csodás volt!

Egyebek:
- Nagyon gyorsan eltelt az egy hét, sokkal több időt is el tudtam volna tölteni Olaszországban.
- Döbbenetes, milyen helyekre építkeztek az olaszok. A legmeredekebb/sziklásabb/magasabb hegyek és hegyoldalak sem jelentettek nekik akadályt.
- A 2000-es évek elejéhez képest nagy változás, hogy egyre több olasz beszél angolul és németül. Ezen a két nyelven szinte minden információ ki is van írva a forgalmasabb helyekre.
- Gyorsan fel tudtam eleveníteni az olasztudásomat, 3 nap után már olyan szavak is eszembe jutottak, amiket annak idején sem sűrűn használtam.
- Az árak a magyarországiakhoz hasonlóak.


2019. július 8., hétfő

Random nyaralás Rovinjban

Idén mindenképp szerettem volna nyaralni menni, ezért is lepett meg, amikor az öcsém június közepén váratlanul előállt egy rövid horvátországi nyaralás ötletével. Az isztriai Rovinjban (olasz nevén Rovigno) már jártunk, egész pontosan 14 évvel ezelőtt, így nem kellett sokáig gondolkodnom a válaszon. 

látkép Rovinjról a Santa Katrerina-szigetről

Nyílegyenesen haladva röpke hat óra alatt meg is érkeztünk a szállásra és miután elfoglaltuk, nyakunkba is vettük a várost. Emlékeztem, hogy anno nagyon sokat kellett gyalogolni a városközpontig, ez most sem volt másként. Most viszont könnyebben kiismertük magunkat és térkép nélkül is kiválóan tudtunk közlekedni a kacskaringós utcácskákban. A város egyébként szinte semmit sem változott 2005 nyarához képest, ugyanolyan hangulatos volt, mint amilyenre emlékeztem. 

Rovinji városkép

Az öt nap alatt alaposan bejártuk a környéket, így sikerült a legjobb standokat megtalálni. A víz mindenhol tiszta és sekély volt, a part viszont köves, ami kissé megnehezítette a vízbe jutást. Az időjárás is az aktív pihenésnek kedvezett, minden nap 35 fokos kánikulában és szikrázó napsütésben élvezhettük a tengert és a városnézést. 

Szent Euphemia templom és harangtorony

Tekintettel a mediterrán vidékre, a tengeri finomságokat is megkóstoltuk, amiből hatalmas választék volt az éttermekben. Legjobban a garnélarák és a kagyló ízlett. Természetesen a pizza és a különféle saláták sem maradhattak ki és mivel alapból a mediterrán diétát követem, nem volt nehéz megszoknom az ételeket. 

garnélarák és tenger gyümölcsei saláta

Utolsó nap hajókirándulás volt a program a közeli szigetre, Santa Katarinára. Bár ez Rovinj legnagyobb szigete, kényelmes tempóban gyakorlatilag másfél óra alatt körbesétálható. Gyönyörű volt onnan a kilátás és a partszakasz, úgyhogy szebbnél szebb fotókat tudtam készíteni. A szigeten egy nagyobb szálloda és egy étterem található, a többi részt erdő borítja, így nem tűzött minket a Nap. 

partszakasz Santa Katerina szigetéről

Hamar eljött a hazaindulás ideje és bár az öt nap alatt közel 60 kilométert tettünk meg gyalogosan, sikerült kipihennünk magunkat és feltöltődve tértünk haza. Érdekes volt egyébként a nyaralás abból a szempontból, hogy most a szüleink nélkül mentünk és felnőttként sokkal tartalmasabban el tudtuk tölteni az időt, mint annak idején gyerekként. 

a tiszta tengervízben még kis halakat is lehetett látni

További érdekességek:
- A szállásadónktól megtudtuk, hogy Rovinj és a környező települések kétnyelvűek, az iskolákban a horvát mellett az olaszt is tanítják. 
- A több ezer turista ellenére a város minden pontja tiszta és rendezett volt.
- Sok éttermet kipróbáltunk, az árak mindenhol hasonlóak voltak és az ételekkel sem volt gond. 
- Rengeteg a vadregényes, növényekkel borított rész (ez annak idején nem tűnt fel), amik kerékpárral is jól megközelíthetők. Lényegében a teljes partszakaszon végig lehet menni biciklivel.