Más ez a félév az eddigiekhez képest, ugyanis már nemcsak elméletben tanulunk a tanítási módszerekről, hanem szakonként 15 órában alkalmaznunk is kell azokat. Első olvasatra nem tűnik soknak a 15 óra, de egy hét távlatából visszatekintve elég sok munkám volt benne. Februárban kellett jelentkezni a mentortanárnál, ezt az első egyetemi hét után meg is ejtettem mindkét gyakorlati helyen. Úgy terveztem, hogy a kötelező óramegfigyelések után belecsapok a sűrűjébe és a két szakot egyszerre csinálom. Ahogy az lenni szokott, már itt másképp alakultak a dolgok, mint ahogyan azt én elképzeltem. Az angolos mentortanárom ugyanis azt tanácsolta, hogyha nem akarok megszakadni, akkor először az egyik szakos gyakorlatot csináljam meg és csak utána álljak neki a másiknak. Az első óravázlatok elkészítése után beláttam, hogy bizony igaza van.
Rövid átgondolás után úgy döntöttem, hogy az angolos gyakorlattal kezdek. Ezt egyébként általános iskolában végeztem (az olaszt már középiskolában fogom). Mindig is középiskolás tanár szerettem volna lenni, úgyhogy először nagyon furcsa volt, hogy kicsiket kell majd tanítanom. Az óramegfigyelések még jobban ledöbbentettek: ebben az általános iskolában teljesen más módszerekkel tanítanak, mint anno minket. Sokkal élvezetesebbek voltak az órák, mint amilyeneket nekünk tartottak. Nálunk volt egy tankönyv meg egy munkafüzet, és a 45 perces órán nagyrészt ebből a kettőből dolgoztunk. Most viszont az a helyzet, hogy a tankönyvet / munkafüzetet használják a legkevesebbszer és többnyire a tanár által kitalált feladatot kell megcsinálni órán. Szóval, fel volt adva a lecke...Az első órám előtt rettenetesen izgultam, mert még sosem álltam ilyen sok (szám szerint 15) kisgyerek előtt. Sokat is készültem rá, aztán persze nem pont úgy sikerült, ahogyan én azt szerettem volna. A máskor lelkes 3.-osok nem voltak valami aktívak, így a tervezett feladatok felét sikerült megvalósítani. Aznap délután nem is volt jó kedvem, csak arra gondoltam, hogy ez én nekem nem fog menni, tehetségtelen vagyok. Másnap persze kiderült, hogy azért voltak megszeppenve, mert még nekik még sosem tartotta kistanár az órát. Ettől megnyugodtam kicsit, és a következő órám már valamennyivel jobban sikerült.
A terv szerint még egy órát tartottam volna a 3.-osoknál és a 6. osztályban is elkezdtem volna tanítani. Mondanom sem kell, hogy ez sem így történt. Elért az influenza, úgyhogy két hét kényszerpihenő következett, aminek nagyon nem örültem. Miután meggyógyultam, újult erővel vetettem bele magam a teendőkbe és a következő két hétben folyamatosan tanítottam. Egyetemre nem is nagyon mentem be, de őszintén szólva nem is hiányzott.
A hatodikosokkal egyébként már könnyebb volt dolgozni. Összeszokott és okos csapat volt, nem is volt rájuk panasz. Ja, és ismerik a Beatlest; sőt, név szerint fel tudták sorolni a tagjait. :) És annak is örülök, hogy sikerült végigvinni a kijelölt témát és a tanárnővel már onnan haladtak tovább, ahol én befejeztem.
A 6. osztály után az 5. következett. Féltem tőlük, mert elég eleven csoport, ahol sokszor kell fegyelmezni. Szerencsére erre a csapatra sem volt panasz, alig kellett fegyelmeznem őket. A mentortanárom szerint ennél a csoportnál tartottam a legjobb óráimat. Ennél az osztálynál voltak a legjobb hangulatú órák, sok emlékezetes pillanattal. Az egyik legmosolyogtatóbb jelenet az volt, amikor a Húsvét kapcsán szóba került a Húsvéti nyúl és meg kellett győznöm az egyik gyereket, hogy a nyúl hozza az ajándékot (nem pedig a szülők veszik meg. :D). Jó volt tanítani ezt a csapatot, kicsit sajnáltam is utolsó óra után, hogy a következő héten nem én tartom nekik az angolórát.
Összességében jó volt ez a tanítási gyakorlat és már nem ódzkodok annyira attól, hogy esetleg általános iskolában tanítsak majd. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. :)
