2014. április 25., péntek

Salem - pilot

A salemi boszorkányok történetét mindig is érdekesnek találtam, úgyhogy kezdettől fogva várós volt a WGN újonca. A fokozatosan érkező előzetesek és plakátok pedig tovább növelték a várakozásomat. Az egekig persze nem tornázták fel, mert nem akartam úgy nekiülni a pilotnak, hogy csalódjak benne. 


1685-ben, a massachusettsi Salemben kezdődik a történet. A várost áthatja a vallásosság, a házasságon kívüli testi kapcsolatért minimum kaloda járt. Itt találkozunk John Aldennel, aki szerelmes Marybe, de nem veheti el a lányt, mert háborúba kell mennie. Pár hónappal később a szolgálója, Tituba segítségével elveteti a szerelem gyümölcsét, amivel előhívják a gonosz erőket. Hét évvel később, amikor John hazatér, Salemben már mindennapos a boszorkányüldözés. 


Sötét témához merész megvalósítás dukál, ami teljes mértékben érvényesült a pilotban. Maga az epizód körülbelül háromszor sötétebb környezetben játszódik, mint az előzetesekben tűnt és olyan dolgokat is megmutattak, amiket csak reméltem, de nem néztem volna ki a sorozatból. Két jelenetnél konkrétan úgy megijedtem, hogy majdnem leesett a laptop az ölemből. Az tehát már most borítékolható, hogy nem lesz finomkodás a Salemben. 


A díszlet elég fapados, de a puritánok miatt illik a sztorihoz és a ruhák sem rosszak. A társadalmi rangokat például jól tudják ábrázolni. A színészek között sok az ismerős név és néhány kivételtől eltekintve jó választásnak tűnnek az adott szerepre. Janet Montgomery tökéletes Marynek. Tekintetéből süt a gonoszság és az is félelmetes, ahogyan mások felett uralkodik. Persze más érzelmekre is képes és az öregítését is jól megoldották. 


Szegény Shane West nem nagyon tanult meg színészkedni a Nikita óta, de itt nem volt olyan zavaró a kétféle arckifejezése és a szöveg felolvasásszerű elmondása. Seth Gabel viszont remek, bár őt a Fringe-ben is kedveltem; csakúgy, mint Xander Berkeley, aki meglehetősen érdekes szerepet kapott a sorozatban. Nem hibátlan a pilot, de bízom benne, hogy a folytatásban kiköszörülik a csorbákat, mert minden adott, hogy a Salemből jó sorozat legyen. 

Értékelés: 6.5/10

2014. április 21., hétfő

The Great Gatsby - A nagy Gatsby (2012)

2013-ban az egyik legvárósabb film volt F. Scott Fitzgerald regényének adaptációja, pedig jó párszor megfilmesítették 1925 óta. A korábbi filmeket nem láttam és nem is biztos, hogy sort kerítek rájuk, ugyanis a 2012-ben készült feldolgozás kifejezetten színvonalas lett. 


A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával, neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét. Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte. 


A '20-as évek a kedvenc korszakaim közé tartozik a maga sokszínűségével, felszabadultságával és persze a jazzel. Látvány tekintetében valóban átjött a kor hangulata, a zenék viszont meglepően modernek voltak. Általában nem ilyenekre számít az ember, mégis passzoltak a filmhez a dalok, így érdekes ötvözet alakult ki a korabeli világ és a modern keveredéséből. Egyedül a színekkel estek egy kicsit túlzásba, néhol ugyanis már-már giccses volt a színek bódító egyvelege. Nagyon szépek voltak a ruhák, az ékszerek és a díszletek; látszott, hogy a készítők a legapróbb részletre is odafigyeltek. 


Ha a történetet leegyszerűsítjük, akkor tulajdonképpen minden egy be nem teljesült kapcsolat köré fűződött, ám ennél jóval több dologról képet adott a film. A feslett erkölcs, a részvényárak mozgása, a bűnös kapcsolatok és a felkapaszkodott újgazdagokról alkotott előítéletek bemutatása legalább olyan hangsúlyt kapott a filmben, mint a szerelem. A plusz adalékok mellett viszont nem éreztem elég kidolgozottnak ezt a szerelmi viszonyt, kellett volna még valami, amitől egy kicsit emberibb és megfoghatóbb lesz. Nüansznyi hiányról van csak szó, a film egészéből nem sokat von le. 


A színészek névsorát végignézve sem lehet okunk a panaszra. A mesélőt alakító Tobey Maguire jól hozza a melankolikus és félszeg szereplőt, aki akaratán kívül csöppen az eseményekbe. Leonardo DiCaprio szintén remekel Gatsbyként, karakterének "titokzatosságát" és "emberi oldalát" is jól meg tudta ragadni. A film főszereplőjeként igazi érzelmi hullámvasúton megy keresztül, talán ezért is olyan szívszaggató a sorsa. Carey Mulligan Daisyje aranyos, de egyébként üres és jellegtelen karakter, aki pont ezért illik DiCaprio mellé. A többi színészhez képest Mulligan volt a legkevésbé karakteres, de ebben a filmben épp erre volt szükség. Joel Edgerton a férj szerepében egy igazán utálható karaktert hoz, aki elvárja, hogy elismerjék és leboruljanak előtte, miközben egy borzasztó önző és erkölcstelen figura. 


Mély jellemábrázolásokra nem került sor, de valahogy nem hiányoltam. Szinte az összes olyan karaktert felvonultatta, ami a kort jellemezte, a tempó pedig kellően lassú ahhoz, hogy érteni és követni lehessen a látottakat. Csak azt sajnálom, hogy nem moziban néztem meg A nagy Gatsbyt, mert úgy még jobban le tudott volna nyűgözni. 

Értékelés: 9/10

2014. április 20., vasárnap

About Time - Időről időre (2013)

Elmaradt ugyan a 2013-as filmes toplista (nem kizárt, hogy valamikor pótolni fogom), de ez a film biztosan szerepelt volna rajta. Minden évnek magvan a maga legbájosabb filmje, ezt a kategóriát a tavalyi évben egyértelműen az About Time érdemelte ki. 


Timnek nincs szerencséje a lányokkal. Csetlik-botlik a jelenlétükben, sorozatosan félreérthető kijelentéseket tesz, az ügyvédek unalmas életét készül élni, ráadásul vörös haja van, ami szintén nem túl előnyös. Így amikor a 21. születésnapján apja közli vele, hogy a család férfitagjai képesek az időutazásra, Tim elhatározza, hogy eme képességét a lányok meghódításához fogja felhasználni. 


Igazából az egyszerűségével nyűgözött le a film. Hiába időutazós, hősünk nem akarja megváltani a világot. Nem akar beavatkozni a világ rendjébe és gazdagságra sem vágyik: csupán a boldogságot keresi szíve választottjának oldalán. Habkönnyűnek tűnik a film, pedig a család fontossága és végsősoron a boldog élet titka ugyanolyan hangsúllyal bír, mint két ember szerelme. Az időutazást is csak módjával használták, így meg tudott maradni egyfajta háttérnek, a fontos értékek pedig nem sikkadtak el. 


A színészi játék kiváló, a főszereplő hármas (Domhnall Gleeson, Rachel McAdams, Bill Nighy) viszont így is kiemelkedik közülük. Meglepően természetes volt a játékuk, a rendező (Richard Curtis) pedig arról gondoskodott, hogy ne forduljon giccsbe a történet. Szép munkát végzett a stáb, talán csak a film eleje lehetett volna egy ici-picit feszesebb. 

Értékelés: 9/10

2014. április 19., szombat

Fargo - pilot

A kisváros és krimi kombináció alapból a gyengém, pedig néha vannak csúnya mellélövések, amikkel be tudnak húzni a csőbe. A Fargo szerencsére nem ebbe a kategóriába tartozik, amire nemcsak a filmes háttér, hanem az FX is garancia. Bár a Coen fivérek filmjét nem láttam, nem éreztem hátrányban magam, mert az epizódot anélkül is követni lehetett. 


Egy minnesota-i kisvárosban, Bemidjiben vagyunk, hősünk pedig egy tutyimutyi biztosítós ügynök, Lester Nygaard. Született vesztes ő. A felesége lenézi, a testvére sem tartja sokra, ráadásul akik a középiskolában szívatták, azoknak még most is kiváló céltábla. Amikor azonban találkozik a titokzatos és furcsa modorú Lorne Malvoval, egy csapásra megváltozik az élete. 


Sok szálon haladt a cselekmény és sokáig elég véletlenszerűen szerepeltek a karakterek, de a pilot végére csak összeértek a szálak és az események is letisztultak. Nem egy könnyű darab a Fargo, helyenként a legfeketébb krimikre emlékeztetett. Van egy sajátos humora, ami nem mindenkinek jön be és az epizód elején én sem voltam vevő rá, a rész végére azonban egyre jobban el tudtam fogadni. 


A szereplőgárda remek, a legjobban talán a Lorne Malvot játsszó Billy Bob Thornton alakítása fogott meg. Lenyűgöző a higgadtsága, a profizmusáról nem is beszélve. Már akkor csendes gyilkosnak látszott, amikor először mutatta őt hosszabb ideig a kamera, ami a későbbiekben be is igazolódott. Mellette mindenképp szót kell ejteni a Lester Nygaardot alakító Martin Freemanről. A Sherlock és a Hobbit után ezúttal is egy bátortalan lúzer szerepében látható, de a teljes nyitóepizód ismeretében tökéletes választás volt erre a figurára. 


A kisvárosi milliő tökéletesen működött, de a rideg téli környezet elég baljós hangulatot sugallt. A történet mellett a karakterekre is jutott elég idő és a negatív szereplőket is igyekeztek szerethetővé tenni. Vannak köztük nagyon tipikusak (főleg a rendőrök oldalán), de a kiszámíthatatlanságuk miatt lesz igazán működőképes a sorozat. Persze van még mit csiszolni rajtuk, de ha a folytatás tartja a pilot színvonalát, akkor a Fargoból is lehet olyan kultikus sorozat, mint a True Detective-ből. 

Értékelés: 8/10

2014. április 13., vasárnap

Turn - pilot

Craig Silverstein nehezen tud elszakadni a kémsztoriktól. A Nikita után ugyanis a Turn is a kémek világába vezet be minket, csak egy kicsit máshogy. A Turn ugyanis az amerikai függetlenségi háború ideje alatt játszódik, úgyhogy itt bizony mellőznünk kell a modern technológiát. 


Az már első látásra szembetűnik, hogy egy meglepően igényes sorozattal van dolgunk. Nemcsak a szereplők küllemére, hanem a viselkedéseikre és a korabeli kulturális közegre is odafigyeltek. A párbeszédek sem összecsapottak, hanem egy történelmi sorozathoz méltóak. Elég sok részletre kiterjedt a pilot, nem is minden volt világos, de ha marad ez a csapásirány, akkor részemről nézős lesz a sorozat. 


Abraham Woodhull (az ő nevéhez köthető a The Culper Ring elnevezésű kémhálózat) és Benjamin Talmadge köré szerveződik a történet és bár az elején nehéz volt követni a szereplők viszonyát, az epizód végére szépen kirajzolódott a sorozat koncepciója, ráadásul egy egész tisztességesen kivitelezett akciót is láthattunk az epizód végén. Nem kérdés, hogy érdekel a folytatás, bár nem kevés buktatót rejt. 


Nem mindegyik szereplőt sikerült bemutatniuk, amin a fehér paróka csak nehezített, a casting viszont első látásra jónak tűnik. Csupa (számomra) ismeretlen színészt választottak, de egyelőre senki sem lóg ki a sorból. A véres jelenetektől sem riadtak vissza a készítők, de szerencsére nem az öncélúság vezérelte őket. Egyedül a főcímnél húztam a számat, mert hiába lett ötletes, egyáltalán nem illik a sorozathoz. 


Érdekes, hogy a Sleepy Hollow is ugyanebből a korszakból építkezik és bár jelentős különbségek vannak köztük, jól megférnek egymás mellett. Ha a Turn beérik és nem a családi szálakra lesz kihegyezve, akkor könnyen a kiváló történelmi szériákat gyarapíthatja. 

Értékelés: 7/10

2014. április 12., szombat

Silicon Valley - pilot

A tél végi pilottermés után ideje volt néhány tavaszi újoncot is bepróbálni. Elsőként az HBO komédiájára, a Szilícium-völgyre esett a választásom. Cím alapján volt némi fogalmam a sorozat témájáról, de a végeredmény így is meglepett. 


Kezdve azzal, hogy vígjátékra számítottam, ám alig kaptam poénokat. Egy-két megmosolyogtató jelenet és geek humor akadt, de nevetést egyik sem váltott ki belőlem. Az alapsztori viszont több ponton is elgondolkodtatott, ugyanis elég sok párhuzamot véltem felfedezni az epizódban látottak és a valóság között. Hősünk egy programozó srác, aki egy copyrightos zenékkel foglalkozó program fejlesztése közben olyan tömörítési algoritmust alkot, amire mindenki felfigyel, csak ő maga nem veszi észre, amit létrehozott. A történet onnantól lesz érdekes, hogy komoly pénzösszegeket ajánlanak neki a programért cserébe... 


Rettentő esetlen a főszereplő, de mivel a mai informatikai óriáscégek és brandek is hozzá hasonlóan kezdték, nem volt nehéz a helyébe képzelni magam. Társai elég eltérő tulajdonságokkal bírnak. Van köztük olyan, aki nem sok vizet zavar és van olyan is, aki már most idegesítően harsány karakter. És ahogy a Hooli nevű cég nagyfőnöke jellemezte a tipikus geek csapatokat, az talán a pilot legjobb pillanata volt. 


Igazából látok potenciált a sorozatban, de a nyitórész alapján egyértelmű, hogy nem én vagyok ennek a sorozatnak a célközönsége. Pedig itt most nem nézték hülyének a nézőt, mégsem tudom elképzelni, hogy én valaha is megkedveljem a Silicon Valleyt. 

Értékelés: 4/10

2014. április 5., szombat

Helix - 1. évad

Három friss sorozatot kezdtem nézni januárban és közülük csak a Helixről nem írtam még. Minőségét tekintve mindenképp a True Detective és a Black Sails mögött helyezkedik el, de guilty pleasure sorozatként volt benne valami, ami miatt végignéztem a 13 epizódos évadot. A második etapot már berendelték, én viszont nem valószínű, hogy maradok a folytatásra. 


Azt már a pilotkritikában is ecseteltem, hogy nem ez a széria a sorozatkészítés csúcsa, amiben a többi rész csak megerősített. Az elszabadult és pusztító vírus jó kiinduló helyzetnek bizonyult és az évad első felében tudtak is építeni erre. Szétfolyó hullákat ugyan nem kaptunk, viszont a vírus elemzéséhez kapcsolódó tudományos magyarázat kellőképpen izgalmas volt. Érdekes volt látni a "zombihorda" viselkedését is, mert így megvolt a megfelelő ellenpólus és a folyamatos fenyegetettség miatt egy egész tűrhető B kategóriás horrorsorozatnak tűnt a Helix. 


Aztán az évad felénél valami elromlott. Az Ilaria és a családi kötelékek megjelenésével a sorozat fokozatosan elveszítette korábbi varázsát. Az addig uralkodó nyomasztó atmoszférát felváltották a dél-amerikai szappanoperákra hajazó klisék. Az ezt követő irányváltás és a halhatatlanság pedig hiába lett volna jó téma, a készítők nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Így érkeztünk el a fináléhoz, ami dacára az évadot jellemző logikai és történeti bakiknak egész korrekt lett. 


A Helix talán legnagyobb erénye, hogy a csapongó történetvezetés és a fájóan bugyuta párbeszédek ellenére is szórakoztató tudott maradni. Tudtam, hogy nem azt kapom a sorozattól, amit várok tőle (és amitől igazán jó lehetett volna), mégis hétről hétre leültem az epizódok elé, mert érdekelt, mit is hoznak ki ebből az egészből. A fő kérdéseket ugyan megválaszolták, viszont a kutatólabor megsemmisülésével pont azt a zárt és elszigetelt teret veszítette el a sorozat, amiben igazán működni tudott. Aztán persze lehet, hogy a második évad éppen emiatt lesz jobb, mint az első... 


Karakterek tekintetében sem remekeltek az írók (és a színészek sem), így nem kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy kicsit is meg tudjam kedvelni őket. A legszimpatikusabb szereplő likvidálásáért továbbra is mérges vagyok, viszont Hatakét sikerült szimpatikussá tenni az évad végére, amit az első epizódok alapján  nem gondoltam volna. Egyedül a sorozat hangulatát meghatározó stílusos liftzene húzza fel kicsit a Helix színvonalát; kár, hogy kevés jelenetnél használták. 

Értékelés: 5.5/10