Három friss sorozatot kezdtem nézni januárban és közülük csak a Helixről nem írtam még. Minőségét tekintve mindenképp a True Detective és a Black Sails mögött helyezkedik el, de guilty pleasure sorozatként volt benne valami, ami miatt végignéztem a 13 epizódos évadot. A második etapot már berendelték, én viszont nem valószínű, hogy maradok a folytatásra.
Azt már a pilotkritikában is ecseteltem, hogy nem ez a széria a sorozatkészítés csúcsa, amiben a többi rész csak megerősített. Az elszabadult és pusztító vírus jó kiinduló helyzetnek bizonyult és az évad első felében tudtak is építeni erre. Szétfolyó hullákat ugyan nem kaptunk, viszont a vírus elemzéséhez kapcsolódó tudományos magyarázat kellőképpen izgalmas volt. Érdekes volt látni a "zombihorda" viselkedését is, mert így megvolt a megfelelő ellenpólus és a folyamatos fenyegetettség miatt egy egész tűrhető B kategóriás horrorsorozatnak tűnt a Helix.
Aztán az évad felénél valami elromlott. Az Ilaria és a családi kötelékek megjelenésével a sorozat fokozatosan elveszítette korábbi varázsát. Az addig uralkodó nyomasztó atmoszférát felváltották a dél-amerikai szappanoperákra hajazó klisék. Az ezt követő irányváltás és a halhatatlanság pedig hiába lett volna jó téma, a készítők nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Így érkeztünk el a fináléhoz, ami dacára az évadot jellemző logikai és történeti bakiknak egész korrekt lett.
A Helix talán legnagyobb erénye, hogy a csapongó történetvezetés és a fájóan bugyuta párbeszédek ellenére is szórakoztató tudott maradni. Tudtam, hogy nem azt kapom a sorozattól, amit várok tőle (és amitől igazán jó lehetett volna), mégis hétről hétre leültem az epizódok elé, mert érdekelt, mit is hoznak ki ebből az egészből. A fő kérdéseket ugyan megválaszolták, viszont a kutatólabor megsemmisülésével pont azt a zárt és elszigetelt teret veszítette el a sorozat, amiben igazán működni tudott. Aztán persze lehet, hogy a második évad éppen emiatt lesz jobb, mint az első...
Karakterek tekintetében sem remekeltek az írók (és a színészek sem), így nem kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy kicsit is meg tudjam kedvelni őket. A legszimpatikusabb szereplő likvidálásáért továbbra is mérges vagyok, viszont Hatakét sikerült szimpatikussá tenni az évad végére, amit az első epizódok alapján nem gondoltam volna. Egyedül a sorozat hangulatát meghatározó stílusos liftzene húzza fel kicsit a Helix színvonalát; kár, hogy kevés jelenetnél használták.
Értékelés: 5.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése