2013-ban az egyik legvárósabb film volt F. Scott Fitzgerald regényének adaptációja, pedig jó párszor megfilmesítették 1925 óta. A korábbi filmeket nem láttam és nem is biztos, hogy sort kerítek rájuk, ugyanis a 2012-ben készült feldolgozás kifejezetten színvonalas lett.
A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek
hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a
titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos
férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és
élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg
veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb
szomszédjával, neki elárulja furcsa szokásainak titkát:
egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét. Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért
vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak
férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át
tervezte.
A '20-as évek a kedvenc korszakaim közé tartozik a maga sokszínűségével, felszabadultságával és persze a jazzel. Látvány tekintetében valóban átjött a kor hangulata, a zenék viszont meglepően modernek voltak. Általában nem ilyenekre számít az ember, mégis passzoltak a filmhez a dalok, így érdekes ötvözet alakult ki a korabeli világ és a modern keveredéséből. Egyedül a színekkel estek egy kicsit túlzásba, néhol ugyanis már-már giccses volt a színek bódító egyvelege. Nagyon szépek voltak a ruhák, az ékszerek és a díszletek; látszott, hogy a készítők a legapróbb részletre is odafigyeltek.
Ha a történetet leegyszerűsítjük, akkor tulajdonképpen minden egy be nem teljesült kapcsolat köré fűződött, ám ennél jóval több dologról képet adott a film. A feslett erkölcs, a részvényárak mozgása, a bűnös kapcsolatok és a felkapaszkodott újgazdagokról alkotott előítéletek bemutatása legalább olyan hangsúlyt kapott a filmben, mint a szerelem. A plusz adalékok mellett viszont nem éreztem elég kidolgozottnak ezt a szerelmi viszonyt, kellett volna még valami, amitől egy kicsit emberibb és megfoghatóbb lesz. Nüansznyi hiányról van csak szó, a film egészéből nem sokat von le.
A színészek névsorát végignézve sem lehet okunk a panaszra. A mesélőt alakító Tobey Maguire jól hozza a melankolikus és félszeg szereplőt, aki akaratán kívül csöppen az eseményekbe. Leonardo DiCaprio szintén remekel Gatsbyként, karakterének "titokzatosságát" és "emberi oldalát" is jól meg tudta ragadni. A film főszereplőjeként igazi érzelmi hullámvasúton megy keresztül, talán ezért is olyan szívszaggató a sorsa. Carey Mulligan Daisyje aranyos, de egyébként üres és jellegtelen karakter, aki pont ezért illik DiCaprio mellé. A többi színészhez képest Mulligan volt a legkevésbé karakteres, de ebben a filmben épp erre volt szükség. Joel Edgerton a férj szerepében egy igazán utálható karaktert hoz, aki elvárja, hogy elismerjék és leboruljanak előtte, miközben egy borzasztó önző és erkölcstelen figura.
Mély jellemábrázolásokra nem került sor, de valahogy nem hiányoltam. Szinte az összes olyan karaktert felvonultatta, ami a kort jellemezte, a tempó pedig kellően lassú ahhoz, hogy érteni és követni lehessen a látottakat. Csak azt sajnálom, hogy nem moziban néztem meg A nagy Gatsbyt, mert úgy még jobban le tudott volna nyűgözni.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése