Mélissa Da Costa: Manon virágai

"Azt hiszem, azon mérhető le igazán egy szerelem nagysága, hogy az ember hány jelentéktelen részletet gyűjt be és őrizget gondosan a másikról."

Fülszöveg: Kárpótolhat-e ​az élet a szeretteink elvesztéséért? Nyílhatnak-e még új utak előttünk, ha úgy érezzük, nincs tovább?
Két óra! Amande egész addigi élete mindössze két óra leforgása alatt romba dől. Vidékre menekül, egy magányos auvergne-i házba, hogy háborítatlanul gyászolhassa a férjét és a kislányát.
Bezárkózik, senkit és semmit nem enged magához, ám ahogy telik az idő, előbb egy pillangó, majd egy girhes szürke macska jut be a házba, és végül rábukkan az előző tulajdonos falinaptáraira, és az azokon szereplő feljegyzések, tanácsok segítségével nekilát, hogy életre keltse az elgazosodott kertet és veteményest. Az évszakok váltakozásával egyre több erőt merít a földdel, a természettel való közvetlen kapcsolatból, fokozatosan válik egyre nyitottabbá az új élményekre, az új találkozásokra. Minden egyes nap egy-egy újabb lépés a jövő, a teljesebb és boldogabb élet felé.

Nagyon jó véleményeket olvastam erről a könyvről, ezért minél hamarabb szerettem volna elolvasni. Mélissa Da Costa regénye nem egy vaskos darab - mindössze 366 oldal -, mégsem tudtam vele gyorsan haladni. A könyv eleje ugyanis felér egy jókora gyomrossal. Amande olyan tragédiákat él meg, amik még az életről is lehozzák az olvasót. Szóval már a felütésben maximálisan át tudtam érezni a fájdalmát és a veszteségét. 

Témájában sok ponton hasonlít ez a könyv a Másodvirágzásra, mivel itt is egy gyászfeldolgozás folyamatát követhetjük végig. Nem a cselekményen van a hangsúly, hanem Amande érzelmein és megélésein. Látjuk, hogyan fordít hátat a korábbi életének és vonul el a világtól egy távoli kis faluba, Auvergne-be. Teljesen érthető, miért akar minden és mindenki elől elrejtőzni, de aztán egy pillangó mindent megváltoztat. Amande vigaszt talál a természetben és a szerettei, valamint Julie segítségével lassanként újra tudja kezdeni az életét.

Csodálatosak a természeti leírások, a kert újjászületése és a növények kavalkádját is élveztem. Egy év eseményeit követjük nyomon és nemcsak Amande-ot ismerjük meg, hanem a családját is. Nagyon szép, ahogyan Amande "életben akarja tartani" elhunyt szerettei emlékét, emellett a teliholddal és a tavasszal kapcsolatos "szertartásai" is tetszettek. A tragédiák ellenére alapvetően életigenlő Mélissa Da Costa regénye, amelynek gyönyörű metaforája a kert. 

A gyászfeldolgozáson kívül ez a könyv az önismeretről és a szeretet erejéről is szól, ami képes átsegíteni a legnehezebb pillanatokon. "A szeretet, amibe akár bele is pusztulhatunk, a szeretet, ami elsősorban mégis élni tanít, élni újra, tovább annak a fénynek a tiszteletére, amit te hagytál magad után… ” Nagyon tetszett ez a történet és bár egy szomorú esemény a kiindulópontja, szerintem más élethelyzetekben is erőt lehet meríteni belőle.

Guillaume Musso: Angélique

"Az élet túlságosan kiszámíthatatlan, az egyik napról a másikra könnyedén elfújhatja azt a kártyavárat, amelyet az ember lassanként felépít magának."

Fülszöveg: Elmulasztott ​lehetőségek és talán még beteljesülő remények.

Mathias Taillefer egy kórházi szobában tér magához. Ágya mellett ismeretlen fiatal csellista. Louise Collange önkéntesként zenél a gyógyulóknak.
Amikor megtudja, hogy Mathias rendőr, különös megbízással áll elő. A férfi először húzódozik, de lassanként felkelti érdeklődését az ügy, és egymást követik a bonyodalmak.
Így kezdődik a nyomozás, amelynek szálai leginkább befelé vezetnek, tétje pedig a megálmodott élet, a másik szívében és a világban betöltött biztos hely megtalálása. 

Idén két regénye jelent meg a francia írónak Magyarországon: a Mi lesz velem nélküled és az Angélique. A Szajnai ismeretlen után nagyon bíztam benne, hogy az Angélique nem okoz majd csalódást és szerencsére ez így is történt. Pedig a kezdés nem volt túl erős, az első 60-70 oldalon alig történik valami. Nagyjából arról szól csak, hogy Louise hogyan próbálja meggyőzni Mathiast arról, hogy nyomozzon Stella Petrenko halálának ügyében. A címszereplő Angélique Charvet felbukkanásával azonban beindulnak az események és kifejezetten érdekessé válik a történet. Le sem tudtam tenni a könyvet, a 100. oldaltól gyakorlatilag egy ültő helyemben olvastam el a végéig. 

Angélique kifejezetten erős karakter és bár érthető, hogy mit miért tesz, egy percig sem szimpatizáltam vele. A nyomozásból elég keveset kapunk, inkább az az érdekes, milyen nyomokból és támpontokból indul el Louise és Mathias. Musso szerencsére mindenről informálja az olvasót, így mi a teljes képet láthatjuk. Emiatt ebben a regényben nem éreztem úgy, hogy én is a nyomozás része vagyok. Ez persze egyáltalán nem baj, ugyanis egy idő után a szereplők háttértörténete kezdett el jobban érdekelni. 

Misztikum helyett rengeteg csavart kaptunk - és mivel nem mozgat túl sok szereplőt a regény, nem volt nehéz kitalálni őket -, mindenesetre én élveztem az események alakulását. Bár az Angélique kriminek indul, a végkifejlet inkább egy romantikus történetre hasonlít. Ezt egyáltalán nem bántam, mert a szereplőket eléggé megtépázta az élet és jó volt arról olvasni, hogy a történet végén békére lelnek és pozitívan alakul a sorsuk. 

Érdekesség, hogy az eddig olvasott Musso-regények közül az Angélique nem érint amerikai helyszíneket, ugyanis Párizs mellett az olaszországi Velence van reflektorfényben. Az olasz városnak ezúttal nem a szép oldalát látjuk, hanem az esős és viharos arcát - hasonlóan a Szeánsz Velencében c. filmhez. A legfeszültebb jelenetek egyébként Velencéhez köthetők, úgyhogy ez az időjárás tökéletesen illett a baljós hangulathoz.

Abbie Greaves: Büntető némaság

"Mindig a legapróbb dolgok fájnak a legjobban, a szálkák, melyek olyan mélyre ássák magukat a sebben, hogy esélyed sincs megszabadulni tőlük."

Fülszöveg: Maggie és Frank 40 éve élnek látszólag boldog házasságban. Ám az elmúlt 6 hónapban Frank némasággal bünteti feleségét, és Maggie számára az a legfájdalmasabb, hogy nem tudja, miért. Nap mint nap szó nélkül kelnek fel, esznek együtt, és fekszenek le egymás mellé.
Maggie nem bírja tovább az őrjítő csendet, és úgy dönt, örökre elalszik. Frank még épp időben találja meg, de felesége mesterséges kómába kerül, és nem tudni, magához tér-e valaha.
Felesége kórházi ágya mellett Frank kap egy utolsó esélyt, hogy megtörje a csendet, és mindent elmondjon Maggie-nek. Ha nem teszi, örökre elveszíti őt. 

A borító és a fülszöveg alapján én teljesen más történetre számítottam, mint amit kaptam. Adott ugyanis egy házaspár, akik 40 évet leéltek egymás mellett, mégsem boldog egyikük sem. Tele vannak ki nem mondott kérdésekkel, titkokkal és félelmekkel, amik rányomják a bélyegüket a kapcsolatukra és a mindennapjaikra. Olvasás közben többször is eszembe jutott a 45 év és az All your perfects- Minden tökéletesed, ugyanis a kommunikáció hiánya itt is megfigyelhető. 

Visszaemlékezésük a megismerkedésüktől kezdődik, majd megtudjuk, mennyire vágytak gyerekre és amikor hosszú várakozás után megérkezik az életükbe Eleanor, sorozatosan rossz döntéseket hoznak, így a lányuk szép lassan eltávolodik tőlük. Mind Maggie-t, mind Franket sajnálni lehet, történetük rávilágít arra, hogy a ki nem mondott szavak és a kínzó lelkiismeret mennyire meg tudják mérgezni az embert. 

Kerek egész Maggie és Frank története tele hullámhegyekkel és völgyekkel. Annyira intenzív élményekről és lelki folyamatokról beszélnek, hogy egy szuszra nem is tudtam elolvasni őket. Pedig mindkettejük részéről érdekelt, hogy mi vezetett el a férfi hallgatásához. Ez persze ki is derül és meg is tudtam érteni Frank és Maggie döntését. Nem egy vidám történet a Büntető némaság, de mélyen megérintett és hitelesnek éreztem. Egyedül Eleanor nézőpontját hiányoltam, kíváncsi lettem volna arra, hogy a szülei túlféltésén kívül mi vezette el őt azokhoz a pontokhoz, ahonnan már nem volt számára visszaút.

Patkó Ágnes: Halálos rozé

"Miss Marple igazsága itt is érvényes: egy kicsi településen is előfordul minden."

Fülszöveg: Renáta a nyüzsgő Budapestről egy nyugodtabb élet reményében költözik Szekszárdra. Egy szokatlanul meleg, októberi napon veszi birtokba a buja kertben megbúvó új házát, és lelkesen veti bele magát a lakberendezésbe, a kertészkedésbe, illetve a várossal meg a lakóival való ismerkedésbe.
A rangos Rozémustrán összebarátkozik a legjobb rozénak járó díjat elnyerő borásszal is, ám amikor másnap reggel pincelátogatásra érkezik hozzá, holtan találja a férfit. A rendőrség szerint egyértelműen baleset történt: a borász óvatlan volt, ezért mustgázmérgezést kapott.
Renáta azonban biztos benne, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett, ezért maga áll neki kinyomozni, ki lehetett a tettes. 

Ha ősz, akkor szőlőszüret és bor! Már csak emiatt is kíváncsi voltam Patkó Ágnes első könyvére, a csodaszép borító pedig csak fokozta a várakozásomat. A helyszín Szekszárd, a történet pedig nagyon gördülékenyen halad, gyakorlatilag két-három délután alatt ki is tudtam olvasni a könyvet. Nem pontosan azt kaptam tőle, mint amit vártam, de végeredményben kellemes meglepetés volt a Halálos rozé. 

Műfaját tekintve krimivel van dolgunk, pontosabban egy "cozy crime"-mal. Igazi bekuckózós könyv ez, sok-sok kávéval, sütivel, borkóstolással, otthonszépítéssel, kertészkedéssel, teával és puha pléddel. Tulajdonképpen egy vérbeli csajos könyvet tart a kezében az olvasó, amelyben nyomon követhetjük Karai Renáta beilleszkedését a békés és idilli vidéki kisvárosba. Na de itt van pluszban a krimiszál, ami végig izgalmas és kellő dinamikát ad a történetnek. 

Wieszlauer József halála megdöbbenti a várost és bár Renáta váltig állítja, hogy ez nem lehetett véletlen baleset, gyakorlatilag senki sem hisz neki. A saját nyomozása lassan halad és bár akadnak gyanúsítottak, érdemben nem jut előrébb. Túl sok a kérdőjel, az elterelés és a megtévesztő nyom, úgyhogy csak a regény végén derül ki, pontosan hogyan is történtek az események. A történet lineárisan halad, a visszaemlékezések csak a megismert szereplőkkel kapcsolatos tudnivalókat egészítik ki. Maga az ügy egyáltalán nem bonyolult és bár az indíték érdekes, krimikedvelőként hamar kitaláltam a gyilkos személyét. 

A szereplők teljesen hétköznapiak, kedvelhetők és könnyű velük azonosulni. A borozós gasztrovonal is tetszett, nagyon sokat hozzátett a Tolna megyei környezethez. Olvastam már erősebb és durvább krimit a Halálos rozénál, de az őszi hangulat és a csodálatos tájleírások miatt nagyon kellemes olvasmányélmény volt ez a könyv. Az alcímből és az epilógus végéből sejteni lehet, hogy a Halálos rozé egy leendő sorozat első része, mindenesetre nekem ez a kötet már meghozta a kedvemet a folytatáshoz.