Mélissa Da Costa: Manon virágai

"Azt hiszem, azon mérhető le igazán egy szerelem nagysága, hogy az ember hány jelentéktelen részletet gyűjt be és őrizget gondosan a másikról."

Fülszöveg: Kárpótolhat-e ​az élet a szeretteink elvesztéséért? Nyílhatnak-e még új utak előttünk, ha úgy érezzük, nincs tovább?
Két óra! Amande egész addigi élete mindössze két óra leforgása alatt romba dől. Vidékre menekül, egy magányos auvergne-i házba, hogy háborítatlanul gyászolhassa a férjét és a kislányát.
Bezárkózik, senkit és semmit nem enged magához, ám ahogy telik az idő, előbb egy pillangó, majd egy girhes szürke macska jut be a házba, és végül rábukkan az előző tulajdonos falinaptáraira, és az azokon szereplő feljegyzések, tanácsok segítségével nekilát, hogy életre keltse az elgazosodott kertet és veteményest. Az évszakok váltakozásával egyre több erőt merít a földdel, a természettel való közvetlen kapcsolatból, fokozatosan válik egyre nyitottabbá az új élményekre, az új találkozásokra. Minden egyes nap egy-egy újabb lépés a jövő, a teljesebb és boldogabb élet felé.

Nagyon jó véleményeket olvastam erről a könyvről, ezért minél hamarabb szerettem volna elolvasni. Mélissa Da Costa regénye nem egy vaskos darab - mindössze 366 oldal -, mégsem tudtam vele gyorsan haladni. A könyv eleje ugyanis felér egy jókora gyomrossal. Amande olyan tragédiákat él meg, amik még az életről is lehozzák az olvasót. Szóval már a felütésben maximálisan át tudtam érezni a fájdalmát és a veszteségét. 

Témájában sok ponton hasonlít ez a könyv a Másodvirágzásra, mivel itt is egy gyászfeldolgozás folyamatát követhetjük végig. Nem a cselekményen van a hangsúly, hanem Amande érzelmein és megélésein. Látjuk, hogyan fordít hátat a korábbi életének és vonul el a világtól egy távoli kis faluba, Auvergne-be. Teljesen érthető, miért akar minden és mindenki elől elrejtőzni, de aztán egy pillangó mindent megváltoztat. Amande vigaszt talál a természetben és a szerettei, valamint Julie segítségével lassanként újra tudja kezdeni az életét.

Csodálatosak a természeti leírások, a kert újjászületése és a növények kavalkádját is élveztem. Egy év eseményeit követjük nyomon és nemcsak Amande-ot ismerjük meg, hanem a családját is. Nagyon szép, ahogyan Amande "életben akarja tartani" elhunyt szerettei emlékét, emellett a teliholddal és a tavasszal kapcsolatos "szertartásai" is tetszettek. A tragédiák ellenére alapvetően életigenlő Mélissa Da Costa regénye, amelynek gyönyörű metaforája a kert. 

A gyászfeldolgozáson kívül ez a könyv az önismeretről és a szeretet erejéről is szól, ami képes átsegíteni a legnehezebb pillanatokon. "A szeretet, amibe akár bele is pusztulhatunk, a szeretet, ami elsősorban mégis élni tanít, élni újra, tovább annak a fénynek a tiszteletére, amit te hagytál magad után… ” Nagyon tetszett ez a történet és bár egy szomorú esemény a kiindulópontja, szerintem más élethelyzetekben is erőt lehet meríteni belőle.