"Mindig a legapróbb dolgok fájnak a legjobban, a szálkák, melyek olyan mélyre ássák magukat a sebben, hogy esélyed sincs megszabadulni tőlük."
Fülszöveg: Maggie és Frank 40 éve élnek látszólag boldog
házasságban. Ám az elmúlt 6 hónapban Frank némasággal bünteti feleségét,
és Maggie számára az a legfájdalmasabb, hogy nem tudja, miért. Nap mint
nap szó nélkül kelnek fel, esznek együtt, és fekszenek le egymás mellé.
Maggie nem bírja tovább az őrjítő csendet, és úgy dönt, örökre
elalszik. Frank még épp időben találja meg, de felesége mesterséges
kómába kerül, és nem tudni, magához tér-e valaha.
Felesége kórházi ágya mellett Frank kap egy utolsó esélyt, hogy
megtörje a csendet, és mindent elmondjon Maggie-nek. Ha nem teszi,
örökre elveszíti őt.
A borító és a fülszöveg alapján én teljesen más történetre számítottam, mint amit kaptam. Adott ugyanis egy házaspár, akik 40 évet leéltek egymás mellett, mégsem boldog egyikük sem. Tele vannak ki nem mondott kérdésekkel, titkokkal és félelmekkel, amik rányomják a bélyegüket a kapcsolatukra és a mindennapjaikra. Olvasás közben többször is eszembe jutott a 45 év és az All your perfects- Minden tökéletesed, ugyanis a kommunikáció hiánya itt is megfigyelhető.
Visszaemlékezésük a megismerkedésüktől kezdődik, majd megtudjuk, mennyire vágytak gyerekre és amikor hosszú várakozás után megérkezik az életükbe Eleanor, sorozatosan rossz döntéseket hoznak, így a lányuk szép lassan eltávolodik tőlük. Mind Maggie-t, mind Franket sajnálni lehet, történetük rávilágít arra, hogy a ki nem mondott szavak és a kínzó lelkiismeret mennyire meg tudják mérgezni az embert.
Kerek egész Maggie és Frank története tele hullámhegyekkel és völgyekkel. Annyira intenzív élményekről és lelki folyamatokról beszélnek, hogy egy szuszra nem is tudtam elolvasni őket. Pedig mindkettejük részéről érdekelt, hogy mi vezetett el a férfi hallgatásához. Ez persze ki is derül és meg is tudtam érteni Frank és Maggie döntését. Nem egy vidám történet a Büntető némaság, de mélyen megérintett és hitelesnek éreztem. Egyedül Eleanor nézőpontját hiányoltam, kíváncsi lettem volna arra, hogy a szülei túlféltésén kívül mi vezette el őt azokhoz a pontokhoz, ahonnan már nem volt számára visszaút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése