2026. november 14., szombat

M.K. Oliver: Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz

"Ha az embert nem zavarja meg a romantikus máz, a házasság valójában egy racionális döntés, aminek az alapja az intellektuális összhang, a pénzügyi stabilitás, a lakhatási biztonság, a fajfenntartás és a többnyire megbízható szexuális kielégülés."  

Fülszöveg: EGY HULLA HEVER A NAPPALIMBAN.

A rendőrséget nem tervezem kihívni, mivel én szúrtam le a betolakodót. Ha őszinte akarok lenni, összesen hétszer. Az ember nem is gondolná, milyen nehéz megölni valakit egy zöldségvágó késsel. 
Mielőtt találgatni kezdenél: nem a férjem az. Kétségtelen, hogy töketlen alak úgy a szexuális életünkben, mint a munkahelyén, de ezért még nem ölném meg. Van most fontosabb dolgom. 
Például be kell valahogy nyomnom a nagyobbik lányunkat a legjobb iskolába, és megtaláltam álmaim házát Hampsteadben, amire le akarok csapni. Meg el kéne rejtenem ezt a holttestet is...

Nyáron ódákat zengtek erről a könyvről és az ismertető, valamint a borító alapján úgy gondoltam, hogy tökéletesen illik a tavasszal olvasott Nyugdíj projekthez és a Fillenbaum néni hosszú árnyékához. És a könyv nagy részében ez valóban így volt. Az indítás kellőképpen szürreális (a fülszövegben írtak konkrétan az első oldalon megjelennek), és a folytatást is nagyon élveztem. Lalla egysoros szövegein és határtalan optimizmusán jókat mosolyogtam, de a történet háromnegyedénél sajnos elfogyott a lendület. Azt éreztem, hogy a szereplők ugyanazokat a köröket futják. 

Az nem kérdés, hogy Lalla szociopata, gyakorlatilag tökéletesen hoz egy olyan karaktert, aki bár elsőre szimpatikusnak tűnik, valójában egyáltalán nem kedvelhető. Hollis megjelenése után már kifejezetten zavart az, hogy minden helyzetet tisztességtelen eszközökkel akar megoldani. Lalla nem válogat a módszerek között: a csalás és a zsarolás mellett a gyilkosságtól sem retten vissza annak érdekében, hogy elérje a célját. A könyv végefelé én abban reménykedtem, hogy ráomlik az a káosz, amit a döntéseivel teremtett. 

Nem volt rossz olvasmány a Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz - a cím a történet végén még értelmet is nyer -, az mindenképpen nagy pozitívuma, hogy le tudja rántani a leplet a tökéletesnek tűnő életről és emberi kapcsolatokról, ugyanis Lalla baráti köre is tele van titkokkal és megoldandó problémákkal. A szerző nem fél a komolyabb témáktól, hiszen előkerül a családon belüli bántalmazás, manipulálás, rosszul működő anya-fia és anyós-meny relációk, megfelelési kényszer, gyerekkori traumák, de az elitiskolák körüli felhajtásról is reális képet fest az író. 

Végezetül íme néhány idézet, amik hűen tükrözik Lalla észjárását: 

"Az nem egy gyerek hibája, ha egy hörcsög nem tud úszni."

"A szeretet egy stratégia, ami arra szolgál, hogy közel tartsd magadhoz az embereket, és hogy azok, akiket kihasználsz, úgy érezzék, a támogatásuk értékes; de még a szeretetet is meg kell néha édesíteni kissé."

"A gyilkosság elképesztően költséges dolog, ezt valószínűleg kevesen gondolják végig."

"A múltat fel kellene tenni a külügyminisztérium utazási tiltólistájára. Ott csak megoldatlan konfliktusok vannak, amik bármikor robbanhatnak."

2026. november 11., szerda

Diabolik - Ginko all'attacco! (2022)

A 2021-ben készült Diabolik nagyon tetszett (itt írtam róla nemrég), így természetesen a folytatásra is kíváncsi voltam. Ez a film, ahogy a címe is mutatja, Ginkot helyezi a középpontba. A felügyelő ugyanis továbbra sem tágít korábbi céljától: mindenáron el akarja kapni Diabolikot. Célja érdekében mindent bevet, konkrétan Clerville összes rendőre erre az ügyre van ráállítva. A feladat nem egyszerű, ráadásul Ginko szerelme, Altea di Vallenberg hercegnő is a városba érkezik egy meseszép és felbecsülhetetlen értékű nyaklánccal. 

Őszintén szólva én ettől a folytatástól nem voltam elragadtatva. Indokolatlanul lassúnak, elnyújtottnak és kiszámíthatónak éreztem ezt a filmet, a fordulatok egyáltalán nem tudtak meglepni. A 2021-es filmben már megismertük Diabolikot, az elmaszkírozás és a gyors reagálás mesterét, ezek a tulajdonságok pedig most is segítik őt. Na meg persze Eva Kant, aki méltó társa Diaboliknak. A duó olyannyira hatékony, hogy még egymástól elszakadva is több lépéssel Ginko előtt jár, sőt, az ügy szálait is úgy mozgatja, ahogy neki tetszik. Tisztán kivehető a filmben, hogy mikor és milyen szerepben lép akcióba a páros. 

Diabolikot egyébként nagyon keveset látjuk (ennek persze megvan az oka), a film inkább Eva és Ginko macska-egér harcáról szól. Szegény Ginko akármilyen elszánt, nem tudja felvenni Diabolikkal a versenyt. Az emberei sincsenek a helyzet magaslatán, egyik amatőr hibát követik el a másik után. Meggondolatlanul sétálnak bele olyan szituációba, amiről messziről látszik, hogy csapda. Ginko támadásai így szép lassan alábbhagynak, a film végére én rendesen megsajnáltam őt. 

A noir stílusjegyek is megfogyatkoztak és a 60-as évek hangulatát is kevésbé tükrözi a film. A zene csak azért nem hiányzott, mert az egyetlen zenés jelenet elég hatásosra sikerült. Ehhez kapcsolódóan a kocsmába bevonulós jelenet kifejezetten tetszett. A párbeszédek viszont az egész filmben gyengék és sok az üresjárat is, amikor nem történik semmi. 

A színészeknél egy változás van: Diabolikot ezúttal Giacomo Gianniotti alakítja, aki szerintem jobb alakítást nyújt, mint Luca Marinelli. Miriam Leone és Valerio Mastandrea ugyanúgy remekelnek, mint az előző részben, bár Eva Kant karaktere kevesebb játékteret kap. Vallenberg hercegnőt Monica Bellucci alakítja, de sajnos a filmet ő sem tudja megmenteni. Készült egy harmadik Diabolik film is (Diabolik - Chi sei? címmel), ami a főszereplő eredettörténetét meséli el, de az eddig látottak alapján én azt már kihagyom. 

Értékelés: 5.5/10 

2026. november 1., vasárnap

The Housemaid – A téboly otthona (2025)

Millie megpróbál elmenekülni a múltja elől, ezért elfogad egy bentlakásos állást a gazdag Nina és Andrew Winchester házvezetőnőjeként. Ám ami valóságos álommelónak indul, gyorsan alakul át valami egészen szörnyű és veszélyes dologgá: szexi, csábító titkok, botrányok övezte hatalmi játszmává. Winchesterék zárt ajtói mögött egy sokkoló világ rejtőzik, csupa váratlan fordulattal, amelyeket a néző a film végéig találgathat. 

Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, de Freida McFadden nagyon népszerű szerző, úgyhogy előbb-utóbb a The Housemaid adaptációját is megnéztem volna. Több mint két órás a játékidő és inkább a film második felére jellemző a thriller műfaj. A film első órája tulajdonképpen alapozás: azt látjuk, hogy Millie munkába áll a Winchester családnál, ahol egyre furcsább dolgokat tapasztal. A legszembetűnőbb természetesen Nina viselkedése, a film második felében azonban minden értelmet nyer. 

Több dologra is rámutat ez a film. Egyrészt tudatosítja bennünk, hogy a tökéletesség csak illúzió és ami elsőre idillinek tűnik, az a valóságban nem az. Másrészt - és ez nekem sokkal döbbenetesebb élmény volt - tényleg léteznek az Andrewhoz hasonló férjek, akik mögött rendszerint egy hasonló értékrendű anyuka áll. Éppen ezért nem is lepett meg annyira a film, mert hasonló fordulatokra számítottam. A hosszú játékidő ellenére nem volt unalmas a történet, inkább azt nem értettem, miért nem menekül el Millie ebből a toxikus környezetből. Én biztos hamarabb meghúztam volna azt a bizonyos határt. 

A főszereplő színészek közül Amanda Seyfriedet kifejezetten izgalmas volt Nina szerepében látni. A Mamma Mia Sophie-jához képest sokkal érettebb és összetettebb karaktert hoz. Sydney Sweeneyről simán el tudtam hinni, hogy sötét titkokat cipel, de a film nagy részében így is teljesen érzelemmentes az arca. Brandon Sklenarnak nem volt nehéz dolga, ugyanis a film nagy részében elég volt kedvesen mosolyognia. A párbeszédek viszont egyáltalán nem nyűgöztek le, a káromkodások kreatívabbak is lehettek volna. 

A film nagy része a Winchester rezidencián játszódik, ami a modernségéből adódóan sterilnek hat. Szerencsére a helyiségekkel és a különböző látószögekkel ezt valamennyire sikerül ellensúlyozni. Kevés jelenet van házon kívüli helyszínen, de azok fontosak is lesznek a cselekmény szempontjából. Nem rossz film a Téboly otthona, a hibái ellenére sokkal jobban tetszett, mint vártam. 

Értékelés: 7.5/10

2026. október 29., csütörtök

Az örökség (2026)

Árpi bácsi (fiai számára csak Főnök) évek óta egyedül él, miután feleségét, akivel több mint ötven évet töltött együtt, elvesztette. Árpi bácsi az utóbbi hónapokban gyakorlatilag az összes megtakarított pénzét elköltötte. Két fia, Attila és Kristóf akkor szembesül ezzel, amikor az öregnél a felhalmozott tartozás miatt már a villanyt is kikapcsolják. A szerényen élő öregúrtól ez több, mint furcsa, ám arról semmit nem hajlandó mondani, hogy hova ment el több, mint másfél millió forint. Attila és Kristóf együttes erővel kiszedik belőle, hogy a pénzt Hajnalkára, egy nehéz sorsú fiatal lányra költötte. De ki az a Hajnalka, akiről eddig még sosem hallottak? Az öreg állítja, hogy szerelmes. A fiúk állítják, hogy az öreget átverik.
Mindenki a saját igazához ragaszkodik. De az igazságot ki kellene deríteni. Kezdetét veszi életük leghosszabb éjszakája. És még Hajnalka is megjelenik a bejárati ajtóban... 

Nagyjából egy-másfél hete jött szembe velem ennek a filmnek az ajánlója, ami már a témájával megfogott. Az "öregezés" sajnos nem új keletű társadalmi probléma, néhány évvel ezelőtt nagyon sok ilyen esetről lehetett olvasni. Miről is van szó? Arról, hogy fiatal (jellemzően huszonéves) bűnözők beédesgetik magukat egyedülálló idősekhez és fokozatosan kicsalják az illető pénzét. Extrém esetben még a lakásukat is megszerzik, a jogos örökösök pedig hoppon maradnak. Ez tehát a film kiinduló helyzete, emellett a családi élet olyan rétegei is felfejtődnek, amik sok családban tabunak számítanak. A film címe így kettős jelentést kap és összességében nagyon tanulságos lett. 

Az, hogy ez a film elkészülhetett, csak az alkotók elszántságának és kitartásának köszönhető. A stáb már 2018-ban elkezdett ötletelni és dolgozni a filmen, de anyagi támogatás híján nem tudták tető alá hozni a kész projektet. Többszöri átdolgozás és próbálkozás után 2026-ban a Vertigo karolta fel a filmet és juttatta el a mozikba. A végső változat forgatása rohamtempóban és minimális költséggel zajlott, ez viszont semmit nem von le a film értékéből, sőt. Számomra mindenképpen pozitív, hogy egy komoly és aktuális témát boncolgató alkotás széles közönséget tud most elérni. 

Ha már említettem a stábot, a színészeket mindenképpen ki kell emelnem. Le a kalappal előttük - különösen az apát játszó Mucsi Zoltán előtt -, mert fantasztikus az alakításuk. A karakterek összetettek, hitelesek, abszolút természetesen viselkednek és a párbeszédek is életszerűek. Nincs finomkodás és maszatolás, mindenki kendőzetlenül kimondja azt, amit gondol. A forgatókönyvet és az operatőri munkát is dicséret illeti. A film közben végig úgy éreztem, hogy én is ott vagyok a szereplők mellett - legyen az a lakás egyik helyisége vagy éppen az autó hátsó ülése. Sok a zárt térben játszódó jelenet (tulajdonképpen az egész film felfogható kamaradrámaként), de annyi minden történik, hogy egy percig nem lesz unalmas a sztori. 

A befejezés hagy bőven kérdőjelet, de nem bántam, hogy a nézőkre bízták az utolsó jelenet értelmezését és továbbgondolását. Nem volt hangos vagy felkavaró, mégis a moziszékbe szögezett. Úgyhogy ha akartok látni egy kiváló magyar filmet, akkor bátran tudom ajánlani az Örökséget. 

Értékelés: 9/10 

2026. október 23., péntek

A tökéletes gyilkos (2017)

Kamenár, a gyilkossági csoport nyomozója nem találja helyét lánya halála után. Feleségével megromlott a viszonyuk, a nő a vallásba, a detektív pedig munkába és önpusztításba menekül. Amikor brutális bűntény helyszínére hívják, azonnal kiderül, hogy Petrát, a gyanúsítottat ő is jól ismeri: lánya legjobb barátnője és feltételezett gyilkosa. A bosszú lehetőségével élete új értelmet nyer, minden követ megmozgat, hogy a magát ártatlannak valló Petrára bizonyítsa a brutális gyilkosságot. Azonban ahogy halad előre a nyomozás, egyre meglepőbb következtetésekre jut. Lehetséges, hogy Petra tényleg ártatlan? Vagy annyira profi, hogy valójában ő a tökéletes gyilkos? 

Miközben a Tökéletes gyilkosság ajánlóját írtam, belefutottam ebbe a 2017-es magyar filmbe. Mivel kevés magyar krimi készül, kíváncsi voltam, hogy tudja-e hozni a Pacskovszky fivérek alkotása azt, ami erre a műfajra jellemző. Nos, végeredményben igen. Van véres gyilkosság, a főhős magának való figura, akinek életét családi tragédia árnyékolja be, a gyász fájdalmát pedig alkoholba fojtja. Ez alapján akár egy skandináv krimi is lehetne ez a film. 

Sajnos a forgatókönyv nem lett túl erős. Jól indul a sztori és tényleg érdekelt, hogy ki a gyilkos - mert azt egy percig nem hittem el, hogy a lány az elkövető -, de egy idő után sajnos untam a filmet. Rengeteg volt a klisés fordulat, amiket más filmekben és sorozatokban már láttam, így itt nem tudtak meglepni. A nyomozás nagyon leegyszerűsödik és bár 3 gyanúsítottra lett leszűkítve a kör, annyira kevés nyomot kaptunk, hogy nem lehetett kitalálni, ki és miért végez az áldozatokkal. A szereplők magánéletéről ellenben minden apró részletet megtudunk - még többet is, mint kellene. 

A szereplőgárda szuper, bár a film végére olyan érzésem volt, mintha a szerepeket egyenesen a színészeknek írták volna. László Zsolt végig remek, nagyon jól állt neki a züllött, különutas rendőr karaktere. Szabó Győző, Nagypál Gábor és Szabó Kimmel Tamás alakítására sem lehet panasz, Szervét Tibor karakterét viszont jobban is ki lehetett volna bontani. Érdekelt volna, honnan ismeri Kamenárt és hogy krimiíróként hogy jut hozzá rendőrségi adatokhoz. A Petrát játszó Hőricz Nóra Lili figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül és még humort is lehetett hozzá kapcsolni. 

"- Te azt sem tudod, melyik a jobb meg a bal?
- Miért kéne mindent tudnom?" 

A fényképezés és a látvány szintén dicsérendő - a film eleji autós üldözés és robbanás tényleg nagyon jól meg lett csinálva. Összességében nem volt rossz ez a film, de egy kicsit többet vártam tőle.  

Értékelés: 6.5/10

2026. október 17., szombat

Moliére - L’Opéra Urbain musical

A francia musicaleket mindig is szerettem, a Rómeó és Júliát kb. rongyosra hallgattam annak idején. Volt szerencsém a magyar változatot is látni, ami szintén remekül sikerült, de számomra továbbra is a francia volt az etalon. Nem mellesleg a francia nyelv és kultúra iránti rajongásom is nagyrészt innen ered. A Rómeó és Júlia után jó néhány musicalt megnéztem (Notre Dame de Paris, Don Juan, Dracula), a Moliére viszont mégsem hozott lázba. Egészen addig, amíg idén nyáron meg nem hallottam a Regardez-moi-t, ami már az első néhány sorával belemászott a fülembe és azon kaptam magam, hogy folyamatosan ezt a dalt hallgatom. 
 

Hamarosan a musical többi dalát is megismertem és persze a teljes musicalt megnéztem a youtube-on. Azonnal lenyűgözött az előadás, a franciák egyedi módon gyúrták egybe a 17. és a 21. századot. És Moliére életrajzát elolvasva megértettem, miért kívánkozott színpadra ez a történet. Ez a darab ugyanis rengeteg olyan témát felölel, amik ma is aktuálisak: álmok kergetése, vágyódás az elismerésre, folyamatos bizonyítani akarás, magány, anyaság és karrier dilemmája, nők kiszolgáltatottsága, ármány, hatalomnak való behódolás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nem meglepő emiatt, hogy Moliére műveit mind a mai napig játsszák a színházakban, hiszen az általa megalkotott karakterek és helyzetek ma is aktuálisak. Ebben a musicalben a Tartuffe kap reflektorfényt, a többi drámáról csak egy-két szót ejtenek.
 
 
A tartalom mellett a színpadi megoldások sem utolsók: a díszlet szinte folyamatosan mozog, a színpadkép minden jelenetben más és nagyon kreatív megoldásokra is van példa. A legjobban mégis a színészek nyűgöztek le: még a felvételekről is érezhető, hogy a színészek, énekesek és táncosok imádják azt, amit csinálnak. Pontosan ezért voltam kíváncsi, hogy vajon milyen lesz ezt a darabot Budapesten, élőben látni. 


Ha nagyon röviden le akarom írni, hogy milyen volt számomra ez az előadás, akkor azt mondanám, hogy óriási, nagy betűs színházélmény. Két és fél órán keresztül olyan varázslatban volt részem, amit csak a színház tud adni. Fantasztikusan szóltak a dalok, elképesztő volt a látvány és olyan energikus volt az egész produkció, hogy abszolút megértem, miért a Papp László Sportaréna lett az előadások helyszíne. A magyar feliratozásnak köszönhetően pedig végre 100%-osan értettem mindent. Nagyon jó az egész előadás szövege, a prózai részek szépen kiegészítik a dalokat. Remekül működtek a humoros jelenetek és volt olyan rész is, ami kifejezetten meghatóra sikerült. A színészek szuperek voltak és bár Moliére-t nem PetiTom játszotta, hanem Yanis Richard, én az ő alakításával is elégedett voltam. 
 
 
Két apróság különösen tetszett az általam látott előadásban. Az egyik egy nagyon kicsi, de annál nagyobbat ütő utalás a Notre Dame de Paris egyik dalára, a másik pedig a színészek azon gesztusa, hogy többször is kiszóltak a budapesti közönségnek. Ja és még a két felvonás közötti szünetet is magyarul mondták be! Nagyon kitettek magukért az alkotók és ezt a közönség is díjazta: a ráadás dalt álló vastapssal fogadta a majdnem teli nézőtér.  
A képek ezúttal nem saját készítésűek, hanem Facebook csoportokból és bejegyzésekből származnak.  Instagramra töltöttem fel saját fotókat és egy videót a ráadás dalról.

2026. október 10., szombat

A Perfect Murder - Tökéletes gyilkosság (1998)

A New York-i milliomos, Steven Taylor mindent megkapott az élettől, amit ember csak kívánhat: pénzt, hatalmat és egy gyönyörű, fiatal feleséget. Emily az ENSZ-ben dolgozik többnyelvű tolmácsként; előkelő, okos asszony, akit egy csöppet sem elégít ki, hogy a férje csupán gyűjteménye legértékesebb darabjának tekinti. Nem csoda hát, hogy egy idő után egy másik férfi karjaiban keres vigaszt: David Shaw szegény, de tehetséges festő, aki mindent megad az elhanyagolt fiatalasszonynak, amit Emily a férjétől nem kaphat meg. Taylor azonban hamarosan rájön, mi az oka felesége egyre hűvösebb viselkedésének és végzetes lépésre szánja el magát. Nem kevesebbet kíván elkövetni, mint a tökéletes gyilkosságot. 

Ez a film sem mai darab, az ajánlója viszont meggyőzött, hogy érdemes pótolni. És valóban: a Tökéletes gyilkosság tényleg jó film. A történet Alfred Hitchcock 1954-es Gyilkosság telefonhívásra című filmjének átdolgozása, de a téma miatt szerintem még 2026-ban is megállná a helyét. Bár tény, hogy a technika fejlődésével bizonyos elemek már nem ugyanúgy működnének. 

Tulajdonképpen egy szerelmi háromszöget mutat be a film, az érdekesség az, hogy a férj pontosan tudja, hogy a felesége kivel csalja meg és ezt a szerető tudomására is hozza. A csavar az, hogy a férj egy gyilkosságot eszel ki, ami aztán nem a tervek szerint alakul. És innen kezdődnek a bonyodalmak, hiszen mindegyik szereplő a lehető legjobban szeretne kikerülni ebből a helyzetből. Sokáig nem derül ki az indíték, de nem nehéz kimatekozni, hogy végeredményben a pénz mozgatja az eseményeket. 

A történet alaposan kidolgozott, az utolsó fél óra tele van meglepő fordulatokkal. A film legvége nekem mégsem tetszett. Összecsapottnak és kidolgozatlannak éreztem. Emily ugyanis hiába van okos nőként feltüntetve, egyszerűen annyira naiv és buta, hogy számomra teljesen irreális volt a viselkedése. Nem értettem, miért szolgáltatta ki magát ennyire és miért sétált bele egy olyan veszélyes szituációba, amit egy épeszű ember igyekezne elkerülni. A rendőrségi nyomozás sem volt a legprofibb, sok szálat alaposabban is le tudtak volna ellenőrizni.  

A színészgárda kiváló. Michael Douglas kiválóan hozza a hidegvérű, szeretetre képtelen férjet, míg a festő szerepében Viggo Mortensen brillírozik. Az Emilyt alakító Gwyneth Paltrow jól hozza a naivát, az ügyben nyomozó rendőrt pedig David Suchet játssza. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy ez a kultikus krimi a hibái ellenére bármikor újranézhető. 

Értékelés: 8/10 

2026. szeptember 27., vasárnap

Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye

"Amit elvégzel, az mind rossz, amit elmulasztasz az mind fontos." 

Fülszöveg: Chimneys, ahol utoljára a herzoszlovák trónkövetelőt gyilkolták meg, ismét rejtélyes haláleset színhelye. Most sokkal kevésbé romantikus az ügy: a külügyminisztérium angyalarcú (és rossz nyelvek szerint angyali lustaságú) hivatalnoka egy reggel nem ébred fel. Ágya mellett vizespohár és altatószeres üvegcse. A következtetés egyértelmű: öngyilkosság történt. 
Batyu Brent, Lord Caterham leánya és Bill Eversleigh, akit a külügyminisztérium alkalmaz, de csak dísznek, akkor kezdenek nyomozni, amikor egy másik fiatalember is meghal. Az ő halálát nehéz lenne öngyilkosságnak álcázni, mert lelőtték. Utolsó szavai "a Hét Számlap". 
De micsoda is a Hét Számlap? Titkos társaság London közepén? És milyen nagyszabású gaztettre készülnek, ha ilyen olcsó nekik az emberélet? 
Batyu és Bill segítségére nem más siet, mint Battle főfelügyelő, a faarcú és pengeagyú Scotland Yard-i detektív. 

Azóta el akartam olvasni ezt az Agatha Christie kötetet, amióta kiderült, hogy sorozat készül ebből a történetből. Elég nehéz volt beszerezni a könyvet, de amint a kezembe került, rögtön bele is kezdtem. Legutóbb a Sittafordi rejtélyt olvastam a krimi királynőjétől, ami nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, a Hét Számlap rejtélye viszont rögtön megfogott. 

A sztori pörgős és izgalmas, jók a karakterek, a humor is nagyon jól működik, és tartogat az írónő olyan csavarokat, amikre abszolút nem számítottam. Batyu kémkedős magánakcióját például lélegzet-visszafojtva olvastam, annyira kíváncsi voltam, mi derül ki a titkos összejövetelen. Mivel egyáltalán nem ismertem ezt a történetet és a megfilmesített változatot sem láttam, így nem volt mihez viszonyítani és 100%-ban a szövegre tudtam koncentrálni. Tök jó volt így olvasni és bár nagyon figyeltem a részletekre, nem sikerült kitalálnom a gyilkos személyét. Battle felügyelő magyarázatáért pont emiatt voltam hálás, mert nélküle nem állt volna össze a teljes kép a fejemben.  

A Chimneys titkát, azaz ennek a kriminek az előzményét nem olvastam, de csak néhány apró részlet erejéig utalnak a korábbi eseményekre, úgyhogy a Hét Számlap rejtélye önmagában is élvezhető olvasmány. Kerek egész történetet mesél el és a helyszínek is alaposan kidolgozottak. Nagyon sok a szereplő és van, aki csak pár mondatot mond, ennek ellenére könnyen el tudtam igazodni, hogy ki kicsoda. A nevük egy kicsit fura volt nekem (Zokni, Gülü, Batyu), de összességében így is nagyon tetszett ez a krimi.  

2026. szeptember 26., szombat

The Other Woman - A csajok bosszúja (2014)

Carly menő New York-i ügyvédnő, aki boldog párkapcsolatban él Markkal, amíg rá nem jön, hogy a szerelme kettős életet él. Amikor Carly találkozik Mark feleségével, Kate-tel, az odaadó, érzékeny, mindenben tökéletes háziasszonnyal, a szembesülésük és csalódásuk nem egymás ellen fordítja őket, hanem egy oldalra állítja a két nőt. Elhatározzák, hogy megbosszulják Mark hazugságait. Ekkor kerül a képbe Amber, és máris megszületik az ötlet. Ahogy a terv egyre csiszolódik, úgy lesz egyre szorosabb a kötelék a három nő között. 

A leírás és a trailer alapján a Csajok bosszúja tulajdonképpen az Elvált nők klubja modernebb feldolgozása. Ha csak a történetet nézem, akkor ebben a filmben sokkal nagyobb a potenciál, ugyanakkor sajnos ennek a filmnek is megvannak a maga hibái. Nagyon vártam volna a részletesen kidolgozott, földbe döngölős, sok elemből álló bosszút, de csak a film második felében kerül ez előtérbe. Akkor viszont annyira felpörögnek az események, hogy a film végére már kezdtem megsajnálni Markot. 

Voltak kifejezetten vicces helyzetek, de egy idő után elfogytak az ötletek és a készítők a klisékhez nyúltak. A lelepleződést szerencsére nem húzták el, az a jelenet pont jó helyen van. Szintén pozitívum, hogy a három nő összefogásán van a hangsúly és nem a cicaharcon, bár a strandon birkózós jelenet így is kínos lett. A film befejezése is teljesen rendben van: mindhárom nő túl tud lépni a történteken és olyan életet élhetnek, amilyenre mindig is vágytak. 

A forgatókönyv egyenetlenségein sajnos nem segített a casting. Cameron Diaz szerepével nincs gond és Nikolaj Coster-Waldau is jól hozza a szemét pasit, aki maximálisan megérdemli a büntetést. Leslie Mann karaktere ellenben hihetetlenül irritáló, ahogyan folyamatosan kiborul és hisztizik. Kate Upton nem zavar sok vizet, szinte csak dekorelemként szerepel a filmben. Nem rossz film a Csajok bosszúja, de részemről mindenképpen egyszernézős alkotás. 

Értékelés: 6/10 

2026. szeptember 21., hétfő

Diabolik (2021)

A történet Clerville kitalált városában játszódik az 1960-as években, főhőse a tévedhetetlen Diabolik, egy úriember gengszter, akinek valódi kiléte ismeretlen. Diabolik újabb csapást mért a rendőrségre és ismét megszökött fekete Jaguar E-type-jával. Eközben a városban nagy várakozás övezi Lady Kant, a káprázatos örökösnő érkezését, aki egy híres rózsaszín gyémántot hoz magával. A felbecsülhetetlen értékű ékszer nem kerüli el Diabolik figyelmét, aki megpróbálja azt megkaparintani, ám elvarázsolja a nő ellenállhatatlan bája. Ekkor azonban a mestertolvaj élete is veszélybe kerül: az elszánt és megvesztegethetetlen Ginko felügyelő és csapata végre megtalálta a módját, hogy rángassa ki őt a nyilvánosság elé, és ezúttal Diabolik nem tud egyedül kijutni a helyzetből. 

Semmilyen információm nem volt erről a filmről, csak egy rövid videórészletet láttam belőle, de az kifejezetten tetszett és meghozta a kedvemet ehhez a filmhez. Az első meglepetés az volt, hogy a Diabolik egy olasz film - cím alapján ugyanis egyáltalán nem gondoltam volna. Aztán amikor utánaolvastam a film keletkezési körülményeinek, akkor kiderült, hogy az 1960-as években több Fantomas film is készült, amik akkor nagyon népszerűek voltak. A Fantomas krimik gyökerei egészen 1911-ig nyúlnak vissza - ekkor jelent meg ugyanis az első kisregény, amiből később, a folytatásokkal egy egész széria nőtte ki magát. A főszereplő egy rejtélyes antihős, aki akcióival igyekszik túljárni a rendőrség eszén.

A Diabolik ezt a hullámot igyekszik meglovagolni és azt kell, hogy mondjam, sikerült neki. Úgy, hogy az említett háttérinformációkat nem tudtam, kellemes meglepetés volt a film. Diabolik, a címszereplő, maga a titokzatosság: álarcot visel, a valódi arcát soha senki sem látta és mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár. Autója maga a csoda, még James Bond is megirigyelhetné. Hát még azokat a rejtekhelyeket, amiket kialakított! Mobiltelefonok, kamerák és internet természetesen nincs, de a technikai felszereltségre tényleg nem lehet panasz. Diabolik hiába bűnöző, elképesztően menő és végig lehet neki drukkolni. 

Eva, azaz Lady Kant személyében a női főhőst is megkapjuk, aki nemcsak a szépségével hívja fel magára Diabolik figyelmét, hanem az eszével is. Tetszett, hogy Eva végig hangsúlyos szereplő a filmben, abszolút nem biodíszletként funkcionál. A rendőrséget is méltó ellenfélként látjuk: Ginko felügyelő aprólékos, minden részletre felfigyel és sosem hisz a látszatnak. A szerepével ellentétben meglepően szimpatikus figura. 

A hangulat remek, szépen megfigyelhetők a filmben a noir stílusjegyei. A casting elsőrangú, Luca Marinelli kiválóan alakítja a rideg tekintetű Diabolikot, Miriam Leone és Valerio Mastandrea pedig méltó partnerei. Kevés a zene, de furcsamód annyira nem is hiányzott. A film tempója egy kicsit lassú, néhány jelenet lehetett volna pörgősebb. Ezt leszámítva végig izgalmas volt a film és a befejezéssel is elégedett vagyok. 

Értékelés: 9/10 

2026. szeptember 10., csütörtök

Sophie Stava: Ne higgy nekem

"Csakhogy az igazság unalmas." 

Fülszöveg: Ártalmatlan hazugsággal kezdődött, hogy a szürke kis életét érdekesebbé tegye…

Sloane szeret a parkban ücsörögni és figyelni a kisgyerekes családokat. Elképzeli az életüket – a szépen berendezett házat, a meleg légkört, a közös programokat, a meghitt estéket, a magánóvodát, a baráti összejöveteleket. Ő is ilyenre vágyik, mert neki nem adatott meg. 
Aztán felcsillan a lehetőség. Megpillant egy síró kislányt, akit megcsípett egy méh. Ápolónőnek mondva magát rögtön a segítségére siet, a kissé tanácstalan apa nem győz hálálkodni. Így furakszik be Sloane dadaként a gazdag és kiváltságos Jay és Violet Lockhart családjába. 
A pár élete tökéletesnek tűnik, de lehet, hogy nem Sloane az egyetlen, aki hazudik, és a látszólagos idill mögött veszélyes igazság rejtőzik. A hazugságok természete, hogy összeadódnak, és egy idő után már nincs menekvés az ördögi spirálból…

Olvastam már olyan könyvet, aminek a hazugság volt a fő témája, de abban teljesen más volt az alapszituáció. Sophie Stava arra az egyszerű kérdésre fűzi fel a regényét, hogy mi lenne, ha...? Ki nem játszott már el a gondolattal, hogy más életet éljen? Hogy más bőrébe bújva más legyen a munkája, a személyisége és részesülhessen mindabban, amit a jelenlegi életében soha nem tapasztalhat meg? Sloane ezt annyira komolyan űzi, hogy egy apró hazugság kimondásával tényleg ebbe a helyzetbe kerül. Csak aztán a következményeit is viselnie kell.

Az első 200 oldal Sloane nézőpontjából mutatja meg az eseményeket, miközben az élettörténetét is megismerjük. Bármilyen szerencsétlenül is alakult a sorsa, ezt nagyrészt a kóros hazudozásának köszönheti. Az egy más kérdés, hogy az anyja miért nézte tétlenül, hogy a lánya újra és újra elkövesse ugyanazokat a hibákat... Na de vissza Sloanehoz! A Jayjel és Violettel való találkozása már-már mesébe illő és kezdtem azt hinni, hogy nincs az a kalamajka, amiből ne tudna sértetlenül kijönni. 

Amikor már kezdett nagyon leülni a sztori, akkor jött Violet nézőpontja és szép lassan értelmet nyert minden. Volt néhány rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy Sloane vagy Violet a betegebb karakter. De ahogy haladt előre a történet, egyre jobban megértettem Violet motivációját és az is világos lett, hogy mi a fő terve. A szigetes nyaralást egy ültő helyemben elolvastam, annyira kíváncsi voltam, hogyan végződik ez a thriller. Nem csalódtam: olyan befejezést kaptam, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. 

Szépen építkezik a történet és a feszültséget is jól adagolja az írónő. A nagy nap eseményei tartogattak váratlan fordulatokat és tényleg izgulni lehetett, hogy sikerüljön Violet terve. Jók voltak a csavarok, de azért lássuk be, nem kevés szerencse is kellett ahhoz, hogy minden olajozottan működjön és senki ne kételkedjen. A legjobban mégis az tetszett, hogy a könyv végén mindkét nőnél van jellemfejlődés, azaz le tudták vonni a tanulságokat. A váltott nézőpont szintén jót tett a könyvnek, Jay gondolkodását ugyanis így tudjuk megismerni, ugyanakkor Violet beszámolójával lesz teljes a kép. 

Kicsit lassan indult be a történet, de összességében nagyon élveztem ezt a pszichothrillert, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam az ősz első olvasmányának. 

2026. augusztus 28., péntek

Laura Morelli: A szépség őrzője

"Ez a művészet hatalma. Történeteket mesél. Az emberek történetét is. Legalább reményre lelhettek még a reménytelen időkben is."

Fülszöveg: 1942 őszén Torino felett elsötétül az ég. A szövetséges légierő bombái záporoznak a városra, aki teheti, vidékre menekül. Stella Costát az édesanyja Toscanába küldi a rokonaihoz, akik egy angol házaspár hatalmas, gyönyörű villájában laknak. Mivel nem tartották a kapcsolatot, Stella idegenként csöppen a családba, és rosszul érzi magát, mert a nagynénje feltűnően ridegül bánik vele. Stella megtudja, hogy családja hatalmas felelősséget vállalt: csaknem háromszáz felbecsülhetetlen értékű műkincset rejtegetnek Firenzéből – köztük Botticelli híres Primaveráját.
A villába újabb menekültek érkeznek, köztük egy árva, magának való fiú, Sandro, aki gyönyörűen rajzol. A két fiatal összebarátkozik, és a villa kincsesszobájában találnak menedéket. A csodálatos remekművek vigaszt, inspirációt és erőt jelentenek számukra a háború árnyékában. A német csapatok azonban közelednek… 

Az idei toszkán nyaralásomhoz illően egy Toszkánában játszódó regényt választottam. Laura Morellitől még nem olvastam semmit (pedig két korábbi könyve is megvan - A gondolakészítő és Az aranyozó lánya c.), A szépség őrzője friss megjelenés. Ez a könyv már a témájával megfogott: második világháborús Olaszország, festészet, barátság... szóval kíváncsi voltam, mivel fog lenyűgözni ez a regény. 

Nos, a kérdésre válaszolva: mindennek az összességével. A szépség őrzője ugyanis egy nagyon szép történet, aminek valóságalapja van. Az írónő meg is említi az utószóban, hogy a második világháború idején toszkán villákban rejtették el az Uffizi Képtár műkincseit, hogy megvédjék őket az utókor számára. Stella és Sandro barátsága ellenben fikció, de olyan szépen beleillik ebbe a történetbe, hogy számomra ezzel lett teljes ez a regény. 

Milyenek voltak a hétköznapok a háború kellős közepén egy 13 éves lány szemszögéből? Mit érezhettek a lebombázott falvakból, városokból érkező menekültek? Mekkora felelősséggel jár az itáliai műalkotások őrzése és védelme? Van-e remény arra, hogy véget ér a háború és új életet tudnak kezdeni az emberek? Ezeket a kérdéseket a szereplők is felteszik és már önmagában izgalmas végigkövetni a sorsukat. Hús-vér, részletesen kidolgozott karaktereket kapunk, még a legjelentéktelenebb szereplőért is lehetett aggódni. 

Stella és Sandro megismerkedése és barátsága is szép volt, de engem jobban megfogott a művészeti vonal. Laura Morelli regénye ugyanis gyakorlatilag egy óda a festészethez. Annyira szép gondolatokat fogalmaznak meg a szereplők - különösen Signor Fasola és Wallace Foster kapitány! Folyamatosan jelölgettem magamnak az idézni való szöveget, de gyakorlatilag az egész könyvet ki lehetne jegyzetelni. A háború borzalmai ezzel szemben éles kontrasztot alkotnak, szinte a bőrünkön érezni a német katonák barbárságát. 

Mindezt keretbe foglalja Sandro Botticelli műve, a La Primavera, amit az utolsó ecsetvonásig kielemeznek. A színvilágtól kezdve a mitológiai alakokon keresztül a különböző értelmezési lehetőségekig minden szóba kerül. Én ezeket a részeket imádtam! A reneszánsz festészetet nagyon szeretem, Botticelli képeit pedig volt szerencsém élőben is látni Firenzében az Uffizi Képtárban. És élőben is csodálatosak, úgyhogy teljes mértékben át tudtam élni Sandro rácsodálkozását, mert engem ugyanúgy elvarázsoltak ezek a gyönyörű festmények. És így még durvább belegondolni abba, hogy micsoda hőstett volt ezeknek a műalkotásoknak a védelme a háború alatt. 


Botticelli: La Primavera (így néz ki a festmény élőben az Uffizi Képtárban)

Kerek egészet alkot ez a történet, Laura Morelli regénye toronymagasan az év eddigi legjobb olvasmánya volt számomra. 

2026. augusztus 22., szombat

Ruff Orsolya: Fogjunk gyilkost!

"Kinek van kedve egy nyugdíj előtt álló, sótlan, kopaszodó, bajuszos, kiégett vén fószer kérdéseit hallgatni, amikor mi is nyomozhatnánk?" 

Fülszöveg: Ennek a vacsorának a végén nem mindenki áll fel az asztaltól. 
Hogy kipihenjék a Bánatos Madonna-ügy fáradalmait, a három jó barátnő, Vera, Kamilla és Adél a mátraszentborbálai kastélyszállodába utaznak. Sokáig azonban nem lógathatják a lábukat, egyik este ugyanis részt vesznek egy krimivacsorán, amelyen igazi színészek adnak elő egy fordulatos darabot – csakhogy az egyik szereplőt valóban meggyilkolják…
Hamar kiderül, hogy a tettest az est résztvevői között kell keresni. De kinek állhatott útjában a népszerű színész? Milyen titkot rejteget a morózus ügyvéd, mitől lesz gyanús a fiatal influenszer páros, és vajon ki lehetett az áldozat legnagyobb – titkos – rajongója? A három barátnő azonnal nyomozni kezd, ám az idő sürget: vajon sikerül még a rendőrség előtt megoldaniuk az ügyet? 

A Bánatos Madonna nagyon tetszett, ezért kíváncsian vártam a történet folytatását. Merthogy a Fogjunk gyilkost! pontosan ott folytatódik, ahol az előző könyv befejeződött. Vera, Kamilla és Adél Mátraszentborbálán, a kastélyszállóban pihen és a legnagyobb gondjuk az, hogy a meghirdetett programok kavalkádjából melyiket válasszák. Az esti krimivacsora azonban váratlan fordulatot vesz, amikor az egyik fellépő színész valóban meghal az előadás közben. A nyomozás azonnal megkezdődik és kizárólag erre az egy ügyre korlátozódik. 

Ez a terjedelmet is indokolja, ugyanis ez a könyv sokkal rövidebb lett, mint az előző. Ezúttal nincsenek mellékszálak és párhuzamos küldetések, a triónak "csak" ezt a gyilkost kell megtalálnia. Bármennyire egyszerűnek tűnt az ügy, a gyilkos elfogása rengeteg - szerintem egy kicsit sok - csavart tartogatott. Az elkövetőt ezúttal sikerült eltalálnom, de csak azért, mert annyiszor elmondják, hogy ki hol helyezkedett el a gyilkosság időpontjában. A rendőrök közül Rainer hadnagy és Nógrádi főhadnagy a két szélsőséget testesítette meg, de az ügy lezárásához mindkettejükre szükség volt. A trió ugyanis nem mindenható szuperhős, aki egy egész testület munkáját tökéletesen elvégzi. És ez így is van jól, az írónő szerencsére nem rugaszkodik el a realitás talajától. 

A három barátnő jellemét sikerült elmélyíteni, ebben a könyvben sokkal jobban meg lehetett őket ismerni. Irigylésre méltó az összetartásuk és az, ahogyan a kiderített részletekből összerakják a nagy egészet. Hármójuk közül ismét Vera az, aki felteszi az i-re a pontot, de többször is megjegyzi, mennyire hálás Kamilla és Adél barátságáért. Ez nagy erőssége ennek a könyvnek. 

Sok a filmes utalás, az enni-innivaló, úgyhogy amit a Bánatos Madonnában szerettem, az ebben a kötetben is megvan. Mégis, ha a két könyvet nézem, akkor az előző történetet erősebbnek érzem. Abban az ügy is jobban tetszett és a mellékszálak is jól tudtak működni. Önmagában persze ez a krimi is jó volt, bennem mégis maradt egy kis hiányérzet.  

2026. augusztus 19., szerda

Obsession - Megszállottság (2025)

Bear régóta bele van zúgva a legjobb barátnőjébe, Nikkibe, de sosem tudta összeszedni a bátorságát, hogy elmondja, mit érez. Végül úgy dönt, lépni fog, és keresi az ehhez megfelelő tökéletes ajándékot. A helyi kristályboltban nézelődve különös újdonságra lesz figyelmes. Az „egykívánságos fűz” azt ígéri, hogy tulajdonosának teljesíti egy kívánságát. Csak félbe kell törni. Ám amikor Bear előtt végre ott a lehetőség, hogy kiöntse a szívét álmai nőjének, nem tudja összeszedni a bátorságát, hogy megvallja érzelmeit. Ehelyett úgy dönt, ő inkább maga használja fel az egykívánságos fűzet. Nikki pedig nemcsak belezúg Bearbe, hanem a megszállottjává válik, méghozzá veszélyesen... 

Az is lehetne ennek a horrorfilmnek a mottója, hogy "vigyázz, mit kívánsz". Bear önbizalomhiánytól szenved, ezért tökéletesen érthető, hogy a könnyebb utat választja álmai nőjéhez, csakhogy nem a terv szerint alakulnak a dolgok. A kívánságig elég hosszú felvezetést kapunk, utána pedig azt látjuk, hogyan fordul ki Nikki önmagából. Volt néhány meglepő jelenet (a macskás szerintem nagyon beteg húzás volt), de a film egésze mégsem tudott lekötni. 

Számomra Sara és Bear sokkal jobb páros lett volna (a közös jeleneteik is érzelemdúsabbak) és Ian is inkább Nikkihez illett volna. Szóval már az alapfelállás sem volt működőképes. Tény, hogy Bear valóban egy lúzer alkat, Nikki viszont teljesen átlagos kinézetű lány, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy hősünk megütötte volna a főnyereményt. 

Kevés szereplőt mozgat a film, cserébe a hangulat végig nyomasztó. A Nikkit játszó Inde Navarrette zseniális, végig hidegrázós, ahogy a csaj minden átmenet nélkül egyik lelkiállapotból a másikba esik. A mozgásai, a hangja és az arckifejezései tényleg ijesztőek, szóval le a kalappal a színésznő előtt! Az operatőri munka szintén dicséretet érdemel, szépen játszik a film a fénnyel és az árnyékokkal. A készítők nem spóroltak a vérrel és a káromkodással, ugyanis Nikki bekattanásai elég durva következményekkel járnak. Ha pszichológiai szempontból nézem a filmet, akkor valójában az önzést és a mindenáron birtoklást mutatja be.  

Más pozitívumot viszont nem tudok említeni erről a filmről. Én nem éreztem annyira átütő erejűnek és újnak. Curry Barker rendező gyakorlatilag egy kamaradarabot készített egy minden szerelmest foglalkoztató témáról, ami lehetett volna egy kicsit életszerűbb. Hogy egy példát is hozzak: a 2011-es spanyol Mientras duermes sokkal ütősebb volt (ráadásul misztikus szál nélkül!), míg erről a filmről nem tudom elhinni, hogy az események bárkivel ugyanígy megtörténhetnek. 

Értékelés: 4/10

2026. augusztus 17., hétfő

Korfu, a görög édenkert

Két éve Zakynthoson pihentem ki az év fáradalmait és mivel akkor elvarázsolt a csodálatosan kék Jón-tenger, szerettem volna egy másik szigetet is felkeresni. Így esett a választásom Korfura, ahol egy hetet töltöttem el. Mivel késő éjjel érkeztem meg a szállásra, csak másnap tudtam elkezdeni a sziget felfedezését. 


Porto Timoni 

Két dolog tűnt fel azonnal: 1. Korfu gyönyörű zöld. Ahol nincsenek települések és utak, ott dús, buja erdők vannak. 2. Korfu sokkal nagyobb, mint gondoltam, gyalog esélytelen végigjárni. Szerencsére ez a probléma könnyen orvosolható, ugyanis lehet autót bérelni és buszok is közlekednek, amikkel szinte az egész sziget bejárható. Ipsoson volt a szállásom, ezért onnan a 7-es busszal be is tudtam menni a fővárosba. Mivel Korfu rengeteg látnivalóval büszkélkedhet, napra pontosan megterveztem, mikor mit szeretnék megnézni. 


Kerkyra belvárosa

Elsőként Paxos és Antipaxos szigetét látogattam meg. Mindkét helyre hajóval lehet eljutni, útközben pedig lehetett csobbanni a valószínűtlenül kék tengerben. A két kis szigetecske szép volt, Paxos igazi nyüzsgő turistaparadicsom. Mivel ez a program nem fedte le az egész napot, Korfu fővárosában - görögül Kerkyra - is tettem egy hosszabb sétát. A tengerparti rész nagyon szép, a régi épületek és villák Olaszországra (Velence és Trieszt környéke) emlékeztettek. Sissi kastélyába felújítás miatt nem lehetett bemenni, de a város többi része bőven kárpótolt. Kerkyra nem nagy, mégis egy teljes napra elegendő látnivalót nyújt. 


szélmalom Kerkyra kikötőjében

Korfu homokos partjai közül Glyfadat néztem meg először. A türkizkék tenger az aranyszínű homokkal úgy nézett ki, mint egy trópusi sziget, úgyhogy már a látványért megérte ott strandolni. És ha valaki igazán szépet akar látni, akkor Paleokastritsát semmiképpen ne hagyja ki! Ez a település igazi meglepetés volt, ugyanis az a kilátópont, amit kerestem, nem volt jelezve táblával. Az tűnt fel, hogy az autók mind egy irányba mennek. Követtem őket és egy szerpentinen végigmenve feljutottam egy kisebb hegyre, aminek a tetején volt egy monostor és két kilátópont. Onnan fantasztikus látvány tárult elém. Képeslapra illő táj csodálatos színben pompázó tengerrel és dombokkal. 


Paleokastritsa 

Egy újabb hajókirándulás során Sivotát is feldeztem. Ez egy apró falucska a görög félszigeten és bár a település nem volt túl izgalmas, az odavezető út sokkal jobban tetszett. Ugyanis végre láttam delfineket! Nekem ez az élmény eddig kimaradt, pedig már sokszor jártam tengernél. Hajóroncsot is láttam közelről, ami ugyan nem olyan híres, mint a Navajo-öbölben lévő, mégis jól illett a homokos tengerparthoz. 


hajóroncs

Az egy hét alatt a legjobban a Porto Timonit szerettem volna megnézni, de a korfui tömegközlekedés igyekezett ezt megnehezíteni. Alapvetően kétféle módon lehet eljutni oda: az egyik opció az Agios Georgios Pagonon keresztüli megközelítés (ide megy busz, de abszolút nem turistabarát menetrenddel), a másik opció Sidari (közlekedés szempontjából jobb, de messze van). Sidariban megnéztem a Canal D'Amourt, amitől én egy kicsit többet vártam. Félreértés ne essék, nagyon szép volt, de több homokkő sziklára számítottam. 

Glyfada homokos tengerpartja

A következő úticélom Afionas volt, ami Sidaritól kb. 10 kilométerre van. Nos, megfelelő tömegközlekedés nélkül úgy döntöttem, hogy ezt a távot én gyalog teszem meg. Elég jó kondiban vagyok, a 10 kilométer séta nem jelentett nagy kihívást, a 40 fokos hőséggel már nehezebb volt megküzdeni. Két és fél óra alatt így is sikerült teljesítenem az utat (ami szerintem teljesen jó tempó), így Afionasban is tudtam nézelődni. Az eddig látott korfui falvak közül ez tetszett a legjobban: a kőházaknak és a színes virágoknak köszönhetően igazi kis ékszerdoboz. 


hajókázás közben

Afionasból még egy kis séta várt rám Porto Timonihoz. A földes és köves ösvény egyáltalán nem könnyű terep (túracipő erősen ajánlott ide!), de a kilátópontról nyíló látvány mindenért kárpótolt. A keskeny földsávval elválasztott két öböl mindkét részén lehet strandolni és élvezni a csodálatos tengert. Korfu természeti látványosságai közül egyértelműen ez tetszett a legjobban. 


napfelkelte Ipsoson

Az egy hét sajnos kevés volt ahhoz, hogy mindent megnézzek a szigeten. Úgyhogy valamikor még biztosan visszajövök, hogy Korfu északi és déli részét is láthassam. 

Érdekességek: 
- A csapvíz itt sem iható, de a falvakban, városokban egymás után vannak a szupermarketek, ahol beszerezhető ásványvíz. 
- Korfu jellegzetes citrusféléje a kumkvat, vagy más néven törpemandarin. Önmagában is finom, ízre olyan, mintha az ember egyszerre enne mandarint és citromot. A sziget számos pontján árulják kandírozott formában, de lekvárt is készítenek belőle. Mindegyiket érdemes megkóstolni. 
- A porto timonis kirándulás után lekéstem a fővárosba menő utolsó buszt, ezért taxit kellett hívnom. A taxisofőr nagyon kedves volt és egy csomó érdekességet mesélt Korfuról. Például azt, hogy a szigeten a méz és az olívaolaj mellett sört is készítenek. És hogy ha legközelebb a szigeten járok, akkor érdemes felmenni Korfu legmagasabb pontjára is, amely a Pantokrator-hegyen van. Tiszta időben még Albánia partját is látni lehet onnan. 
- A buszok menetrendjét elég pontosan tartják és a jegyárak is elég korrektek. Mind a fővárosba menő, mind a távolsági buszokon van jegyellenőr. 
- Siestát nem tartanak a szigeten, de vasárnap nagyon sok üzlet zárva tart.
- A sok szép látnivaló mellett elszomorított, mennyi helyen van szemét. Még a turisták által nehezebben megközelíthető helyeken is halomban állnak a műanyag flakonok és egyéb hulladékok.  

2026. augusztus 5., szerda

Napsütéses Toszkána

Bár ezt az évet egy velencei utazással kezdtem, nyáron mindenképpen szerettem volna eljutni Olaszországba. Mégpedig egy olyan régióba, ahol eddig még nem jártam: Toszkánába. A filmekből ismert dombokkal, villákkal és ciprusfákkal tarkított táj mindig is vonzott, emellett Firenzét és Sienát is szerettem volna élőben látni. Hangolódásképpen újranéztem a Napsütötte Toszkánát, mert ez az egyik kedvenc, Olaszországban játszódó filmem. A szállás Montecatini Termében volt, az utazás minden helyszínét innen kerestük fel. 


Firenzei városkép

Programcsere miatt elsőként Sienába látogattunk el, ami már az első pillanattól elvarázsolt. A vörösesbarna téglás épületek, a gyönyörű templomok és a szűk sikátorok között járva úgy éreztem, mintha visszautaztam volna az időben és a gótikus Itáliában kötöttem volna ki. Siena sokkal szebb, mint gondoltam, az óváros minden pontján láttam valamit, ami megragadta a figyelmemet: egy épületrészletet, egy szobrot, vagy éppen épületeket összekötő boltívek. De ami igazán lenyűgözött, az a dóm (olaszul: Cattedrale di Santa Maria Assunta). Kívülről is impozáns, de belül egyszerűen meseszép. Egy márványból alkotott csoda. 


Siena, Piazza del Campo

A Piazza del Campo, Siena ikonikus főtere sem maradhatott ki. A tér hatalmas, lovas versenyeket is rendeznek itt. A 40 fokos kánikulában csak a teret körülvevő épületek nyújtottak árnyékot, ami egy kicsit megnehezítette a városnézést. Cserébe isteni finom fagyit lehetett a harangtorony mellett enni. Ha arra jártok, az őszibarackfagyit ne hagyjátok ki! Sienától nem messze található Monteriggioni, ami gyakorlatilag egy épen maradt középkori vár, melynek falai között egy kis falucska terül el. 


Firenze, Ponte Vecchio

Az út során természetesen Firenzébe is ellátogattunk. Nem véletlenül nevezik a várost az itáliai művészetek bölcsőjének, ugyanis annyi a szebbnél szebb látnivaló, hogy egy hónap is kevés lenne mindet megnézni. Sajnos itt csak egy napot tudtunk eltölteni, emiatt csak a Ponte Vecchio, a Cattedrale Santa Maria del Fiore, a Palazzo Vecchio, a Chiesa di Santa Croce és az Uffizi képtár fért bele az időbe. Gyönyörű volt mindegyik, nem tudnék egy kedvencet választani. Talán az Uffizi képtár okozta a legnagyobb meglepetést, ugyanis a sok turista ellenére minden festményt nyugodt körülmények között meg lehetett nézni. Nem löktek fel percenként a tolakodó csoportok, mint tavaly Franciaországban. És persze fantasztikus volt látni a középkor és a reneszánsz nagy művészeinek alkotását élőben. A festményeket amúgy folyamatosan restaurálják, ezért úgy néznek ki, mintha most készültek volna. 


Pisa, Ferde torony

Ha már Toszkána, akkor Pisát is meg kell említenem. A Csodák terén mind a négy híres épület megtalálható (Ferde torony, dóm, Szent János keresztelőkápolna és a Camposanto temető), a tér körüli várfalról nagyon szépen lehet látni mindegyiket. Ezeken kívül viszont más látnivaló nincs a városban, úgyhogy Pisát elhagyva Lucca volt a következő állomásunk. Lucca már több látványossággal rendelkezik, nem is tudtuk mindet megnézni, mindenesetre nagyon hangulatos és szép városként maradt meg bennem. 


Lucca

A megelevenedő középkor szép példája Volterra is, ami etruszk alapokra épült. A város híres az alabástromról, érdekes volt látni, mennyi használati tárgyat készítenek belőle. Tettünk egy rövid sétát a belvárosban, majd indultunk is tovább San Gimignanoba. Nagyon tetszett a lakótornyokkal tarkított város, a legmagasabb toronyba fel is mentem, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környékre. 


San Gimignano főtere, háttérben a lakótornyokkal

Egy kirándulás erejéig a szomszédos tartományt, Liguriát is felkerestük, ugyanis a Cinque Terre is szerepelt a programok között. La Speziából indult vonat, úgyhogy az olasz vasútból is kaptunk egy kis ízelítőt. A vonat modern volt, csendes, gyors, tiszta és pontos. Riomaggiorénál aztán átszálltunk hajóra és az öt város közül kettőben (Monterosso és Vernazza) töltöttünk el hosszabb időt. Vonattal egyébként mind az öt város össze van kötve, így akár a szárazföldről indulva is meg lehet őket nézni. Mindegyik város egy kicsit más, de a színes házak és a gyönyörű tengerpart mindegyikre jellemző. 


Cinque Terre, Riomaggiore

A dimbes-dombos toszkán tájjal szintén nem tudtam betelni, az egész régió - beleértve a településeket és a természetet - pontosan olyan, amilyennek az útikönyvek mutatják. Nagyon belopta magát Toszkána a szívembe és bőven tartogat még olyan látnivalókat, amelyek most idő hiányában nem tudtunk megnézni (pl. Arezzo, Livorno, Pistoia városa). 

Érdekességek: 
- Az idei aszály sajnos Olaszországot sem kímélte. Az út során rengeteg kiszáradt folyót láttunk, a Póban sok helyen alig volt víz. És bár Olaszország mediterrán országnak számít, azért a 42 fokos hőmérséklet északon így is rendkívülinek számít. 25 éve még Nápolyban sem volt ennyire meleg, pedig az sokkal délebbre fekszik. 
- A városnézésekhez mindenképpen kényelmes cipő javasolt. Az óvárosokban sok a macskaköves útszakasz és ugyan a látnivalók nincsenek nagy távolságra egymástól, elég sokat kell gyalogolni. 
- A legtöbb helyen a belvárosokból ki vannak tiltva az autók. Az egyedüli kivétel Firenze, ahol tényleg folyamatosan figyelni kell, hogy mikor jön egy terjedelmes autó (egészen elképesztő, mennyi hatalmas BMW próbált a szűk utcákban manőverezni), ami elől szó szerint el kell ugrani. Firenzében egyébként a zsebtolvajok száma is magas, az Uffizitól nem messze pont láttuk azt, amikor járókelők próbáltak elkapni egy tolvajt.