2020. december 31., csütörtök

Évösszegző 2020

 December 31-én ideje búcsút venni a 2020-as évtől. (A 2019-es év összegzése itt olvasható.)

- Gyorsan eltelt ez a könnyűnek nem nevezhető év, de érdemes rá visszatekinteni és összegyűjteni a legemlékezetesebb pillanatokat. Olyan volt ez az év, mint egy varázsló, aki az illúzióival elhiteti, hogy minden szép és tökéletes, majd ad egy olyan gyomrost, hogy a fal adja a másikat.

- Egészen márciusig úgy gondoltam, hogy a 2020-as év is ugyanolyan jó lesz, mint az előző volt. Tele voltam tervekkel és ötletekkel, kilátásban volt egy nyári angliai utazás, valamint szakmai és magánéleti sikerek. Aztán jött március 16-a, ami szerintem életem végéig emlékezetes dátum marad számomra. Tény, hogy 2019. decemberében már egyre több hírt lehetett olvasni a Kínában tomboló koronavírusról, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz az életünkre. A korábbi vírusok (H1N1, SARS, stb.) ugyanis vagy nem érték el Európát vagy pár hónap után már nem lehetett hallani felőlük. A Covid viszont teljesen más, mert gyorsan elért hozzánk és alapjaiban változtatta meg az életünket. Ez a videó nagyon jól visszaadja, milyen is volt az élet májusban januárhoz képest. 

- Elsőre ijesztő volt szembesülni az új helyzettel és azzal, hogy most senki nem tud útmutatást adni, neked kell rájönnöd, hogyan tudsz alkalmazkodni a bezártsághoz és a lakás falai közé szorult élethez. Márciusban még optimista voltam és nagyon bíztam abban, hogy gyorsan véget ér ez az állapot. Ez persze nem így lett, június közepéig maradtak a szigorú szabályok. Ősszel pedig szinte ugyanez megismétlődött és még most is tart, miközben ezt a bejegyzést írom. 

- Sok mindenen kesereghetnék, mert az emberek társasága, köztük a diákjaim és a tanáraim arca nagyon hiányzik. Ahogy a társas programok és az utazás is. Mégis azt mondom, hogy szerencsés vagyok, mert alapjaiban véve nem lett nagyon más az életem és nem kellett drasztikus döntéseket meghoznom. Borzasztó hálás vagyok azért, hogy megmaradt a munkám és sem a szeretteim, sem én nem voltam beteg ebben az évben. Azok a dolgok, amiket korábban természetesnek vettem, azok most felértékelődtek. Számomra ez a 2020-as év legnagyobb tanulsága. 

- De hogy jó dolgokról is írjak: jobban meg tudtam tölteni a blogot tartalommal, mint az elmúlt három évben. Sok jó könyvet sikerült elolvasnom és a korlátozások ellenére szép helyszínekre tudtam eljutni. Résztvettem levendulaszüreten, jártam Szentendrén és a Margitszigetet is meg tudtam csodálni. Utóbbi helyre még ősszel is ellátogattam, mert kíváncsi voltam, milyen az őszi színpompában. Az idei év sem múlt el lakáscsinosítás nélkül: szép, világos és a lakás többi részével harmonizáló bútorzatot kapott az előszobám. A járványhelyzet ellenére tehát igyekeztem kihozni ebből az évből azt, amit lehet. 

- Ha néhány szóban kellene jellemeznem 2020-at akkor ezek lennének a legfontosabbak: #Covid19, #pandémia, #maradjotthon, #kézfertőtlenítő, #nincsélesztő, #felhalmozás, #mackónadrág, #homeoffice, #OperatívTörzs, #MüllerCecília, #nyunyóka, #hordjmaszkot, #karantén, #tartstávolságot, #nyaraljitthon, #felelősségmásokért, #Kaleta, #felhatalmazás, #freeSZFE, #Biden, #eresz, #acsaládazcsalád #vakcina. Igen, néhány politikai hashtag is felkerült a listára, de egyik mellett sem lehet(ett) szó nélkül elmenni.

- Utolsó szóként a Pfizer-BioNTech által fejlesztett védőoltást írtam a hashtagekhez, mert számomra a reményt jelenti, hogy a tanulságokat levonva visszatérhetünk ahhoz élethez, amit a vírus megtört. Ebben a szellemben kívánok minden olvasómnak boldog, egészségben és sikerekben bővelkedő 2021-et!



2020. december 28., hétfő

Follow Me - #kövessbe (2020)

Cole az instagram királya, ő a legmenőbb vlogger, akinek minden videóját tízmilliók követik élőben. Minél extrémebb a műsor, annál több a követő, nála pedig nincs határ, bármilyen őrült kihívásban benne van. Amikor barátaival Moszkvába utaznak, hogy kipróbáljanak egy exkluzív, személyre szabott szabadulószobát, még nem sejtik, hogy életük legdurvább játéka vár rájuk, ahol a túlélés a tét. 

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szabadulószoba a 21. század társasjátéka. Izgalmas, kihívásokkal teli, erősíti a csapatszellemet, megtornásztatja az agysejteket és maradandó élményt is adhat. Én ugyan még nem voltam szabadulószobában, de minél több filmet nézek meg ebben a témában, annál kevésbé szeretném kipróbálni. Főleg azok után nem, hogy két éve öt lány meghalt, miután tűz ütött ki egy szabadulószobában. 

Merthogy itt van ez az idei filmalkotás, ami kísértetiesen hasonlít a tavaly látott Escape roomra - mi több, még a rendezője is ugyanaz - és bár azt a filmet nem dicsértem az egekig, a Follow Me-ről sem tudok teljesen pozitív véleményt írni. Pedig a téma nem lett volna rossz és ebből az alapanyagból össze lehetett volna hozni egy ütős kritikát az instacelebekről és arról, hogy meddig mennek el azért, hogy kiszolgálják a követőiket, de Will Wernick inkább a horrorvonalat lovagolta meg. 

De sajnos ezek a horrorjegyek is erőtlenre sikerültek. Bár néhány jelenet erősen hasonlított a Fűrész-filmekre, vélhetően ezek el is vitték a film költségvetésének jelentős részét. Az első csapdák után ugyanis látványosan ellaposodott a film és a thrilleres elemek helyett egy logikátlan és feszültségtől mentes macska-egér üldözés következett. Mivel a főszereplő srácon kívül nem nagyon volt szimpatikus karakter ebben a filmben, a kínzásoknál egyik szereplőnek sem tudtam drukkolni. 

A film végére ugyan kissé felpörögnek az események és még egy nagyobb csavart is kapunk (amit egyébként kilométerekről látni lehetett), de ez sem tudott kárpótolni a film egészéért. A címből kiindulva ugyanis én teljesen más filmre számítottam, nem az Escape room újrahasznosított és sótlanabb verziójára. 

Értékelés: 3/10

2020. december 25., péntek

Steigervald Krisztián: Generácók harca - Hogyan értsük meg egymást?

Fülszöveg: „Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”

A generációk jellemzői mindig is érdekeltek, de korábban nem találtam olyan könyvet, ami kifejezetten ilyen témával foglalkozott volna. Erre a könyve teljesen véletlenül bukkantam rá, amikor a szakdolgozatomhoz kerestem anyagot és mivel kellően érdekesnek tűnt, minél hamarabb szerettem volna elolvasni. 

A 250 oldalas terjedelem ellenére nagyon olvasmányos a könyv, gyakorlatilag egy délután alatt ki is olvastam. A ma egymás mellett élő generációk sajátosságai érthetőek és bár jó néhány dolog meglepett, sok helyen tűpontos leírást kaptam a saját szüleim, nagyszüleim, kortársaim és tanítványaim életmódjáról. Miközben olvastam ezt a könyvet, az jutott eszembe, hogy a korábban olvasott Örökölt sors mellett ezt a művet is kötelezővé tenném mindenki számára. 

Örülök neki, hogy elkészülhetett egy ilyen mű, amely 20 év kutatómunkáját tartalmazza, mert óriási szükség van az egymás iránti toleranciára, ami csak úgy lehetséges, ha ismerjük magunkat és a körülöttünk élőket. A könyv szerzője X generációs, így nyilván ez a nemzedék kapja a könyvben a legnagyobb hangsúlyt, de a mű végére természetesen a többi generációról is átfogó képet kapunk. 

Tetszett az, hogy a generációknál nemcsak a pozitív jellemvonásokat hangsúlyozza ki a szerző, hanem a negatív aspektusok is szépen végig vannak vezetve. Külön örültem annak is, hogy a magyarországi életkörülmények kerülnek előtérbe (pl. Kádár-korszak, rendszerváltás), a világtörténelmi események csak említés szintjén kerülnek elő, amikor valóban meghatározó szerepük van. A legjobban azonban annak örülök, hogy ez a könyv is egy olyan kiadvány, ami hidakat próbál építeni az emberek közé, hogy a mindennapi élet érthetőbb és könnyebb legyen.

2020. december 24., csütörtök

Karácsony

 Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok! 



2020. november 28., szombat

Őszi kedvenceim

Eltelt megint három hónap, úgyhogy összegyűjtöttem, miket szereztem be az ősz folyamán. (A bejegyzés nem szponzorált.)

- Tea: amint elmúlik a nyár, én automatikusan lecserélem a limonádét teára. Egyszerűen jól esik a meleg folyadék a hűvösebb idő beálltával és a gyümölcsteákat is szeretem. Az itt felstócolt teák mind elfogytak (és csak arra vártak, hogy lefotózzam őket :) ) és meglepő módon a tescós piros gyümölcsös tea vált be a legjobban. Nagyon szép piros színe van a teának és a gyümölcsök íze is jól érződik. A két Mecsek tea válogatás is finom volt, de csak a feketeribizlis és az epres tea volt igazán kedvenc. 

-  A tea mellett a kávé is hozzátartozik az őszhöz, bár közel sem fogyasztok belőle akkora mennyiségben. A Frei kávézó a finom kávékülönlegességek mellett a baráti beszélgetések helyszíne is, pár éve rendszeres hétzáró program nálam a kávé melletti beszélgetés. Régóta szemeztem már a kávéfőzőben is használható kávéval, így igazából kísérletképpen választottam ezt a vaníliás kávéválogatást. Azóta már majdnem elhasználtam az egész zacskóval, ugyanis nagyon finom az aromája. Ha elfogy, akkor biztosan kipróbálok más ízt is.

- Nyár végén sokszor alakult úgy, hogy főzés közben maradt egy kis adag ez-az, amit szerettem volna tartósítani. A sima nejlonzacskó túl vékonynak bizonyult és sosem sikerült rendesen lezárnom a tetejét, így muszáj volt beszerezni egy vastagabb anyagú ételtároló zacskót. Remekül ellátja a feladatát, sok zöldséget és gyümölcsöt el tudok tárolni benne és a tisztítása sem nehéz. 

- A kozmetikai vattakorongok tárolására is régóta szerettem volna megoldást találni. Teljesen véletlenül sikerült megfelelő tárolóedényt találnom a Pepcoban, így ez is áttekinthető és rendezett lett. Igaz, hogy műanyagból van, de sok éven keresztül szeretném majd használni. 

- Idén végre elhasználtam a felgyűlt termékmintákat és a testápolóm is elfogyott, úgyhogy utánpótlásként valami újdonságot szerettem volna kipróbálni. Így akadtam rá a lengyel Ziaja márkára, ami első blikkre nagyon tetszik. A nagy kakaós testvajat még csak pár napja használom, de eddig nagyon meg vagyok vele elégedve.

2020. október 30., péntek

Őszi színkavalkád

Tavaly ősszel a Normafára látogattam el, hogy gyönyörködhessek az őszi természetben. Idén az esős időjárás miatt ezt nem tudtam megtenni, de így is sok olyan dolgot megörökítettem, ami az őszhöz kapcsolódik. 

sétány a Margitszigeten

aranyszínű fák

a Japánkert ősszel
 
lombkorona

levelek, termések
 
őszi gyümölcsök egy tálon: alma, körte, szőlő, szilva, füge



2020. október 18., vasárnap

Őszi hangulatzenék

Nagyon rég volt zenével kapcsolatos poszt a blogon, mert az újdonságokat nem tudom követni, illetve az elmúlt években sokkal ritkábban hallgatok zenét. Idén az ősz beköszöntével két nyugisabb tempójú dal vált a kedvencemmé. Egyik sem közismert előadótól van, viszont nagyon hangulatosak és illenek az őszhöz. 



2020. október 3., szombat

Medveotthoni kirándulás

A szeptemberi nyárias időnek köszönhetően egy iskolai kiránduláson vehettem részt, melynek keretében a veresegyházi Medveotthonba látogattam el. Régóta terveztem már, hogy egyénileg is megtekintem ezt a rezervátumot, de eddig nem sikerült időt szakítanom rá. Mivel szeretem az állatokat és a természetet, nagyon élveztem az itt eltöltött két órát. 
A legjobban természetesen a medvék tetszettek, rajtuk kívül pedig farkasokat, oroszlánokat, hiúzokat, ormányos medvéket, aligátorteknősöket és szarvast lehetett megtekinteni. Az idő csodás volt és jó volt látni, hogy az itt élő állatok nagy része szép környezetben és rendezett körülmények között éli az életét.  Mutatok is néhány kedvcsináló fotót.

nagybetűs felirat vár mindenkit a bejárat előtt

magányos rénszarvas

igazi vadvilág medvékkel és farkassal

egy békésen hűsölő medve

2020. szeptember 26., szombat

La Casa De Papel - 4. évad

Sok tekintetben furcsa volt ez az évad az előző után. Unalmasnak nem mondanám, mert az utolsó epizódokban olyan magas fordulatszámon peregtek az események, hogy rendesen kapkodtam a fejem. A kinti és a benti történések egyformán izgalmasak voltak és amikor már úgy tűnt, hogy az egyik problémát sikerül megoldani, rögtön adódott egy másik. A fő kérdés az volt, hogy vajon talpra tud-e állni a csapat a Lisszabont és Nairobit ért csapások után. Az hamar bebizonyosodott, hogy a Professzor nem a terepmunka hőse, viszont amint visszakerült a "tervezőasztal" mögé, kezdett helyreállni a világ rendje.


Rio visszahozatala nem tett jót a Denver-Tokio-Stockholm háromszögnek, rengeteg veszekedésre és félreértésre adott okot az, hogy a szereplők nem tudták megbeszélni egymással a problémáikat. Ez pedig elég veszélyes helyzeteket eredményezett. Az előző évadban hiányoltam az új bandatagok karakterizációját, ezt most maximálisan pótolták a készítők. A legjobban Palermót ismerjük meg, akinek a túlzott egoizmusáért nagy árat fizet a csapat.


Nairobi nagyon erős szereplője volt a sorozatnak, eltökéltségével, stílusával és jó helyzetfelismerésével nemcsak a tervek sikeréhez, hanem a csapat harmóniájához is hozzájárult. Halála sajnos elkerülhetetlen volt, a búcsúja ellenben nagyon szép és szívbemarkoló, a csapatot pedig - sokadjára - döbbentette rá arra, hogy a meggondolatlan egyéni akciók könnyen vezethetnek tragédiához.


Raquel és Alicia jelenetei egyszerűen szuperek voltak, élvezet volt nézni a két nő "harcát". Arturito szereplését viszont már annál kevésbé. A pénzverdés túszok közötti vergődését még el lehetett nézni, de most már kifejezetten idegesített a jelenléte. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a mostani túszok eléggé vérszegények és kevésbé lázadó hajlamúak, mint a pénzverdében levők.


Flashbackből és zenéből ezúttal is sokat kaptunk, most viszont sokkal helyénvalóbbnak éreztem őket. Nemcsak a karakterizációhoz adtak hozzá, hanem a terv bizonyos pontjaira is ésszerű magyarázatot kaptunk. Apropó, terv! Az nem kérdés, hogy a banda az aranyat akarja megszerezni, arra viszont az elmúlt két évadban nem kaptunk utalást, hogy hogyan fogják kijuttatni az épületből. Alagutat ugyebár nem áshatnak, így csak remélni tudom, hogy a kimenekülés módja is átgondolt és logikus lesz. 


A töménytelen logikai bukta mellett (gondolok itt például az abszolút golyóálló Gandíára) az akciók is grandiózusabbak lettek ebben az évadban, bár kissé erőltetettnek éreztem őket. Mintha egy végeláthatatlan licitálást nézne az ember, ahol az egymás fölé ígért összegek már a józan ész határán is túlmennek. Bármennyire is tetszik ez a sorozat, az évadzáró cliffhangere után én már várom, hogy méltó lezárást kapjon ez a történet és ne legyen elnyújtva még 10 évadon keresztül.

Értékelés: 8/10

2020. szeptember 15., kedd

La Casa De Papel - 3. évad

A kerek és lezárt második évad után nem igazán tudtam, hogyan tudják folytatni ezt a sorozatot, így kissé félve vágtam bele a harmadik évadba. A bandatagok a sikeres rablást követően szétszéledtek és a világ különböző pontjain élik gondtalan életüket, ám ez már a nyitórészben megváltozik és a Professzornál össze is gyűlnek. Riót ugyanis ki kell szabadítani a kínzóhelyről, ami csak úgy lehetséges, ha a banda megszerzi a spanyol jegybank aranytartalékát. 


Első blikkre némiképp újrahasznosították a pénzverdés forgatókönyvet és persze mindent bevetettek, amitől működőképes volt az első két évad, én mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. Először is most kevesebb epizódból állt az évad és a flashbackeken keresztül indokolatlanul sok idő ment el a karakterekre. Hiába láttuk viszont Berlint, nagyjából ugyanaz derült ki a banda tagjairól, mint amit eddig is tudtunk. Az új szereplőkre (Palermo, Bogotá, Marseille) így nem maradt idő, pedig ők is értékes tagjai a csapatnak. 


Többször is elhangzik, hogy ez a terv nem annyira kidolgozott, mint a pénzverdés volt, mégis fájóan sok az olyan pont, amit ki lehetett volna küszöbölni. Például a terv elején látjuk, hogy hackerek garmadája áll a Professzor rendelkezésére, mégis ki tudja őket szúrni egy egyszerű drón. Az is feltűnt, mennyire keveset foglalkoztak most a túszokkal, a nagydarab IT-s srácon és a titkárnőn kívül egyikőjüket sem ismerjük meg. Kaptunk viszont rengeteg zenét, amiknek legtöbbször nem volt különösebb funkciójuk. 


Annak viszont örültem, hogy néhány szereplő az előnyére változott. Tokió abbahagyta a felesleges hisztiket és kirohanásokat, Denvernek pedig kifejezetten jól állt az érett gondolkodás az idétlen vigyorgás helyett. Nairobi mellett számomra Denver volt az évad legszimpatikusabb szereplője, végig látszott rajta, hogy tisztában van a helyzet komolyságával. Humorból is többet kaptunk: a Bella ciaót éneklő kommandósok és a bekamerázott vadászgörény üldözése kifejezetten viccesre sikerült. 


És ha már helyzet, a rendőrség ezúttal sokkal jobban irányította az akciókat, ami nagyrészt Alicia Sierrának köszönhető. Az ő személyében egy igazi pszichopatát ismerhettünk meg, aki sokkal erősebb és hatásosabb eszközökkel rendelkezik, mint Raquel. Megjelenését és stílusát tekintve talán a Nikita Amandájához hasonlít a legjobban. A tökösebb rendőrség mindenképpen jót tett a sorozatnak, élvezet volt nézni a Professzorral való sakkjátszmát. Az évadzáró elég sok mindent vetít előre, az alapján egy komorabb negyedik évadra számítok. 

Értékelés: 7.5/10

2020. szeptember 5., szombat

La Casa De Papel - 2. évad

Az izgalmas első évad után adta magát, hogy a folytatást is minél hamarabb megnézzem. Az alapsztori nem változott a második évadra, két vezérfonal azonban így is jól elkülöníthető. Egyrészt számítani lehetett arra, hogy a professzor és a nyomozónő kapcsolata súlyosan veszélyezteti a terv sikerét, másrészt a pénzverdében ragadt szereplők is egyre nehezebben viselik a bezártságot. 


Az első évad csak azért nem kapott tőlem maximális pontszámot, mert sok olyan apróság volt, amit Raquel figyelmen kívül hagyott, holott hamarabb is rájöhetett volna bizonyos dolgokra. A nagy lelepleződést tisztességesen felvezették és szépen végig is vitték. Az évad egyik legjobb jelenete az, ahogy Raquel számára összeállnak a kirakós darabkái. Az utána következő események egy része meglepett, annak viszont örültem, hogy a már megismert szereplők nem fordultak ki magukból. 


Míg az első évadban inkább az alkalmazkodás dominált, a második évadban mind a túszoknál, mind a bűnbandánál a túlélés lesz a cél. Mindkét oldalról látunk vakmerő húzásokat, amik életeket is követelnek a túszejtőktől. Oslo karakterét alig ismertük meg, Moszkva halála és Berlin önfeláldozása már sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Amellett, hogy egybekovácsolta a maroknyi csapatot, meg is viselte a tagokat.  


Nem volt feszültségektől mentes az évad második fele, ugyanis nemcsak a pénzverdéből való kijutás volt fontos, hanem a rendőrség elől való menekülés is. Az első évad komótos rendőri munkája most új lendületet vett és elég hamar eredményre jutott. Végig lehetett drukkolni a professzor csapatának, minden egyes másodperc számított. 


Bár helyenként egy picit lassú volt a történetvezetés, az nagyon tetszett, hogy az események előrehaladtával a szereplőket is egyre jobban megismertük. Ezt az egyensúlyt végig nagyon jól tudták tartani az írók. A meseszerű zárás ellenére én elégedett vagyok ezzel az évaddal is és nehezen tudom elképzelni ennek a történetnek a folytatását a harmadik évadban. Nekem ez a történet ugyanis így kerek.

Értékelés: 9/10

2020. szeptember 1., kedd

La Casa De Papel - 1. évad

A tavaly véget ért Game of Thrones óta nem nagyon néztem sorozatokat. Az újdonságokat az információdömpingben egyáltalán nem tudom követni, így egy több évados és viszonylag friss sorozatot szerettem volna bepróbálni. A spanyol La Casa de Papelről jó véleményeket olvastam, úgyhogy gyorsan le is csúszott belőle az első évad. 


Egy szervezett rablócsapattal ismerkedünk meg, akik célpontként a spanyol királyi pénzverdét szemelik ki. Egy összehangolt akció keretében túszul ejtenek 67 embert és amíg a rendőrség próbálja megoldani a kialakult helyzetet, a banda igyekszik gondoskodni a saját jövőjéről. Végig ők vannak előnyös pozícióban, a tervük olajozottan működik és minden helyzetre fel vannak készülve. Vagy mégsem? 


A pilotban épphogy felvillantják a főbb szereplőket (mindegyikük egy-egy városnévre hallgat) és az alaphelyzetet, a többi szép fokozatosan bontakozik ki és kapunk magyarázatokat a miértekre. A főbb eseményeket Tokió szemszögéből látjuk, az ő elmeséléséből tudjuk meg, ki hogyan kerül a bandába és hogyan tudják végrehajtani a mesterien kidolgozott tervet. Egy ilyen kaliberű akcióhoz természetesen szükség van egy agytrösztre, akit a Professzor személyében meg is kapunk. Ő az, aki belülről és kívülről úgy mozgatja a szálakat, hogy a terv tökéletesen működjön és közben senki se sérüljön meg. 
 

Rettentő hamar beszippantott a sorozat, rég láttam már ilyen jól megírt forgatókönyvet és ennyire összetett karaktereket. Az elején még nem tudtam hová tenni a szereplőket, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre szimpatikusabbak lettek. A motivációikkal is azonosulni lehet, sehol nem éreztem azt, hogy bármi is erőltetett lenne. A legrejtélyesebb karakter maga a Professzor, aki a terepmunkából is kiveszi a részét, nemcsak a tervezésből. És persze emiatt nem egyszer kerül lebukásveszélyes helyzetbe... 


A terv nagyon részletesen kidolgozott, a történetvezetés egy percre sem ül le és dacára a sok szereplőnek, meglehetősen alapos jellemábrázolást kapunk mindenkiről. A bandatagok mellett a túszok között is van 4-5 olyan szereplő, akinek több játéktér jut. Összességében remek lett a La Casa De Papel első évada, a spanyolok újfent bebizonyították, hogy így kell jó sorozatot csinálni. 

Értékelés: 9.5/10

2020. augusztus 28., péntek

Nyári kedvenceim

Lassan a végéhez közeledik a nyár, így ideje sorra vennem azokat a dolgokat, amiket az elmúlt hónapokban szereztem be. (A bejegyzés nem szponzorált.)


- Idén nagyon megkedveltem a barack színt, úgyhogy egy 3 darabos törölközőszettet szereztem be a Sparban. A képen csak a közepes és a legkisebb látható, a legnagyobb már nem fért rá. Jó minőségűek, puhák és így végre van egy egységes színű szettem. 
- Tavaly a környezettudatosság jegyében elhatároztam, hogy drasztikusan csökkentem a háztartásomban levő műanyag mennyiségét. Bár ritkán használok szívószálat, régóta kerestem környezetbarát alternatívát. Épp ezért nagyon örültem, amikor egy random vásárláskor rábukkantam a DM-ben egy 6 darabos fémszívószál készletre. A funkcióját ugyanúgy el tudja látni, mint a műanyag társa, csak ez sokkal tartósabb és el lehet szépen mosni őket. 
- Az ősz beköszöntével előkerülnek nálam az illatgyertyák, így jártamban-keltemben mindig beszerzek belőlük egy-egy darabot. Nyáron többször is betértem az Ikeába, ott vettem egy cseresznyés és egy vaníliás gyertyát. Nagyon tetszik az illatuk és a kis üvegcse is, amiben a gyertyák vannak. 
- Nem vagyok nagy sminkes, tényleg csak akkor sminkelek, ha dolgozni megyek vagy valamilyen jelentősebb programom van. Eddig mindig az ujjammal vittem fel az alapozót és a korrektort az arcomra, de szerettem volna egy olyan eszközt találni, ami egyenletesen oszlatja el az anyagot és nem marad a kezemen az alapozó nagy része. Próbáltam már ecsettel is dolgozni, de azzal nem volt az igazi, úgyhogy beszereztem egy szivacsos beauty blendert, ami azóta is nagy kedvencem. Jó ideje használom (ami meg is látszik rajta) és eddig maximálisan meg vagyok elégedve vele. 
- Az idén annyira imádott barackszínből egy körömlakkot is sikerült beszereznem. Még nem próbáltam ki, de első ránézésre szépnek és tartósnak ígérkezik. 
- Augusztusban egy kisebb felújításba kezdtem: lecseréltem az előszobám műpadlóját és bútorait. Csavarhúzókészletem már régóta van, most azonban fúrni is kellett, így szükségem volt egy sokoldalú, jól használható eszközre. Ezt a Black & Deckert az OBI-ban vettem, ahol az eladó mindenféle hasznos tanáccsal ellátott. Az eszköz hibátlanul működik és jelentősen megkönnyítette a szerelési munkálatokat.

2020. augusztus 11., kedd

Hurok (2016)

Az illegális gyógyszerkészítmények csempészésével foglalkozó Ádám szorult helyzetében hoz egy rossz döntést, ami nem várt, tragikus események láncolatát indítja el és ennek áldozatául esik terhes barátnője is. Azonban mikor már minden veszni látszik, váratlanul új esélyt kap, hogy helyrehozza maga körül a dolgokat. Aztán még egyet. És még egyet... 


Nagyon rég adós voltam ezzel a bejegyzéssel (konkrétan még abban az évben néztem meg ezt a filmet először, amikor bemutatták), de most végre pótlom. Szóval 2016-ban készült egy szuper film Madarász Isti rendezésében, ami simán felveszi a versenyt a kultikus külföldi thrillerekkel. Az idővel kapcsolatos alkotásokat szeretem, a blogon is írtam már néhányról (pl. Predestination, Looper, In time, de a nemrég olvasott Időbe zárva c. regényt is idesorolnám), így nem ért váratlanul a Hurok témája és felépítése. 


A sztori nem túl bonyolult, a megvalósítás viszont nagyon el lett találva. Akkor is lenyűgözött, amikor először láttam a filmet és most is. Egyszerűen hihetetlenül jól vannak összerakva a jelenetek és mire a film végére érünk, a legapróbb furcsaságra is magyarázatot kapunk. Érdekes, hogy amikor Ádám a saját alteregóival találkozik vagy beszélget, akkor sem feltétlenül szakad meg az időhurok, ebben mindenképpen eltér ez a film a többitől. A film utolsó jelenetéért is jár a piros pont, pont ott zárták le a filmet, ahol kell.  


A színészek alakítására nem lehet panasz, Száraz Dénes (Ádám) és Anger Zsolt (Dezső) remekül hozták a szerepüket. A másik két főszereplőt (Martinovics Dorina és Hegedűs D. Géza) is érdemes megemlíteni, de ők kicsit kevesebb játékteret kaptak. Jó példa arra a Hurok, hogyan lehet kevés főszereplővel izgalmas és tempós filmet csinálni. 


Vannak azért kisebb bakik és kérdőjelek a filmben, és a minimál költségvetés is érződik, de maga a koncepció és a megvalósítás simán feledteti ezeket. A kietlen terek mellett Pest lepukkantabb részeinek is volt egy külön bája, ami jól illett ehhez a filmhez. 

Értékelés: 8.5/10

2020. augusztus 8., szombat

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban - A Cinéma Paradis rejtélye

Fülszöveg: Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része. 

A cím, az ismertető és a szépen kidolgozott borító miatt szereztem be ezt a könyvet, no meg persze azért, mert bár még sosem jártam Párizsban, rajongok a francia fővárosért. Egy könnyed, romantikus olvasmányon kívül mást nem vártam ettől a könyvtől és ezt maradéktalanul meg is kaptam. A hirtelen indítás után (már az első fejezetben annyi információ zúdul az olvasóra, hogy elég megemészteni) szerencsére jól követhető a történet és időben is helyükre kerülnek az események. 

Bár a fő cselekményszál a Mélanie utáni nyomozáshoz kapcsolódik, a többi kisebb történés is érdekes a maga nemében. A szereplőkről sok információt megtudunk és bár nem mindegyiküket ismerjük meg azonos mértékben, nekem szimpatikusnak tűntek. A sztori nincs túlbonyolítva, de egy idő után kicsit bosszantott a sok véletlen és hihetetlen egybeesés. Ettől eléggé meseszerű lett a regény, de összességében mégiscsak tetszett az, ahogyan a végén minden értelmet nyer. 

Sok a kulturális utalás a regényben, így aki nincs képben a kultikus filmekkel és a frissebb alkotásokkal, annak nehezebben jöhet át egy-egy utalás vagy helyzet, de szerencsére a szerző sem ezekre helyezte a hangsúlyt. A könyv végén egyébként megtalálható azoknak a filmeknek a listája, amik a Les amours au Paradis keretében bemutatásra kerültek és a regény olvasása után jónéhányhoz kedvet kaptam. 

2020. augusztus 3., hétfő

Lois Duncan: Időbe zárva

Fülszöveg: Nore Robbins nem vágyott új életre, de miután az édesanyja meghalt, az apja pedig újranősült, Árnyasligetben kell új otthonra lelnie egy régi, polgárháború korabeli kúriában, ahol az új családja él. Amikor találkozik a mostohaanyjával, Lisette-tel, rögtön szembetűnik neki a nő fiatalsága és szépsége. Bár a mostohatestvérei barátságosak, később egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy titkolnak előle valamit. Nore kutatni kezd a múltjukban, és miután kiderül néhány döbbenetes furcsaság, rájön, hogy a megérzése nagyon is megalapozott. Vajon sikerül-e felfednie a mostohaanyja sötét titkát, mielőtt ő maga is a gonosz varázslat áldozatává válik? 

A sok ismeretterjesztő könyv után egy kissé könnyedebb olvasmányra vágytam, úgyhogy egy rövid terjedelmű regényt vettem le a polcról. Az Időbe zárvának már a címe és a témája is megragadta a figyelmemet, mert kedvelem az efféle történeteket. Nem is csalódtam benne, mert szinte pontosan ugyanazt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam: örök fiatalság, amiben egy anya és két gyermeke él. A sztori végig izgalmas volt, a Berge famíliát övező rejtélyt szépen adagolja az írónő, az összefüggésekre lényegében Nore-ral párhuzamosan jön rá az olvasó. Egyszerű mederben halad a történet, így aki nagy újdonságot vár tőle, az biztosan csalódni fog a műben. Az viszont többször is eszembe jutott, milyen jól működne ez a történet filmen.

Gyönyörűek a tájleírások, olyan, mintha Nore-ral együtt szívnánk be a louisianai fülledt nyári levegőt. Kevés szereplőt mozgat a történet és csak alapdolgokat tudunk meg róluk (pl. testalkat, hajszín), így néhány szereplőnél kifejezetten igényeltem volna a részletesebb karakterábrázolást. A karakterek elnagyoltságért szerencsére bőven kárpótolt a déli mocsárvidék sajátos hangulata. Elég sok feszült jelenet van a könyvben, de egyiket sem éreztem félelmetesnek. Ez persze annak is köszönhető, hogy a horrorfilmek már valamennyire megedzettek. A befejezés szerintem korrekt, nincs túlkomplikálva és a szereplők utóélete is a mi fantáziánkra van bízva. 

Összességében tetszett Lois Duncan regénye és bár kedvem lenne a többit is elolvasni, tartok tőle, hogy azok is hasonló sémára épülnek és csak könnyed nyári olvasmányként maradnak meg bennem.

2020. augusztus 1., szombat

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Fülszöveg: Amikor ​elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni. Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat. 

Tavaly akárhányszor elmentem a kedvenc könyvesboltom kirakata előtt, mindig ez a könyv fogadott. Először simán elsétáltam mellette (van némi fenntartásom, ha egy könyv toplistás), de aztán egyre többen kezdték dicsérni és interjúk alapján a szerző is szimpatikusnak tűnt, így a következő vásárlásomkor már célirányosan ezt a könyvet kerestem. Először a borítója fogott meg, ugyanis első ránézésre olyan, mint egy régi családi fényképalbum. A címmel való kapcsolódás nem véletlen, ugyanis az Örökölt sors szépen végigvezet minket a családba ágyazott egyéni sorson a fogantatás pillanatától kezdve egészen a halálig. 

Az első néhány oldal olvasása után már egyre jobban érdekelt a téma, korábban ugyanis nem olvastam ehhez hasonló átfogó pszichológiai művet. A szakmai igényesség mellett könnyen olvasható a könyv, nincs tele szakzsargonnal és barokkos körmondatokkal. A példák érthetőek és könnyű velük azonosulni. Több olyan élethelyzetet bemutat a szerző, amelyek pontosan ugyanolyanok, mintha az én életemből merítette volna őket. Azt sem gondoltam volna, hogy bizonyos mintáknak vagy berögződéseknek, amelyek a jelenlegi életünket megkeserítik, akár több generációval ezelőtti gyökere van.

Tetszettek a fejezetek végén szereplő kérdések is, némelyik komolyan elgondolkodtatott. Vagy azért, mert korábban fel sem merültek bennem (holott igenis fontosak), vagy pedig azért, mert nem tudok választ adni rájuk.  Miközben olvastam a könyvet, az jutott eszembe, hogy gyakorlatilag mindenkinek ajánlani tudnám. Kezdő és gyakorló szülőknek, fiataloknak, idősebbeknek, mert a bemutatott sorsokon keresztül mindenki megtalálhatja azt az "útmutatót", amit érdemes megfogadni, alkalmazni és továbbadni.

2020. július 20., hétfő

Alessandro Baricco: Selyem

Fülszöveg: A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. „Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani” – írta Baricco a Selyemről –, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.  


Szerettem volna valami könnyed és rövid olvasmányt, de arra nem számítottam, hogy a Selymet egy délután alatt kiolvasom.  Egymás után faltam az oldalakat, amíg el nem fogytak, mert kíváncsi voltam, mi lesz a történet vége. Nagyon tömörek a mondatok, Baricco mindenről pont annyit ír, hogy magunk elé tudjuk képzelni a szereplőket és az eseményeket, de a részleteket már a fantáziánkra bízza. A főszereplő Hervé Joncourról csak az életkorát tudjuk meg, a külsejéről már nem kapunk információt. Az utazások is hasonlóan sejtelmesek: 4-5 mondattal eljutunk a francia Lavilledieu-ből a japán Sirakava melletti falucskába. A hosszú útból csak a kietlenséget és a sietséget érzékeljük, még a tájról sem kapunk leírást. 

A tömörség ellenére teljesen átélhető Hervé Joncour vágyakozása a kelet és az egzotikus nő iránt. A könyv vége sem okozott csalódást, az olvasottak tükrében pont ilyen befejezésre számítottam. Olyan az egész mű, mint egy beteljesületlen álom tele fájdalommal és sejtelmességgel. Nagyon találó a címe, Baricco műve a selyem finomságával, áttetszőségével minden mondatában magával ragadó és kellemes borzongást hagy maga után. Korábban már olvastam Bariccotól a Novecentót, de a Selyem is nagyon tetszett. 

2020. július 13., hétfő

Wind River - Gyilkos nyomon (2017)

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt Wyomingba hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el.


Elég régóta a gépemen ücsörgött ez a film és leginkább a magyar címe tántorított el attól, hogy megnézzem. Nos, a nem túl szerencsés fordítás ellenére a Wind River egy igen jól sikerült film, amit annak idején nem reklámoztak túl, pedig megérdemelte volna a figyelmet. Az atmoszférateremtés remek, már a film első képkockáitól kezdve átjön a nyomasztó hangulat és a csontig hatoló ideg. Néhány jelenetnél teljesen úgy éreztem, mintha én is a hóviharban vagy a motorosszánon lennék. A táj sivár és zord, érthető, hogy ez megviseli az embert.


Alapvetően nem gyors a történetvezetés, jól követhetőek az események és arra is van idő, hogy elidőzzünk a tájon. Nem mentes a film az akciójelenetektől, amiket a nyers és durva valójukban mutatnak meg nekünk. Sehol sem finomkodnak, a holttestet is ugyanolyan naturalista módon ábrázolják, mintha egy természetfilmet néznénk, ezáltal sokkal valóságosabbnak tűnnek az események. Az egész filmet egyfajta vadnyugati légkör uralja ugyanazokkal a szabályokkal, mint a félsivatagban játszódó cowboy filmeknél. 


Kevés szereplőt mozgat a film, nem is ismerjük meg őket igazán, csak annyi információt tudunk meg róluk, amennyi feltétlenül szükséges a cselekmény, illetve a lélektan szempontjából. Lényegében csak a két főszereplőt sikerült jobban árnyalniuk, ők viszont simán elviszik a hátukon a filmet. A nyomkövetőt alakító Jeremy Renner a Tolvajok városából lehet ismerős. Arca keményen barázdált a lánya elvesztése okozta fájdalomtól, de tapasztalt és segítő szándék vezérli. Nem beszél sokat, amikor viszont szöveget kap, akkor a mondanivalójának súlya van. Kiváló a mimikája, gyakorlatilag minden leolvasható az arcáról. Az FBI ügynököt alakító Elizabeth Olsent legutóbb a Martha Marcy May Marlene-ben láttam és a Wind Riverben is erős alakítást hoz. Kitartó, határozott, ugyanakkor nagyon megviselik a látottak. Nőként nincs könnyű dolga ebben a férfiak uralta környezetben. 


Minden erénye ellenére nem valószínű, hogy újra fogom nézni a Wind Rivert. Annyira felkavaróak a filmben szereplő események, hogy nekem egyszer elég volt látni őket. 

Értékelés: 8.5/10

2020. július 10., péntek

Margitszigeti séta

Ahhoz képest, hogy hét éve élek a fővárosban, eddig még nem jártam a Margitszigeten. Idén nyáron mindenképpen szerettem volna ellátogatni, Dentorel fényképei (itt, itt és itt) pedig még inkább meghozták hozzá a kedvemet. Így hát amint lehetőségem adódott, pótoltam a hiányosságomat és célba vettem a Margitszigetet. 




Valamiért kisebbnek hittem a szigetet, de így is pár óra alatt bejárható. És persze minden részletében gyönyörű. A növényzet burjánzó, ugyanakkor a parkok szépen karban vannak tartva. Séta közben úgy éreztem, mintha egy oázisban járnék a város közepén. Az autók és a város zaja helyett madárcsicsergés hallatszott a Margitszigeten és pár méterenként akadt egy-egy látnivaló: a Japánkert, a domonkos rendi kolostor romjai, a Víztorony, a Vadaspark, a premontrei templom,vagy éppen a sziget déli részén található szökőkút. Miután a sziget minden zeg-zugát bejártam, elhatároztam, hogy majd ősszel is megnézem, mert kíváncsi vagyok, hogyan fest a Margitsziget az őszi színpompában.