2020. szeptember 5., szombat

La Casa De Papel - 2. évad

Az izgalmas első évad után adta magát, hogy a folytatást is minél hamarabb megnézzem. Az alapsztori nem változott a második évadra, két vezérfonal azonban így is jól elkülöníthető. Egyrészt számítani lehetett arra, hogy a professzor és a nyomozónő kapcsolata súlyosan veszélyezteti a terv sikerét, másrészt a pénzverdében ragadt szereplők is egyre nehezebben viselik a bezártságot. 


Az első évad csak azért nem kapott tőlem maximális pontszámot, mert sok olyan apróság volt, amit Raquel figyelmen kívül hagyott, holott hamarabb is rájöhetett volna bizonyos dolgokra. A nagy lelepleződést tisztességesen felvezették és szépen végig is vitték. Az évad egyik legjobb jelenete az, ahogy Raquel számára összeállnak a kirakós darabkái. Az utána következő események egy része meglepett, annak viszont örültem, hogy a már megismert szereplők nem fordultak ki magukból. 


Míg az első évadban inkább az alkalmazkodás dominált, a második évadban mind a túszoknál, mind a bűnbandánál a túlélés lesz a cél. Mindkét oldalról látunk vakmerő húzásokat, amik életeket is követelnek a túszejtőktől. Oslo karakterét alig ismertük meg, Moszkva halála és Berlin önfeláldozása már sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Amellett, hogy egybekovácsolta a maroknyi csapatot, meg is viselte a tagokat.  


Nem volt feszültségektől mentes az évad második fele, ugyanis nemcsak a pénzverdéből való kijutás volt fontos, hanem a rendőrség elől való menekülés is. Az első évad komótos rendőri munkája most új lendületet vett és elég hamar eredményre jutott. Végig lehetett drukkolni a professzor csapatának, minden egyes másodperc számított. 


Bár helyenként egy picit lassú volt a történetvezetés, az nagyon tetszett, hogy az események előrehaladtával a szereplőket is egyre jobban megismertük. Ezt az egyensúlyt végig nagyon jól tudták tartani az írók. A meseszerű zárás ellenére én elégedett vagyok ezzel az évaddal is és nehezen tudom elképzelni ennek a történetnek a folytatását a harmadik évadban. Nekem ez a történet ugyanis így kerek.

Értékelés: 9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése