2019. április 22., hétfő

Környzettudatosság

Természetszerető lévén fontos számomra a környezet védelme és a fenntarthatóság. A 21. században ezek elég meghatározó fogalmak, úgyhogy a mindennapi életben is igyekszem odafigyelni ezekre. Az utazási élménybeszámolók mindegyikében megemlítettem, mennyire volt tiszta az adott város, illetve ország. Elég szembetűnő és turistaként sem kellemes élmény, ha a nevezetességek csodálata helyett arra kell figyelnem, hogy tudom kikerülni az esztétikailag és egészségügyileg is zavaró tényezőket.

Persze nemcsak utazóként figyelek a környezet megóvására, hanem akkor is, amikor a saját háztartásomat vezetem. Az utóbbi hónapokban céltudatosan próbáltam változtatni a szokásaimon. Amióta mosógéppel mosok, mérhetően kevesebb vizet használok, ami hosszútávon a vízszámlán is meglátszik. Minden héten előre megtervezem, mit fogok főzni, így aszerint is vásárolok alapanyagot. Amit nem használok fel azonnal, vagy túl sok készül belőle, azt lefagyasztom. Ennek köszönhetően csak annyi élelmiszerhulladék képződik, amennyi a gyümölcsök és zöldségek héjából és magjából felhalmozódik. Jobban odafigyelek a szelektív hulladékgyűjtésre is, ugyanakkor azt is meg kellett állapítanom, hogy ijesztően sok műanyagot használok. Hogy ezt csökkentsem, megfogadtam, hogy január elsejétől minimálisra redukálom a műanyagból készült dolgokat a lakásban.


A tavaly vásárolt üveg tárolók nagyszerűen beváltak, sokkal áttekinthetőbb lett a tészták és köretek tárolása. Amióta áttértem erre a rendszerre, azóta gyakorlatilag nincsenek zacskók a konyhában. Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy az ebédes dobozaimat is lecserélem. Az évek során a műanyag dobozok elszíneződtek és eldeformálódtak, úgyhogy vettem néhány ugyanolyan méretűt üvegből. Súlyra ugyan nehezebbek, viszont sokkal egyszerűbb a tisztításuk és az alakjuk is megmarad az ételek felmelegítése után. 


Az ételek tárolásán kívül az italoknál is próbálom követni a műanyagmentes vonalat. PET palackos kiszerelésű ásványvizet sosem vásároltam nagy mennyiségben (simán elvagyok csapvízzel is), pár havonta azonban vettem egy fél literes üdítőt, hogy legyen egy utántölthető flakonom. Idén azonban beruháztam egy 4 és fél decis átlátszó kulacsra, ami minden szempontból kiváltotta az elődjét. Nagyon meg vagyok elégedve vele, mert sokkal egyszerűbb a tisztítása, mint a műanyagnak, ráadásul többféle folyadékot tölthetek bele, nem marad vissza sem íz, sem illat a mosogatás után.

Az, hogy a bevásárláskor is igyekszem elkerülni a műanyag használatát, már jó ideje alap nálam. Van néhány textilszatyrom, ami kicsire összehajtható, így a legkisebb táskámba is befér. És olyan jó azt mondani a pénztárnál, hogy nem kérek műanyag szatyrot!
Tudom, hogy apróságok ezek, de egyáltalán nem nehéz tudatosan alkalmazni őket.

2019. április 20., szombat

Húsvét

Minden kedves olvasómnak kellemes Húsvétot kívánok!