2018. december 31., hétfő

Évösszegző 2018

2018 utolsó napján ideje visszatekinteni az évre és sorra venni, mi is történt az elmúlt 365 napban. (A 2017-es év összegzése itt olvasható.) 

- A 2018-as évet egy kisebb fogműtéttel kezdtem: sikeresen megszabadultam az egyik bölcsességfogamtól. Féltem a műtéttől és valóban nem volt kellemes élmény (bár nagyon rendes és hozzáértő orvoscsapat dolgozott rajta), de azóta gyakorlatilag újra fájdalommentesen tudok enni.  
- A tavasz elég eseménydúsan telt: az április 9-i gyásznap után eldöntöttem, hogy belevágok a lakásom csinosításába, amit már évek óta halogatok. 
Először is beszereztem néhány növényt, ugyanis a tavaly kicserélt ablakok belső párkányai elég szélesek lettek ahhoz, hogy a kaspókba rakott szobanövények (fokföldi ibolyák, korallvirágok és egy nagyobb tő anyósnyelv) elférjenek rajtuk. 
Másodszor szembejött velem ez a videó, ami alapján a konyhában is megváltoztattam pár dolgot. A lakberendezés már régóta érdekel, imádok mindenféle praktikát olvasni és kipróbálni, úgyhogy miután vettem néhány tárolóedényt, a korábban zacskókban tartott élelmiszereket átöntöttem az üvegekbe. Ettől sokkal rendezettebb és átláthatóbb lett a konyhaszekrényem tartalma (mondjuk nálam nem volt akkora rumli, mint a linkelt videóban). 
A hálószobám sem maradt ki a csinosításból, a ruhásszekrény kivételével minden bútornak megváltoztattam a helyét és végre lett könyvespolcom is, amire át tudtam költöztetni az eddig össze-vissza tárolt könyveimet. 
- Egy rövid utazás erejéig a meseszép Erdélybe látogattam el. 
- Nyáron ismét munkahelyet váltottam, mert visszahívtak a korábbi munkahelyemre, ahonnan előző évben eljöttem. A távozásom után megváltozott a vezetőség és úgy láttam, hogy sokat javultak, illetve meg is szűntek azok a problémák, amik miatt anno a távozás miatt döntöttem. Egyik döntésemet sem bánom, mert mindkettőre szükség volt és ha visszamennék az időben, akkor is ugyanígy csinálnék mindent. 
- A nyári pihenő alatt sem tétlenkedtem, hanem lakást festettem.
- Egyre jobban szeretem a lakókörnyezetemet, nyáron jó pár grillezős-borozós-szomszédolós programon vettem részt.
- Pihenésre és utazásra alig volt lehetőségem a nyáron, így nem teljesen feltöltődve vágtam neki az új tanévnek a régi-új munkahelyemen. 
- Ezzel párhuzamosan újra iskolapadba ültem, mert nem akartam veszni hagyni a tavaly megszerzett logisztikai végzettséget. Ezúttal egyetemi szakba kezdtem bele és egyre inkább úgy látom, hogy ezúttal is jó döntést hoztam. Még úgy is, hogy így egy napra zsugorodott a hétvégém és a szabadidőm. 
- Ismét osztályfőnök lettem, egy végzős felnőttképzős csapatot kellett átvennem egy távozó kollégától. Az első hónap nehéz volt velük, mostanra viszont már kezdem megkedvelni őket és ők is jobban elfogadnak engem. 
- Októberben 16 év után szeretett kiskutyám az égi vadászmezőkre távozott
- A karácsonyi készülődést a vizsgaidőszak tette izgalmassá, de arra szerencsére jutott időm, hogy a szokásos mézeskalácsokat elkészítsem. Pont azon a napon esett a hó, így nem kellett sok az ünnepi hangulathoz. 
- A mozgalmas évet a blog sínylette meg igazán: nagyon kevés bejegyzés született, de ebben azért az is közrejátszik, hogy már nem tudom követni a film- és sorozattermést. Akkora ugyanis a kínálat, hogy elveszek ebben az információrengetegben. :(


2018. december 24., hétfő

Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok!