Évösszegző 2023

Ismét eltelt egy év, úgyhogy következzen a 2023-as évet összefoglaló bejegyzés. (A 2022-es év összegzése itt olvasható.) 

- A tavalyi posztomat azzal a kívánsággal zártam, hogy az idei év ne legyen rosszabb az előzőnél. Ezúttal nem írtam fogadalom-listát, mert nem tűztem ki nagy célokat magam elé. Ennek ellenére izgalmasnak ígérkezett az év. Gyűltek szépen a programok és a tervek a naptáramba, én pedig igyekeztem megvalósítani őket. Utoljára 2019-ben jártam külföldön, úgyhogy az idei évem egyik legszebb élménye egyértelműen az isztambuli utazás volt. Az elmúlt években nagyon hiányzott az utazás, ezért szerettem volna az út minden percét kihasználni. Külön öröm volt az, hogy ezt azzal a kórussal tehettem meg, amelyben már negyedik éve énekelek.

- A nyár másik nagy élménye a Balatonon töltött hét volt, mert turistaként élvezhettem a strandolást és a kirándulást. Bár azon a környéken nőttem fel, így is tartogatott érdekességeket a Balaton-felvidék. Egy nap erejéig még Bécsben is jártam, de mivel aznap délután hatalmas eső volt, nagyon keveset láttam a városból. Jövőre ismét tervben van az osztrák főváros nevezetességeinek felfedezése, remélhetőleg akkor az időjárás is kegyes lesz hozzám. 

- Az ősz mozgalmasan telt és a szeptemberi jó időnek köszönhetően olyan volt, mintha nem akarna véget érni a nyár. Október végére aztán megérkezett az évszaknak megfelelő időjárás, a tél pedig hosszú idő után idén hóval érkezett. Gyerekkoromból persze jól emlékszem a havas telekre és a fehér karácsonyokra, de 2013 óta most először láttam nagyobb mennyiségű havat a fővárosban. 

- Az év többi részében sem unatkoztam. Idén rengeteget kirándultam és a párommal Budapest számos nevezetes pontját bejártuk. A sok közös program és a nyári utazások miatt idén éreztem egyértelműen azt, hogy visszatért a Covid előtti állapot. Mindenhol nagy volt a tömeg és újra élettel teltek meg a terek. Viszont a vírus továbbra is jelen van, novemberben át is vonult a szervezetemen, de a legutóbbi alkalomhoz képest sokkal enyhébb formában. Ezt leszámítva idén szerencsésen elkerültek a betegségek.

- Bejegyzések tekintetében majdnem olyan aktív volt ez az év, mint a tavalyi. Júniusban volt egy kis megtorpanás, mert a monitor előtti munkavégzés nem tett jót a szememnek, ezért kénytelen voltam egy kisebb szünetet beiktatni. Nagyon sok jó és értékes könyvet olvastam és moziba is sokszor eljutottam, de kevés film nyerte el igazán a tetszésemet. Hátha jövőre több szerencsével járok ezen a téren is. :) 

Boldog, egészségben és sikerekben gazdag 2024-et kívánok minden olvasómnak! 

J.K. Rowling: A karácsonyi malac

”A veszteség az élet része - súgta a fülébe a malac, miközben orrával Jack hajába túrt. - De vannak dolgok, akik elvesznek, mégis élhetnek. Erre képes a szeretet.”

Fülszöveg: A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Undok mostohanővére azonban Karácsony napján kidobja Püsmacot az autóból! Hiába kap helyette a fiú egy sokkal szebb plüsst, imádott kedvencét nem pótolhatja. Ám karácsony éjjele a csodák ideje, amikor minden életre kelhet… Így aztán Jack és bosszantó új játéka, a karácsonyi malac kockázatos utazásra indul az Elveszettek Birodalmába, hogy kimentsék a fiú legjobb barátját a szörnyűséges, játékpusztító Veszejtő markából.

Ezt a mesekönyvet már tavaly el akartam olvasni, de csak az ünnepek után sikerült beszereznem, addigra pedig már elvesztette az aktualitását. Idén viszont már nem akartam kihagyni a karácsonyi olvasmányaim közül. A karácsonyi malac alapvetően gyerekeknek íródott, de nekem felnőttként is nagyon tetszett ez a történet. Jacket kiskorában ismerjük meg és hét éves koráig követjük őt. Kiderül, milyen trauma számára a szülei válása és hogy miért annyira fontos számára Püsmac. A fejezetek rövidek, így elég gyorsan eljutunk ahhoz a ponthoz, amikor Jack elveszíti szeretett plüssmalacát. A kaland pedig csak ezután kezdődik... 

J.K. Rowling már a Harry Potter könyvekben is csodálatos világot teremtett és ez a Karácsonyi malacban sincs másként. A Szenteste különleges jelentőséggel bír és ha valaki már elgondolkodott azon, hogy hová kerülnek azok a tárgyak, amiket "elnyelt a föld", az ebből a történetből megtudhatja. Az Elveszettek Birodalmáról igencsak részletgazdag leírást kapunk, a benne található városok és tájak bemutatásakor pedig szinte tapintható a ridegség, a kietlenség, a hideg vagy éppenséggel az aranyszínben tündöklő melegség. Elképesztően logikus a szereplők háttértörténete és hogy miért éppen oda kerülnek az emberek által elveszített tárgyak, ahol Jackék találkoznak velük. Itt mindenképpen ki kell emelnem a magyar fordítást, Tóth Tamás Boldizsár ebben a regényben is frappáns és találó elnevezésekkel ruházta fel a helyszíneket és a szereplőket. 

Az illusztrációk gyönyörűek, olvasás közben pont úgy képzeltem el a jeleneteket és a szereplőket, ahogyan Jim Field ábrázolta őket. A cselekmény nagyon pörgős és izgalmas, egyáltalán nem kiszámítható az események alakulása. Engem teljes mértékben lekötött és magával ragadott Jack és a karácsonyi malac története. Alig tudtam letenni a könyvet, annyira kíváncsi voltam a végére. És nem kellett csalódnom sem a befejezésben, sem az odáig vezető útban. Egyszerre bájos és szívmelengető a történet, a szeretet mellett pedig olyan emberi értékek is megjelennek, amik nemcsak Karácsonykor fontosak. Emiatt kortól és nemtől függetlenül bátram tudom ajánlani mindenkinek J.K. Rowling könyvét.

Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok!

 

Michala Ries: 24 nap karácsonyig

"Szeretni valakit, azt jelenti, hogy számolsz a fájdalommal, ha mégsem jön össze. Szeretni valakit, azt jelenti, hogy felfeded neki az igazi arcod. Nincsenek játszmák, nincsenek álarcok."

Fülszöveg: Úgy tűnik, Ninának bejött az élet, látszólag nem hiányzik neki semmi. Jó állás, megbízható partner, remek kollégák, zökkenőmentes hétköznapok, szerető család, közelgő előléptetés… Mi másra vágyhatna egy fiatal, ambiciózus nő? Aztán egyszer csak rájön, hogy ez nem elég. Egyik pillanatról a másikra mindent felborít maga körül, kilép a komfortzónájából, szakít a vőlegényével, és hátrahagyja, ami unalmas, ami megszokott. Karácsonyig van 24 napja, hogy teljesítse őrültebbnél őrültebb titkos kívánságait, családi csontvázakat húzzon elő a szekrényből, fájdalmas igazságokat ismerjen be, régi hibákat hozzon helyre, és megvalósítsa álmait.
Mivel a karácsonyi időszak tele van csodákkal, egy vonzó idegen is keresztezi az útját, aki minden alkalommal megdobogtatja a szívét, amikor csak rápillant. Dominik kedves, sármos, vicces és őrülten szexi. Nina úgy érzi, jó társa lehet a különösebbnél különösebb kalandokban. Ő lehet a legszebb ajándék, amit valaha kapott. Ha a férfi elég bátor ahhoz, hogy megszelídítse. 

A leírás alapján olyan történetre számítottam, mint amilyen a Mr. Téves Szám volt, de már néhány oldal után látszott, hogy ez a könyv teljesen másról fog szólni. A 24 nap karácsonyig nem egy egyszerolvasós történet, hanem jóval több annál. Ha meg kellene neveznem egy könyvet, ami egyszerre humoros, elgondolkodtató, szívmelengető, érzelmileg felkavaró, emellett segít az ünnepekre hangolódni, akkor biztosan Michala Ries regényét mondanám példának. Annyira szerethető és annyira emberi volt ez a történet!

Ninával akkor ismerkedünk meg, amikor nagy változások előtt áll szakmailag és magánéletileg egyaránt. Aztán amikor kihallgat egy jegyespárt a parkban arról, hogy mit sajnálna a legjobban, ha ma lenne élete utolsó napja, akkor belé hasít a felismerés: "Sajnálnám, hogy nem úgy éltem, ahogy szerettem volna." Ez adja meg neki a végső löketet a különleges adventi kalendárium elkészítéséhez. A napokra lebontott feladatlista ötlete nagyon tetszett és még ami első olvasatra bugyutának tűnt (pl. a mozgólépcsős), az írónő abból is kihozta a maximumot. Nagyon mások ezek a feladatok, mint Lilla bakancslistája az Élni akarokban, de a céljuk hasonló. 

Bár Nina személyisége sokszor volt túl sok nekem, alapvetően kedveltem őt. Az viszont tény, hogy ezentúl soha nem fogom tudni ugyanúgy hallgatni Bruno Mars dalait, mint eddig. :) Dominikkal a tökéletességét leszámítva nem volt bajom, remekül kiegészítette Ninát a 24 nap során. A regény humora kissé szokatlan volt számomra, de néhány szituációnál zseniálisan tudott működni. A gyógyszertári párbeszédek például egytől egyig hangosan röhögősek voltak.  

A történet egyébként Szlovákiában játszódik és a könyv minden egyes oldaláról süt, hogy nem egy amerikai, szirupos szappanoperát tart a kezében az olvasó. A karakterek igazi hús-vér szereplők a maguk esendőségével és hibáival. Nina feladatain keresztül jobban meg tudjuk ismerni őket és persze Nina is jobban meg tudja ismerni önmagát. Az adventi kalendárium olyan emberi értékekre világít rá, amelyek nemcsak karácsonykor, hanem az év és az élet bármely szakában fontos szereppel bírnak - ilyen például a megbocsátás, a múltbéli hibák belátása, az elfogadás vagy éppen az elengedés. 

A könyv utolsó fejezete pedig olyan volt számomra, mint a csúcsdísz a karácsonyfán. Tökéletesen lezárta és összefoglalta ezt a szeretetteli történetet. 

Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

"Nem hiszem, hogy az igaz szerelem egyetlen szerelmet jelent. Szerintem az igaz szerelem annyit jelent, mint igazán szeretni. Tiszta szívvel. A lelked mélyéből."

Fülszöveg: Mit ​jelent igazán szeretni?
Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot.
Az első házassági évfordulójuk napján Jesse éppen a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt.
Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, már túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra. Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse...

A színpompás borító és az izgalmas fülszöveg miatt mindenképpen szerettem volna elolvasni Taylor Jenkins Reid könyvét még az ünnepek előtt. Sok szerelmi történetet olvastam már, de ez a regény nagyon különleges olvasmányélmény volt. Emma története ugyanis sokkal több egy habkönnyű romantikus sztorinál, egy valóságos lelki utazásnak lehettem a tanúja. 

Merthogy Emma nem kis dilemmával szembesül, amikor kiderül, hogy Jesse életben van. Hogy kit választ a történet végén, ki is lesz az ő egyetlen szerelme, az nagyon szépen és logikusan van levezetve, teljes mértékben meg tudtam érteni a döntését és annak nehézségét.

A történet mellett a karakterek jellemfejlődése is nagy erőssége a regénynek. Jesse ominózus telefonhívása után egészen Emma kamaszkoráig megyünk vissza az időben és nyomon követhetjük, ahogy a lázadó tinédzserből szép lassan egy felelősségtudatos, komoly nő lesz. A testvérével, Marie-val való kapcsolatának alakulása is figyelemre méltó, örültem, hogy végül sikerült megtalálniuk a közös hangot. A szülőkkel való kapcsolat is nagy hangsúlyt kap, úgyhogy a szerelem mellett Taylor Jenkins Reid regénye a család fontosságáról is szól. 

Maga az írásmód egyszerű, nincsenek többszörösen összetett és túlbonyolított mondatok, pont ezért éreztem hihetőnek Emma történetét. Máshogy dolgozza fel a Jesse elvesztése utáni gyászt, mint a Másodvirágzás Violette-je és a Manon virágai Amande-ja, mindenesetre nekem így is érthetőek voltak a reakciói és azok a gyászfeldolgozási fázisok, amelyeken Emma végigment. A Sammel való kapcsolatáért sem tudtam őt "hibáztatni". 

Bár egy kicsit meseszerűen alakulnak az események és mindegyik szereplővel szimpatizálni lehet, az érzelmi sokszínűség miatt nagyon tudtam szeretni ezt a regényt. A nagy felismeréseket és az egymás iránti empátiát és szeretetet tudom magammal vinni belőle. 

"Csak akkor kötözöd hozzá magad valamihez vagy valakihez, ha félsz, hogy elsodródhatsz."

Bauer Barbara: Vörös posztó

"Az élet annál sokkal nagylelkűbb, mint hogy megmutassa a fordulatokat. Azok csak utóbb látszanak, csak utóbb mutatják meg, hányféleképpen lehetett volna dönteni."

Fülszöveg: Körösi ​Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának.  Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.
Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?

Bauer Barbara nevével már sok helyen találkoztam, de eddig még nem olvastam az írónőtől. A Vörös posztó már a fülszövege (amit egy kicsit lerövidítettem) alapján érdekesnek tűnt. Négy nőt ismerhetünk meg: Deniset, Flórát, Irént és Laurát. A négy nő négy generációhoz tartozik és az a közös bennük, hogy mindegyikőjük élete másképp alakult, mint ahogyan szerették volna. 

A könyv elején még zavartak Laura elkalandozásai, de aztán hozzászoktam, hogy egy-egy apróságról egy sok évtizeddel korábbi emlék jut a nő eszébe. És meg is értettem, hogy ez miért van így. A regény egyetlen nap eseményeit meséli el, de a dédi festményeinek segítségével sokkal nagyobb időtávot járunk be és persze minden dolog értelmet nyer, ami Laurát jelenleg nyomasztja. A Vörös posztó ugyanis hasonló történetet tár az olvasók elé, mint Légrádi Gergely az Alkalomadtán c. regényében. Vagyis olyan transzgenerációs traumákkal találkozunk, amik a feldolgozatlanság miatt Laurán "csapódnak le". 

"Hamar megtanulta, hogy a csend a legbiztonságosabb. Az sosem mond mást, mint amit hallani akar. Az úgy veszi körbe, hogy közben soha nem változik. Az olyan, mint a sötét. Abban sem lehet csalódni. Nem vet más árnyékot az idő múlásával." A csend tehát itt is központi elem és amikor kiderül ennek a csendnek - ami sokkal inkább elhallgatás - az oka, akkor érthető lesz Laura felmenőinek a döntése. Nekem egyébként hamarabb összeállt a kép, mint Laurának, mert eszembe jutott, hogy Orvos-Tóth Noémi írt ugyanerről az Örökölt sorsban. 

Laura mellett Ádám a Vörös posztó főszereplője, na meg Denise festményei. Ádám egyfajta mediátorként van jelen és el is kel a segítsége. Támogatja és végigvezeti Laurát a múlt és az önismeret útján, de nem lépi túl a szerepét. Érdekesség, hogy a festményeket nem "látjuk", csak a hozzájuk kapcsolódó történetet kapjuk meg. Pontosabban azt, hogy az adott szín (pl. tintakék, selyemfűszőke, ködfehér) milyen szereppel és jelentőséggel bír a dédi visszaemlékezéseiben. "Minden színnek van egy története. Amitől életre kel. Mert történet nélkül nem lenne múltja, múlt nélkül nem lenne miről meséljen, akinek pedig nincs miről mesélnie, az nem is élt. A színek pedig élnek." Tetszett ez a vezérelv, kiválóan át tudta adni az írónő a történetek mögötti érzelmeket és hangulatokat. A tükörről nem is beszélve! Minden aspektusa ki lett használva és remekül illett a történetbe.

Összességében sokkal többet adott nekem ez a könyv, mint azt előzetesen vártam tőle. Nagyon tanulságos Laura jelenlegi helyzete és múltbeli utazása, a korábbi generációk által őrzött titkokkal való szembenézés és az, ahogyan megfogalmazódik benne a változásra való igény. Nagyon szépek és találóak a festmények előtti F. D. Bonfini gondolatok is, sokat hozzátettek a történethez. Emiatt a Vörös posztó nemcsak egy családregény, hanem az önismeret útján való elindulást is segíti.

Inside No. 9 - 8. évad

Az ősz folyamán már megnéztem a sorozat 7. évadát és év vége előtt mindenképpen szerettem volna felzárkózni az Inside No. 9-ból. Nyolc év(ad) elég hosszú idő egy sorozat életében, emiatt egyre nehezebb olyan elemekkel előrukkolni, amik egyszerre hűek a sorozat védjegyeihez és egyszerre okoznak meglepetést. Az Inside No. 9 aktuális évadának mégis sikerült ez a bravúr. Több évadkritikában is említettem már, hogy az utóbbi néhány évad minősége elmaradt a sorozat kezdeti évadaitól, de a 8. évad szállított olyan epizódokat, amik vissza tudták hozni azt a színvonalat, ami miatt anno megkedveltem ezt az antológiát. 

Kezdjük mindjárt az évadnyitóval! Egy karácsonyi epizódot kaptunk, ami egy kísértetjárta templomban játszódik. A hangulat kiváló, a szereplők kellőképpen "furcsák", a csattanó pedig elismerésre méltó. Remekül működött benne minden, ha a teljes sorozat összes epizódját rangsorolnám, akkor is előkelő helyezést érne el. 

A második epizódban egy testvérpárt látunk, akik betörnek a halott anyjuk volt lakásába, hogy megidézhessék anyjuk szellemét. A szellemidézés kellékei a Supernaturalből ismerősek voltak, de aztán az események váratlan fordulatot vesznek. Nem számítottam rá, hogy ennyire véres lesz ez az epizód, egy kicsit hatásvadásznak éreztem. 

A folytatásban a péntek 13-hoz kapcsolódó babona állt a középpontban. A legjobban azon lepődtem meg, hogy ennek tudományos neve is van: paraskevidekatriaphobia (ez már önmagában egy nyelvtörőt kitesz). De az epizódra visszatérve: az indítás nagyon tetszett, ám a végkifejlet számomra kihagyott ziccer volt. Sokkal drasztikusabb fordulatra számítottam, nekem ez az epizód túlságosan visszafogottnak tűnt. 

A negyedik rész egy középkorú nő társkeresési kálváriáját mutatja be. Egy teljesen életszerű szituációból indul ki az epizód és miközben követjük az online randikat, folyamatosan kapjuk a híreket a kegyetlen sorozatgyilkosról... Nekem a leghidegrázósabb élményt ez az epizód hozta. Az egész történet felépítése tetszett, a csattanóval pedig meg tudtak lepni a készítők. 

Az ötödik epizód viszont a sorozat eddigi legkülönlegesebb darabja volt, ugyanis a sorozat kreátorai, Reece Shearsmith és Steve Pemberton egyáltalán nem szerepelnek benne. A vetélkedő ötletes húzás volt és a kivitelezéssel sem volt gond. A záróepizódra sem lehet panasz, maradéktalanul hozta azokat az elemeket, amiket szeretek ebben a sorozatban. Mind a hat epizód emlékezetesre sikerült, így kíváncsian várom, milyen lesz a sorozat záróévada. 

Értékelés: 7.5/10