Légrádi Gergely: Alkalomadtán

"Mennyivel elviselhetőbb lenne a csend, ha felejtés társulna hozzá. A felejtés lenne a fájdalomcsillapítóm."

Fülszöveg: Az Alkalomadtán feszültséggel teli családtörténet, ahol a generáció legfiatalabb tagjának kell szembenéznie a feldolgozatlanul hagyott múlt örökségével.
Légrádi Gergely új regénye a mindent felemésztő hallgatás története, egy magába forduló, csorbult családfa rajza, melynek ágai meghajlanak a generációs traumák és a kimondatlanul maradt szavak súlya alatt. A regény négy szólamban, a fiú, az apa, az anya és a nagyapa hangján szólal meg, ahol ki-ki a saját történetét meséli – míg észre nem vesszük, hogy mind ugyanarról beszélnek. Szereplői együtt- és egyet álmodnak, együtt-hallgatnak, együtt-olvasnak és nem utolsó sorban végérvényesen együtt kovászolódnak egy lezárt csatosüvegben. 

Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, mert már a borítója alapján érdekesnek tűnt. Elég drámai módon kezdődik az elbeszélés - édesanyja temetéséről számol be a fia -, majd a folytatásban egy meglehetősen furcsa család életébe nyerhetünk betekintést. A családtagok csendesek és katonás rend szerint élik a mindennapokat és bár nem történik velük rendkívüli esemény, a ház légköre meglehetősen nyomasztó. A fiú folyamatosan keresi a válaszokat a boldogtalanságára, de a szülők hallgatása miatt nem jár sikerrel. Hosszabb-rövidebb emlékképeket látunk András gyermekkorából, a felnőttkoráról pedig annyit tudunk meg, hogy zárkózott életet él és képtelen tartós kapcsolatot kialakítani. Kifejezetten sajnáltam őt és vele együtt én is kíváncsi voltam a válaszokra. 

Az apa (Zoltán) és az anya (Edit) fejezeteit olvasva lett egyértelmű a "diagnózis": ez a család tele van ki nem beszélt titkokkal, emlékekkel és feldolgozatlan traumákkal. Rögtön eszembe jutott Orvos-Tóth Noémi könyve, a szerzőnő nagyon sok hasonló esetet említ meg az Örökölt sorsban. És a múlttal való szembenézés, az ősök döntéseinek megértése Légrádi Gergelynél is kulcsfontosságú lesz.

Ahogy megismerjük a többi családtag nézőpontját és élettörténetét, úgy válik egyre érthetőbbé a szereplők viselkedése. Két részt vártam nagyon: az egyik a dolgozószobai párbeszéd, a másik pedig a nagypapa (Imre) levele az unokájának. Mindkettő fontos eseményeket taglal, valamint rávilágít arra, hogy kellő nyitottsággal és kommunikációval mennyi félreértést és lelki sérülést lehetett volna elkerülni. Az olvasó számára így lesz teljes a kép erről a diszfunkcionális családról. Elgondolkodtató könyv lett Légrádi Gergely regénye és annak ellenére, hogy nem egy könnyű olvasmány, érdemes volt elolvasni.