Nem vagyok nagy James Bond rajongó, viszont a Skyfallt mindenképpen szerettem volna megnézni, mert jónak ígérkezett. Pláne a botrányosan gyenge Quantum Csendje után. És bár novemberre terveztem a mozizást, egy hétvégi programnak köszönhetően már októberben megtekinthettem a filmet.
Bond bájos kolléganőjével együtt Törökországban van bevetésen.
Egy nagyon fontos listát kell visszaszerezniük, amin rajta van az összes
beépült ügynök neve, adata. Mondanom sem kell, ha rossz kezekbe kerül,
felmérhetetlen károkat okozhat. A derék 007-es ezért a lehetetlennel is dacolva űzi a tolvajt. Talán nincs épp nyerő pozícióban, de arra senki sem számít, ami eztán
következik. Az elkövetett bűnök visszaszállnak és az MI6 célponttá
válik.
A kémfilmes jelleg szinte teljesen eltűnt ebből a Bond filmből, és egy akciófilmet kaptunk végeredményként. Már az első jelenetben belecsaptak a lecsóba és a film végéig nagyjából egyenletes tempót sikerült prezentálni. Ez persze nem 140 perc kőkemény akciót jelent, de jól eltalálták a drámai, lassúbb részek és a pörgősebb, eseménydús jelenetek arányát. A megvalósítás pazar, pont azt kaptam, amit egy ilyen filmtől vártam. Egyedül talán a robbantásokat vitték túlzásba, a kastély ostromlásának utolsó fázisát már túlzásnak éreztem.
Daniel Craignek ez a harmadik Bond filmje és bár nagyon furcsa volt Pierce Brosnan után őt látni a Casino Royalban, igazából a Skyfallban tudtam Bondként elfogadni. Ridegebb ugyan, mint az elődje, ugyanakkor róla elhiszem, hogy habozás nélkül képes meghúzni a ravaszt, vagy kiirtani egy fél várost, ha az adott munka megkívánja. Mindenezek ellenére mégsem sebezhetetlen és ez nagy előnye a filmnek. Az is tetszett még, hogy nemcsak a keményebb oldalát láttuk Bondnak, hanem az érzelmeit és a múltját is megismerhettük. Emiatt a Skyfall sokkal személyesebb James Bond film lett, mint az előzőek.
James Bondon kívül persze M-ről is szót kell ejteni, hiszen ebben a filmben legalább olyan fontos szereplő, mint a 007-es. Judi Dench fantasztikus és bár idén már láttam másik filmben (a Marigold Hotelben), itt ugyanolyan emlékezetes alakítást nyújtott. Ralph Fiennes (Gareth Mallory) és Ben Whishaw (Q) szintén nagyon jók, élvezet volt nézni azokat a jeleneteket, amikben szerepeltek. A fő gonosz viszont egy idő után már irritált, bár az is lehet, hogy szándékosan írták ilyenre ezt a szereplőt.
A forgatókönyvhöz kapcsolódóan a humort kell még megemlítenem. Tény, hogy jól lehet oldani vele a feszültséget, viszont arra sem emlékszem, hogy egy James Bond film közben ennyi nevettem volna. Szerencsére nem lépték túl vele a határt és nem bagatellizálták el vele a filmet. Legvégére hagytam a zenét, ami tökéletes összhangban van a filmmel és remekül visszaadja annak hangulatát. Amikor először meghallottam Adele dalát, akkor egy hasonló jelenetsort képzeltem el, mint ami a filmben is látható.
Értékelés: 7.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése