Tavaly, amikor elindult az FX nyári szitkomja, akkor eleinte kételkedtem benne, hogy ez az alapötlet hosszútávon működőképes lehet. Aztán eltelt pár rész és kezdtem megszeretni a sorozatot. Az első évad vége után pedig egyértelmű volt, hogy maradok a folytatásra. És hogy milyen lett a folytatás, vagyis a második évad? Egy kicsit olyan, mint az első évad, de egy kicsit el is tér tőle.
Az alapfelállás változatlan maradt: Ryanre rábízza a szomszéd lány a kutyáját, Wilfredet. Ryan viszont nem kutyaként látja Wilfredet, hanem emberként. Az epizódok témája továbbra is egy fogalom köré szerveződik (őszinteség, irányítás, bűntudat, stb.), de míg tavaly Wilfred kapott nagyobb szerepet, idén Ryanen volt a hangsúly. Az epizódok felépítése nem változott: Ryan bizonyos elvek szerint cselekszik (ezek a kulcsfogalmak adják az epizódok címét is), amikkel Wilfred az esetek 90%-ában nem ért egyet, az epizód végére pedig rávezeti Ryant, hogy nem biztos, hogy az a helyes, ahogyan mi, emberek gondolkodunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy Wilfred uralkodik Ryan felett, inkább segít rávilágítani Ryannek a hibáira.
Míg az első évadban a humor és a Wilfred kutyalétén alapuló poénok domináltak, idén az elvontabb, filozofikus vonal volt az uralkodó. Persze a sorozatra jellemző sajátos humor megmaradt, de nem voltak olyan polgárpukkasztó jellegűek, mint az első évad egyes részeiben. A készítőknek sikerült megtalálniuk azt az arányt, hogy egyszerre legyen szórakoztató és elgondolkodtató a sorozat. Arról nem is beszélve, mennyire egyenletes színvonalon mozogtak az epizódok. Két rész így is kiemelkedett az évadból: az egyik az Inceptionre hajazó, Ryan tudatában játszódó rész, a másik pedig az, amikor a Wilfred által kitalált játék a pincében zajlik.
A színészi játékra nem térnék ki részletesen, mert csak azt tudnám elismételni, amit a pilotnál írtam. Jason Gann szemmel láthatóan élvezi Wilfred szerepét, Ryan nővére pedig nem volt annyira idegesítő karakter, mint az előző évadban. Nagyon tetszett még, hogy sosem lehetett tudni, mi történik a következő percben. Ez olyan ötlettárat ad, amitől frissnek hat a sorozat. Nincsenek elcsépelt és tipikus fordulatok, amik a "hagyományos" (pl. párkapcsolati, baráti, munkahelyi) szitkomokra jellemzőek. Ráadásul Wilfred által sokszor olyan mondatok hangzanak el, amik meghökkentik és/vagy kizökkentik a nézőt a megszokott környezetből. Visszatérő kérdésnek is tekinthető, hogy ki vagy mi Wilfred. A második évad sokszor feszegette ezt a témát, de a készítők minden egyes alkalommal kitértek a válasz alól. Az évad zárása ismét átértelmezte a sorozat mitológiáját, mindenesetre tetszik az az irány, amit a Wilfred a második évadban követett.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése