A francia musicaleket mindig is szerettem, a Rómeó és Júliát kb. rongyosra hallgattam annak idején. Volt szerencsém a magyar változatot is látni, ami szintén remekül sikerült, de számomra továbbra is a francia volt az etalon. Nem mellesleg a francia nyelv és kultúra iránti rajongásom is nagyrészt innen ered. A Rómeó és Júlia után jó néhány musicalt megnéztem (Notre Dame de Paris, Don Juan, Dracula), a Moliére viszont mégsem hozott lázba. Egészen addig, amíg idén nyáron meg nem hallottam a Regardez-moi-t, ami már az első néhány sorával belemászott a fülembe és azon kaptam magam, hogy folyamatosan ezt a dalt hallgatom.
Hamarosan a musical többi dalát is megismertem és persze a teljes musicalt megnéztem a youtube-on. Azonnal lenyűgözött az előadás, a franciák egyedi módon gyúrták egybe a 17. és a 21. századot. És Moliére életrajzát elolvasva megértettem, miért kívánkozott színpadra ez a történet. Ez a darab ugyanis rengeteg olyan témát felölel, amik ma is aktuálisak: álmok kergetése, vágyódás az elismerésre, folyamatos bizonyítani akarás, magány, anyaság és karrier dilemmája, nők kiszolgáltatottsága, ármány, hatalomnak való behódolás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nem meglepő emiatt, hogy Moliére műveit mind a mai napig játsszák a színházakban, hiszen az általa megalkotott karakterek és helyzetek ma is aktuálisak. Ebben a musicalben a Tartuffe kap reflektorfényt, a többi drámáról csak egy-két szót ejtenek.
A tartalom mellett a színpadi megoldások sem utolsók: a díszlet szinte folyamatosan mozog, a színpadkép minden jelenetben más és nagyon kreatív megoldásokra is van példa. A legjobban mégis a színészek nyűgöztek le: még a felvételekről is érezhető, hogy a színészek, énekesek és táncosok imádják azt, amit csinálnak. Pontosan ezért voltam kíváncsi, hogy vajon milyen lesz ezt a darabot Budapesten, élőben látni.
Ha nagyon röviden le akarom írni, hogy milyen volt számomra ez az előadás, akkor azt mondanám, hogy óriási, nagy betűs színházélmény. Két és fél órán keresztül olyan varázslatban volt részem, amit csak a színház tud adni. Fantasztikusan szóltak a dalok, elképesztő volt a látvány és olyan energikus volt az egész produkció, hogy abszolút megértem, miért a Papp László Sportaréna lett az előadások helyszíne. A magyar feliratozásnak köszönhetően pedig végre 100%-osan értettem mindent. Nagyon jó az egész előadás szövege, a prózai részek szépen kiegészítik a dalokat. Remekül működtek a humoros jelenetek és volt olyan rész is, ami kifejezetten meghatóra sikerült. A színészek szuperek voltak és bár Moliére-t nem PetitTom játszotta, hanem Yanis Richard, én az ő alakításával is elégedett voltam.
Két apróság különösen tetszett az általam látott előadásban. Az egyik egy nagyon kicsi, de annál nagyobbat ütő utalás a Notre Dame de Paris egyik dalára, a másik pedig a színészek azon gesztusa, hogy többször is kiszóltak a budapesti közönségnek. Ja és még a két felvonás közötti szünetet is magyarul mondták be! Nagyon kitettek magukért az alkotók és ezt a közönség is díjazta: a ráadás dalt álló vastapssal fogadta a majdnem teli nézőtér.
A képek ezúttal nem saját készítésűek, hanem Facebook csoportokból és bejegyzésekből származnak. Instagramra töltöttem fel saját fotókat és egy videót a ráadás dalról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése