Fülszöveg: Egy viharos decemberi éjszakán fiatal nőt húznak ki a Szajnából. Meztelen, a nevére sem emlékszik, de él. A Párizsi Rendőr-főkapitányság orvosi ügyeletére viszik, ahonnan néhány óra múlva megszökik. A DNS-tesztek és a fotók szerint nem lehet más, mint Milena Bergman, a híres zongoraművész. Csakhogy ez lehetetlen. Milena több mint egy éve repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt, holttestét azonosították és eltemették.
Raphaël, a lány egykori vőlegénye és Roxane, a nemrégiben félreállított rendőr szenvedélyesen veti bele magát a nyomozásba, elszántan próbálnak fényt deríteni a rejtélyre: ki játszik velük egyre ijesztőbb macska-egér harcot? A szálak messzire vezetnek, a párizsi művészvilág, egy radikális színház és a Dionüszosz-kultusz kulisszái mögé...
Nagyon vártam Musso legfrissebb regényének megjelenését, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak ígérkezett és az író néhány művét olvasva is elég magasak voltak az elvárásaim. Ennek ellenére nekem ez a regény nem tetszett annyira. Nem olvastam még Musso összes könyvét, így nem mondanám, hogy a Szajnai ismeretlen a legrosszabbul sikerült, de tény, hogy nem a kedvenceim között fogom számon tartani.
Pedig a történet biztatóan indult, Musso szépen felvázolta az alaphelyzetet és a szajnai ismeretlen megtalálásának körülményeit. Aztán a nyomozás is elkezdődik, gyakorlatilag Roxane-nal együtt ugrunk fejest a szálak felgöngyölítésébe. Egy darabig vittek előre az események és csak kapkodtam a fejem, ahogyan egymás után álltak össze a kirakós darabjai. Ekkor még viszonylag gyorsan haladtam az olvasással és úgy éreztem magam, mint a Brooklyni lány olvasása közben: kíváncsi voltam, ki, hogyan és miért követte el a dolgokat.
Aztán egy ponton alábbhagyott a lelkesedésem és már csak azért pörgettem az oldalakat, hogy minél hamarabb a történet végére érjek. Kedvelem az ókori mitológiát és a görög színházat, de bevallom, ebben a regényben nagyon idegennek és erőltetettnek tűnt a Dionüszosz köré épített történetszál. Ráadásul a szajnai ismeretlen "eredettörténete" sem volt túl különleges, hiába érthető meg maximálisan Raphaël tette.
A szereplőket sem sikerült megkedvelnem ebben a regényben, ami nagyban köszönhető annak, hogy kevés információt tudunk meg róluk. Vártam, hogy kiderüljön, miért állítják félre Roxane-t, de sajnos nem kaptunk rá magyarázatot. Valentine sokáig fontos szereplő, mégis olyan hirtelen eltűnt, hogy csak azt vettem észre, hogy már nem része az eseményeknek. Raphaëlről és családjáról már jóval több dolgot megtudunk, ugyanakkor Marc visszaemlékezéseit néha feleslegesnek éreztem, mert Roxane és Raphaël szemszögét követve is összerakhatók az események. Vera jelenléte mindvégig hangsúlyos volt, emiatt számomra egyértelmű volt, hová fut ki a történet. A váratlan csavart ezúttal nem hiányoltam, mégsem éreztem ezen a regényen azt az alaposságot és kidolgozottságot, mint amit Mussotól megszoktam. Azért persze fogok még olvasni a szerzőtől, de egy időre pihentetem a műveit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése