Fülszöveg: Liv, a három lányát egyedül nevelő anya új élet kezdete előtt áll: megbízást kap egy freskó megfestésére a távoli skót sziget világítótornyának belső falára. Ám nemsokkal a szigetre érkezés után lányai - Luna, Sapphire és Clover - közül kettőnek nyoma vész...
Huszonkét év telik el, de a magára maradt testvér nem adja fel a reményt, hogy eltűnt családtagjainak nyomára bukkan. Végül egy napon az állapotos Luna hírt kap: egyik testvére, Clover előkerült. Ám a kórházba érve olyan meglepetés várja, amire legvadabb álmaiban sem számított. Ki ez a hét év körüli gyermek, aki a 22 évvel ezelőtt eltűnt húgának kiköpött mása?
Valóban a rég elveszett kislány került elő valamilyen csoda folytán? Vagy egy gonosz szándékú, alakváltó vadonc, az egykor máglyán elégetett boszorkányok bosszújának álnok teremtménye?
Kedvelem a boszorkányos alkotásokat, anno ezért is lelkesedtem az Eastwick, majd a Salem c. sorozatok iránt. Erre a könyvre a fülszöveg miatt figyeltem fel és úgy gondoltam, hogy tökéletesen illik majd a ködös, esős, sötét és hideg novemberhez. A cselekmény összefoglalóját olvasva félelmetes olvasmányra számítottam, de néhány ijesztőbb részt leszámítva nem azt a hátborzongató élményt nyújtotta, mint amit előzetesen vártam.
Ennek ellenére nem volt rossz olvasmány a Világítótorony boszorkányai, sőt. Három idősíkon zajlanak az események: 2021-ben, 1998-ban és az 1600-as évek végén. A váltakozó szemszögeknek köszönhetően folyamatosan kapjuk az információkat, így mindhárom idő érdekes tudott maradni. Kedvenc időm nem volt, az viszont nagyon tetszett, hogy az események összefüggtek és ami a regény elején furcsa volt, az szép lassan értelmet nyert. És persze az is kiderült, hogy a Saffy által olvasott könyv hogyan kapcsolódik a jelen eseményeihez.
Múlt, jelen és jövő. Liv és a lányok életét ugyanúgy meghatározza ez a három idősík, mint Lón Haven lakóiét. Liv a múltja és a betegsége elől próbál menekülni és új életet kezdeni, a sziget lakói viszont még mindig hisznek a régi babonákban és hiedelmekben, emiatt egészen hajmeresztő dolgokra képesek. Még a 21. században is. A sziget közösségének összetartása és zártsága egyszerre jelent menedéket és veszélyt, Amy és Patrick szerelme pedig egyáltalán nem mondható mindennapinak. Érdekesség, hogy az 1662-es események valóban megtörténtek, a könyv utószavában az írónő külön kitér a regény hátteréül szolgáló történet kutatómunkájára és Amy Hynsmannre.
A fő csattanóra és magyarázatra elég hamar rá lehetett jönni - főleg úgy, hogy a regény hasonlít Musso: Most! c. regényére - és a könyv zárásával sem volt különösebb bajom. Volt néhány dolog, ami az olvasottak tükrében erőltetettnek tűnik (pl. Clover fura cselekedetei a szálláshelyeken, a túl sok "véletlen"), de ha az egész művet nézzük, akkor el lehet siklani ezek felett. A boszorkányos vonal mellett egyébként kifejezetten "emberi" volt ez a regény, hiszen alapvetően egy család történetét követhettük nyomon. Liv nehézségeit könnyen át lehetett érezni, mint ahogy Saffy lázadását, vagy éppen a kisebb lánytestvérek félelmeit.
Helyszínként a sziget is nagyon jól tudott működni, a regény során minden zegét-zugát megismerjük. Basil, az óriáscápa kifejezetten aranyos volt és tökéletesen illett a gyerekek világához. A borongós és rejtélyes hangulat maximálisan érvényesülni tudott C.J. Cooke könyvében és a történet is nagyon egyben volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése