Guillaume Musso: A brooklyni lány

Fülszöveg: "Mindenki titkol valamit.
A titkaink is hozzánk tartoznak.
Meghatározzák, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és mit hozunk magunkkal."

Sosem felejtem el azt a pillanatot. Előttünk a tenger. A fény megcsillant a végtelen horizonton. És akkor Anna azt kérdezte tőlem:
- Ha valami szörnyűséget követtem volna el, akkor is szeretnél?
Mit válaszoltam volna?
Anna volt életem szerelme. Három hét volt hátra az esküvőnkig. Persze, hogy szeretném, bármit tett is. Abban a pillanatban legalábbis így gondoltam. Ő azonban remegő kézzel kotorászott a tabletjén és egy fényképet mutatott:
- Én tettem ezt.
Hogy mondhatjuk, hogy szeretünk valakit, ha képtelenek vagyunk megvédeni?

Musso neve a könyvrajongók körében már jól ismert, az eddig megjelent műveit mindenhol dicsérik. Az idén megjelent Brooklyni lány jó apropót adott, hogy megismerkedhessek a Musso-jelenséggel és az író stílusával.

Krimikedvelőként rögtön megakadt a szemem a fülszövegen és a néhány kiragadott mondat alapján kíváncsi lettem a történetre. És nem is kellett csalódnom, ugyanis egy nagyon jól felépített detektívregényt olvashattam és maximálisan megkaptam azt, amit előzetesen vártam. A főszereplőt, Raphäel Barthélémyt (aki egyébként író) elég hamar megismerjük, az alapszituációt gyakorlatilag az első néhány oldal után felvázolja Musso, így miután Anna eltűnik, megkezdődik a nyomozás. 

Nagyon rövid időt ölel fel a regény cselekménye - konkrétan négy nap eseményeit követjük végig -, viszont a szálak évtizedekkel korábbi eseményekig visszavezetnek. Érdekes volt a nyomozás (főleg, amikor Raphäel és Marc egymással párhuzamosan próbálja kideríteni New Yorkban és Franciaországban, mi és hogyan történt) és mivel előttünk bontakozik ki az ügy minden részlete, nem lehetett találgatni. Végig sodródtam az árral, hogy megtudjam, ki, miért és hogyan követte el a dolgokat. Minden információt "készen kapunk", ugyanakkor néha úgy éreztem, hogy egy kicsit sok a szereplő ebben a történetben. Mivel nem tudtam egyhuzamban magamévá tenni a regényt, többször is vissza kellett lapozzak, hogy képben legyek, melyik szereplő kicsoda is pontosan és hogyan kapcsolódik a történtekhez. 

Tetszettek a fejezetcímek és az irodalmi idézetek, mindegyik nagyon jól passzolt az adott fejezethez és nyomozási fázishoz. A karakterek szépen ki vannak dolgozva, miközben olvastam a könyvet, szinte láttam őket magam előtt. A szálak és a múlt titkainak felgöngyölítése logikus, látszik, hogy Musso alaposan végiggondolta és kidolgozta ezt a történetet. Ennek ellenére a regény végefelé volt egy pont, aminél úgy éreztem, mintha pár mondat kimaradt volna és hirtelen kerültek ki a szereplők az adott szituációból. Az utolsó csavart egy kicsit erőltetettnek éreztem, de az is lehet, hogy ha most nekiállnék és újraolvasnám a könyvet, akkor biztosan találnék olyan részletet, amire első olvasáskor nem figyeltem fel. Ezt leszámítva nagyon tetszett és végig lekötött a regény, és sok gondolat megragadott. A legjobban talán ez a néhány sor:
"Mert sokakban mindent elhomályosít a múlt, az elveszett ártatlanság, az eltemetett szerelem. Semmibe nem remeg bele jobban a gyomrunk, mint az elszalasztott lehetőségek emlékébe és a boldogság illatába, amit hagytunk elillanni.[...] A gyerek a nosztalgia és a megkopott frissesség ellenszere. Ha az ember egyszer szülővé vált, nem veszhet el a sötét múltban, a jövő felé kell tekintenie. A gyermeke jövője fontosabb lesz a szemében, mint a saját múltja. Ő a záloga annak, hogy a múlt sosem győzedelmeskedhet többé a jövő felett."