Van, hogy az ember hosszú évekig reménykedik valamiben, ami
aztán vagy bekövetkezik, vagy nem. Még gimnazistaként volt szerencsém eljutni
Olaszországba és persze rögtön bele is szerettem az országba és a kultúrába. Az ezt követő években nagyon szerettem volna visszatérni a megtekintett helyszínekre,
de ennek sajnos mindig volt valamilyen akadálya. Idén azonban ráakadtam egy
last minute ajánlatra és rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy 2005 után
2019-ben jött el az ideje az olasz csizmára való visszatérésemnek.
Az út Szlovénián keresztül vezetett, ahol még szemerkélő
esőben utaztunk. Viszont amint átléptük az olasz határt, már napsütés és
kellemes nyári idő fogadott minket. Az első állomásunk Róma volt és mivel most
nem egy nap alatt rohantunk át rajta, kellemes tempóban és egy nagy tudású
idegenvezetővel néztük meg az olasz főváros főbb nevezetességeit: a Lateráni
bazilikát, a Fórum Romanumot, a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Pantheont, az
Angyalvárat és a Vatikánt. Annak idején is tetszettek az ókori, a reneszánsz és
a barokk építmények, de most még jobban lenyűgöztek. Elképesztő az a precizitás
és mérnöki munka, ahogyan megépítették ezeket a csodálatos létesítményeket.
Róma után Nápoly és a Sorrentói-öböl következett. Nápoly
sajnos nem sokat változott, ugyanúgy szembeötlő volt a szegénység, a
lepusztultság, a kosz és a káosz, mint a 2000-es évek elején. A négytornyú Castel
Nuovot, a köteleken száradó színes ruhákat és a főbb tereket természetesen nem
hagyhattuk ki, mint ahogy a méltán híres nápolyi pizzát sem. Még egy énekessel
is találkoztunk, aki nápolyi dialektusban adta elő nekünk az O sole miót.
Nápoly városa után ellátogattunk az Amalfi-partra és egy nap
erejéig Capri-szigetére. Mindkettő gyönyörű volt, olyan helyszíneket láttunk,
amiket én eddig csak képeslapokon (vagy még ott sem) láttam. A ravellói Villa
Rufolo (ami egyébként egy páratlan kilátással rendelkező virágoskert) és a
capri Augustus császár kertje közül nem tudnék választani, mindkét helyszín
meseszép volt.
Az utolsó program Pompei és a Vezúv megtekintése volt.
Pompei érdekes volt a maga módján, hamar magával ragadott a hangulata. Nagy
része persze romos, de szerencsére egyre több részét tárják fel és sok helyen
eredetiben és épségben megmaradtak a 2000 éves falfestmények és
épületrészletek, amik egytől egyig látogathatók.
Pompei kapcsán persze meg kell említeni a Vezúvot is (a róla
szóló ismertetőt most hanyagolnám), aminek a tetejéhez meredek szerpentinek
vezetnek fel. Az utolsó egy kilométer csak gyalogosan tehető meg, de a fenti
látványért bőven megéri a fél órás túra. A Vezúv krátere teljesen körbejárható és
bár szinte mindenhonnan ugyanaz látszik, érdemes végigjárni. A kráterbe lenézve
észrevehető egy-két vékonyka füstcsík, ami azt mutatja, hogy a most békésnek
tűnő vulkán nagyon is aktív.
1300 méteres magasságban gyakorlatilag a felhők szintjén
jártunk, a meleg kráter mágnesként vonzotta a felhőket (néhol még bele is
álltam a felhők útjába, mert a melegben kifejezetten jólesett a hűvös,
koncentrált vízpára). Annyira sűrű volt a felhősáv, hogy a tájból szinte semmit
nem lehetett látni, csak a fehérséget, kis idő elteltével azonban eloszlottak a
felhők, kisütött a Nap és az egész Sorrentói-öblöt be lehetett látni a Vezúv
tetejéről. Csodás volt!
Egyebek:
- Nagyon gyorsan eltelt az egy hét, sokkal több időt is el
tudtam volna tölteni Olaszországban.
- Döbbenetes, milyen helyekre építkeztek az olaszok. A
legmeredekebb/sziklásabb/magasabb hegyek és hegyoldalak sem jelentettek nekik
akadályt.
- A 2000-es évek elejéhez képest nagy változás, hogy egyre
több olasz beszél angolul és németül. Ezen a két nyelven szinte minden
információ ki is van írva a forgalmasabb helyekre.
- Gyorsan fel tudtam eleveníteni az olasztudásomat, 3 nap
után már olyan szavak is eszembe jutottak, amiket annak idején sem sűrűn
használtam.
- Az árak a magyarországiakhoz hasonlóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése