Fülszöveg: Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre - ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt.
Rejtélyes meghívójuk furcsa módon nem bukkan fel, de a vendégeket ez eleinte nem zavarja: a szakácsnő remekül főz, és a portói bor kiváló. A vacsora után azonban megszólal egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. Éspedig azzal, hogy gyilkosságban vétkesek. Egyikük nem sokkal később meghal... és az ebédlőasztalon a tíz kicsi katonafigurából egy eltűnik.
Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?
Agatha Christie klasszikus krimijével meg is kezdem a 2023-as évet. Sokszor írtam már a blogon, hogy a krimi műfaján belül nagyon szeretem azokat a műveket - legyen az film, sorozat vagy könyv -, amelyekben bizonyos számú szereplő egy szűk helyszínre kerül, egy gyilkos pedig rájuk vadászik. Hogy néhány filmes példát említsek, ilyen a Fermat szobája, a Szoba, a Cloverfield Line 10, a Life, az Evil Dead, a Vaksötét, az Escape room, a Follow me, vagy éppen a Kocka trilógia. De az egy hete látott Üveghagymát is ide sorolnám. Nyilván tovább lehet bővíteni ezt a listát, de ez is azt mutatja, hogy ez bizony kedvelt téma.
Visszatérve a könyvhöz, a sztorit már ismertem, de így is remek élmény volt elolvasni. A cselekmény végig izgalmas és a halálnemek is kellőképpen kreatívak. A gyilkos ugyebár egy gyermekmondókát követ, amire minden holttest felfedezése után utalást kapunk. Semmiféle erőltetettség nincs benne, a krimi királynője egyszerűen zseniálisan használja fel a sziget és az épület adottságait, eszközeit. Az áldozatok számának növekedésével pedig egyre nő a még életben levők között a feszültség és a félelem. Ezeket a részeket is imádtam, mert sokat hozzátett az eddig megismert szereplők jelleméhez.
A szereplők kidolgozottak és a cselekmény előrehaladásával párhuzamosan a múltjukból is kapunk egy-egy szeletet, hogy megértsük, miért is kerültek erre a szigetre. Az nem kérdés, hogy mindannyian bűnösök, Christie mégis úgy alkotta meg a karakterüket, hogy némelyikük kifejezetten szimpatikus és lehet nekik drukkolni, hogy túléljék.
A gyilkos személyét elsőre nem találtam ki, olyasvalakire gyanakodtam, aki túl nyilvánvaló lett volna. Aztán egy ponton sikerült rájönnöm az elkövetőre, ugyanis a szereplők egy nagyon triviális kérdésről megfeledkeznek, a gyilkos pedig folyamatosan eltereli erről a többiek figyelmét, mi több, teljesen más irányba viszi a nyomozást. Arra, hogy miért végzett ezzel a kilenc emberrel, egyértelmű a magyarázat. A hogyanra pedig egy beismerő levelet kapunk magától a gyilkostól a könyv végén, ami alapján minden értelmet nyer. Hibátlan benne a logika és jobban belegondolva a tettesnek tényleg volt módja a gyilkosságok kivitelezésére. Ez a krimi az elsőtől az utolsó betűig zseniális és alaposan megtervezett, megérdemelten tartják Agatha Christie egyik legjobb művének.
Két sorozatadaptáció készült eddig ebből a krimiből: egy brit és egy francia. A brit könyvhűbb, a francia pedig modernebb. Számomra mégis a könyv működött a leghatásosabban. Sokkal látványosabban "éltek" a szereplők a lapokon, mint mozgóképen, ráadásul a könyvben a gyilkos gondolatait is olvashatjuk (természetesen a többi szereplő gondolata közé rejtve). Emellett a gyilkos is szerves része az eseményeknek, míg a sorozatoknál olyan érzésem volt, hogy csak sodródik az árral és csak a végén kerül reflektorfénybe. Szóval érdemes először a könyvet elolvasni és csak utána megnézni a feldolgozásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése