2017. május 20., szombat

#Sohavégetnemérős (2016)

A #Sohavégetnemérős egy zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta, rendkívül népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello dalokkal egybeszövő film producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel. A #Sohavégetnemérős generációs film: a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, problémáit, párkapcsolatait ábrázolja, szinte minden alkotója harmincon inneni.


A Wellhello zenéjéért nem rajongok (nincs különösebb bajom velük, de valahogy úgy érzem, nem én vagyok a megszólított közönség), a filmet egy iskolai vetítés keretében néztem meg. Amit egyáltalán nem bántam meg, ugyanis nagyon jól sikerült. Pedig úgy ültem be rá, hogy semmilyen elvárásom nem volt. A Hány szerelmet bír még el a rakpart? c. dalt ismertem, ezen kívül csak a készítők nevét tudtam. Mégis már az első jelenettel berántott a film és úgy álltam fel a végén, hogy szinte fülig ért a szám. 


A leírásban az szerepel, hogy a #Sohavégetnemérős a mai huszonévesek generációs filmje, amit én a korai 30-as korosztályra is kiterjesztenék. Pár éve szintén generációs filmnek titulálták a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, de azzal nem tudtam annyira azonosulni. A #Sohavégetnemérősben viszont rengeteg olyan jelenet volt (pl. amikor a három nő randizik), ahol simán el tudtam képzelni magamat a szereplők között. Gyakorlatilag ugyanazokat a problémákat és helyzeteket vitték filmre, amikkel én is szembesülök vagy már magam mögött tudok. 


Meglehetősen sok helyszínen forgatták a filmet, így a főváros mellett Veszprém, a Balaton, Debrecen és Sopron is képviselteti magát egy-egy jelenet erejéig. A modern technológiát (okostelefon, facebook, insta, stb.) nem szerepeltették indokolatlanul sokszor és a színészek játéka is tetszett, a dalok viszont idővel megfogyatkoztak. A film kétharmadánál ugyanis kissé leült a tempó, az áruházi jelenet pedig erőltetett lett, de a fináléra szerencsére ismét visszatért a lendület. Szirupos lett a vége, az tény, viszont a film mindvégig szórakoztatni akart, emiatt pedig ez volt hozzá a tökéletes befejezés. 


Ha a filmben szereplő korosztályt nézem, túl sok újdonságot nem mondott nekem a film, tanárszemmel nézve viszont mindenképp hasznos volt. Érdekesség, hogy a diákoknak is tetszett a #Sohavégetnemérős, néhány kollégát pedig közelebb tudott vinni a film a mai tizen-huszonéves korosztályhoz. 

Értékelés: 7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése