"What is the cost of lies? It's not that we'll mistake them for the truth. The real danger is that if we hear enough lies, then we no longer recognize the truth at all. What can we do then?"
1986. április 26. a csernobili nukleáris katasztrófa napjaként vonult be a történelembe, az HBO és a Sky Atlantic pedig úgy döntött, hogy egy minisorozat keretében megfilmesíti a 33 évvel ezelőtti eseményeket. Nagyon sokan ajánlották a sorozatot, amit már a témája miatt sem akartam kihagyni, mivel én a szóban forgó atomszerencsétlenség után két és fél héttel születtem...
Szóval rettentő kíváncsi voltam, hogyan mutatják be azokat a dolgokat, amikről eddig hallottam és olvastam. A sorozat öt epizódja minden momentumra kitér, ami a katasztrófához kapcsolódik. A nyitórész egyből a robbanással indít, majd az ezt követő intézkedéseken keresztül arra is választ kapunk, milyen okok vezettek a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának felrobbanásához. Olyan részletességgel magyarázzák el és mutatják be, hogy laikusként is könnyen meg lehet érteni. Teszik mindezt úgy, hogy konkrétan megmutatják az atomerőművet, a még sugárzó atomot és a füstölő reaktort. Nyilván mindent rekonstruálva, de ez akkor sem kis munka.
Olyan hangulatot és feszültséget tudtak teremteni, hogy az első képkockától az utolsóig végig a monitoron volt a szemem. És nem egyszer átfutott az agyamon, hogy úristen, mi lett volna, ha Magyarországot nem kerüli el az, ami Pripjatyot telibe kapta... Kifejezetten dühített, mennyire semmibe vették a tudományt a sorozat elején és hogy mennyire durván átszövik az életet az államhatalom csápjai. A politikai háttérből pont annyit kapunk, amennyi szükséges és szerencsére nem a nyugati világ feljebbvalóságára lett kihegyezve. Ami igazán megragadt és elszomorított, az az, hogy bizonyos dolgok azóta sem változtak meg. A hataloméhes politikusok és karrieristák pontosan ugyanazokat a hibákat követik el napjainkban is, amik 33 évvel ezelőtt egy ekkora katasztrófát eredményeztek.
A dokumentalista jelleg egyébként az egész sorozaton érződik, amit próbáltak egyéni sorsokkal is erősíteni, de sem a tényeket, sem az érzelmeket nem vitték túlzásba. Megmutatták azt, amit csak lehetett (sugárfertőzöttek, állatok leölése), bizonyos dolgokat pedig a nézők fantáziájára bíztak. Nagyon aprólékosan kidolgoztak mindent, a helyiségek minden csempéjén és bútorán érződik, hogy a '80-as években járunk. Ezt annak idején az Americans kapcsán is megjegyeztem, de ennél a sorozatnál konkrétan még a linóleum és a dohányfüst szagát is éreztem, ahogy a kamera mutatta őket.
A színészek játékát is elismerés illeti, Jarred Harris és Stellan Skarsgard minden apró rezdülésével nagyszerűen tudta érzékeltetni azokat az érzelmeket, amin a karakterek keresztülmentek. Ennek csúcsa az ötödik epizód tárgyalásos nagyjelenete, ami a két főszereplő kerti beszélgetésével volt teljes. A párbeszédeket ugyanígy ki lehetne emelni, mert sokszor nem a képi világ, hanem az elhangzott gondolatok érnek fel egy-egy jókora gyomrossal.
Ki kell még emelnem a fényképezést, ami szintén sokat emel az összhatáson. A legapróbb közeli képektől kezdve a nagytotálokig minden a helyén volt. Az a jelenet is nagyon tetszett, ahogy az emberek a hídon a robbanás fényét nézik. Egyszerre szép és szívbemarkoló. A sorozat is ilyen lett: egy mementó az eseményeket közelről átélőkről és azokról az emberekről, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy egy nagyobb katasztrófa ne következzen be. Meg is könnyeztem a végén levő zenés montázst. Számomra az tette fel az "i"-re a pontot.
Értékelés: 10/10, tökéletes mestermű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése