Fülszöveg: Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ugyanis menekülés közben beront az épületbe és túszul ejti az összes érdeklődőt: két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. A rendőrség körülveszi a házat és ahogy telik az idő, a nyolc összezárt - és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő - idegen lassan összeismerkedik és kiderül, hogy sokkal több a közös bennük, mint hitték volna. A rabló viszont két rossz lehetőség közül választhat: rendőrkézre adja magát, vagy ott marad a lakásban ezzel a sok lehetetlen, ingerült emberrel, akikre mindannyian hasonlítunk kissé...
A nemrég látott Az ember, akit Ottónak hívnak c. film kapcsán már megjegyeztem, hogy tervezek idén Backmantől olvasni. A svéd szerzőtől elsőként mégsem a film alapjául szolgáló regényt választottam, hanem a Hétköznapi szorongásokat, mert ez a könyv régebb óta vár elolvasásra.
Már a regény felütése is szokatlan, hiszen Backman néhány mondatban összefoglalja a sztorit, amivel az alaphangulatot is megadja. A rövid felvezető után pedig bele is kezd a történet részletes kifejtésébe. És hát bőven van mit kifejteni, mert adott egy abszurd helyzet, amibe mások véletlenül keverednek bele és amiből nem lehet jól kijönni. Gyakorlatilag már ebben a néhány oldalban sikerült megkedvelnem az író stílusát, mert olyan elemeket gyúr egybe, amelyek külön-külön is működőképesek.
A könyv elején kicsit zavart a sok random tény és mellékszál behozatala, az események megmagyarázásának kerülgetése és a helyszín- és időbeli ugrálások, szóval nem volt egyszerű felvenni a fonalat. Amint ezek a - számomra - "zavaró tényezők" a helyükre kerültek, kifejezetten élveztem a történet alakulását. Na meg a humort! Nagyon sok jelenet olyan, mintha egy bohózat vagy kabaré forgatókönyvét olvasnám, kiválóan működnek a helyzet- és jellemkomikumok, ugyanakkor ezek sehol nem sértőek. A kedvenceim a rendőrségi kihallgatások párbeszédei, némelyik tényleg hangosan röhögős volt.
A történetmesélésen és a humoron kívül jó karakterekre is szükség van és Backman talán ebben a legerősebb. Az elsőre idegesítőnek és "idiótának" tűnő szereplők nagyon is kidolgozott, rokonszenves, hús-vér alakok, akikkel együtt lehet érezni. Az összezártság és az egymásra utaltság - csakúgy mint Agatha Christie ikonikus krimijében - révén megismerjük őket és minden velük kapcsolatos előítélet megdől. Olvasás közben végig úgy éreztem, hogy Backman nagyon szereti ezeket a karaktereket. Többdimenziósak, emberiek és nehéz őket elengedni. A túszdráma lecsengésével is velünk maradnak és Backman igyekszik mindegyikőjük sorsát pozitívan "lezárni". Ja és olyan szereplőket tud összekötni, akik normál körülmények között sosem keresztezték volna egymás útját. Backman így lényegében hidat képez az emberek között. Imádtam ezt a könyvet, a későbbiekben még biztosan olvasni fogok a svéd szerzőtől.
Sok gondolatot megjelöltem a könyvben, a legjobban ezek tetszettek:
"Az ember a karrierje végén a dolgok értelmét keresi, az elején pedig a célját."
"Mert ez a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség, mert még nem jöttek rá, hogy fogalmunk sincs, mit művelünk."
"Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése